Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 38. szám - Az uj ügyrédrendtartás

- 305 — kapcsolatba lépő szavakban gyökeredzik, szükséges nemcsak hogy az egyes szavakban le-yen érlelem, hanem az is, hogy az egyes szavak között legyen nyelvtani összefüggés. A szavaknak, melyek lényegesek nyelvtani összefüggése is lényeges, mivel nem egyenként önmagukban^ hanem csak mint összefüggő * gfsz alkotják a váltót. Nézetünk tehát az, miszerint az oly váltó, melynek lényeges szövege többféle nyelven (pl. részben magyarul, részben németül) van kiállítva, váltótörvényünk értelmében érvénytelen. Sarlay Ede. Jogirodalom. Moritz Obermayev: Die Lehre von den Sachvemtandigen ivi Civilprocess. München 1880. II. Szerző mindenekelőtt a szakértőknek a bíróhoz való viszonyát tekinti; kifejti, hogy azoknak a perbeni tevékenysége feltűnő hasonlatosságot mutat a bíróéval, mert mind utóbbi mind az előbbiek valamely jogvita tényleges momentumai fölött Ítélnek és létező dolgok fölötti észleletek megtételére hivatvák. Mindazonáltal valamely jogvita jogi szempontból! megítélése kizárólag a biró dolga, daczára annak, hogy az a jogeset tényleges megítélésével elválhatlan kapcsolatban van (pl. a beszámithatlanság esetei). Hivatala és hivatásánál fogva a biró jogosítva és egyszersmind kötelezve van nemcsak a jogot a tényekre saját meggyőződése szerint alkalmazni, hanem a jogvita tényleges oldalát i s saját meggyőződése szerint megítélni. A szakértőknek a tanukhozi viszonyáttekintve, szerző kiemeli, miszerint a szakértő fogalma a tanúéból vette eredetét. Szerettük volna, ha szerző ezen állításának történelmi hűségét, — mi szélesebb alapú monographiától méltán követelhető — bebizonyította volna. Nem tennők az észrevételt, ha az előttünk fekvő munka több helyén nem akadtunk volna történelmi jelentőségű állításokra, bizonyitékokkali minden támogatás nélkül. Helyesen jegyzi meg szerző, miszerint a tanú- és szakértői bizonyíték hasonlatossága nem oly beható, mint általán hiszik, pusztán arra szorítkozván e hasonlóság, hegy mind a szakértők mind a tanuk a perben értesítő személyek (Auskunftpersonen), hogy továbbá az észlelő szakértők (wahrnehmende Sachverstandige) érzéki észlelésekről vallanak. A kettő közötti különbség feltűnő és félre nem ismerhető. Ugyanis míg a tanú az általa a múltban — habár szakértelem segítségével — észlelteket a közönséges ember értelmiségével és bírálatával csupán reproducálja, a szakértő tőle mindenekelőtt szakértelme, de főleg az által is különbözik, hogy ő szíindékos, teki n tette lafe nforgójogvitáragyakorolttevékenyséfíe által, maga alkotja magának vallomása tartalmát. Azon kérdésre, hogy mikor és mily körülmények között vannak a peres felek és a biró jogosítva, illetőleg kötelezve a szakértői bizonyítékhoz folyamodni, sem a közönséges jog törvényíorrásai sem a régibb tan nem szolgáltat fölvilágosítást, sőt e kérdés a közönséges jog elméletében és gyakorlatában még jelenleg is egyaránt kéte<. Szerző a megoldást igen helyesen a tárgyalási elvben találja, mely a felek és a biró tevékenységét a perben különben is szabályozza. E bizonyíték nem használata attól függ, vajon a peres felek bizonyitási kötelességének, illetve bizonyítási jogának vagy a birói officium határain belül a szakismeret szüksége fölmerülend-e vagy sem ? A felek a döntő ténykörülmények igazsága mellett szóló, csupán külső okokat tartoznak megszerezni, a bírónak — a per vezetése és jogalkalmazáson kivül — dolga a peranyag felölelése és az a fölötti elmélkedés, azaz a tények és bizonyítékoknak okozati összefüggésük szerinti mérlegelése és megítélése. Érdekes szerző munkájának azon része, mely a biró szakismereteinek érvényesítési jogáiól szól. A régi jogászok fölfogása e kérdés tárgyában sokkal helyesebb mint utódaiké; ugyanis seholsem találjuk a szakértői bizonyíték használatát kötelezőleg előírva, sőt jogában állott a bírónak a szakértők mellett saját szakismereteit is érvényesíteni. Az ujabb doctrina szerint, mely — mellesleg megjegyezve — elvek helyett gyakran csak formulákkal beéri, szakértőként csak az lehet »competens«, ki az »avató viszgálatokat« sikerrel kiáltotta, és a törvény a bírótól csak általános és jogi műveltséget tételez föl, minélfogva egyéb, esetleges ismereteinek alkalmazására vagy fölhasználására nincsen jogosítva. Szerző ezen általánosan elfogadott nézet ellen jogosan kel ki, elvül állítván föl, hogy a biró ott, hol szakismeret jön szóba, csak leik ismeretében