Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 38. szám - Lehet-e magyar váltóürlapot németül kitölteni és viszont

04 — egyszerű fogalom-meghatározását — csakis a bevégzési ismérv módosítása mellett — fentartotta volna; tán következőképen: »a ki tévedésnek ravasz előidézése vagy fentartása segélyével valakinek kárt okoz, csalást követ el.< Mert még a kárörvendés-, bosszúvágyból stb. eredő csalás is büntetendő, hacsak ravasz (nehezen átlátható) megtévesztés eszközül szolgált. A 37.—39. fejezeteket lehetett volna, a mint azt az utóbbi feliratának zárszavai első pillantásra mutatják, »közveszélyü cselekmények* czim alatt egy fejezetbe egybefoglalni s ehhez képest azokat részben rövidíteni (így »a közegészség elleni bünt. cs véts.«-ről szóló 21. fejezet tartalma által), részben pedig lényegesen kiegészíteni. Hasonlóképen egybefoglalhatok lettek volna egy fejezetbe >^a hivatali büntettek és vétségek« felirat alatt a 42. és 10. fejezet, mig az »ügyvédi állással való visszaélést« innét kiválasztani és mint a hűtlen kezelés minősített esetét (právarikatio, Sachverrath) a 291.—268. §§-al való összefüggésben kellett volna tárgyalni. Végül figyelembe veendő, miszerint »a hivatali hatalommal való visszaélés« a hivatali bűncselekmények minden eseteiben fenforog, ha közhivatalnok (461. §.) volt az alany, hogy tehát az eddigi magyarosztrák törvényhozás ezen rovata ép oly felesleges, mint a schablonszerü »hatósági erőszak«. Ámde olvasóinak türelmével való visszaélésben válnék bűnössé jelen észrevételek szerzője, ha egyes aggályainak és kifogásainak egész bőségszarujával akarná elárasztani őket. Másrészről a törvényhozó is sisiplvusi munkát végezne, ha gyakorlati és elméleti minden kritikusai kívánalmainak és aggályainak megfelelni akarna. Az összbenyomást végül, melyet az előttünk fekvő és f.é. szeptember 1-én életbelépett törvényhozási mű reánk tett, egybefoglalhatjuk a következőkben: a törvénykönyv — azon kérdéstől eltekintve, vajon alkalmas-e Magyarországra nézve, melyre a feleletet szakértöbbekre kell hagynom — derék, habár nem kiváló codificationalis alkotás ; nem kész mü, de jó kezdet. A magyar állam egyelőre megelégedve lehet vele, nemcsak hogy egyáltalában valahára büntetőtörvénykönyvet kapott, hanem azért is, hogy oly jót kapott, Leliet-e magyar váltóürlapot németül kitölteni és viszont 1 Érvényes-e váltótörvényünk szerint az oly váltó, melynek lényeges szövege többféle nyelven van kiállítva ? Actualis a kérdés különösen hazánkban, hol alig van forgalmi piacz, melynek lakossága nyelv tekintetéből teljesen homogén voloa, s hof a forgalomban promiseue magyar és német szövegű váltóürlapok használtatnak. így könnyen fordulhat elő azon eset, hogy magyar szövegű váltóürlap német szöveggel vagy német szövegű váltóürlap magyarszöveggel, avagy hogy a váltóürlap nagyobb részében a nyomtatott magyar vagy német szövegnek megfelelően magyarul vagy németül, de egyik vagy másik üresen hagyott lényeges részében utólag nyelvileg eltérően töltetik ki. Nyilvánvaló, hogy elvi határvonal kikerülésével illetőleg a tételes törvény vonatkozó határozmányainak magyarázata avagy a törvény esetleges hézagának magyarázat utján való kitöltése nélkül egyszerűen arra utalással, hogy hiszen a váltóban az értelem így is meg van, a kérdés meg nem oldható. Ha lehet két nyelven kiállítani váltót, azon kérdés merül fel, lehet-e 3 nyelven is. S ha 3 nyelven, miért nem 10 nyelven ? Hol van itt az ismérv, a határ ? Maga- a törvény látszólag homályban hagyja a kérdést. Egyedül egy szakaszában] nyújt némi támpontot. A váltó kellékeiről szóló 3. §. 