Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 36. szám
288 büntetés kiszabásánál azon bűntárs ellenében is tekintetbe veendők, a ki azokról a tett, előtt vagy után tudomással birt. Valamely bűntárs személyes viszonya, mely az elkövetett cselekmény büntethetőségét megállapítja, büntetését súlyosbítja vagy enyhíti (pl. hivatali bűntetteknél, apagyilkosságnál, szolgálatban álló személy által vagy a tolvajjal házközösségben élő személy ellen elkövetett lopásnál, fegyveres lopásnál, gyermekölésnél, nőnek mint segéd- vagy felbujtónak erőszakos nemi közösülésnél! közreműködése esetében), az említett feltevés mellett az extraneus ellen (azaz hátrányára) illetve mellett (azaz javára) megfelelően tekintetbe veendő. A kormányjavaslat 72.—74. §-aiban elismerésre méltó kísérletét tartalmazza az egész kérdés helyesebb felfogásának (melyre nézve ugyan egyaránt intra és extra muros bűnöznek) ; csakhogy nem eléggé világos és pedig nemleges szövegezésben, melynél közel teküdt azon ellenvetés, hogy az itt elmondottak a 82. §. 1. bekezd, (»ténykörülmények nem tudása«) által fedve vannak. Ennélfogva a fürdővel a gyermeket is kiöntötték! Nézetem megvilágítása végett a szakasznak szerintem helyes szövegezését ide iktatom: »74. §. Valamely tettes vagy részes személyes tulajdonságai, körülményei vagy viszonyai, melyek az elkövetett cselekménynyel összefüggésben állnak és annak büntethetőségét megállapítják vagy megváltoztatják, kizárják vagy megszüntetik, büntetését leszállítják vagy szigorítják, enyhítik vagy súlyosbítják, a töhbi tettes és részesre nézve is tekintetbe veendők, ha azokról a cselekmény elkövetésekor tudomással bírtak; ellenben valamely tettes vagy részes legszemélyesebb, magával a cselekménynyel össze nem függő tulajdonságai, körülményei vagy viszonyai a többi tettes és részesre nézve soha tekintetbe nem vehetők.« Ezen egyszerű — csak hogy az elmélet által eddigelé el nem ismert — elv egyik folyománya a magyar btk-ben már is kifejezésre jutott, t. i. a 337. §. 2. bekezdésében (fegyveres lopás). Inkább semmiféle törvényes intézkedés, mintsem oly határozmány, mint az jelenleg fen- áll a magyar btk-ben és hasonlóan más újabb btkönyvekben is. A gyakorlat ugyanis mindezen kérdésekben egészséges tapintattal eltalálja a helyest, ha csak nincsen megszorítva vagy megtévesztve a törvénynek félszeg avagy egyenesen téves intézkedései által. Azon kérdések, vajon a »büntettek« elkövetésére irányzott eredménytelen felbujtás illetve ajánlkozás büntetendő legyen-e, s ha igen, általában vagy csak bizonyos esetekben-e, tudvalevőleg a törvényhozásokat s a tudományt újabb időben élénken foglalkoztatták s nehezen születtek a magyar btk-nek végül mégis felvett ide vonatkozó határoz- mányai. Felfogásunk szerint a törvényhozó csak a következők között választhat: vagy valamennyi »büntett«-re kiterjedő általános határoz- mány, hasonlóan a revideált német btk. 49. a. §-ához; vagy az ily előkészületi cselekményeknek büntethetlensége általánosságban kivétel nélkül (a felségsértést, hamis esküt, gyilkosságot stb. sem véve ki). Minden közép ut törvényhozói önkény jellegét hordja magán; nem egyéb, mint esetlegességekből eredő kasuistika. (Folytatása köv.) Látogatás osztrák és bajor közjegyzői irodákban. in. A bajor közjegyzők tevékenységét legnagyobb részben az ingatlanokra s dologbeli jogokra vonatkozó jogügyletek veszik igénybe, mert ezek (hova nemcsak a tulajdonjogi vagy birtokváltozást, de jelzálog-lekötést vagy felmentést czélzó ügyletek, szerződések, adóslevelek, nyugták, engedmények stb. tartoznak,) csak akkor érvényesek, ha közjegyzői okiratba foglaltatnak1). A közjegyzők az ősiratot (Urschrift) jelentés kíséretében a bírósághoz (Amtsgericht) s illetőleg annak jelzáloghivatali osztályához (Hypothekenamt) átküldeni kötelesek, a mely határozatát 3—4 nap alatt meghozván, az ősiratra záradékképen rávezeti, s azt a nélkül, hogy a feleket értesítené, a közjegyzőnek visszaküldi. A közjegyző ekkor a felek részére kiállítja a megkívánt kiadványokat s azokba a bíróság végzését is belefoglalván, a feleket ez által a megtörtént bekebelezésről értesíti. Mennyire egyszerű és czélszerü ezen eljárás! A bíróságnál menynyi munkaerő kiméltetik meg az által, hogy a röviden fogalmazott végzés csupán az ősiratra vezettetik, holott nálunk az okmányra vezetett telekkönyvi záradékon kívül minden fél külön kap végzést; igen *) »Wer wissentlich die Verübung des Verbrechens oder Vergehens durch Rath oder That lediglich unterstützt hat (Gehilfe)«. Die Zusätze in Z. 2 des § 69 konnte das Gesetz, im Hinblick auf seine §§ 374 ff. (Begünstigung) sich ersparen. Insbesondere aber den Inhalt des § 74 vermag ich nicht zu billigen. Nur höchstpersönliche, mit der That selbst überall nicht konnexe Eigenschaften, Verhältnisse und Umstände (z.B. Zurechnungsunfähigkeit, jugendliches Alter, Taubstummheit, Rückfälligkeit, Verjährung bzw. Begnadigung für das Individuum, Tod desselben) recht- fertigen die Bestimmung des Paragraphen. Alle übrigen dagegen, welche, obgleich persönlicher Natur, mit der That selbst konnex sind, müssen dann auch für den Mitbetheiligten bei der Strafbemessung in die Wagschale fallen, wenn sie diesem vor oder während der That bekannt waren. Die Betheiligung an einer aus persönlichem Ver- hältniss des Anderen strafbaren bzw. qualifizirten bzw. privilegirten That (z. B. an Amtsdelikten, Vatermord, Hausdiebstahl, Diebstahl mit Waffen, Kindesmord, Betheiligung eines Weibes an Nóthzucht als Gehilfin oder Anstifterin etc. etc.) muss allerdings unter genannter Voraussetzung auch gegen (d. h. zu ungunsten) bzw. für (d. h. zu gunsten) den extraneus in entsprechender Weise in Betracht gezogen werden. Der Regierungs-Entwurf in seinen §§ 72 bis 74 hatte einen anerkennenswerthen Anlauf zu korrekterer Auffassung der ganzen Frage (in welcher freilich intra wie extra muros peccirt wird!) genommen ; nur in einer nicht ganz klaren und zwar negativen Textirung, die den Einwand nahe legte, das Gesagte werde durch den § 82 Abs. 1 (That-Unkenntniss) gedeckt. Demzufolge schüttete man das Kind mit dem Bade aus! Zur Verdeutlichung meiner Ansicht füge ich die m. E. richtige Fassung des Paragraphen hier hinzu: »§ 74. Persönliche Eigenschaften, Umstände oder Verhältnisse eines Thäters oder Theilnehmers, welche mit der That selbst in Zusammenhang stehen und deren Strafbarkeit begründen oder ändern, ausschliessen oder aufheben, die Strafe mildern oder verschärfen, mindern oder erschweren, kommen für die übrigen Thäter und Theilnehmer dann in Betracht, wenn sie denselben zur Zeit der That bekannt waren; wogegen höchstpersönliche, mit der That selbst nicht zusammenhängende Eigenschaften, Umstände oder Verhältnisse eines Thäters oder Theilnehmers für die übrigen Thäter oder Theilnehmer niemals in Betracht kommen.« Einer Konsequenz dieses einfachen — nur von der Theorie zeit- her nicht anerkannten — Grundsatzes bat das Ungar. G.-B. selbst bereits Ausdruck gegeben; nämlich in Abs. 2 des § 337 (Diebstahl mit Waffen). Der Bestimmung, so wie dieselbe im Ungar. G.-B. jetzt dasteht — und der ganz ähnlichen anderer neuester G.-Bücher — würde ich das Fehlen jeglicher gesetzlichen Bestimmung weitaus vorziehen. Die Praxis nämlich trifft in den bezüglichen Fragen mit gesundem Takt durchgehends das Richtige, wofern nicht halbe oder geradezu irrige Gesetzesvorschriften sie beengen oder beirren. Die Fragen: ob erfolglos gebliebene Aufforderung bzw. Anerbietung zur Begehung von »Verbrechen« mit Strafe zu bedrohen sei, und ob allgemein oder nur für besondere Fälle, haben bekanntlich Gesetzgebung und Wissenschaft neuerdings lebhaft beschäftigt, und die bezüglichen im Ungar. G.-B. schliesslich aufgenommenen Bestimmungen schwere Geburtswehen durchgemacht. Unseres Erachtens empfiehlt sich für den Gesetzgeber nur das Eine oder Andere: entweder eine allgemeine Beides umfassende Bestimmung für alle »Verbrechen«, ähnlich der des revidirten Deutschen Str.-G.-B. (§ 49 a.); oder ganz allgemein Straflosigkeit solcher Vorbereitungshandlungen für alle Fälle (auch hinsichtlich des Hochverraths, Meineides, Mordes etc.). Jeder Mittelweg trägt das Gepräge legislativer Willkür, nämlich einer Kasuistik aus zufälligem Anlass. (Fortsetzung folgt.) helyes intézkedés az is, hogy a végzéssel ellátott ősirat nem a feleknek, de a közjegyzőnek adatik ki, mert ily módon a kiadványozás előtt meggyőződhetik arról: foganatosítva lett-e az ügylet? s ha nem várt akadály merült fel, ennek elhárítására a feleket figyelmeztetheti. A kiskorúak és gondnokság alattiak ügyletei szintén csak akkor érvényesek, ha közjegyző előtt köttetnek. Az ilyen ügyletről felvett ősiratot tartozik a közjegyző gyámhatósági jóváhagyás végett a bírósághoz (Amtsgericht) beterjeszteni. Az ingatlanok árverései hasonlag közjegyzői kényszer alá esnek, még pedig nemcsak a bírói, de az önkénytes árverések is. Ez utóbbiakat a közjegyzők egészen önállóan végzik s az árverési jegyzőkönyv — mely mindig közjegyzői okirat alakjába foglaltatik — helyettesíti az adásvevési szerződést. Van ezeken kivül a közjegyzői működésnek olyan ága, mely nem tartozik a kényszer alá s mégis igen növeli a közjegyzők ügyforgalmát, s ez a végrendeletek készítése. A közjegyzők iránti bizalomnak egyik legkétségtelenebb jele az: hogy igen sok végrendeletet vesznek fel s kapnak őrizetük alá. Különösen kedveltek Bajorországban a zárt végrendeletek, melyek közjegyzői erőre emeltetnek. Ennek oka nagy részben az, hogy a bajor törvényhozás a végrendeletekre nézve több fontos, kivételes *) A bajor közjegyzői törvény 12. —15. szakaszai szerint.
