Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 8. szám - A csődalatti szerzemény

— 03 — a bukottal senki sem fog szerződni akarni, csak szánalommal tud mosolyogni, minthogy ebben a boldog országban okmányhamisitók és csalók már bankdirectorok és még micsodák is lehettek, arra meg eset sem fordult elő, hogy azok közül, kik hatályban levő csődtörvényünk alatt csődbe kerültek, akár csak egy is éhen halt volna; holott szerinte a logika azt tanítja, hogy ha velők senki sem akart volna szerződni, éhen kellett volna halniok, és nem arra enged következtetni, hogy vagy hitelezőik könyörületesebbek, vagy maguk előrelátóbbak voltak, mint a törvény. Hogyan is tehetné a szerzemény lefoglalása a bukottat hitelképtelenné, mikor a csőd ily hatálylyal a hitelt ugyan ipso jure megsemmisíti, deipsofacto már azért sem szüntetheti meg, mert annak a csőd alatti szerzőképesség szabadságánál szerinte közgazdaságilag egészségesebb alapja: a »mundus vult decipi* nem érintetik!? Kérdi továbbá: ha a bukottnak valóban nem volna hitele, mikép történhetnék a szerzemény lefoglalása mellett is mindennap, hogy hitelezőjével kiegyez ? Tán csak nem azért, mert a hitelező az épen az egyezség folytán felszabadulandó adósban újból bizik? Mindent egybevetve, azon eredményre jut, hogy a korszellem kívánalmának legmegfelelőbb lesz, hazafiúi kegyelettel ragaszkodnunk az 1840: XXII. t.-czikk mindennaprakijáró hat, legfeljebb husz pengő krajczáros jogjótéteményének álláspontjához; hogy holmi közgazdasági és philantropiai tekintetek előtt meg nem hajolva, taníttassuk rá astrictum jus kegyet nem ismerő szabványával a bukottat arra, hogy a mitalétfentartási minimumon felül keres, azt hitelezőinek keresi. Más szóval: a bukás okaira való tekintet nélkül, jólelkű, könnyelmű és csalárd bukottat egyaránt és minden subtilis megkülönböztetés mellőzésével kényszerítse az obligatio határt nem tűrő hatalma a rabszolgai meghajolásra, a feltétlen bilnhődésre. Fiat justitia, pereat mundus. Csődön kívüli jogunk is követeli szerinte e kérlelhttlen szigort, követeli, hogy a. csődalatti munkakeresmény beleessék a csődtömegbe. Hogyha ugyanis perrendünk 412. §-a alapján a csődön kívüli egyes hitelező kielégítését adósának nemcsak azon vagyonából keresheti, melyet az első roham alkalmával sikerült végrehajtás alá vennie, hanem joga van adósát folytatólagos végrehajtással mindaddig üldözni, míg pénzét meg nem kapja, joga van minden vagyonára rátenni kezét, tekintetbe nem véve, hogy munkájával szerezte-e vagy egyébként, de még arra sem hajtva, hogy a korábbi vagy későbbi keletű egyéb hitelezők esetleg károsodhatnának: megköveteli a csődön belüli jognak a csődön kivüli joggal való szükségképeni (!) összhangja, meg a jog logikája, hogy ne adjon a csődtörvény a hitelezők összességének kevesebb és erőtlenebb hatalmat. Mikor az analógia a közt, csődön kívül folytathatni a régebbi hitelezőnek a végrehajtást, ha közben ujabb hitelező nem előzte meg a foglalással, és a csődnek abban nyilvánuló speciális hatása között, hogy a csőd alatti szerzemény ipso jure a csődtömegé; vagyis az analógia az elsőbbséget nem biztosító csődön kivüli első foglalás és az ugy a múltra, mint a jövőre nézve törvény erejénél fogva kizárólagos kielégitési alapot teremtő csődnyitás között; szóval a hasonlatosság tényleg megszerzett szerzemény lefoglalhatása és még csak megszerzendő szerzeménynek ipso jure háramlása között: oly világos és közelfekvő mint a nap. Hátha még fontolóra vétetik, hogy a merészen reformáló javaslat vélelmet sem állit fel a csődalatti szerzeménynek csődelőttisége mellett, hanem a tömeggondnokra hárítja annak bizonyítását, hogy a bukott személyes munkásságának eredménye állítólag az a vagyon, melyet csődnyitás utáni megállhatása érdekében csőd nyitás előtt félretett, vagyis még azt sem tételezi fel, hogy a bukott a büntetőtörvény 414. §-ának 1. pontjával jött ellenkezésbe. Szomorú és sovány justitia szerinte az üsszhitelezőség jogait és az öt évig terjedhető fegyházat nem a bűnösség vélelmére állítani! A külföldi törvényekre való hivatkozás ugyan Dr. Králik Lajos szemeiben nem oly hatalmas ajánló levél, a melynek nem tudna és lelke mélyéből nem óhajtana ellentállani, kiv/iltképen, hogyha »az egy idő óta mindennel nagyra lenni akaró, de törvényeikkel vagy tudományukkal a jog európai történetében