1. pontja így szól: (Az idegen váltó lényeges kellékei:) »1) a váltó elnevezés magában a váltó szövegében, vagy ba az nem magyar nyelven állíttatik ki, annak a nem magyar nyelven megfelelő kifejezése.« »Ha az nem magyar nyclven« stb. »A nem magyar nyelven megfelelő« stb. Nem mondja: esetleg nyelveken. Mindig csakis egy nyelvet tételez fel. De közelebbről is érinti e pontban a felvetett kérdést. Ha a váltó idegen nyelven van kiállítva, a váltó elnevezésnek e pont szerint az illető idegen nyelven kell kifejezve lennie. Nemc-ak azt rendeli tehát az idézett pont, hogy a nem magyar nyelvben kiállított váltóra nézve is lényeges kellék, hogy a váltó elnevezés magában a váltó szövegében előforduljon, hanem lényeges kelléknek mondja azt is, hogy a váltó elnevezésnek a váltó nyelvének megfelelő kifejezéssel kell a váltó szövegében előfordulnia. Ezen egy kellékre In der Definition des Betruges § 379 durfte es vielleicht heissen »und dadurch Jemandem Schaden zufügt*. Decin einerseits muss auch jencr Betrug nicht straflos bleiben, welcher zwar nicht am Vermögen, jedoch an anderen Rechten Schaden zufügt; und andererseits muss es genü«en, wenn der Vcrmögensschaden nicht den Getauschten alléin oder zuiíáchst (unmittelbar) nur einen Anderen trifft. Noch richtiger freilich hatte das Ungar. G.-B. den einfachen Begriff des geltenden Oesterr. Strafgesetzes (§ 197) — nur unter Veranderung des Vollendungsmerkmals - konservirt; etwaso: »Wer Jemand mittels arglistiger Hcrvorruí'ung oder Uuterhaltung eines Irrthums Schaden zufügt, begeht cinen Betrug«. Denn auch derBetrug aus Schadenfreude, Rachsucht etc. etc. muss strafbar sein, wenn nur arglistige (schwer zu durchschauende) Táuschung als Mittel gedient hat. Die Abschnitte 37 bis 39 konnten, wie die Schlussworte in der Ueberscbrift des letztgenannten ohne weiteres ergeben, in Einen A.bschniit »Gemeingefá,hrliche üandlungen« zusammengefasst, und demzufolge ím Einzelnen tbeils abgekürzt, theils (so durch den Inhalt des Abschniit 21 »V. und V. wider den öffentlichen Gesundheitsstand«j erheblicb ergánzt werden. In ühnlicher Weise waren die Abschnitte 42 und 10 in einen Abschnitt zu vereinigen »Verbr. u. Verg. ím Amte« ; wogegen der »Missbiauch der Advokaten^tellung* hier ausgesebieden, und als qualifizirte Untreue (Právarikation, Sachverrath) in Anschluss an die 361 bis 363 bebandelt werden musste. Endlich dürfte ein sog. »Missbrauch der Amtsgewalt« in allén Fallen eines Amtsdelikts, soweit ein »öffenilicher Beamter« f§ 46IJ Subjekt gewesen, vorliegen, jene Rubrik der bisherigen Oesterr.