Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 36. szám
292 panaszos ügyében a m. kir. Curia mint legfőbb itélöszék fegyelmi bíróságának 260/880. sz. alatt kelt határozatával az ügyvédség gyakorlatától 6 hóra felfüggesz- tetett, s ezen hat havi felfüggesztés f. évi augusztus 1-én vette kezdetét. A balassa-gyarmati ügyvédi kamara részéről közzététetik, hogy a párviadal bűntettének kísérlete miatt vád alá helyezés folytán, az ügyvédség gyakorlatától 9/880. fegy. sz. a. közzétett, 103/879. fegy. sz a. határozattal ideiglenesen felfüggesztett Laka Pál Ipolysági ügyvéd, az említett bűnvádi ügy befejezése, a vádbeli cselekmény minősítése, a büntetés mérve és minőségéhez képest az ügyvéd- ség gyakorlatába visszahelyeztetett. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Neumann József pozsonyi ügyvéd f. évi julius 2-án 433. sz. a. kelt s ugyanakkor jogerőre emelkedett Ítélettel, az 1874. é. 34. t.-cz. 68. §. b) és 69. §. c) pontjában minősített fegy. vétség miatt vétkesnek kimondatott, és eme Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó félévre az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztetett. A szabadkai ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Milassin Lajos szabadkai lakos ügyvéd, az ügyvédek lajstromából önkénytes lemondása folytán töröltetett. A szabadkai ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Moravcsik György bajai lakos ügyvéd, az ügyvédek lajstromába e kamaránál folytatólag felvétetett. A temesvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Dr. jReiner Géza temesvári ügyvéd, Oregorovits Mladen zsablyai ügyvéd, Dr. Nánáay László lugosi ügyvéd, Bosiu M. János fehértemplomi ügyvéd, az ügyvédi lajstromba folytatólag felvétettek ; továbbá Calciunariu Péter ügyvéd, irodáját Orsováról a kamara területén belül, Teregovára áthelyezte, Tunega József buziási ügyvéd pedig vezetéknevét, felsőbb engedély folytán »Talajdi*i-ra átváltoztatta. Csődök : Deutsch Ignácz tápió-bicskei kér. ellen pestvid. tsz. által; bh. s hitetezök összejöv. okt. 18. 19. 20. ; p. és i. t. Tóth Gyula ; végi. t. s csődválasztm. választása okt. 20. (194.) — Hirschler Vilmos bpesti bej. kér. e len kér. s vtsz. által; bh. s hitelezők összejöv. okt. 28. 29. 30. ; i. t. és p. Hartman Sándor; végi. t. s csődválasztm. választása okt. 30. (195.) — Kovács István gyomai földmives ellen b.-gyulai tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. okt. 18. 19. 20.; i. t. Németh Lukács, p. Bródy Adolf; végi. t. s csődválasztm. választása okt. 20. (197.) — Kroó A. Jakab munkácsi lakos ellen beregszászi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. szept. 13. 14. 15.; p. és i. t. Bozsár Perencz ; végi. t. s csődvásasztm. választása szept. 15. (198.) Csődmegszüntetécek : Müller Károly bpesti pékmester ellen e. f. kir. tsz. által; a tömegnek a hitelezők közti felosztása folytán (194). — Nyomárkay Bertalan s.-a.-ujhelyi ügyvéd ellen e tsz. által; vagyonhiány folytán (197). — Prónay István romhányi lakos ellen b.