van kötelezve szakértőkkel élni és nem saját ismereteit alkalmazni. Téves azon nézet, mely szériát a biró különös szakismeret érvényesítésére jogilag képtelen ; a törvények seholsem mondják, hogy csupán jogász, seholsem határozzák meg a róla föltételezendő szakismereteket és nem korlátozzák öt szellemi tevékenységében. De tekinteten kivül nem hagyandó, hogy — legalább formailag — lehetetlen az általános műveltség és tapasztalat körét, melynek nagysága folytonosan változik és minden egyénnél különböző nagyságú, a különös szakismeretnek határától elkülöníteni; mindkettő többszörösen egymásba vág (becsléseknél stb.). és a bírónak teljességgel nem imputálható. hogy megkülönböztesse, vajon bizonyos pontban már általános műveltségénél vagy csak különös szakismereteinél fogva bír a megkívántatott képzettséggel. A bírónak tehát jogában áll saját szakismereteit érvényesíteni; és ez azon tétel, mely lyel a szak értői bizonyítéknak a biró általi szabad mérlegelése alapittatik meg és indokoltatik. Munkája hátralevő részében szerző az eddig kifejtett tanokat a német particulár államok érvényben volt perrendtartásai és az uj Reichscivilpro/.essordnungra alkalmazza és ezen fejtegetéseit birálatos megjegyzésekkel kiséri. A munka ezen, reánk nézve talán kevésbbé érdekes ré>zének ismertetését itt mellőzve, az eddig előadottakat pptsunknak a birói szemlét tárgyazó szakaszaira kívánjuk pár megjegyzés alakjában alkalmazni. Ppts-unk codificátorai az V. fejezet alkotásánál — ugy látszik — a német »Gehülfentheorie«-t vették zsinórmértékül. Erre enged következtetést a 212. §., mely szerint a szemlét a bíróság vagy maga, vagy szükség esetén szakértők közbenjöttével teljesiti. Az 1868. LIV. törvényezikk nem tiltja a bírónak, saját esetleges szakismereteinek alkalmazását, mi a ppts 212. §-nak ezen szavaiból tűnik ki : »A szemlét a bíróság vagy maga ... stb.« és így azt hiszszük. hogy azon biró, ki valamely pu-es ügyben — jogi műveltségétől talán még oly tovaeső, esetleges szakismereteit szakértők mellőzésével alkalmazza, semmiséget nem követ cl. És ezen elvnek folyománya a 217. §., mely szerint, mennyiben legyen a szakértői vélemény a per eldöntésénél irányadó, — minden egyes esetben a birósftg határozza meg. Szerző munkájának — habár csak igen futólagos — ismertetéséből, látjuk-, hogy ő a fönálló rendszerek egyikéhez sem csatlakozik föltétlenül, s hogy saját nézetét az általa taglalt theoriák helyeseknek fölismert részeiből alkotja össze. Szerző tehát e részben ecclecticus, s ez jól van így, mert a tudományos haladás szeifölötti hátráltatására szolgált az, hogy egy időben minden tudós egy külön elméletecskét alkotott magának. A munka ecclecticai irányából folyik azonban egyik árnyoldala, melyet ugy látszik kevés e nemű dolgozat tud kikerülni, t. i. a rendszer nehéz áttekinthetősége. Ez természethiba. Kevésbbé menthető szerzőnek eljárása, mely szerint munkája dogmaticai részében minduntalan visszamegy történelmi dolgokra, pedig ő maga választja el — legalább formailag — munkájának első (történelmi) részét annak második részétől. E hiány az áttekinthetőséget bizonyára még jobban neheziti. Ezektől eltekintve, a munka jó és megfelel czéljának, mert teljes képét nyújtja az általa tárgyalt tannak. II". 1". Az uj ügyrédrendtartás előadói javaslata az igazságügyminiszteriumban elkészült. Az eddigi szervezet alapját, a kamara rendszert, fentartja. Azonban számos módosítást tervez, melyektől a javaslat indokolása az ügyvédi tekintély emelkedését és anyagi helyzetének javulását várja. A javaslat az ügyvédi vizsga és az ügyvédvizsgáló bizottság iránti határozmányokkal kezdődik. A Budapesten és Marosvásárhelytt fenálló két bizottság jelenlegi szervezete lényegileg fenmarad. A diploma két vizsga letétele után adatik ki. Ezen vizsgák mindegyike írásbeli és szóbeli. Az egyikben a jogi, a másikban a politikai tárgyak foglaltatnak. A vizsgára bocsáthatók: 1) azok, a kik a jogi tanulmányokat valamely hazai főiskolában bevégezték; 2) a jogi és az államtudományi tudorságot elnyerték; 3) a jogtudori vizsgák letétele után 2 évig gyakorlatban voltak és feddhetlen előéletűek. Az 1-sö és 2-ik vizsga közt legalább 30 napi időköz van előszabva. A vizsgák ismételhetök : az ismételhetésnek jelenleg fenálló megszorítását a javaslat elejti. A 2. fejezet az ügyvédjelöltekről szól. Ügyvédjelölt lehet minden jogvégzett. Az ügyvédjelöltek lajstromába való felvétel fölött az ügyI védi kamara határoz.