Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 9. szám - Szerződésszerü eltérés a rendes birói illetőségtől

— 70 — tátik; megvan a sok napló stb., de nem vezettetik rendben egy sem ; az elnök, ha Árgus is, nem láthat mindent és az alsóbb Cerberusokra nézve áll a szent kérdés: Quis custodiet cnstodes ? Mégsem azt akarjuk mondani, hogy a személyzet dolgában mi sem teendő; sőt meggyó'ződésünk, hogy e reformálás minden ponton szükséges arra, hogy telekkönyvi intézményünk bármily kitűnő magyar polgári törvénykönyv és eljárás mellett a hitelnek és jogforgalomnak megbízható alapjává legyen. Szükséges a minősités és a vizsgák szigorítása, szükséges a birósági hivatalnokok fegyelmezése egyrészt szigoruabb anyagi felelősség, másrészt a fegyelmi hatalom átruházása által pl. a törvényszéki elnökre és igazságügyi miniszterre, végre a felelősség gyakorlati sanctióinak, bírságoknak stb. szervezése által, minőket magánintézetek, vasutak, gőzhajózási társulat stb. annyi sikerrel alkalmaznak alsóbb közegeik irányában azok eljárása pontosságának biztosítására, miután ilyenektől ríntésre« fogékony becsületérzést feltenni lélektani képtelenség. Ilv egyének — a mennyiben a telekkönyvi manipulatio körül egyáltalán mellőzheti nek — minden csekély rendetlenségért személyesen, fizetétdevonással, ismétlés esetén elbocsátással volnának büntetendők, ha valaha fegyelmezett gépet s ennek rendes működését bírni óhajtjuk. Hogy e czélra kívánatos volna és gyökeres reform feltételét képezi a telekkönyvi hivatalnak mint nem bíróinak külön, önálló szervezete felelős igazgató (= állomásfőnök) alatt, országos központi felsőbb tanácscsal, mint más civilisált államban, magától értetik és kérjük a miniszter urat, hogy ha már novellát csináltat, erre nézve is indítsa meg egyelőre legalább a »tanulmányozást*. A közvetlen reform az embereken, az emiitett kezelési (ügyviteli) és fegyelmi eljárási szigorításokon kivül, a »dolgon« eszközlendő. A mobilisált ingatlanok aequivalensei, a telek jegyzőkönyvek némileg immobilissá teendők. Wertheim-cassába zárni, drabanttal őrizni, többszörösen vezetni nem lehet, de könnyű azokat könyvekké tenni. A telekkönyvi rendtartásié végből nemis módosítani, hanem végre valahára végrehajtani kell, (tkrdts. 44. 45. §§.), mi annál könnyebb, miután telekjegyzőkönyveink az évek során úgyis már vitatlan betétekké lettek. Ehhez talán csak rendelet kell, és kevés pénz és ember; akkor mint mindenütt a világon, mint nálunk a fővárosban, végre tényleg telekkönyveink lesznek. Különben akad erre ideiglenes expediens is, ha kell; mint mindenben régóta beérjük a kontár foltozással, itt is csak könyvkötő szükséges, és megvan az olcsó Columbus tojása: bekötetjük a telekjegyzőkönyveket. A bekötött telekiegyzőköny veket csakúgy lehetfolytatni, azokban átvinni, uj lapot nyitni stb. mint most a széthulló rongyos lapokon, mint kereskedői stb. könyvekben. A könyveket azután csak nézni és mutatni kell; akkor nem lehet elhordani, eldugni lapot, akkor a bevezető és biró a könyv után jár, mi sokkal természetesebb, mintha a lapok utaznak a biró és bevezető után, mely uton annyi elhullott eddig, mint vándormadár a tenger felett. Csaknem semmi »módosítással« sem függne ez össze az eljárásban és igen üdvös lenne a gyakorlatban. Ez óhaj szerény koczkáztatása után áttérünk azon felvetett kérdésre, hogy a jogboldogitásnak mi lenne alkotmányos módja, mi reánk nézve persze nem oly kényes dolog, nem lévén miniszter, ki a közjog és ressort-hatalom félénk őre és utóbbit is inkább csorbittatja, hogysem az alkotmányt azzal sértené, hogy »m agán jogi jellegű* rendeletet bocsátana ki. A magánjogi jelleget concedáljuk s hozzátesszük, hogy másutr( Ausztriában, Németországban stb is törvény intézkedik, mint a telekkönyvi intézményről általában, ugy az uj betétek felvételéről és elveszettek [pótlásáról is. Csak abban van tévedés, ha a telekkönyvi rendtartás jogforrási minőségében kerestetik a kulcs. Mert a telekkönyvi rendtartás nem intézkedvén az elveszett