-gyarmati tsz. által (198). — Grosz Frigyes szászvárosi kér. ellen dévai tsz. által; a csödvagyon felosztása folytán (198). — Spitzer Sámuel kőszegi kér. ellen szombathelyi tsz. által; a csödvagyon felosztása folytán (199.) Pályázatok : Zentai jbsgnál aljegyző; bh. szept. 26. szabadkai tsz. elnökéhez (196). — Marosujvári jbsgnál járásbiró; bh. szept. 26. gyulafehérvári tsz. elnökéhez (196). — Muraszombati jbsgnál albiró ; bh. szept, 28. szombathelyi tsz. elnökéhez (197). — B.-gyarmati tsznél és a losonczi jbsgnál egy-egy átalakító dijnok; bh. szept, 28. b.-gyarmati tsz. elnökéhez (197). — Nyíregyházi tsznél Írnok ; bh. szept. 28. e tsz. elnökéhez (197). — Pozsonyi tsznél írnok ; bh. szept. 29. e tsz. elnökéhez (198). — Ar.-maróthi jbsgnál 2-ik végrehajtó ; bh. szept. 16. ar.-maróthi tsz. elnökéhez (198). Igénykereseti felhívások : (189. sz.) Bejelentési h. i. aug. 28. — Lehoczky Jenőtől Horanszky Adolf jav. 1325 frt Liptó-Ujvárt; Schöntag M. vh. — Junger Giteltől Junger Ancsel jav. 849 frt M.-Szigeten ; Markos Gy. vh. — Id. Schultz Tamástól Steinberg Ignácz jav. 548 frt N.-Kikindán ; Konyevits P. vh. — Jankovits Béla s Balogh Adéltől Komáromy Mihály jav. 1345 frt Nagy-Abonyban ; Losonczy Gy. vh. Czegléden. Bejelentési h. i. szept. 4. — Kitzinger János s Kitzinger Annától Gattein Izrael jav. Bpesten ; Péczely J. vh. e. f. kir. tsz. — Dr. Nagy Józseftől Milye Gyula jav. 1005 frt Hegyköz-Szentimrén; Ruttkay A. vh. Székelyhidon. — Yargha Sándor s nejétől Friedmann Ferencz jav. 435 frt Ilkiben ; Hagara L. vh. M.-Szal- kán. — Yalentin Gábor s fsaitól a ferenczrendi zárdalapitványi pénztár jav. Baján. — Yitz Gézától Bleyer és Glass czég jav. 327 frt Alsó-Dabason ; Záborszky j S. vh. Ócsán. — Yarga Pétertől Botka Mártka jav. M.-Szt.-Györgyön ; Pósa K. vh. j Enyingen. — Atnagyu Nikolától Temesmegye árvapénztára jav. 4 89 frt Voivodin- ! czon ; verseczi jbsg. — Kreiner Sámueltől F. C. Mayerhoffer jav. 500 frt Deésen ; Gála I. vh. — Brandt Sámuel s tsaitól az » Albina« takpzt. jav. 1233 frt Monostor czég községben ; Gála Z. vh. Deésen. — Wagner József s Ferencztől Thier Teréz s Erzsébet jav. Bpesten ; I.—III. kér. jbsg. — Szautner Mátyástól Kammermayer Károly jav. 641 frt Ürömben ; Geszti F. vh. bpesti I.—III. kér. jbsg. (190. SZ.) Bejelentési li. i. aug. 30. — Riesz Gusztávtól Tafler B. jav. 1631 frt Budapesten ; Teliér F. vh. kér. s vtsz. — Árva Imrétől Schvarcz Alajos jav. 1150 frt Alsó-Jányokon ; Kondé F. vh. Somorján. J Bejelentési h. i. szept. 6. — Rechtnitzer Adolftól Vurmfeld Sámuel s többek jav. 814 frt Sárvárott; Kováts J. vh. — Glück Józseftől özv. Gr. Károlyi Edéné jav. 3805 frt Vily községben; Mosánszky vh. Zsadányban. — Czapkay ! Edétől Schvarcz Lipót jav. 930 frt Horbok-Csebinyén ; Kádoss B. vh. Homonnán. ! _ papp Jánostól az »Adria« bizt. társ. magy.-orsz. vezérügynöksége jav. 1185 frt Füzes-Abonyban ; Tauszig P. vh. Egerben. — Popík a Mitrától Prásmár községe iav. 400 frt Bodzavámban; E. Biró B. vh. S.-Szt.-Györgyön. — Kőim Móricz s i nejétől Kohn Izrael jav. 536 frt Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. kér. jbsg. — Böjtös László s nejétől Rozenfeld József jav. 1200 frt Némethi községben ; Végh K vb. Csornán. — Gr. Scliersousz Artúrtól a m.