Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 10. szám - A Hartmann-féle kiadatási ügy

_ 78 a közadósnak végrehajtás alá vonható összes vagyonára, melyet ez a csődnyitás idejekor bir, és mely reá a csőd tárta ma alatt örökösödés vagy végrendelet utján háramlik.« A javaslat 5. §-ának fent idézett része pedig helyettesítendő lenne azzal, hogy a »közadós minden vagyona felett, melyhez a csőd tartama alatt öröklés vagy végrendelet jogczimének kivételével jut vagy szerez, szabadon rendelkezhetik és sem nem kötelezhető arra, hogy e vagyont a csődtömegnek átengedje, Bem a csőd hitelezőknek meg nem engedtetik, hogy a csőd tartama alatt e vagyonra bir ói foglalást vezettessenek. « A ritkított betűkkel irt rendelkezés a törvénybe mnl- j hatatlanul felveendő, mert mint a német birodalmi csődtörvény indokolása igen 'helyesen megjegyzi, hogyha a csődnyitás után előállott vagyonnak bevonása a csődtömegbe, hol az az összes csödhitelezők javára szolgálna, meg nem engedtetik, akkor még kevésbbé engedhető meg, hogy ily vagyonra a csödhitelezők egymás megelőzésével vagy kizárásával külön kielégítési alapot szerezhessenek. Azon rendelkezés, hogy a csőd alatti szerzemény a csőd tartama alatt a csődeljáráson kivül egyes csődhitelezők által nem igényelhető, még annál is inkább, szükséges, ha tekintetbe veszszük a javaslat 201. §-át, mely szerint »azon hitelezők, kiknek követelései sem a tömeggondnok, sem a hitelezők sem a közadós által meg nem támadtattak ; továbbá azok, kiknek megtámadott követelései per utján megállapittat. tak, uj eljárás megindítása nélkül a végrehajtást azon vagyonra intézhetik, melyet a közadós a csőd megszüntetése után szerez, vagy mely a csőd megszüntetésekor szabad rendelkezése alá helyeztetett.« Ugy látszik, a javaslat készítője ezen §. szerkesztésénél már nem tartotta szem előtt azt, hogy a közadósnak a csőd tartama alatti szerzeményéhez a csödhitelezőknek igényük nincs, mert rendelkezéséből természetszerű a következtetés, hogy a közadósnak a csőd alatti szerzeménye csődvagyont képez. Ha pedig nem ezt kívánja a 201. §. megállapítani, akkor intézkedése mindenesetre helytelen, mert a mint a csőd alatti szerzeményt a csőd tartama alatt nem védi a csődhitelezők igénye ellen, ugy a csőd megszüntetése után kizárja az adós ellen jogerős ítélettel biró hitelezők igényét az adós azon vagyonára, melyet esetleg a csődtartama alatt szerzett. Mint lenne e §. helyesebben szerkesztendő, arra majd később visszatérünk. A kifejtettek után még két kérdést tartunk fölvetendőnek, u. m: 1. Eentartassék-e jelen csődtörvényünk 18. §-ának azon rendelkezése, hogy »az összeírás ki nem terjesztetik a megbukott tisztviselőnek hivatalbeli fizetésére* ? Ezen rendelkezés fentartása valóságos anomáliát képezne, mert m g egyes hitelező az 1876. XXXI. t.-cz. korlátai között szabadon foglalhatja le e fizetést, addig nem lehet a hitelezők összeségétől sem a jogot megtagadni, hogy ők ugyanazon korlátok között a bukott tisztviselő fizetését ne élvezzék. Egészen más és nem ide tartozó kérdés, hogy az 1876. XXXI. t.-cz. által fentartott 600 frt lefoglalhatlan fizetési minimum eléggé megvédi-e azon közérdeket, mely a hivatalnok és esetleg családjának tisztességes megélhetését múlhatatlanul megkívánja ? Erre nézve csak mellesleg jegyezzük meg, hogy helyes volna, ha 1876. XXXI. t.-cz. intézkedését fentartó polgári törvénykezési rendtartási javaslat elfogadná a német birodalmi perrendtartás azon intézkedését, hogy a közhivatalnoknak csak 750 ttot (1500 márka) meghaladó fizetésének egy harmada vehető foglalás alá, és 750 frt még a magánszolgálatban alkalmazott hivatalnoknak is fentartandó. 2. Szükséges-e intézkedni, hogy az 1877. XX. t.-cz. 25. §-a által a kiskorú atya hitelezői javára engedélyezett azon jog, hogy ők a gyámhatósági határozattal megállapítandó jövedelem-fölösleget lefoglalhatják, a csődhitelezökre is kiterjesztessék-e vagy nem ? Minthogy a csődhitelezők a közadós mindazon vagyona iránt bírnak igénynyel, melyet csődön kivül ugyanazon közadós egyes hilelezői vehetnek végrehajtás alá, nézetünk szerint az intézkedés a német birodalmi csődtörvény mintájára azért nem ártana, mert ugyancsak az 187 7. XX. t.