Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 35. szám - A büntettekről és vétségekről szóló magyar büntető-törvénykönyv birálatához - Zur Kritik der Ungarnischen strafgesetzbuches

— 279 — szakítása következtében oka lesz annak, hogy a magyarázatra nélkülözhetlen összefüggést a biró szeme elől elvonja. Igaz u-yan ho-y kívánatos, miszerint a jogszolgáltatásban az idézés egyszerűen szakaszok szerint történjek s hogy az ,1, 2. stb. bekezdésekére utalás lehetőleg kerültessék. Ámde ezen előnyt a törvény az által, hogy a tartalmat szétdarabolta, t.em érte el. a mennyiben mégis a sok bekezdés és illetőleg pont nagyon is gyakran fordul elő. A »kihágások«-ról szóló külön büntető-törvénykönyvnek alkotása tagadhatlan előnyöket nyújt az általános határozatok, a büntetési rendszer és az egyes, természetüknél fogva változó, bűncselekményeknek törvényhozás utjáni esetleges kipótolása tekintetében. De ezen elkülönités áldozatot is követel. Akkor ugyanis nem marad egyéb hátra, mint azon kihágásokat, melyeket részemről »kiegészitó« vagy »nemönálló«-aknak szoktam nevezni, vagy könnyebb »vétségekké« minősíteni és ehhez képest a bűntettekről és vétségekről szóló büntetőtörvénykönyvbe bi osztani, (a minek aztán az lett volna következménye, hogy ezen büntető-törvénykönyvbe egy ötödik szabadságbüntetési nem, talán »elzárás« név alatt lett volna felveendő) vagy azokat a kihágásokról szóló codexben hagyva, természetes összefüggésükből kiszakítani és természetellenes házasságba szorítani a sajátképi rendőri kihágásokkal. Gondolok azon könnyebb bűncselekményekre, melyek vagy lényegileg összeesnek bizonyos büntettek és vétségek fogalmával, de enyhébb büntetési nemek és büntetési tételek alá helyzendök (mint a csekély értékű élelmi vagy éhezeti czikkek lopása, igazoló iratok hamisítása vagy jogtalan használata, már használt bélyegek és jegyek újólagos használása, a tüzrendöri szabályok megszegése s hasonlók) vagy fogalmi eltérés mellett mindazáltal bizonyos büntettek és vétségek (p. o. pénzhamisítás, lopás) elkövetését előkészítik, előmozdítják vagy könnyítik. Nézzük már most, miképcn határozza meg a törvényhozó a megkülönböztető ismérvet bűntett és vétség között? Azonnal mutatkozik, hogy vegyes (kettős) rendszer ezerint: 1. a törvényben megállapított büntetés és az in thesi történő kifejezett elnevezés rendszere szerint (v. ö. a btk. 2. §-át a különös részben előforduló kifejezett elnevezéssel »mint büntett« vagy »mint vétség«) ; s látszólag mellérendelten 2. a btk. 20. §-a értelmében in concreto megállapított (itéletileg kiszabott) büntetés szerint; első sorban az »a'!kalmazott« büntetési nem szerint (halálbüntetés, fegyház, börtön, — fogház, pénzbüntetés mint önálló azaz főbüntetés); a hol pedig a büntetési nem közös (államfogház), ennek 5 évben illetőleg 5 évnél rövidebbre vagy azon fölül kiszabott tartama szerint, pénzbüntetésnél a szerint, a mint fővagy mellékbüntetésként szabatott ki; a belga codexből átvett u. n. »correctionalisationalis rendszer«. Ha e két rendszer a btk. értelmében egymásnak valóban coordinált volna, ugy e duplicitás állandó lenne s azon kérdések: vajon és mikor tekintendő a bűnvádi eljárás megindítása elévülés által kizártnak, vajon az 54.— 57. §§-ban szabályzott becsületbeli következmények megáll ipitandók-e s esetleg milyen időtartamban ; vajon a kísérlet büntetendő-e (65. §. 2. bekezd.) stb., csakis a törvény vonatkozó szakaszainak világos szövegezésében találhatnák megoldásukat; a hol tehát a szövegezés nem világos avagy a törvény épenséggel hallgat, megoldhatlanok maradnának, végnélküli controversiáknak képeznék kutforrását. Nyilvánvaló, hogy a törvény tényleg homályban hágy bennünket. Mert noha az 1. §. azt mondja: »Büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilváníts, mindazáltal a törvényben nem ritkán hiányzik az ennek vagy annak nyilvánítás (igy a 131., 135. és a 143. §. 2. bekezd., a 146. §. 2. s. k. bekezd., a 170. §-ban s a különös rész sok egyéb helyén). így továbbá a becsületbeli következményekről szóló 54. §-ban »állapitandó meg«, »a biró által megállapított büntetés«. Ellenben az eljárás elévülésénél (105. §.) a német szövegben »b e d r o h t is t« áll; a mi különben értesülésem szerint fordítási hiba, miután a magyar szöveg oly szószerkezettel bir, melynek a németben »festgestellt ist« (megállapitva van) felelne meg körülbelül. A »vétség« kísérletére nézve ugy látszik, mintha annak büntethetősége egyedül csak az in thesi történő törvényes minősítéstől függne; azonban itt is aligha nem épen az ellenkező feküdt a törvényhozó szándékában (lásd alant). Szemben az in thesi történő törvényes minősítés uralkodó rendszerével az u. n. scorrectionalisationalis rendszer« alapeszméje ép oly jogosult, mint egyszerű. 