Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 29. szám - Az ügyvédgyülés kérdéséhez

— 232 Vajon a forgatás megtiltásának a kibocsátó ül. forgató által ugyanazon, vagy összhangzásban a német rendszerrel, különböző hatálya legyen-e, az iránt a tervező egyesület nem állapodott meg. Dr. Nagy Ferencz, nagyváradi kír. jogtanár. Az ügyvédgyülés kérdéséhez. E lap f. hó 26. és 27. számaiban Wr. fővárosi ügyvéd, javaslataimat az ügyvédgyülés rendezése és határozatai tárgyában, észrevételeivel kisérni és részben eltérő véleményt és indokolt indítványokat előterjeszteni szives volt. Ugy hiszem, a fontos ügy érdekében fekszik, az eszmecserét e fonalon is folytatni és ezért Wr. ur észrevételeire ugyané lap hasábjain megjegyzéseket tenni óhajtok. Az ügyvédgyülés czéljának elérése végett, muntiatióinak erkölcsi súlya érdekében Wr. ur ellenzi a controvers kérdések kizárását és a határozatok módosithatlan fixirozását inditványok alakjában. A teljesen szabad határozatimprovisatio nélkül szerinte a gyűlés méltósága nincs megóva. Én az ellenkezőt tartom. Azok aggályát, kik bocskoros fiskalismeetingtöl, a kamarák eltörlésére vonatkozó és hasonló destructiv vagy absurd indítványoknak nem elfogadásától, de már megtételétől és diskutiálásától is méltán félnek, megnyugtatni, a kormány által ily irányban provokálható anarchikus actiót, ügyünk compromittálását a nagy közönség előtt, mely ámulva olvasná azon »szabad« indítványokat, meggátolni nézetem szerint csak az általam javasolt uton lehet. E nélkül a legtisztességesebb, óvatos, higgadt elemeket az eszmének megnyerni, tömeges megjelenésüket biztosítani és a lengyel országyüléste emlékeztető jeleneteket kizárni, tehát méltó országos gyűlést létrehozni sem lehet. Az ügyvédgyülés első czélja pedig, hogy létrejöjjön; e létczélban Wr. ur is egyetért velünk, ki csak a félénkek és pessimisták érveit, hangulatát és számát nem látszik ismerni. Én nem osztom a túlzott aggályokat, nem hiszem, hogy ártalmas tüntetéssé fajulhasson oly gyűlés, mely kellően előkészítve, melyen a legjobb elem dominálása biztosítva van. E garantiák, gátak és meder nélkül szabadon áradozó gyűlést azonban, mely magyar Trinquetelnököt választhat, enuntiatióival nevetségessé tehet, ellenzék; ha a többség csak ily gyűlést pártol, akkor az ügyvédség érdekében elleneznem kell az egész tervet, mert igy nem létesíthető üdvösen ható gyűlés, mely érdekeinket az ország szine előtt méltóan képviselhesse, tolmácsolhassa. Wr. ur nagy súlyt helyez arra, hogy ne menjünk tul az ügyvédi s az általános igazságügyi érdekek azonosságának határán és hogy roppant számú selejtes tagjaink ellen irtó háborút proklamáljunk. És mégsem fél az »epurálandók« »szabad« indítványainak »méltóságától« ? Azt hiszem, Wr. ur ez ellenmondása felment további czáfolata alul. Idő sincs az egy napra számtalanul bejelenthető inditványok vagy csak a kiválogatás megvitatására. Nem is ez a czélja országos gyűlésnek. Annak nem lehet feladata befelé nézetet creálni vitás dologban. Annak czélja az a priori felismerhető egyetértést nagy kérdésekhen constatálni, az ügyvédség testületi egységét kifejezni, az igazságügy nyomorult állapotával szemhen annak és az ügyvédi karnak saját érdekeinek óvszereit demonstrálni és követelni. Az ügyvédségnek mint olyannak, nem lehetnek az igazságügygyei ellenkező, attól eltérő érdekei, sérelmei. Másrészt nem feladata a controversiák didaktikus megoldása, elvont igazságügyi tételek felállítása. Egészen gyakorlati talajon áll, és ha mint közvádló áll szemben az igazságügyi korraánynyal és igazságügyi törvényhozással, ha vádol rosz akarat és gondatlanság miatt, ezt abnormis állapotaink jogczimén és saját érdekében teszi, nem a hold ügyvédei, nem e kormftny, nem a tudomány érdekében. Aide toi et Dieu t'aidera. A magyar társadalom eddig tudomásul vette, hogy van ügyvéd, ki jeles becsületes, hazafias, van más, ki könyvet ir, bár másolásra sem használható, csal és öngyilkossá vagy fegyenczczé lesz. És miután az érintkezés ügyvéddel nem platonikus, természetesen inkább az utóbbi erösebb benyomás színeivel construált magának képet a magyar »ügyvédségről«. És ha az »ügyvédség« érdekeiről van szó, mindig óvatosan az utóbb vázolt elemre gondol és oly »autonomiát« óhajt, mely szerint a kir. ügyész minden kerületében levő ügyvédi irodát havonkint megvizsgálni, feleket s