-szigeti keresk. és hitelint. jav. j 309 frt Huszton; Marossán K. vh. — C. Weinstabl czégtől Jungnickel s Appel ! iav 1566 frt Pozsonyban ; Gallovich vh. — Szabó Márton s Imrétől Dr. Bogdán Mihály jav. 714 frt Borsos Berinkén ; Vatter Gy. vh. B.-Gyarmaton. — Maton Józseftől Matovits Mátyás jav. 520 frt Nagyszombatban ; Budoy K. vh. — Börzsönyi Mihálytól Kubinyi Melánia s Steiner Fülöp jav. 696 frt Bölcskén; Ifj. Höke L vh D -Földváron. — Propper Hermann s nejétől Grünwald testvérek jav. 40162 frt Beregszászon; Lakatos J. vb. — Dants Kálmántól Marschal Amália iav 118C2 frt N.-Kanizsán ; Barts Gy. vh. J (191. sz.) Bejelentési h. i. szept. 1. — Mattyasovszky Györgytől Tévén Zsio-mond jav. 508 frt Gy.-Tarjánon; Mattasovszky I. vh. Gyöngyösön. — Id. Klieim Pál Lajos s ifj. Kheim Páltól Gellis M. fiai jav. 2078 frt Sopronban; Pék L. vh. Bejelentési h. i. szept. 8. — Bruck Ferdinandtól Fucbs Fülöp jav. 5693 frt P-Szent.-Miklóson ; Markovits I. vh. Perbetén. — Néh. Deutsch Dávidtól Schönfeld Vilmos jav. 1799 ft Yágujhelyt; Gocsár J. vh. — Tafler Gábortól Brack Aron jav 418 frt t-oroksáron ; Záborszky S. vh. Ocsán. — Bertalan Mari, Anna s tsától Lutz János jav. Pécsett; Saágh I. vh. — Katona Istvántól Paskusz Simon s Salamon jav. 14335 frt Böös községben ; Nagy M. vh. D. Szerdahelyt. — Kolener Daniéitól Thausz József s Hrntsár István jav. 630 frt Látkán ; Torjai K. yh. Losonczon^ bejelentési li. i. szept. 2. — Bartók Gyula s Papp Lajosnétól Szentes Imre jav. 300 frt Bpesten ; Miklósy L. vh. kér. s vtsz. — Fehér Alberttól I bnesti iuarbank jav. 362 frt Bpesten ; Miklósy L. vh. kér. s vtsz. - Baumann Zsiemondtól a bpesti iparbank jav. 857 frt Bpesten ; Tipula A. vh. kér. s vtsz. - Dienes Ferencztől Friedman Jónás jav. 1133 frt Csepe községben ; Tegze L. vh. Halmibin. ________________________________________________________ Bejelentési h. i. szept. 9. — Simon Páltól Szautner József jav. 1875 frt Zsámbék községben ; Marich F. vh. e. f. kir. tsz. — Lónyai Albertiől Hay Ignácz jav. 11500 frt Som községben; Demjén L. vh. M.-Kaszon. — Müller Jánostól Krausz Samu jav. 386 frt Halimhán ; pápai jbsg —Özv. Novotny Károlynétól özv. Ebner Jánosné jav. Bodajkon; moóri jbsg. — Eppinger Janos s Góczer Józseftől Grácz Pál jav. Rátóton ; veszprémi tsz. — üalkányi Gyulától Brust J. jav. 755 frt Kisvárdán; Oláh Gy. vh. —Edelstein Miksától Schön Arnold jav. 1420 frt Nagy-Csebben; Görgey G. vh. Nagy-Mihályon. —Fröhlich Ignácztól Szőllösi Bernát jav. 875 frt Nagy-Mihályban; Görgey G. vh. — Oihegrayen Henriktől Kment Miksa jav. 825 frt Pozsonyban ; Lukács K. vh. (193. sz.) Bejelentési li. i. szept. 3. — Kralil Györgytől Fischer Pál s ; többek jav. 12191 frt Szentesen ; Onody K. vh. — Gottfried Edétől a szeghalmi önsegélyző egylet jav. 1631 frt Szeghalmon ; Flesko A. vh — Petrovits Lászlótól Farkas Rozália jav. 350 frt Mokrin községben; Várnay L. vb. N.-Kikindán. — | — Fuchs Ágostontól Schőller Vilmos s tsa jav. 440 frt Újvidéken ; Högyészi J. vh. — Szávits Helén s tsaitól Pulay Román jav. 4255 frt Pádé községben ; Várnay L. vh. N.