Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 11. szám - A kényszeregyezség

— 80 — vétkességi kértlésre, s az esküdtszék becsületbiróságba, a bíráskodás kegyelem-osztásába csap át. ugy bogy a sajtóperek nálunk valójában a párbajt helyettesített provocatio ad pátriám szinét öltik magukra : holott, ha ketté nem választatik a kérdés, a rágalom constatálásával az elitélés is ki lenne mondva, vagyis valódi bíráskodás állna be. Hozzájárul ezekhez még azon sajátság, hogy az anyagi törvény csak a rágalmat sújtja. A hol a törvény büntetést szab, mindig csak rágalomról szól. Dr. Fayer László a >M. Themisf-ben esküdtszékeinkről irt czikkében már 1874-ben beható magyarázat utján kimutatta, hogy ez csak szövegezési hiba. Kétségkívül helyzik a bizonyításról szóló 24. §. valamint az 1848. országgyűlés naplója, hogy az 1848. törvényhozás nemcsak a rágalmat, hanem a tágabb értelmű becsületsértést, mely ugy a rágalmat, mint a szűkebb értelemben vett becsület értést (gyalázás, Schmahung) magában foglalja, akarta büntetéssel sújtani. De csak akuta. Kifejezésre ezen akarat nem jutott. A szöveg rágalmat említ csak. Ennek következménye, hogy a kérdés feltevése nemleges irányában már anticipálja gyakran a felmentést. A kérdés ugyanis subsumálja a cselekményt a törvényileg fixirozott fogalom alá. A kérdés szövegének szószerint kell megegyeznie a törvény szövegével. Az esküdtek nem magyarázhatják a törvényt; számukra dönt a kérdések szövege, melyre csak igen-nel vagy nem-mel felelhetnek. így a becsületsértés (gyalázás) legnagrr.nsabb eseteiben is felmentésre szól a verdict, mert hiszen a feltett kérdés nem becsületsértésre, hanem rágalomra irányul; felmertésre szól annál is inkább, mivel alig van esküdtszék, melyben egy vagy több ügyvéd nem venne részt. A magánvádlóval szemben az exceptio veri tatis teljesen ki van zárva. A mi első pillantásra az eljárást szigorítani, vádlottat sújtani látszik, az gyakorlatiIng az ellenkező' végletet eredményezi. Alapos, alaptalan-e a vád? Az esküdtek nem tudhatják. A törvény száműz minden eszközt, mely az igazságot kideríthetné. Hiányzik minden objectiv mérv. Ennek következménye esküdtszéki gyakorlatunkban kétféle, mindegyik külön valódi iróniája a biráskodásnak. Vagy eló'térbe szorítja a sympathiákat és antipathiákat; benyomások szerint hozatik a verdict: vagy, mint az legtöbb esetben történik, felmentéshez vezet szükségszerűen. Az esküdtek eló'tt ugyanis az exceptio veritatis kizárta folytán mindig fenforog annak lehetősége, hogy a vádló a vád szerint rágalmat involváló törvénytelen vagy erkölcstelen cselekményt valóban elkövette és a vádlott mindig képesnek és késznek nyilatkozik is ennek bebizonyítására, így felmentésre szól a verdict. Nemcsak a büntető gyakorlatnak azon mély indokoltságu és általános elvénél togva, mely szerint in dubio mitius, de annak folytán is, mert ahhoz, hogy a vádlottat rágalom miatt bűnösnek kimondják az esküdtek, legalább is annyi szükséges, hogy ezek maguknak a vád alapossága- vagy alaptalanságáról végtárgyalás során meggyo'zó'dést szerez h e 11 e k legyen. Esküdteinknek pedig f,z lehetethnné tétetik. Egyáltalában nem tudAa/ják, foro<;-e fen rágalom vagy sem s igy mi sem természetesebb, mint hogy a vádlottat a rágalom vádja alól felmentik, annál inkább, mivel, mint fenébb kimutattuk, a tárgyalás egész folyama alatt bennük törvény s annak bírói tolmácsa, minden azon gondolatot ébreszti, hogy ők amugyis becsiiletbirósági, kegyelemosztó forumot képeznek. Az exceptio veritatis kizárása, összefüggésben avval, hogy az anyagi törvény csak a rágalmat sújtja büntetéssel, valóságos komikumot eredményez. Circulus vitiosusba sodorja az esküdtszéki biráskodást. Vagy forog fen gyalázás, szűkebb értelemben vett becsületsértés, akkor az esküdteknek felmentésre kell dönteniök, mert a verdictben a feltett kérdésre kell válaszolniok, az pedig a törvény értelmében csak rágalomra levén feltéve, igy nem ítélhető vádlott bűnösnek, mert rágalom fenforgását a vád sem állította, becsületsértés iránt pedig kérdezve nem lettek: vagy rágalomra irányú! a vád, s akkor ismét nem mondhatják bűnösnek a vádlottat, mert nem tudhatják, vajon az büuös-e a rágalomban vagy sem, miután az exc. ver. kizárta folytán semmi támpont nekik nem nyújtható az iránt, elkövette-e vádló valóban az incriminált cselekményt