a legkevesebb materialis nyomot sem hagyott németek jogának< átültetése forog szóban, mindazáltal álláspontjának támogatásául utal a franczia és az angol csődjogra, mint melyek közül egyik sem ismeri a csődalatti szerzej mény felszabadításának attentatumát, de még az átalános jog| nak egyél) hasonlóan mélyenjáró megváltoztatásait sem. A mi a franczia csődjog tekintélyének érvével való hatni akarást illeti, legalább is gyengül annak sulya/ ha tekintetbe veszszük, hogy rrgy aCode decommerce III. könyvének, mint a Loi sur les faiiliteset banqueroutes keletkezése idejében, de még akkoron is, mikor Pardessus 1831-ben megjelent »Cours de droit commercial* czirnü müvével, vagy Renouard 1857-ben megjelent >Traité des faillites et banqueroutes«-jávai irányt adtak a franczia tudománynak, a contrainte par corps sem tartatott a végrehajtás valami inhumánus nemének, tudvalevőleg csak az 1807. évi július 23-iki törvény mondván ki: La contrainte par corps est supprimée en matiere commerciale, civile et contre les étrangers.^ Ha egyszer adósság fejében végrehajtás alá vehető a személy szabadsága, miért ne szerzőképessége, miért ne a még nem tőkésített munkaerő is? A jog, mely módot ád az egyes hitelezőnek arra, hogy adósának emberi méltóságát is megragadhassa kielégittetésére, nem lehet másfelől oly platonikus, a hitelezők összeségétől megtagadni a bukott kézi munkáján-k naponkénti gyümölcseit. Azonban még a franczia csődlegislatio sem foglalt a csődalatti szerzemény kérdésében, különösen a csődalatti munkakeresményt illetőleg oly határozott és minden kétségen felüli állást, mint a hogy Dr. Králik igyekezik azt feltüntetni. Maga a Code de coinmerce épenséggel hallgat. Az irodalom és a birói gyakorlat ugyan befolyásolva a kötelmi jog különbeni szigorától, nngy részt a vagyonbukott ellen magyarázta a törvény hallgatását, de az enyhébb értelmezési áramlat sem hiányzott, és pedig nemcsak az egy-egy darab szabadságot maguknak vindicáló forradalmi elemek körében. Azon állitás, mintha a ridegebb felfogás a Code civil 2092. §-ára alapíttathatott volna, mindenesetre téves. Abból ugyanis, hogy az adós csődön ki vül nemcsak jelenlegi, hanem jövendőbeli vagyonával is felel a hitelezőknek, a csődalatti szerzemény hovatartozóságára nézve mi sem következtethető, legkevésbbé annak a csődtömegbe ipso jure való bevonatása, mert noha átalános elv az átalános jogban, nem szükségkép elv a speciális, sajátos természetű csődjogon belül. Még inkább nyújthatott támpontot a Code de commerce 442. czikke. Az 1838. évi május 28-iki Loi sur les faillites et banqueroutes 443. czikke kifejezetten rendelkezik ugyan a csődalatti szerzeményről, de szószerint csak azon vagyonról tesz említést, mely a bukottra a csőd tartama alatt száll, ugy hogy arra nézve, ha vajon értendő-e ez alatt a szűkebb értelemben vett csődalatti szerzemény, azaz a tulajdonképeni munkakeresmény is, még mindig nem volt eleje véve a kételyeknek, ennek folytán a gyakori jogorvoslatoknak, nem kevésbbé a gyakorlat ingadozásának. Az, hogy a bukott nemcsak csődnyitáskori, hanem mindazon vagyona felett elveszti rendelkezési képességét, melyet a csőd tartama alatt szerez, bármi uton módon szerzi is, Renouard szerint is bár világosan, de csak következtethető az uj törvényből. »Et il faut en conclure nettement que le failli sera dépouillé de tout ce qu'il acquerra, de quelque maniere que ce puisse étre, tant que durera le dessaisissement universel dont la loi l'a frappé.« A franczia semmitőszék 1854. évi márczius 8-iki enuntiatuma pedig, melyet Dr. Králik maga mellett, de vagy észrevétlenül vagy jelentőségét kellően fel nem ismerve, maga ellen idéz, világos tanúságot tesz arról, hogy a csődtömeg hozzáférhetlenségének határait az ujabb törvény sem állapította meg mereven, minden nézeteltérést ós esetleg engedékenységet kizáróan, hogy ajudicatura 1838 után sem tekintette feltétlenül megfosztottnak a bukottat a csődalatti szerzemény feletti rendelkezés jogától, sőt ellenkezőleg a tulajdonképeni munkaszerzeményt illetőleg elégméltányos volt a csődnyitás utáni hitelezők igényeinek is helyt adni, feltéve, hogy az uj hitelező követelése és a szerzemény között connexitas, származási összefüggés létezett. Azt mondja a hivatkozott döntvény: »Mais les syndics conservent le droit de fairé rentrer dans la masse, quand ils le