-Kikindán. — Klein Gyulától Schutz József s tsai jav. 4363 Irt Nagy- Kikinda községben ; Várnay L. vh. — W. & 8. Schlesinger czégtől Breuer Lipót s tsa jav. 6500 frt Bpesten; Iglódy K. vh. kér. s vtsz. — Lakos Ferencztől Rosenthal Márton jav. 429 frt Szolnokon; Toth M. vh. — Brindescn Cavrilla s többektől az »Albina« takarék- és hitelintézet jav. 1906 frt Nagyszentmiklóson ; Barako- vich A. vh. — Ohm Idától Kesztenbaum Nándor jav. 733 frt Bpesten ; Miklósy L. vh. kér. s vtsz. — Antal Lajostól a körmendi tapzt. jav. 304 frt Szt.-Péterfán; Banyay J. vh. Szombathelyt. Bejelentési li. i. szept. 10. — Gaborek Edétől S. Czeiger jav. 360 frt Bolduron; Murariu Gy. vh. Lúgoson. — Vórady Fánnytól Fehér Milós jav. 87587 frt Örkényen ; Záborszky S. vh. Ócsán. — Záborszky Györgynétől Lázár Ignácz jav. Siden; Watthay S. vh. Rimaszécsen. — Geczi Mihály s Györgytől Petrovics Sándor jav. 740 frt Temesvárott; Both A. vh. — Benkö Lajostól Hut- fiesz Károly jav. 3313 frt Mócson; Bozakhierony vh. — Dr. Moravetz Mihálytól Ádám László jav. 1339 frt Pótharasztján ; Záborszky S. vh. Ócsán — Bán Mihálytól Póka Károly jav. 748 frt Pótharasztján ; Záborszky S. vh. — Doczauer Jánostól dr. Balogh Tihamér jav. 2077 frt Bpesten : Soltész A. vh. — B. Sillier József- ! töl Swaner Péterné jav. 360 frt Rakamazon; Horváth M. vh. Nyíregyházán. — Borba Flórától Grünner Simon jav. 1028 frt Belényesen ; Zajka J. vh. — Janko- vich Antal s többektől Grünwald Sándor s Barber Simon jav. 1109 frt Tánczon; Bogye I. G. vh. Borosjenőben. — Grün Vilmos s nejétől a p.-ladányi alapitv. urad. jav. 2000 frt P.-Ladányon; Knie L. vh. — Barta Páltól Deák Anna s Barta Jánosné jav. 463 frt Puszta-Alpáron ; kecskeméti tsz. — Rnsz Károly s tsaitól Sál Ferencz jav. 555 frt Nagy-Váradon ; Batig F. vh. — Zachariás Antal s Rebeka hagyatéka ellen Bhos et Auner és tsai, valamint Busst et Müller czég jav. 1444 fH Brassóban ; Bodendorf Gy. vh. — Kohn Holitscher Sámueltől Krausz Jakab jav. 600 frt Kánfalván ; dárdai jbsg. — Bott János s tsaitól a lugosi m. kir. kincst. jav. 1135 frt Tregovesten ; Drágán Gy. vh. Lúgoson. (194. sz.) Bejelentési h. i. szept. 4. — Sukupp Katalintól Berger Adolf jav. 429 frt Bpesten ; Gyöngyösy J. vh. kér. s vtsz. — Sukupp Katarinktól Fuchs M. jav. 396 frt Bpesten ; Gyöngyösy J. vh. kér. s vtsz. Bejelentési li. i. szept. 11. — Berzericzy Irnáknétól Fay Kálmán s neje jav. 1695 frt Edelényben ; Komoróczy Ö. vh. — Mnjerszky Ferencztől Konecsu István jav. 2075 frt Gödöllőn ; Lipovniczky I. vh. — Almásy Edmundnétól Berger József jav. 8760 frt P.-Tiribesen s Lengyenden ; Czikmantori I. vh. Péiervásáron. — Gutli Béniától Burger Jeremiás s Zakker Henrik jav. 1836 frt Nagy-Peleske községben ; Dócse K. vh. Szatmárt. — Izrael Lénitől Leichtman s Kesztner czég jav. 350 frt Halmiban ; Kelijér P. vh. — Kovács Dávid s nejétől Bősze Mihály s többek jav. 1565 frt Szilsárkányban ; Varga I. vh. Csornán. — Ürményi Miksától Krausz Adlof jav. 2950 frt Damonyán ; Czuppon K. vh. Csepreghen. — Koch Miliálytól Gabelics Pausa jav. 3040 frt Krizsoveczen ; Maka D. vh. Csáktornyán. — Ifj. Törtei Mátyástól Törtei Péter s tsai jav. 415 frt Ó.Kanizsán ; Balogh vh. Zentán. — Szatmári Károly s nejétől özv. Horváth Imréné jav. 560 frt Kolozsvárott. — Ragaia Márton s nejétől Kerpner Sámuel jav. Felső-Bottfalun; nyitrai tsz. ' (195. sz.) Bejelentési li. i. szept. 