Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 35. szám - A büntettekről és vétségekről szóló magyar büntető-törvénykönyv birálatához - Zur Kritik der Ungarnischen strafgesetzbuches

— 280 — tetési nemnek, ennek közössége esetében az in thesi megállapított büntetési maximumnak külső ismérve szerint különbözteti meg egymástól, hogy egy átölelő belső avagy legalább a büncselekménynyel connex ismérv (p. o. szándékosság, v. ö. a magy. btk. 75. §-át, kárösszeg, a cselekmény objectiv veszélyessége) feltalálásának reményét feladták; a nélkül azonban, hogy ezen anyagi hármas felosztáshoz következetesen idomították volna az illetőségi határozmányokat. Éhhez járul, hogy ugyanazon tett, mely a vád s a megindított eljáráshoz képest mint bűntett vétetett tekintetbe, az Ítéletre nézve és abban nem ritkán a törvény értélmében csakis vétségnek bizonyul. Elnevezésre, bizonyos eredményeis következményeire nézve rajta maradjon-e mindamellett a »büntett« bélyege ? 2. Magában véve egyszerű és pedig a következő: az üldözés és a vád tárgyát képező cselekménynek »büntett«-é (illetve »vétség«-gé való törvényes minősítése csak előzetes (ideiglenes) jelentőségre tart igényt; döntő a tárgyi illetőség- (birói hatáskör) és az eljárás tekintetében, és pedig véglegesen döntő, ha a minősítés minus-a tütünik ki, míg ellenkező esetben a bűnügy áttételének kell helyet foglalnia azon felsőbb rendű bíróságnak eljárásához, mely arra illetékes. Vajon azonban a tett véglegesen (definitive) ^büntettet* avagy »vétségett képez-e, vajon az ebhez képest elévült-e vagy sem, vajon a büntetés törvényes következményei mellőzhetők-e, hogy azok esetleg mily tartamban szabandók ki, vajon a kísérlet büntetendő-e, ezen kérdések csakis a jogerejü itélet megállapítása által döntetnek el. Csakis ekkor van megállapítva, hogy a törvény értelmében (a vád szerint) büntettet képező cselekmény in concreto nem képez-e csak vétséget, vagy megfordítva (a vád szerinti) vétség in concreto ^büntettet*. Az elkövetett bűncselekmény tehát corrigendo csakis az Ítéletben nyeri minősítését. S egyre megy, hogy a cselekmény kisebbített minősítése megállapittatott-e a különös rész egyik vagy másik határozmánya értelmében, mely valamely cselekményt a körülményekhez képest (kifejezetten vagy implicite) »büntett«-nek vagy »vétség«-nek nyilvánít, avagy a btk. 92. §-ában foglalt birói (rendkívüli) enybitési jog gyakorlás folytán. Az eljárás elévülésénél (a büntetés elévülése amugyis a jogerejüen megállapított büntetésre vonatkozik, csakhogy ez utóbbi tárgyát képezi) a dolog a gyakorlatban következőkép alakulna : Ha a cselekmény annak lehető legsúlyosabb minősítése szerint is nyilvánvalóan elévült, a további eljárás elesik. Ha pedig ez az eset nem forog fen avagy még kétes, akkor a mennyiben az enyhébb minősités, mely szerint az elévülés beállott volna, az ítéletben megállapíttatik, a tényleg kiérdemelt törvényes büntetés bár megállapíttatik, de elévülés által megszüntetettnek (kizártnak) nyilvánittatik. Ennek ugyan eredménye az, hogy rendszerint csak teljesen befejezett eljárás után lesz az eljárás kizárt, n a k (elévültnek) megállapítható ! A mi a kísérletet illeti, ez ugyan első sorban a befejezett cselekménynek »büntetté« való törvényes minősítését követi, mivel a bűntett egy és ugyanaz, akár megkiséreltetett, akár befejeztetett; ámde ha a bűncselekmény az ítéletben vétséggé minősíttetik s e vétség kísérlete a törvény szerint »nem büntetendőé, akkor itt is felmentésnek kell helyet foglalnia a cselekménynek törvényszerinti büntethetlensége folytán. Csakhogy a felsorolt kérdéseket minden körülmények között magának a törvényhozónak kellett volna világosan és szabatosan megoldania. Ámde nehezen hihetem, hogy a törvényhozó tökéletesen tiszta képzetével birt volna a saját rendszerében fenkimutatott duplicitás horderejéről. A 20 §.-t, akár külön §., akár végbekezdés alakjában, körülbelül következő tartalmú határozmánynyal kellett volna kiegészíteni. >Hogy a bűncselekmény büntettet avagy vétséget képez, és hogy ennélfogva törvény szerint mely hatásoknak és következményeknek kell beállaniok, véglegesen csak az Ítéletben a kiszabott büntetéshez (20. §.) képest állapittatik meg.* A hypothetikus rendszer (az u. n. correctionalisatio) rendszere, azaz a megállapított (illetve in concreto kiszabandó) büntetés szerinti végleges minősítésnek rendszere ilykép szabatos és világos kifejezésre jutott volna, annak a büntetési tétel és in thesi történő törvényes elnevezés szerinti pusztán ideiglenes (elvont) minősítéshez való viszonya tisztázva volna. S az elévülésnél, a kísérletnél, a becsületbeli következményeknél elegendő lett volna ezen szakaszra való egyszerű utalás. Igaz, hogy e rendszer még nem állotta ki próbáját; arra, hogy »beváltnak« legyen mondható, a belga gyakorlat tapasztalatai még rövidéletüek. (Folytatása köv.) Richter verhángte Strafe*. Dagegen findet sich bei der Verfolgungs_ Verjahrung (§. 