Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 30. szám - A hét halottjai. (Zlinszky Imre és Csengery Antal.)

— 239 — után nyerte jelen szerkezetét), b) Majdnem egészen hasonló a lejárat utáni forgatmány hatálya az angol-amerikai és skót váltójog szerint. A váltó átmegy »with its equities«, azaz az anyagi jog minden feltételeivel, a melyekkel terhelve van; az utóforgató személyéhői eredő kifogá-ok tehát az utóforgatmányos ellen is emelhetők, kivéve (s ebben' van eltérés a magyar jogtól) a beszámítás és néha a hiányzó fedezet kifogása, c) Csak a forgató jogait szerzi meg az utóforgatmányos a spanyol, portugalli és a legtöbb dél- és közép-amerikai váltójog szerint is. Ezen elv azonban nem közvetlenül, hanem csak közvetve mondatik ki, a mennyiben ugyanis az utóforgatmány az engedmény hatályával ruháztatik fel, a mi nem egészen helyes, d) A revideált belga Code az utóforgatmányosnak nem saját, hanem azon forgató jogait adja, a ki a lejáratkor a váltó birtokában volt, ugy azonban, hogy a forgató személyéből eredő kifogásokat csak az intézvényezett érvényesítheti. 5. Végül nem hiányoznak oly váltójogok sem, melyek az utóforgatmányt az előforgatmánynyal teljesen azonosítják; igy a már hatályon kivül helyezett porosz Landrecht, a régibb osztrák váltótörvények, a brémai, dessaui és weimari váltórendszabályok. Ezen elv emeltetett érvényre a franczia semmitöszék által is, bár a franczia elmélet és gyakorlat részben más felfogásokat követ. Bármennyire eltérők legyenek is azonban egymás közt a most érintett törvényhozások, valamennyinek mégis egy közös jellemvonása van szemben a német váltójoggal és a tervező egyesület tételével, s ez az, hogy nem tesznek különbséget, vajon a váltó óvatoltatott-e vagy nem? Az óvatolt váltó utóforgatmánya ugyanazon hatálylyal bir, mint apraejudikált váltó utóforgatmánya (ez a magyar V. t. szerint is áll; előbbi nézetünk, hogy az óvás után a váltót hátirattal átruházni egyáltalában nem iehet (1. Goldschmidt-féle Zeitschrift XXII. köt. 211. 1.), helytelen.) Ha már most azt kérdjük, melyik álláspont helyesebb, a tervező egyesület s illetve a német, vrszb., vagy azon váltójogok álláspontja, melyek az óvatolt és praejudikált váltó közötti különbséget nem tesznek: ugy nézetünk szerint határozottan az utóbbi érdemel elsőbbséget, mert eltekintve, attól, hogy a megkülönböztetés a váltóbirtokost esetleg arra fogja ösztönözni, hogy az óvatolást szándékosan abbanhagyja a czélból, miszerint az elfogadó kifogásait ne érvényesíthesse; a megkülönböztetés azért nem bir alappal, mert az óvás az átruházás kérdésevei semmi összefüggésben nincs. Az óvás csak a viszkereset kérdését érinti: ha óvás emeltetett, a kibocsátó is forgatók ellen viszkeresetnek van helye, ha nem, csak az elfogadó marad kötelezve ; vajon azonban az, ki a váltót lejárat utáni hátirattal szerezte meg, önálló vagy leszármaztatott váltói jogokat nyerjen-e, avagy váltói jogokkal egyáltalában ne birjon: ez az óvás kérdéséj tői egészen független. Az óvás ténye csak — hogy ugy mondjuk — H váltói jog mennyiségére, nem pedig annak minőségére gyakorol befolyást, s ezen befolyás az előforgatmánynál épugy érvényesül, mint az utóforgatmánynál. Az óvatolt és praejudikált váltó közti megkülönböztetést tehát nem helyeseljük, Ha azonban e szerint az utóforgatI mányt egységes megítélésnek kivánjuk alávetni, kérdés I már most, minő jogi hatályt tulajdonitsunk az utóforgatI mánynak? Nemcsak a tételes törvényhozások (köztük a magyar), de az elmélet képviselőinek többsége is a mellett nyilatkozott, hogy az utóforgatmány nem önálló, hanem | csak leszármaztatott váltói jogokat eredményezhet i azok ellen, a kik a lejáratkor ifi. az óvás emelésekor kötelezettségben álltak, s ezen álláspont teljesen megfelel a dolog természetének. A lejárat előtti váltókötelezettek csak a lejáratra való vonatkozással léptek a váltói lánczolatba. ük az alapváltóhoz csatlakozó járulékos váltókból (forgatmányokból) csak annyii ban vannak önállóan kötelezve, a mennyiben ezen járu! lékos váltók az alapváltóval azonos lejárattal birnak, s a váltóbirtokos abbeli jogát, hogy maga helyett egy uj hitelezőt nevezzen meg, a ki proprio jure et nomine léphet fel, csakis az alapváltó keretén belül gyakorolhatja, mely keret integrális alkatrészét épen a lejárat képezi. Már pedig az utóforgatmány nem mozog az alapváltó keretén belül, nem bir az alapváltóval azonos, hanem uj lejárattal, egy ily uj lejárattal biró váltót pedig sem ez intézvényezett nem fogadott el, l sem a kibocsátó és előforgatók érte garantiát nem vállaltak. Csak arról lehet szó, hogy az utóforgatmány forgatmányosa azon jogokat nyerje, melyekkel az utolsó előforgatmányos birt, miért is ellene mindazon kifogások emelhetők, melyek ez utóbbi személyéből erednek. A mennyiben tehát a német j vrszbly szerint, melyet a tervező egyesület követett, az utó: forgatmányos oly esetben, midőn a váltó nem óvatoltatott, önálló jogokat nyer az elfogadó ellen, ezt részünkről helyesj nek nem ismetjük el. Ellenben helyeseljük azon intézkedést, hogy az utóforgatmányos viszkereseti joggal bir az utóforgatók ellen. Nézetünk szerint a magyar v.