telekjegyz'könyvek pótlásáról, ennek rendezése nem módosítja, nem érinti amazt s így egészen közömbös I hogy aztörvénynél .kevesebbje vagy sem. Itt pótlásról van szó, mely önállóan tartalma szennt bírálandó el. E részben pedig alkotmányos praecedensek vannak arra, hogy 1867 óta minisztereink legkevésbbé sem szorítkoztak \magánjogi jellegű* tárgyban a törvény végrehajtására és magyarázatára, és törvénypótló [rendeletet a kárhányat, sőttörvényelleni,bár nem isa>szükség< által indokolt rendeletet is I bocsátottak ki, m i n ő pl. a közmunka és közlekedésügyi ministerium 1867-iki hajómalomI rendtartása volt, melynek egyes intézkedése ! szerzettjogokat egyszer ü e n eltörölt. De ha ezt nem ishelyeselhetjük, még akkor is megnyugtatI hatni véljük a minisztert aziránt, hogy nem fogna alkotmányszegésnek, a magántulajdon szentsége sértésének tekintetni, I ha tekintettel viszonyainkra s az »égető szükségre* — ; rendeleti uton szabályozná az elveszett telekjegyzőkönyvek j pótlása iránti eljárást. Mi nem hiszszük, hogy az országgyűlés ezért vád alá helyezné vagy a bíróság a rendelet törvényességét elvitatná. A második felvett kérdés a pótlás módja. Czikkező szerint két mód képzelhető': vagy a bíróság rendelkezésére ! álló adatokból történik a pótlás vagy uj helyszínelés utján. ' Szerintünk az első elégtelen, a másik felesleges. A biróságot a rendelkezésére álló okmányokra korlátozni, helytelen, mert azokon eligazodni, azok pontosságáról s teljességéről meggyőződni, pusztán ehhez jogvesztéseket kötni nálunk lelkiismeretlen dolog volna. Szászországban I ily esetben más hatóságok s magánszemélyek is, utóbbiak 1 20 tallér bírság esetleg fogságkényszer terhe alatt, kötelezI hetők az elveszett telekkönyvre vonatkozó okiratok előterjesztésére (1865, jan. 9. J. M. E. 193. §.). De ez sem nyújt elegendő biztosítékot. Egyszerűbb s egyöntetűbb eljárás a közvetlen pótlás oly módja, mely az elvesztés óta beállott jogváltozásokat is figyelembe veszi, mi nélkül ezek runja, coliisiója, a prioritás megállapithatlansága állhat be. A helyszínelés azonban erre nem szükséges, miután nem uj ingatlan felvételéről, nem ismeretlen telekről, hanem csak a bevezetések reconstrutiójárol van szó. Elegendő erre oly hirdetményi el; járás, minőt az osztrák 1871. július 25. törvény szabályoz. Felvettetett végre a materialis jogok coliisiójának esete. I Kétségtelen, hogy az át nem vezetett jog hatályát veszti a telekkönyvi jog elveihez képest; szerzett magánjog feláldozj tátik a forgalom s hitel biztonsága végett felálállitott formális j szigornak, de ez el nem kerülhető a telekkönyvi intézmény I felforgatása nélkü1. A telekkönyv elvesztéseért felelős közeg vagy állam nem is köteles (in theoria sem, in praxi arról ugy sem álmodunk) kártérítésre, miután a nyilvános hirdetmény folytán nem jelenkezett fél jogát hanyagsága miatt veszti el. A szabályozás meritumára nézve végre igen egyszerű eljárást ajánlunk. Valamelyik tapasztalt, kipróbált codifikátornak adassék ki matériáiénak az osztrák törvények Manz féle | kiadásának 18. kötete, hol az elveszett telekkönyvek pótlására vonatkozó 1871. július 25. birodalmi törvényt és arra \ vonatkozó országos törvényeket és miniszteri rendeleteket , találja (107 — 207. lk.j és legf'ölebb még a szász polgári törvénykönyv Siebenhaar-féle kiadása, hol az 1865. január 9. rendelet 193. 194. §§. (496 1.) is figyelmébe ajánlandók. —m— Szerződésszerű eltérés a rendes birói illetőségtől. (x.) A » Magyar Tliemis« mult heti számában közlött fenti czimii czikkbenaz fejtetik ki, miszerint ha a felek szerződésileg magukafbizo: nyos birói illetőségnek alávetették, felperes mégis alperes rendes birói illetősége előtt perelhet; mert a prts 52.§-ában megengedett eltérés a feleknek csak jogát képezi, de korántsem kizárólagosan kötelező. i Vagyis, ha a felek szerződésileg bizonyos b. illetőséget kikötnek, akkor ezzel nem mondanak egyebet, mint hogy kölcsönösen azon jogot engeí dik egymásnak, hogy per esetében az esetleges felperes ellenfelét a ki-