105) imdeutschen Texte die Bezeichnung »bedr0ht ist* ; was übrigens, wie ich vernehme, auf einem Uebersetzuogsfehler beruht, indem der ungarische Text vielmehr eine Wortfassung bietet welcher die deutschen Worte »festgestellt ist* annahernd entsprechen würden. Die Straf bar keit des Versuches eines »yer. gehens* scheint zwar einzig von der gesetzlichen Qualifikatioa in thesi abhangen zu sollen; alléin das Gegentheil dürfte doch auch hier im Sinne des Gesetzes gelegen sein (s. untén). Der Grundgedanke des sog. »Korrektionalisations-Systems« ist gegenüber dem heute gangbaren der gesetzlichen Qualifikation in thesi, ein ebenso berechtigter wie in sich einfacber. l.Ein berecbtigter; denn die neueren Gesetzgebungen sind dem französischen System welches Verbrechen und Vergehen (und Uebertretungen) nur nach dem rein üusserlichen Merkmale des in thesi angedrohten Strafmittels, bei dessen Gemeinsamkeit des io thesi angedrochten Strafhöchstmasses unterscheidet, hauptsáhlich dadurch in die Arme getrieben worden, dass sie aa der Auifindung eines durchgreifenden innerlicben oder docb mit der Strafthat konnexen Kennzeichens fz. B. Vor.-átzlichkeit — vgl. Ung. G.-B. §. 75 —, Schadensbetrag, objektíve Gefahrlichkeit i der Handlung) verzweifelten ; und zwar ohne ihrer materiallen DreiI theilung die Kompetenz-Bestimmung mit Konsequenz anzuschliessen. Dazu kommt, dass sehr haufig eine That, welche nach Massgabe der Anklage und des eingeleiteten Verfahrens als Verbrechen behandelt worden, sich für das Urtheil und im Urtheil als ein blosses Vergehen im Sinne des Gesetzes herausstellt. Soll es nun gleichwol nach Bezeichnung, bestimmten Wirkungen und Folgen mit dem Stempel des »Verbrechens* behaftet bleiben? 2. Ein in sich einfacher, und zwar dieser: die gesetzliche Qualifikation der verfolgten und angeschuldigten That als » Verbrechen* (bzw. »Vergehen«) beansprucht nur vorliiufige (provisoriscbe) Bedeutung; sie eDtscheidet über die sachliche Zustándigkeit (Gerichtsbarkeit) und das Verfahren; und zwar definitív dann, wenn das minus der Qualifikation sich herausstellt, wogegen im entgegengesetzten Falle eine Ueberweisung der Strafsache an das zustándige Gericbt höherer Ordnungzu dessen Verfahren allerdings stattfinden muss. Darüber aber, ob endgültig (definitív) die Strafthat ein » Verbrechen* oder » Vergehen* darstellt, ob dieselbe demgemáss verjahrt ist oder nicht, ob von den gesetzlichen Straffolgen abgesehen werden kann, eventuell in welcher Dauer diese zu verbángen sind, ob der blosse Versuch »strafbar< ist, entscheidet erst die Feststellung des Urtheils, dessen Rechtskráftigwerden vorausgesetzt. Jetzt erst steht namlich fest, ob im Sinne des Gesetzes ein (angeschuldigtes) Verbrechen etwa in concreto nur » Vergehen*, oder umgekehrt ein (angeschuldigtes) Vergehen in concreto ^Verbrechen* istCorrigendo wird alsó erst im Urtheile die begangene Strafthat qualifizirt. Es macht dabei keinen Unterschied, ob die verringerte Qualifikation der That erfolgt ist gemáss einer Bestimmung des Besonderen Theils, welche eine Handlung je nach Umstanden für » Verbrechen* oder » Vergehen* (ausdrücklich oder implicite) erklárt, oder durch Ausübung des in §. 92 des G.-B. gestatteten richterlichen (ausserordentlichen) Milderungsrechts. Bei der Vei folgungs-Verjahrung (die Vollstreckungs-Verjahrung bezieht sich ja ohnehin auf die rechtskráftig erkannte Strafe, nur dass diese ihr Objekt bildet) dürfte sich in praxi die Sache so stellen: Ist die That schon gemáss ihrer höchstmöglichen Qualifikation offensichtlich verjahrt, dann entfállt das weitere Verfahren. Ist Jenes nicht der Fali oder noch fraglich, so wird, wenn die geringere Qualifikation, nach welcher Verjáhrnng eingetreten sein würde, im Urtheil festgestellt wird, die an sich veiwirkte gesetzliche Strafe zwar bezeichnet, aber als durch Verjahrung aufgehoben (ausgeschlossen) erklart. Hieraus ergibt sich freilich, dass regelmássig erst nach vollstándig stattgehabter Verfolgung die sVerfolgung* als ausgeschlossen (verjahrt) anerkannt werden kann! Was den Versuch betrifft, so folgt zwar dieser zunáchst der gesetzlichen Qualifikation der vollendeten That als eines »Verbrechens«, weil es dasselbe Verbrechen ist, ob versucht oder vollendet; wenn jcdoch der Beat im Urtheil als blosses » Vergehen* festgestellt wird, und der Versuch dieses Vergehens nach dem Gesetze » nicht strafbar* ist, so erfolgt auch hier die Freisprechung wegen gesetzlicher Nichtstrafbarkeit der That. Unter allén Umstanden hátte freilich der Gesetzgeber die vorstehenden Fragen durch eine klare und bestimmte Fassung selbst erledigen müssen. Schwerlich aber ist derselbe über die Tragweite der obenbezeichneten Duplicitat seines Systemes sich vollkommen klar ge-