Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 33. szám
265 kei által biztos tudomást nem szerezhetett.« A törvény tehát alapfeltételként tekinti az eskü általi bizonyithatásra nézve, hogy az ily utón bebizonyítandó ténykörülményről érzékei által az ember biztos tudomást szerezhetett legyen. Csakis objectiv értelemben vett, csakis a külső világban existentiára jutott és igy tárgyi észlelésre alkalmas ténykörülmények képezhetik az eskü általi bizonyítás tárgyát. Lelki állapotok, belbangulatok, indokok, czélzatok stb. sem az illető alany, sem annál kevésbé más által esküvel nem bizonyithctók. Az ily >tényre« való kínálása az eskünek bírói figyelembe sem jöhet. Ha tehát arról volna szó, hogy például alperes tudta-e az ügylet megkötésénél, hogy szerződő ellenfele nem szerződésképes, hogy a venni szándékolt dolog lopott dolog, hogy engedményező ellenfelének a követelés már a cessio előtt ki lett fizetve s i. t.: ily és hasonló esetekben nézetünk szerint nem kínálható az eskü arra nézve, esküdjék meg, hogy ezt vagy azt akkor nem tudta, avagy, hogy azt vagy azt akkor és akkor nem akarta, mert a tudás, az akarás belső hangulatok, melyek csak akkor releválnak, ha tettlegesültek, vagyis csak akkor foghatna ily irányban helye az eskü általi bizonyításnak, hahogy létesültek oly ténykörülmények, melyekben a tudás, az akarás objectiv nyilvánulatot nyert, és csakis ezen ténykörülmények valósága iránt, melyek tehát annyi erővel fognak bizonyítani, a mely arányban benünk objectivisálódott az illető fél roszhiszemüsége. Sarlay Ede. —A szerződés teljesítése körüli késedelem. (z.) E tárgyban érdekes döntvényt hozott a berlini főtörvényszék. Az A. L. R. I. r. 5. ez. 364. §-a előszabja, miszerint azon esetben, ha a szerződés teljesítésének lehetetlensége véletlen, elhárithatlan akadály vagy erőhatalom által származott, a szerződés létre sem jöttnek tekintendő. A n. birod. kereskedelmi törvénykönyv 354.—357. §§-ai- ban (a magyar keresk. törvkv. megfelelő 351.—358. §§-ai) azon kérdés, vajon mely körülmények azok, melyek az eladót a szállítás elkésése iránt igazolják, eldöntve, de kifejezetten érintve sincs. Ezen §§., melyek a késedelem jogkövetkezményeit tárgyalják, nem engednek következtetést arra, hogy az eladónak (L. R. id. §§-ai szerinti) hivatkozás a véletlenre stb. engedve nincs. Ellenkezőleg azon szavakból: »ha az eladó az áru átadásával késedelemben van« (magyar keresk. tvkv. 353. §-a: »ha az áru átadásával az eladó késik«) következtetendő, miszerint a kereskedelmi törvény a kérdéses irányban összhangban akart maradni az általános jogelvekkel. »Késedelem« (mora) a jogászi műnyelv szerint jogellenes, a kötelezettség teljesítésére nézve a szerződő fél vétkességére visszavezethető mulasztást tételez fel: mig a véletlen oly esemény, mely független a kötelezett akaratától és annak vétkessége nélkül meghiúsította a szerződésszerű teljesítést s a mulasztás fogalma alá nemcsak hogy nem subsumálható, hanem annak épen ellentétét jelenti. A törvényhozásra nézve hiányzott is volna minden ratio, hogy a kereskedelmi forgalomban kötött vételeknél az általános magánjog illető szabályainak felfüggesztésével a vevőnek kártérítési igényt engedne még oly esetben is, ha az eladó az árukat kellő időben azért nem adhatta át, mert a szerződés megkötése után előállott kivi- teli tilalom, vagy a vétel tárgyát képező egyénileg meghatározott dolog (species) vétlen megsemmisülése, avagy hasonló véletlenek a kellő időben való teljesítést lehetetlenné tették. Hogy az általános jogelvekkel összeütköző ily szabályzása a szerződési jogok és kötelezettségeknek nem fekszik a kereskedelmi törvény szándékában, azt a commen- tatorok is egyhangúlag elismerik. Endemann (Handelsrecht 550. 1. 57. jegyz. 557.) határozottan elismeri, hogy az eladott áru át nem adása objectiv lehetetlenséggel igazolható. T h ö 1 (Handelsrecht 1862. I. köt. 87. §.) szerint a kereskedelmi jogban is érvényesülnek a mora solvendi általános jogelvei, s Hahn is (Kommentar II. 273. s köv. 1.) a fenidé- zett szakaszok magyarázatánál mindenütt a szerződő fél mulasztásából indul ki. Nem téveszthető azonban szem elől, miszerint a kereskedelmi forgalom biztonsága, miután a vevő tapasztalás szerint, számítva a megvett áru kellő időben való átadására, maga részéről gyakran előre szállítási kötelezettségeket vállal e tárgyakra nézve harmadik személyek iránt, azt igényli, miszerint a szerződésszerű teljesítés lehetetlenségének kifogása szűk határok közé szorittassék. A kereskedelmi forgalom ennélfogva, a mint azt Endemann (id. m. 483. 