Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 6. szám - Bűnügyi Védők Egyesülete - A közigazgatás és a bíráskodás elválasztása az ev. egyházban

MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 szétválasztása megvalósuljon-e annál is inkább, mert ! az egyetemes papság és a paritás elvén fölépült egyházi alkotmányunk a Montesquíeu-féle elmélet érvényesülését egyáltalán nem gátolja. Az evangélikus egyház, mint a „szabadság" egyháza, egyenesen hívatva van arra, hogy alkotmányában a felvetett gondolatot lehetőleg teljes mértékben megvalósítsa. Ez pedig lényegében nem más, mint az államhatalomnak megfelelő egyházi íurísdíctío terén a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat szervezetileg s tárgyilag teljesen elválasztani, egymástól függetleníteni. Ezt követeli a functíók lényegbeli különbsége s ebből kifolyólag a bírói függetlenség és szakszerűség szempontja. Utóbbi nyilvánvaló a közigazgatás és bíráskodás közötti forgalmi különbség alapján. Míg ugyanis a közigazgatás cselekvést jelent az egyházi tételes jog által szándékolt valamely konkrét eredmény megvalósulása érdekében, addig a bíráskodás az egyházi tisztviselők cselekményeinek és az egyházi testületek és illetve alkalmazottak között felmerülő jogviszonyoknak a tételes joggal való egybevetését jelenti. Mindkét functío külön szakképzettséget igényel s ez okból, valamint a szabadság és függetlenség követelményénél fogva az egyháztársadaíom különböző elemeiből kiválogatott önálló szervekre ruházandó. Amennyire útját állja a gondolat érvényesülésének a róm. kath. egyházban a íus dívínum, mely az egyházi hatalom teljességét osztatlanul a pápa és a püspökök kezébe teszi le, éppenugy nincs elvi akadálya a hatalmi ágak fentebb érintett kettős alapon való megoszlásának a magyarországi evangélikusok demokratikus szervezetű „látható" egyházában. A róm. kath. egyházban legfeljebb területi alapon és a munkamegosztás nézőpontjából lehet elválasztásról beszélni, de semmíesetre sem arról, hogy a bíráskodás szervezetileg önállósuljon és a bírói függetlenség bíztosíttassék. E2 a cél a természetfeletti egyházi alkotmány és a pápai absolutísmus mellett egyébként is tárgytalan s a munkamegosztás és a szakszerűség elve legfeljebb annyiban elégíthető kí, hogy a pápa és a püspökök, — mint az osztatlan egyházi hatalom íus dívínum szerinti birtokosai — a közígazgazgatásí és a biróí functíók ellátására külön-külön helyettesítő, de nem önálló s nem független szerveket jelölhetnek, kí. Míg itt az egyházi közigazgatási hatóságok szükségképen s elvi okokból bíráskodnak ís, addig az ev. egyházban — éppen fordítva — legfeljebb a kisebb kötelességszegések miatti rendbírságolásra és az egyházi testületek közötti vagyonjogi viták előzetesen foganatosítandó békés kiegyenlítésére szorítkozik a közigazgatási hatóságok bírói tevékenysége. Más kérdés azután, hogy az evang. egyház jelenleg még érvényes bírósági szervezetében a közigazgatási hatóságok hivatalból való jelenléte a kifejtett okoknál fogva helyeselhető-e, avagy de lege ferenda változtatás indokolt ? Erre fejtegetésem révén térek vissza. Lássuk már most, hogy a magyarországi evang. egyházban jelenleg mí a helyzet ? Az í 891-93. évi zsinat kétségkívül korszakos jelentőségű újításokat vezetetett be az egyházkormányzat (íxrísdíctío) körébe vonható törvényhozói, végrehajtó és bíráskodási hatalmi ágak tárgyi és szervezeti szétválasztása tekintetében. Azt mondhatjuk, hogy tárgyi tekintetben a szétválasztást teljesen megvalósította, mert taxatíve felsorolta a bírói peres útra tartozó egyházi ügyeket s ezekre vonatkozóan az eljárási, alaki jogot ís tüzetesen s a modern perrendí