-t. 14. §-ának azon tétele, hogy az utóforgató váltójogilag kötelezve nincs, nemcsak a hátirat természetével, de a felek akarátával is elleni ; kezik. Igaz, hogy az utóforgató nem garantirozhatja többé azt, hogy a váltó az eredeti lejáratkor fog beváltatni, mert hisz ezen időpont már elmúlt; de azért garantiát mégis vállal a váltó kifizetéséért, hacsak ezt. magától kifejezetten | el nem hárítja. Az utóforgatmány; is valódi forgatmány, valódi váltó, mely önmagában véve teljesen azonos elT Á R_C Z A. A hét halottjai. * (Zlinszky Imre és Csengery Antal.) Szomorúságnál egyebet sem hozott a lefolyt hét. Mig Párisban i a népünnep hullámai csapdostak, Belgiumban, Ausztria- és Német- \ országban ünnep követ ünnepet: mi holtakat, szeretett, drága holtakat gyászolunk. Lapunk utolsó száma még el sem hagyta a sajtót, midőn a táviró Zlinszky Imre elhunytáról értesített. Zlinszky hónapok óta betegeskedett; Gleíchenbergben, majd Balaton-Füreden keresett írt gyógyíthatatlan haja ellen. Itt, a Balaton kies fürdőjében érte őt utói [ a kíméletlen halál. Még férfikorának legszebb éveit élte; azon korban volt, melyben a férfi a tudomány legbecsesebb gyümölcseit érleli. Halála j nagy veszteség; koporsójánál gyászt kell hogy öltsöu a birói kar és a tudomány egyaránt. Zlinszky Imre évek óta biró volt a királyi táblánál. Nem irigylésre méltó hivatal ez. Csak kinek alkalma volt bepillantani királyi táblánk — nemében ez egyetlen bíróság — műhelyébe, i méltányolhatja kellő módon ennek tevékenységét. Mennyi önfeláldo- j zás, minő szorgalom, mennyi jóakarat megy itt veszendőbe — hiába. í Zlinszky a szorgalmas, tevékenv, önfeláldozó birák között első helyen j állott. Világos, átható észjárása kalauzolta őt a legbonyolultabb ügyekben; ennek értékét emelte mély judiciuma, ritka olvasottsága, ' nagy jártassága az irodalomban. Valóban, Zlinszky Imre sehol sem volt annyira helyén, sehol sem érezte magát annyira jól mint itt. Tudta, hogy bizalommal vaunak iránta birótársai; érezte, hogy szava j sulylyal bir közöttük; ép ugy mint nyomatékos a nagy közönség előtt. És e tudat lelkesítette, e tudat adott neki emberfeletti erőt. Mert valóban emberfeletti volt Zlinszky Imre erőfeszítése. Sokszor emelünk panaszt bíróságaink irodalmi inferioritása miatt. A panasz fájdalom jogosult. Mig a német, a franczia bíróság legélénkebb módon vesz részt a jogtudomány fejlesztésében; mig az angol biró szégyennek érezné, ha a jogtudományra néző valamely kérdés az ő hozzájárulása nélkül nyerne megoldást: a magyar jogtudomány nem tud hódítani bíróságaink között. Ámde ki tagadná, hogy ezen sajnos állapotnak oka nem csak bíróságainkban van? Nincs Európa müveit országai között egyik sem, melyben a bíróság a mienkéhez hasonló mostoba helyzetben volna. És nemcsak inter arma silent musae. Nem kell tehit csodálni, ha a magyar biró kötelességénél egyebet alig végez. De a legnagyobb elismerés, a legnagyobb dicséret azoknak, kik sajátságos helyzetük daczára kilépnek a tudomány sorompói közé, hogy reményt öntsenek a remény nélkül valóba, hogy fentartsák bennünk a hitet, éleszszék a reményt jogtudományunk szebb, dicsőbb jövendője iránt. E remény, e hit élt Zlinszky Imrében. Ez feledtette el vele állapota szomorú voltát; ez hitta ki a küzdő térre valahányszor controversia tünt fel jogtudományunk egén; ennek a hitnek, ennek a nem szűnő reménynek, ennek a fáradhatatlan kitartásnak köszönjük azokat a számot tevő munkákat, melyek az utolsó évtizedben Zlinszky Imre tollából kikerültek. Zlinszky Imre nem a távol jövő, nem egy születendő generátió számára irta müveit. Látta, hogy hiány, hézag van mindenütt. Tudta, hogy nálunk kevés a hivatott. A jelen szükségleteinek kielégítését czélozta, a jelennek irta meg müveinek nagy részét. Első, tán legkevesebb kifogás alá eső müve telekkönyvi rendtartása volt. A mi mostoha irodalmi viszonyaink között is e műkét kiadást ért, és még ma is és tán még hosszú időkig nemében a legjobb munka hazai nyelvűn-