1.) igen helyesen megjegyzi, a gyakorlatban gyakran igen nehéz ama kérdést, hogy vajon vétkesség avagy vétlen baleset forog-e fen, a mennyire lehetséges avval iparkodik kettévágni, hogy a nem kellő időben történt teljesítés tényét döntőnek tekinti. Ezt figyelembe véve, az adásvételi szerződés teljesítésének a vétel tárgyának megsemmisülése által előidézett lehetetlenségéről csak ott lehet szó, a hol a szerződés tartalma minden kételyt kizár a felett, hogy a szerződő felek szerződési szándéka szerint valóban csak a meghatározott (egyéni) dolog képezze a vétel tárgyát. Ennek a szerződés tartalmából világosan kell kitűnnie. A mi annál szükségesebb, miután a kereskedelmi vételszerződések a kereskedelmi törvény értelmében rendszerint középfaju és középminőségü genus-ra irányulnak. A német főtörvény székek büntetőjogi praxisából. XIX. A rablás valamint a lopás is jogellenes eltulajdonítás szándékát kíván- ják meg. Az adós pénzének a jogos követelés fedezése fejében történt erőszakos elvétele nem rablás a hitelező részéről. A-nak 14 márkára menő lejárt követelése volt B. ellen. Találkozván adósával, földhöz vágta s elvett tőle 10 márkát. Az elsőfokú bíróság elitélte őt a német b. t. k. 240. §-a alapján.1) Az államügyészség revisióval élt, mivel nem rablásban mondatott bűnösnek, eshetőleg mivel nem mentetett fel. A német birodalmi törvényszék nem adott helyt. Indokok: A rablás tényálladékához, valamint a lopáséhoz is (melynek követelményei a fenforgó eset számára figyelembe jöhető irányban a rablásnál is szükségesek) nem tartozik ugyan nyereségre ezélzó szándék a birtokba vevő részéről az utóbbinak valóságos vagyoni gazdagodása értelmében, s a lopás tónyálladéka, mint ezen bíróság már több Ízben kimondotta, nincs kizárva akkor, ha valaki, a kinek alapos pénzbeli követelése van, adósától valamely más tárgyat elvesz azon czélra, hogy saját követelését törleszsze. De hiányzik a jogellenes eltulajdonítás akkor, ha csak pénznek birtokba vétele történik alapos pénzkövetelés fejében. Ily esetben a birtokba vevő a birtokos ellenében pénzre tart igényt; ha ezt megkapja a birtokostól, csak azt kapta meg, a mi őt joggal megilleti. Ha a pénzt a birtokosnak (adósának) akarata ellen annak birlalatából vonja el, a jogrend ellen cselekszik ugyan annyiban, a mennyiben önhatalmúlag jár el és a mennyiben objective nincs igénye épen azon concret pénzdarabokra, melyeket elvesz; de subjective nem cselekszik jogellenesen, mivel a birtokossal szemben jogos igénye van oly nagy pénzösszegre, milyet tőle elvon, s a birtokbavevő jogosan feltételezte, hogy a birtokosra nézve a concret pénz darabok nem mint ilyenek jönnek tekintetbe. A jelen esetben hiányzik a birtokba vevő részéről a jogellenes eltulajdonítás szándéka a b. t. k. 242. §-a (lopás) értelmében. Ha tehát a pénznek ilyen erőszak nélküli elvételében nem foglaltatik lopás, akkor, ha ezen elvétel erőszakkal történik, nincs rablás, mivel itt is hiányzik a jogellenes eltulajdonítás szándéka. Másodsorban az államügyészség revisiój a a felmentést tartja indokoltnak. Ezen felfogás sem helyes. A törvénynek szövege és tág alkalmazásra ezélzó szándéka, mely különösen a 240. §-ban a »tűrés« szónak használatában is nyilvánul, nem ad támpontot arra, hogy a 240. §. alkalmazása azon esetre szorittathassék, hol erőszak alkalmazása által másnak akarata valamely elh atározásra vitetett, hanem megengedi e §. alkalmazását ott is, hol a másik az erőszak alkalmazása által physice képtelenné tétetett az ellentállásra.2) XX. A dolog bűnös módon való szerzése idöleg megelőzni tartozik az orgazda szerzési tényét. A sikkasztási és a továbbadási cselekmény összeesésekor nem orgazdaság, hanem a sikkasztásban való részesség forog fen. Az elsőfokú bíróság vádlottat bűnösnek mondotta sikkasztott dologra vonatkozólag elkövetett orgazdaságban. A sikkasztást a bíróság abban találta, hogy valami Borth nevű egyén a W. által reá bízott ládát feltörte, az abban foglalt értékpapírokat kivette és vádlottnak kölcsön adta. Ezen kölcsönadásban találtatott a sikkasztás bevégzése. A német birodalmi törvényszék az ítéletet feloldotta. Indokok: A n. b. t. k. 259. §-a objectiv és subjectiv irányban megköveteli, hogy oly dolognak eltitkolása, megvétele vagy egyébkénti i) 240. §. Wer einen Andern widerrechtlich durch Gewalt oder durch Bedrohung mit einem Verbrechen oder Vergehen zu einer Handlung, Duldung oder Unterlassung nöthigt, wird mit Gefängniss bis zu 1 Jahr oder mit Geldstrafe bis zu 600 Mark bestraft. a) Ezen eset annyiban bir reánk nézve különös érdekkel, mivel a magyar b. t. k. a német codex 240. g-ának megfelelő határozmányt nem tartalmaz, és igy ha csak a cselekményben testi sértés nem foglaltatik, a b. t k. szerint büntetlen maradna. S z e r k.