5. — Paksy Sándortól báró Radivoje- vits Istvánná jav. 845 frt Jankafalván; Ruttkay A. vh. Székelyhidon. — Bauer Salamontól Feigl testvérek jav. 912 frt T.-Bicskén; Radócsy E. vh. Nagykátán. — Kremer Sámueltől Gidofalvi István jav 6000 frt Bpesten ; Preyszler J. vh. k r. s vtsz. — Bloeil Lipóttól Goldmann Bernhard jav. Sárospatakon; Ujfalussy E. vh. S.-A.-Ujhelyt, — Szilágyi Lajostól a szatmári takpzt. jav. 800 frt Tunyogou ; Hagara F. vh. M.-Szálkán. — Id. Winkler Gyulától Grulichnó Skublits Ella jav. B. Gyulán ; Tar Gy. vh. — Paksy Gusztávtól báró Radivojevits Istvánná jav. 458 frt Jankafalván ; Ruttkay A. Ali. Székelyhidon. — Komorótzy Miklós s Sötér Istvántól a nagykarolyi önsegélyző népbank jav. 1235 frt Nagykárolyban ; Ági I. vh. Bejelentési h. i. szept. 12. — Madarassy Kálmán s nejétől Szerdahelyi Ágoston jav. 6775 frt Vetés községben ; Décse K. vh. — Biiumcheu János örököseitől özv. Vass szül. Szimonovits Eugenia jav. Gyarmathán ; Both A. vh. Temesvárott. — Id. Göröncsér Istvántól Freund Dávid jav. 600 frt Bicskén ; Hirsch S. vh. Vaálon. — Varró Beitscher Bertától Beitscher M. jav. 3674 frt B| esten; Lipóczy Gy. vh. — Jorga Kivillától Temesmegye árvapénztára jav. 420 frt Vajvo- dinczon; Schill 8. vh. Verseczen. — Csécsi Julianna s többektől a d.-győri urad. ügyészség jav. 34 0 frt Aranyos községben ; Csesznok J. vh. Miskolczon. — Nyirati Ferencz s tsaitól Rauk Mór jav. 423 frt Szabályban ; Borsitzky J. vh. Tamásiban. — Hackspacher Györgytől Wirmber György s neje jav. 1267 frt Harasziin; Záborszky S. vh. — Hoffer Sámuel s Friedmann Dávidtól a p.-ladányi alapitv. urad. jav. 5200 frt P.-Ladányon ; Knie L. vh. — Huterer (Hutera) Bélától Walla József jav. 1666 frt Bpesten; Lehner vh. I.—III. kér. jbsg. — Tuxár József és Ivántól Tuxár Andrásné jav. 430 frt Pekleniczán ; Mirka D. vh. Csáktornyán. — Korodinyi Lajostól Hofman Anna jav. 1033 frt SzaDdában ; Koós B. vh. Szirákon. — Klein József s nejétől a szentandrási kincst. urad. jav. 1763 frt Szakálházán; Simon vh. Temesvárott. — Tyityisán Tanaszitától Ópre Irmia jav. 410 frt M.- Egregyen ; zilahi tsz. — Réber Teréziától Eigcnbluth Mária jav. Harkányon; siklósi jbsg. Az Athenaeum könyvkiadó-hivatalában Budapesten, barátok-tere, (Athenaeum-épület) s általa minden hiteles könyvárusnál kapható : Döntvények gyűjteménye. A magyar kir. Curia semmitőszéki és legfőbb itélőszéki osztályainak az 1880. évben hozott elvi jelentőségű határozatai. Szerkeszti többek közreműködésével Lr. iFatyer László, ügyvéd, egyetemi magántanár, a „Magyar Themis“ szerkesztője, az ügyvédi vizsga és a jogtudományi államvizsg. bizottság tagja. Uj folyam. — Kilenczedik kötet. — Ára 1 frt 60 kr. Nyomatott az »Athenaeum« irod. és nyomd. r. társ. nyomdájában.