Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 6. szám - Az állam magángazdasága [2. r.]

12 MISKOLCI JOGÁSZÉLET 004) \2\. számú törvényben kimondta, hogy csak azokat ismeri el cseh-szlovák állampolgárnak, akik Í920. jan. í-étől szereztek a mai Cseh-Szlovák Köztársaság területén illetőséget, azon egyének állampolgárságának elismerését — pedig, akik ezután az idő után szereztek községi illetőséget, külön engedélytől tette függővé. Az ellentét nyilvánvaló, mert a nemzetközi szerződések szerint köteles volna Csehország mindazokat elismerni cseh-szlovák állampolgárnak, akik a területcsatolás idején illetőséggel bírnak Szlovenszkó és Ruszinszkó területén. Ezen a súlyos helyzeten segíteni kell. Szükséges, hogy a kormány felhívja figyelmét a Nemzetek Szövetségének, valamint a genfi népszövetségnek, sürgősen adjon véleményt vájjon nem ütközik-e ezen döntvény a békeszerződésbe ? Brüsszelben és Lyonban a Népszövetségi Ligák Uniója a mult évben gyűlést tartott. Az oda kiküldött magyar delegáció ezt az alkalmat arra használta föl, hogy az Uniót ezen kérdésben közvetítésre kérje föl. Az Unió teljesen méltányolta a helyzet súlyos voltát. Minthogy azonban a Nemzetek Szövetsége utján való eljárás hosszadalmas és kétséges, az eredményében aképpen határozott, hogy egyelőre maga kéri föl a cseh kormányt, hogy a súlyos helyzeten sürgősen igyekezzen segíteni. A magyar kormány már korábban megtette a kezdeményező lépéseket, bízzunk a cseh kormány illetékes tényezőinek méltányosságában és nemes érzületében, hogy a sérelmes intézkedést felfüggeszti. A demokrácia és emberiességi szeretet egyaránt megkívánják ezt az eljárást és reméljük, hogy a csehek is erre az egyedül jogos álláspontra fognak helyezkedni. Szűcs Jenő. ^\ Az állam magángazdasága Ezekkel szemben a második csoport az egyént helyezi előtérbe s károsnak tartja az állam bárminő szerepét is. Az angol índívídualísztikus írók (Humef Kant; nálunk Eötvös) egyedül a jog fenntartását teszik az állam feladatává. A francia physíokratísmus, — a mercantílísmus ellensúlyozásaként — természetes szabadságot hirdető tanai az állami beavatkozást minden téren elítélik. Smidt índívíduálís-líberálís gazdasági rendszere az állami beavatkozást lehetőleg szük körre szorítja. Spencer individualizmusa pedig ellentétben a kommunistákkal a legtisztább egyéniséget állítja fel s már a nihilizmus felé hajlik. Ezen ellentétes elméleteket áthidalja azon organikus államcéí, mely rendkívül fontosnak tartja az ipar, kereskedelem és őstermelés ápolását. A gyakorlati életben egyetlen állam sem követte a be nem avatkozás elméletét. Az állami beavatkozás főként akkor válik szükségessé: í. midőn az egyén gyenge arra, hogy bizonyos gazdasági intézményt létesítsen, 2. midőn az egyén nem képes működésének társadalmi feltételeit megteremteni; 3. midőn állami érdekek forognak szóban ; továbbá 4. szociális szempontok megvalósítása; 5. a nép közjólétének biztosítása érdekében. Ezen probléma történeti hátterének ismertetése után az a kérdés merül fel, hogy melyek azok az érvek, melyek az állam magángazdaságát napjainkban károsnak s melyek azok az okok, amelyek azt kívánatosnak mondják. Elsősorban is azt a gazdasági és pénzügyi szempontot említhetjük meg, mely azt mondja, hogy az állagnak magángazdálkodása egy pontosan előirányzott jövedelmet biztosít s így az adózó polgárok teherviselését ís megkönnyíti. Azonban ezen jövedelem az utóbbi időkben, s láthatjuk eZt leginkább napjainkban, oly kismérvű lett — a legtöbb esetben pedig nem is található fel, — hogy nemcsak nem könnyít az adózók helyzetén, de az esetleges deficitek az adókat csak emelhetik. Ennek oka abban keresendő, hogy a gazdasági termelés folytonos fejlődésével az állam nem tud lépésben haladni. Nem pedig azért, mert bár ő volt azon termelési ág kezdeményezője, mégis a nem egyéni vezetés kizárta annak fokozottabb kifejlődését. így az egyén a versenyben ott, ahol a magánérdek, a saját tőke és szellem érvényesülhetett, - szinte kizárta az állam gazdasági érvényesülését. — Vannak termelési ágak, melyek tisztán csak nagy részvénytársaságok keretében üzhetők, ezeknél sem vezérli a termelést a birtoklás szelleme, azonban az egyes vezető alkalmazottaknak juttatott üzleti részesedés mégis eredményessé tudja azokat tenni. Bár az állam, amelynek gazdálkodása hasonló a részvénytársaságéhoz, szintén biztosít alkalmazottai részére bizonyos üzleti részesedést, mégis ezek összege nem üti meg a kellő mértéket, vagy az elosztás nem jutalmazza épen azokat, kiknek tevékenysége a produktivitást eredményezi. Ezen felül a részvénytársaságok tőkéje, belső igazgatásának ügyessége, a kor szellemével való haladása már eleve biztosítják a produktivitást. így fölösleges, hogy az állam ezen részvénytársaságokkal szemben a versenyt még csak fel is vegye, pusztán pénzügyi okokból. Az állam ha pusztán azon célból tart fenn saját gazdálkodásában ipari, bányászati s kereskedelmi vállalatokat, hogy ezáltal bevételeit szaporítsa; tevékenységét az üzleti célok és a tényleges kormányzás között kell megosztania, ez pedig mindenesetre az utóbbi cél elhanyagolására vezetne. És ha az állam ezen célból üzemeit mégis fenn akarná tartani, akkor saját polgáraival kel versenyre, még pedig oly versenyre, melyre a szükséges tőkét a nép adója adja. „Azonban, ha az állam saját üzemeit épugy jól tudná üzní, mint az egyén, akkor sem lehet célja versenyezni, — - továbbá — csak a közigazgatás kárául fog szolgálni az, hogy ha az állam üzemeit nagyobb területre terjeszti ki, mint amennyire szükség volna".3 A magánvállalatok vezetése magának a vállalkozónak a kezében összpontosul. Az üzleti haszon kellő mértékének a fenntartása a legszélesebb körű körültekintést, szellemi erőkifejtést, a tőkének produktivitását és az anyagnak kellő felhasználását igényli. A felelősség érzete személyében lép fel s ezért elővigyázatos, takarékos és gyorsabb szervezetű lesz. • Ezzel szemben az állami üzemek igazgatása központból történik utasítások kiadása által. A vezetők nem ismerik a helyi vonatkozású ügyeket, a gazdasági élet fejlődéséről az íróasztalok mellett szereznek tudomást s innen irányítják az ő szűklátó rendelkezéseiket, melyekben szigorúan körül vannak írva az egyes üzemek szervezete s megkötöttsége. Az időt sem tudják kellőleg kihasználni, mert míg ők akták gyártásával kívánnak elintézni valamilyen ügyet, addig az már el ís avult. Az utasításokat az alkalmazottak mivel nem rendelkeznek megfelelő képességekkel könnyen félre magyarázzák. A felelőtlenség elve alakul ki ezen központi igazgatás által, mely azután az adminisztráció bürokratizmusára vezet olyannyira, hogy az az esetleges produktivitást ís felemészti. Az üzleti eredmények változatossága zavarokat idézhet elő az állami költségvetésben különösen akkor, amikor a bevételi források csökkenőek. Láthatjuk ezt különösen napjainkban a hazai vasgyárainknál. Hadjárat idején az állami üzemek teljesen kí van3. Pfeiffer: Díe Staatseínnahmen. I. 164. o.