követelményeknek megfelelően kodifikálta. Sőt még a közigazgatási munkamegosztás elvének ís hódolva, egy igen fontos, korszakot jelentő reformot vezetett be, az önálló hatáskörrel felruházott egyházi számvevőszékek intézményével. Az egyházi bíráskodás önállósítása, a közigazgatási szervezettől való elválasztása tekintetében azonban — nézetem szerint — nem ment el addig a határig, ameddig elmehetett volna s az eljárás terén ís hivatalból olyan jogokat biztosított az egyúttal közigazgatási functíókra hívatott szerveknek, a melyek adott esetben egyrészt könnyen kelthetik az elfogultság és hatalmaskodás látszatát, másrészt az elsősorban egyházi közigazgatási működésre hívatott püspök és esperest szükségtelenül terhelik s esetleg olykor feszélyező helyzetbe sodorhatják. így az egyházi alkotmány 335 §-a szerint az egyházmegyei törvényszék elnöksége hivatalból az egyházmegyei felügyelő és esperes. A 337. §. szerint az egyházkerületi törvényszék elnöksége a püspök és az egyházkerületi felügyelő, A 339. §. szerint az egyetemes egyházi törvényszék elnöksége az egyetemes felügyelő és a hivatalánál fogva legidősebb püspök. Az elnökségek akadályoztatása esetén a 336., 338. és 349. §§. szerint már nem az ö közigazgatási helyetteseik, hanem a választás sora szerint következő világi és egyházi körbíró töltik be az elnöki széket. Helyettesítés esetén tehát a közigazgatás és bíráskodás szétválasztásának elve inkább érvényre jut, mint a rendszerinti elnöklés esetében. A 341. §. szerint az elnökség, tehát rendszerint egyúttal egy egyházi közigazgatási hatósági functíóra hívatott szerv, hívja be a bírákat. Ugyanezen szakasz szerint a rendes jegyzőt akadályoztatása esetén az elnökség helyettesíti; minden pernek az elnökség rendel előadót, a beadványok átvételére az egyházmegyei és egyházkerületi törvényszéknél az egyházi elnök, az egyetemes törvényszéknél a világi elnök illetékes, mindkét elnök külön bír szavazattal. A 343. §. szerint az agyhází törvényszék rendes elnökei az általuk letett hivatali (tehát közigazgatási) eskün kívül más esküt nem tesznek. A 344. §. szerint a közvádíóí teendőket szóbeli tárgyalásoknál a püspök által esetről-esetre megbízott tiszti ügyészek teljesítik. Kivételes esetben, ha ugyanis az eljárást az egyetemes közgyűlés rendelte el, valamint akkor ís, a mikor az egyetemes törvényszék mint elsőfokú bíróság jár el, a közvádlót az egyetemes felügyelő, esetleg alkotmány szerinti helyettese rendeli kí. Az egyházi törvénykezési eljárásban alkalmazandó eme fontos elnöki jogok ugyanazon közigazgatási hatósági szervek által láttatnak el, akiknek egyúttal a 352. és 355. §§. szerint az eljárás folyamatbatételére is hatáskörük van. Ugyanők a 359. §. szerint a panasz elutasítása, avagy a vizsgálat elrendelése iránt ís határoznak. A vizsgáló biztos kirendelése (362. §.), megbízatásának elvonása (366. §.), a vizsgálat netání kiegészítése, a tárgyalás elrendelése (369. §.), a közvádló, bírák, védő, tanuk részéről feltett kérdésekre adandó válasz alóli felmentés (375. §.) stb. tekintetében megint csak az egyházi törvényszék elnöksége lévén illetékes, ismét előáll az az eset, hogy kellő szervezeti szétválasztás hiányában egy egyúttal közigazgatási hatósági szerv functionál, a mely körülmény esetleg perfélnek az igazságszolgáltatásban való megnyugvását befolyásolja. Az E. A. 329. §-a alá eső vagyonjogi vitás ügyekben nagyjában ugyanazon aggályok mutathatók kí a szervezeti szétválasztás hiányossága miatt. Ugyan így a perorvoslatoknál, az igazolásnál a perújításnál és a végrehajtásnál. Mindezek szempontjából a fejtegetésem elején felsorakoztatott érvek alapján kívánatosnak mutatkozik