-cz. 23. §-a alapján a gyámhatóság csőd esetén arbitrarius hatalommal a vagyonkezelést az atyától elvonhatja, és igy ismerve bíróságainknak a törvény világos rendelkezése hiányakor gyakran nyilvánuló félszeg felfogását, félhető attól, hogy ily esetben a biróság az atyának járó fölös jövedelmet vagyonkezelési jutalomnak tekintené és ennélfogva a vagyonkezeléstől megfosztott atya csődtömegét a jövedelem-feleslegben nem részesítené, miért is kimondandó lenne, hogy a csődnyitás joghatálya még az esetben is kiterjed a kiskorú gyermek atyjának a'gyámhatóság által megállapítandó jövedelem-feleslegére, ha az atya a csőd folytán a vagyon közvetlen kezelésétől megfosztatott. Dr. Berkovits Ferencz. A Hartmann-fóle kiadatási ügy. (A.) Az összes európai sajtót néhány nap óta izgalomban tartja egy kiadatási kérdés, mely a mai politikai helyzet miatt kiváló jelentőséggel bir. Az orosz nagykövet megkeresésére Párisban egy fiatal ember tartóztatott le, a ki azzal gyanusittatik, hogy orosz nihilista és bűntársa azon szövetségnek, mely a mult őszszel, midőn az orosz czár Livádiából visszatért, a vasúti vonatot Moskva közelében egy akna által légbe akarta röpíteni. Mint ismeretes, a czár csak ugy menekült meg az élete ellen irányozott támadás elöl, hogy kivételesen azon vonaton utazott, a mely rendszerint a czár külön vonatját megelőzni szokta és igy az udvartartás podgyászát vivő vonat alatt robbant fel a dynamitakna, mely alkalommal több ember is vesztette életét. A megejtett nyomozás csak annyit derített ki, hogy az akna egy a vasúthoz közel levő magánosan álló házból fúratott, a melyben azon villanygép is fel volt állítva, melynek villany-folyama által az akna felgyújtatott. Minden oda mutat, hogy azt nem egyes ember követhette el, hanem hogy itt többen közreműködtek. Eddig a tetteseknek semmi nyoma. A Párisban letartóztatott egyén csak azzal vádoltatik, hogy ö az, a ki a magános házat bérbe vette álnév alatt. Az eddigi tudósítások szerint tehát még nem közvetlen tettesről, hanem csak bűnsegédről lehet szó. Az egyén személyazonossága nincs még megállapítva, mert Mayer (alias Hartmann) porosz alattvalónak vallja magát, másrészt pedig azt állítják, hogy többféle orosz nevet használt. A míg a személyazonosság nincs minden kétséget kizárólag bizonyítva, addig a kiadatás kérdésének érdeme megbirálás alá sem vétethetik. De fel lehet tenni, hogy az orosz kormánynak módjában lesz esetleg Oroszországból hozandó tanuk vagy egyéb adatok által a franczia kormánynak bebizonyítani, hogy a Párisban fogva levő egyén és az, a ki az emiitett házat bérbe vette, egy és ugyanazon személy. A döntő kérdés itt az, vajon ezen egyén politikai vagy közönséges bűntettel vádolható-e. A vasúti vonat felrobbanása körül két bűntett forog fen; az első a czár életére irányzott attentatum, mely mint mindenütt ugy az orosz büntető törvények szerint is, eltekintve a kivitel sikerétől vagy az előkészületek kisebb vagy nagyobb terjedelmétől, a bűntett teljes tényálladéka iránt nem hagyhat kétséget. Ha tehát a Parisban letartóztatott egyén azon szövetség tagja, mely czélul tűzte ki magának a czárt levegőbe röpíteni, akkor ő mint felségsértő vádolható. De ha egyúttal a vasúti vonat felrobbanásában tettleg részt vett, akkor azon közönséges gyilkosságnak is részese, a mely elkövettetett, a midőn a másik vasúti vonat alatt az akna febrobbantatott. Ennélfogva lehetséges, hogy ezen egyén mindkét büntettél vagy csak azok egyikével vádolható. Ha a szándékosság csak egy vasúti vonat felrobbanására irányult volna, akkor nem lenne kétség, hogy a franczia köztársaság kormánya a letartóztatott egyén kiadatását elrendelheti, mert közönséges bűntett forogna fen. De miután az orosz kormány arra látszik súlyt helyezni, hogy a kiadatás azért engedélyezendő, mivel itt a czár élete ellen irányult, de a kivitelben meghiúsult cselekmény forog fen, a politikai bűntettesek kiadatására vonatkozó igen bonyodalmas és még eddig kellőleg meg nem oldott kérdés minden nehézségeivel együtt tárul fel. Ismeretes ugyan több eset, a midőn politikai bűntett miatt kiadatásnak helye volt. Korszakot alkot e tekintetben, különösen a mi az állam feje ellen intézett támadást illeti, Jacquin esete, a ki 1854ben azzal volt vádolva, hogy III. Napóleont épen ugy akarta légbe röpíteni, mint az orosz nihilisták a czárt. Napóleon Tournayba volt utazandó és néhány nappal előbb fedeztek fel egy gépet, mely által a vasúti vonalat akarták légbe röpíteni. A franczia kormány Jacquin kiadatását követelte a belga kormánytól. Nagy zajt csinált akkor ezea ügy. A brüsseli főtőrvényszék vádtanácsa (Chambre des mises en accusation) azt határozta, hogy a kiadatásnak helye nincs. Még mielőtt a belga kormány ezen bírói határozat jóváhagyása vagy elvetése iránt nyilatkozhatott volna, a franczia kormány vissszavonta a kiadatás iránti megkeresését és igy a belga kormányt olyan kényes helyzetből j mentette ki, a milyen kényes helyzetben ő jelenleg van az orosz nagy! követ megkeresése folytán. Belgium ilyen helyzetet jövőre kikerülendő, j 1856-ban törvényt hozott, mely szerint j>Ne sera pas reputé délit politique, ni fait connexe a un semblable délit, l'attentat contre la personne du souverain étranger ou contre celle des membres de sa famille, lorsque cet attentat constituera le fait sóit de meurtre sóit d'assasinat, sóit d'empoisonnement.« Még ugyenezen évben egy pótszerződés köttetett Francziaországgal a fenállott kiadatási szerződéshez. Azóta ezen szöveg bejárta a világot és majdnem valamennyi ujabb szerződésekben található. Szóról szóra ott áll nálunk az 1875.