1. Jogosult; az ujabb törvényhozásokat ugyanis leginkább az hajtotta karjaiba a franczia rendszernek, mely a bűntetteket, vétségeket (és kihágásokat) csakis az in thesi megállapított bünübersichtlicher zusammengestellt verdéit konnten (wobti ích jedocli nicht unerwahut lassen darf, dass gerade der Inhalt dieses nunmehrigen II. Abschnitts mit besonderer Umsicht und mit sorgfaltiger Berücksichtigung des staatsrechtlichen Verháltnisses zur anderen Reichshiilfte kodifizirt worden ist). Noch mehr aber trifft diese Ausstellung den zweiten (Besonderen) Theil, dessen 43 Abschnitte füglicli, und zum grossen Vortbeil für das ganze Gesetzbucb, auf wenig mehr als die H.-ilfte dieser Anzahl beschritokt werden konnten. Aehnliches gilt von der Gesammtzahl der Paragraphen (486!) des Gesetzbuches. Allzuviele Abschnitte bzw. Paragraphen erschweren nur Verstátidniss und Anwendung ; bewirken, indem sie das Zusammengehörige ohne Noth trennen, dass der Richter den für die Auslegung unentbehrlichen Zusammenhang aus dem Auge verliert. Freilich bleibt es wünschenswerth, dass in der Rechtspflege einfach nach §§ citirt und die Hinzufügung »Absatz (Alinea) 1, 2« etc. möglichst erspart werde. Alléin diesen Vortheil hat das Gesetz durch seine Zersiückelung des Inhalts nicht erreicht, indem eine Mehrheit von Absiltzen bzw. Ziffern gleichwol nur allzu hiiufig sich vorfindet. Die Aufstellung eines besonderen Strafgesetzbuches für die »U e b e r t r e t u n g e n« bietet unleugbare Vortheile mit Bezúg auf die Allgemeinen Bestimmungen, das Strafensystem, die gelegentliche legislative Ergünzung der einzelneu an sich wandelbaren Reate. Aber diese Trennung verlangt auch ibr Opfer. Man hat dann camlich nur die "VVahl, jene Uebertretungen, welche ich als die »erganzenden« oder »unselbststandigen« zu bezeichnen pflege, entweder zu leichteren » Vergehen* stempeln und demgemüss in das Str.-G.-Buch überVerbrechen und Vergehen zu versetzen (was dann die Auíaahme eines fünften Freiheitsstrafmittels, etwa uuter dem Namen »Haft« in dieses StrafGesetzbuch zur Folge gehabt hatte), oder dieselben, wenn man sie im Uebertretungs-Kodex beliisst, eben dadurch ihrem natürlichen Zusammenhange zu entfremden, und in eine unnatürliche Ehe mit den eigentlichen Polizei-Kontraventionen zu bringen. Ich meine jene leichteren Delicte, welche entweder im Wesentlichen denselben Begriff mit gewissen Verbrechen und Vergehen gemeinsam habén, jedocli unter geringere Strafmittel und Strafsatze zu stellen sind (wie Nasch- oder Genussmittel-Diebstahl, Fálschung oder Missbrauch von Legitimationspapieren, Wiederverwendung verbrauchter Siempel und Marken, Feuerverwahrlosung und Aehnliches), oder bei begrifflicher Verschiedenheit gleichwol die Begehung bestimmter Verbrechen und Vergehen (z. B. der Münzfálschung, des Diebstahls) vorbereiten, ermöglichen oder er-t leichtern. Wie bestimnit nun aber der Gesetzgeber das Unterscheidungsmerkmal zwischen Verbrechen uud Vergehen? Auf den ersten Blick nach einetn gemischten (doppelten) System: 1. nach dem der gesetzlichen Strafandrohung und ausdrücklichen Benennung in thesi (vgl. §. 2 des G.-B. mit der ausdrücklichen Benennung »als Verbrechen« oder »als Vergehen« im Besonderen Theile); uud scheinbar koordinirt 2. nach der gemiUs §. 20 des G.-B. in concreto verhángten (im Urtheil erkannten) Strafe; zuniichst nach dem »angewendeten« Strafmittel (Todesstrafe, Zuchthaus,Kerker, — Gefiingniss, Geldstrafe als selbstandige, d. h. Haupt-Strafe); \vo dieses aber ein gemeinsames ist (Staatsgefiingniss), nach der erkannten Dauer von 5 bzw. mehr oder von weniger als 5 Jahren, bei Geldstrafe danach, ob sie als Haupt- oder Nebenstrafe erkannt wird; sog. »Korrektionalisations-System«, entnommen dem Belgischen Code. Waren diese Systeme im Sinne des G.-Buches wirklich einander koordinirt, so würde diese Duplicitiit eine dauernde sein, und die Fragen : ob und wann Verjührung der Strafverfolgung anzunehmen, ob die sog. Ehrenfolgen der §§. 54 bis 57 eintreten und evenluell in welcher Zeitdauer zu verlnlngen seien, ob der Versuch strafbar sei (§. 65 Abs. 2) u. s. w. würden nur aus der ausdi ücklicben Wortfassung des Gesetzes im massgebenden Paragraphen ihreLösung finden können; wo esalso an einer klaren "Wortfassung fehlt oder das Gesetz ganzlich schwe'gt, unlösbar erscheinen, eine Fundgrube endloser Kontiowersen bilden. Anscheinend lásst uns nun das Gesetz wirklich im Unklaren. Denn wahrend §. 1 besagt: »Nur jene Handlung ist ein Verbrechen oder Vergehen, welche das Gesetz als s o 1 c h e s e r k 1 ;i r t«, wird in manchen Fallen diese ausdrückliche Erklárung im Gesetze ganz vermisst (so in §§. 131, 135, 143 Abs. 2, 146 Abs. 2 etc. etc, 170, und an vielen anderen Stellen des Besonderen Theiles). Sodann heisst es wieder bei den Ehrenfolgen (§. 54) »verhangen«, »die vom