vagy sem s következéskép nem tudhatják, forog-e fen rágalom. Avult esküdtszéki szabályzatunk ezen hiányaiban s nem esküdteink r é s z r e h aj 1 ó sáo-ában gyökeredzik a felmentések, s különösén a becsületsértési és rágalmi sajtóperekben i felmentések fő ok a. Ezen részletbajoktól eltekintve azonban, esküdtszéki eljárásunk ugy ezen tekintetekben, mint a jury munkakörének egészére kiható oly á 11 a 1 á n o s hibákban szenved, melyek az intézmény részleteinek leghelyesebb kiépitésénél is alkalmasak arra, hogy esküdtszéki bíráskodásunk ad absurdum vezettessék. Ezekről legközelebb. A kényszeregyezség. A »Magyar Igazságügy« mult havi füzetében Dr. Králik Lajos — folytatva kizárólag destructiv irányú hadjáratát a beterjesztett Apathy-féle csődtörvényjavaslat nyugatról vett alkotásai ellen, — megemlékezik annak legfontosabb, és merészeljük már eleve hozzátenni, egyszersmind legüdvösebb újításáról, a kényszeregyezségről. Hogy az, kinek a csődalatti szerzemény felszabadítása, a bukott szerzöképes-ségének lefoglalbatlansAga hallatlan merénylet a jog alapelvére, kinek a csőd csaknem valamennyi szereplő személye, elől a bukott, utánna a hitelezők többsége, nem kevésbbé a csődválasztmány, az átalános tömeggondnok, a külön tömeggondnok bűnbanda, tisztátlan kéz, — jólelkű és igaz jogú csak a hitelezők kisebbsége, hogy az a kényszeregyezségnek sem lehet híve, azt értjük. De gyanúba hozza az álláspont öntudatosságát, legalább is őszinteségét, első tekintetre, hogy Dr. Králik, a mikor a csödalatti szerzemény felszabadításáról van szó, az ez alatt rejlő moratórium eszméje ellen foglal állást, mikor pedig a kényszeregyezség kerül szőnyegre, ugy van meggyőződve, hogy meg jön még az ideje, a midőn az egész kényszeregye/.ségböl semmi egyéb sem fog fenáltani, mint a kényszer-moratórium intézménye! Az, hogy a kényszeregyezség élő intézmény csaknem valamennyi kulturállamban, hogy majd szabadelvűbb, majd fdénkebben körülsánczolt keretben ismeri azt a franczia, angol, bjlga, hollandi, spanyol, dán, porosz, osztrák és azuj német birodalmi csődlegis'atio. Dr. Králik szemeiben nem lévén elég teljes és positiv statistikai matériáié, hogy őt az institutio czélszerüségéröl, az igazság sérthetetlen követelményeivel akár csak némiképen is való összeegyeztethetőségéről meggyőzze, főleg ha arra gondol, hogy az országbirói értekezletnek a csődtörvény tárgyában kiküldött albizottsága hazafiúi egyhangúsággal, plénuma pedig rövid vita után az egészségtelen és tova nem fejleszthetőnek Ielismert nemzetközi alkotás ellen nyilatkozott, a kényszeregyezség mellett felhozatni szokott átalános érvek vizsgálatára és egyben megerfitlenitésére vállalkozik. A kérdés küszöbön álló actualitásánál fogva követni akarjuk őt,nem annyira, hogy megvédjük a művelt világ törvényhozásait, mint inkább, hogy védelmezzük a kormányjavaslat ide vágó intézkedéseit ama részben könnyelmű félreértések, részben szándékos torzításokkal szemben, a melyekkel fejtegetéseiben lépten nyomon találkozunk. Elsőben is nem áll — úgymond Dr. Králik — a kényszeregyezség híveinek azon fő czélszerüségi argumentuma, hogy annak utján a csődeljárást gyorsabban lehetvén befejezni, a hitelezők előbb kapnak osztalékot, a bukott előbb nyeri vissza szabad rendelkezési képe^ségét, a csőd káros kihatásaitól gyorsabban menekül a forgalom. Megdől prdig ez érv szerinte a következőknél fogva. Ha kényszeregyezség nincsen, a csőd csak a felszámolás és a vagyonfelosztás bevégeztével szüntethető meg. Kényszeregyezség mellett ugyan a vagyonfelosztás eleesik, de fenmarad elvégzendő teendőnek a felszámolás, még pedig egészen olyforma eljárási szabályokkal, mint kényszeregyezségen kivül. Ez a felszámolás a legerélyesebb sauctiók alkalmazása mellett is, 3/4—1 évnél rövidebb idő alatt be nem fejezhető. »Ha már most figyelembe vétetik, hogy a kényszeregyezséghez a számszerinti kétharmad és az összeg szerinti háromnegyed többség szükséges, hogy külön gyorsabb felszámolás számára szabályozva nincsen, önkényt előáll a conclusio, hogy a kényszeregyezséghez szükséges felszámolás valami lényeges időmegtakarítást elérni nem fog. Haazösszes követelések 3/4—1 évet vesznek igénybe, a kétharmad és háromnegyed többség legfelebb egy-két hónappal hamarabb lesz megállapítva.« A ki csak egyszer pillantott is be a javaslatba, lehetetlen, hogy