-Ungar. Strafgesetzgebung demnach ebenso entbehilich sein, wie dieSchablone »öffentliche Gewalttbütigkeit*. Eines »Missbraucbs« der Geduld seiner Leser aber würde Verfasser dieser Bemerkungen sich schuldig machen, wollte er das ganze Püllhorn seiner einzelnen Bedenken und Ausstellungen aussebütten. Andererseits freilich stándc der Gesetzgeber vor einer Sisypbusarbeit, wollte er auch nur versuchen, den Wünschen und Bedenken aller seiner Kritiker in Praxis und Doktrin gerecht zu werden. Den Totaleindruck, welehen das vorliegende und am 1. September d. ű. in Kraft getretene Gesetzgebuugswerk auf uns gemacht hat. können wir scbliesslich so zusammenfassen: das Gesetzbuch — abgesehen von der Frage seiner Angemessenheit für Ungarn, welche zu beurtheilen ich Saehkundigeren überlassen muss — ist eine tüchtige, wenngleich keine hervorragende Kodifikations-Arbeit; kein fertiges Werk, aber ein guttr Anfang. Der Ungarisehe Staat darf vorláufig damit zufriéden sem, nicht blos dass er endlich einmal überhaupt ein Strafgesetzbuch, sondern auch. da«s er ein so gu'es erhalten hat. nézve tehát a törvény expresse oldja meg a kérdést: A váltó érvénytelen, ha a váltó megnevezés magyar, mikor annak többi szövege más nyelvű. Ha a törvény a nyelvek különféleségének érvénytelenítő hatást nem akart volna tulajdonítani, akkor elegendő let' volna az 1. pont első sora: (az idegen váltó lényeges kellékei) »]) a váltó elnevezés magában a váltó szövegében.« A mondat utórészével: »vagy ha az nem magyar nyelven állíttatik ki, annak a nem magyar nyelven megfelelő kiféjezése« a töivér.yhozó nem azt emelte ki, hogy idegen nyelven kiállított váltókra nézve is lényeges kellék, miszerint a váltó elnevezés a váltó szövegében legyen, hanem azt, hogy a váltó elnevezés az illető nyelv kifejezésén legyen, mert. hiszen az előbbi ki van mondva világosan a kivételt nem ismerő azon általános szabályban, melyet az első sor tartalmaz és mert hiszen az, hogy a külföldön kiállított váltóknak ós váltónyilatkozatoknak lényeges kellékei azon hely törvényei szerint megítélendők, a hol azok keletkeztek s hogy ennélfogva azon váltóra nézve, mely oly országban kiállíttatott, melynek törvénye szerint a 3.§. 1. pontjában foglalt kellék nem lényeges, ekeilék hazánkban sem lényeges, az kimondatott a 96. §-ban. Világos ennélfogva, hogy az idézett 3.§. 1. pontja nem ilyen, hanem hazai oly váltókra vonatkozhatik csak, meljek nem magyar nyelven lettek kiállítva. Vagyis vonatkozik egyenesen a felvetett esetre. És kifejezetten érvénytelenítő hatást tulajdonit a nyelvbeli eltérésnek. A kérdés tehát csak az lehet, vajon a nyelv egységének kelléke lényeges-e csakis a váltó elnevezés tekintetében, vagy minden kellékre, illetőleg a váltó egész lényeges szövegére nézve? Miután azonban az idézett pont súlypontja a váltó elnevezés és annak mikénti elhelyezésére vonatkozó kellék lényegességében fekszik s a nyelvbeli kérdést csak alkalmilag érinti, és ezúttal mintegy magától értetődőként állítja oda azt, hogy miután lényages az elnevezés, lényeges az is, hogy a váltó nyelvén legyen, sőt még szövegezésével is világosan utal ugyanezen felfogásra, következetesen mindig csak egy nyelvet tételezve fel: ennélfogva nézetünk oda terjed, miszerint a nyelv egysége minden váltókellékre lényegrs és hogy ehhezképesta váltó lényeges tartalmának két vagy több különféle nyelven kiállítva lennie nem szabad. A váltónál, mely a formaijog egyik légii nomabb képződménye, és melynél a kötelem egyes egymással