ellenfeleket kihallgatni köteles, a törvényszéki elnök pedig az ügyvédet disciplinariter p. o. egy hétre bezáratni jogosult lenne. De a magyar társadalom még nem tudja és a parlamenti vitákból legkevésbbé tudhatja, hogy e képe hamis, hogy a magyar ügyvédség mint egész, százszor képzettebb a dédelgetett gazdáknál, becsületesebb a lépten-nyomon segitett iparosoknál, hogy a magyar ügyvédség mint egész a társadalom legtevékenyebb és legmiveltebb osztályainak egyike, hogy a corruptio, mely alatt szenved, első sorban mások bűne, és hogy a magyar ügyvédség hasztalan sürgette eddig legszakavatottabban e bűnök kiirtását. Hogy van ily magyar ügyvédség* is, mely előre kitűzött, egyetértően vallott elvek körül és előítéletek ellen sorakozik, mely a közvéleménty megnyerni jogosult, ezt a magyar társadalom nem tudja. Czélja tehát az országos ügyvédgyülésnek, publikálni ama méltatlanul és esztelenül megrontott magyar ügyvédség létét és jogos igényeit és annak pártot szerezni a magyar társadalomban. Wr. ur két hamis tételből magyarázza a magyar ügyvédség elnyomatottságát. Szerinte ^mindenütt észlelhető irány, mely a reproductiv erővel nem biró foglalkozásokat a lehető legszűkebb térre igyekszik szorítani.* Wr. ur azután sokat szól »nemzetgazdászati« szempontból. De a nemzetgazdaságtannak bölcsőben kiszenvedett betegségébe esik, midőn a szellemi munkát nem reproductivnak mondja. Physiologiai és physikai szempontból inkább azt lehet bizonyítani, hogy a pusztán gépies, anyagváltoztató, kézi (izom-)munka nem reproductiv. Nem is oly reális iparos korunk, mint Wr. ur hiszi, és legkevésbbé hazánk, mely a destructiv katonaságot is infinitum szaporitja, a jezsuitáknak honpolgári menhelyet nyit, állami kortes-sinekurákat teremt és a prímásnak nádori hatalmát és hallatlan kormánybefolyását tűri. Wr. ur ezen speciális nemzetgazdászati szempontból helyesli, hogy az ügyvédek kizáratnak a bagatell- és tőzsde-bíróság előtti ügyködésből. O erkölcstelennek találja, ha az ügyvéd oly munkát végez, mely »több időt mint tudományt« igényel (!), — mi pedig szerinte reproductiv lenne, ha az ügyvéd kis ügyekben keresni akar (nagy ügye pedig nem lehet) és »ténynek« állítja, hogy az ügyvédi képviselet ^szükségtelen* e forumok előtt. A szegények képviseletének rendszeresítését és jó bagatelleljárás ajánlását értenők; de hogy kis ügyben, melyet egyik fél jogtalansága vitássá tesz, a másik kárt valljon, költségei meg ne téríttessenek, mert »aránytalanok«. hogy tehát kis követelésről sok esetben lemondani kellessen, midőn ez ügyek a magyar jogforgalom 99°/0-át teszik, ezt ^nemzetgazdaságilag* sem foghatjuk fel. Az arány nem a pertárgyon, hanem a jogbiztonságon mérendő. A lassú és drága törvénykezést pedig nem az ügyvédi képviselet okozza, mert a nem-szakértő fél saját eljárása lassúbb, drágább (és rosszabb), hanem a törvénykezési eljárás helytelen rendezése és még helytelenebb kezelése, a régi, elnéző tolerantiához szokott, alaki jogszigortól irtózó bíráink szelleme. Ha nálunk sommás eljárás léteznék, hol első tárgyaláson elő nem terjesztett bizonyíték m-llőzésével, jogviták fel nem jegyzésével, halasztások tilalmával valóban azonnal ítélni kellene és valóban ítéltetnék is, akkor nem volna lassú és drága kis ügyek szakszerű ellátása. A mi pedig a tőzsdebiróságot, a magyar igazságszolgáltás e szégyenfoltját illeti, ugy Wr. ur nem látszik tudni, hogy ott képviseletnek és képviselők számára költségmegállapitásnak nagyon is helye van, és hogy csak az ügyvédek záratnak ki a jogtudatlan, óvatos, kuruzsló bírák által. Nem az ügyvédi képviselet képezi tehát ennél végczélunkat, hanem e fonák intézmény kiirtása. És e kiirtásnak elég barátja lenne mai védői között is, ha léteznék a vázolt valódi sommás eljárás rendes bíróság előtt és ha a választott bíróság szervezése nem volna oly absurd, nehézkes, költséges, chicane-t provokáló, minő a jelen perrendtartás szerint, mely öt biröt (!) és perrendszerü eljárást (!) megkeresésekkel stb. követel. Ép az a baja kormányunknak, hogy nem a betegség székhelyén gyógyít. Valódi sommás és bagatell-eljárás egyes rendes biró előtt, egyszerű, szerződésszerű választott bíróság, rendszeresített (p. o, kerület s idő szerint beosztott) szegény-képviselet mellett gyors, olcsó, biztos törvénykezésünk lenne épen a bírói önkényt ellenőrző ügyvédek közbenjárása mellett és folytán.