Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 29. szám - A váltójog nemzetközi egységesítése. 7. [r.]
130 — és joggal. Részünkről is már e lapok mult évi 23.—25. számaiban utaltunk azon veszélyre, mely az általános váltóképességben rejlik, s valamint akkor, ugyma is a váltóképességet a kereskedői osztályra szoritandónak tartjuk. Nem helyeseljük tehát, hogy a tervezett nemzetközi váltótörvénykönyv az általános váltóképesség elvén sarkall, daczára annak, hogy ezen álláspont majdnem az összes váltótörvényhozásokkal összhangzásban áll. A tervezett nemzetközi váltójog az általános váltóképességet a nőkre is terjeszti ki, — mi tekintetben a létező váltójogokkal való összhangzás sem hozható fel érv gyanánt. Ugyanis a nők majdnem mindenütt több-kevesebb megszorítás alá esnek a váltóképescégre nézve. Csak kereskedő nők birnak mindenütt váltóképességgel, inig máskülönben a nők tetemes megszorítások alá esnek. így a franczia váltójog területén a nemkereskedő nők váltónyilatkozatai csak mint egyszerű adóssági Ígéretek tekintetnek (Code de comrn. 11 3. cz., olasz k. t. 199. cz., spanyol k. t. 435. cz.). Németországban is legalább a férjes nők többnyire csak a férj beleegyezése esetében birnak váltóképességgel; hasonlóképen Angliában és másutt, — mig nálunk a férjhezmenetel általi nagykorúsítás esetében van kivétel téve. (V. t. 1. §. 3. bek.) Ha az általános váltóképesség már a férfiakra nézve esik kifogás alá, ugy még inkább áll ez a nők tekintetében. 2. »A váltó magában a szövegben váltónak nevezendő.* Ezen mAr százados elv megfelel a német, osztrák, magyar, szerb, finn, orosz, dán, svéd és azon svájczi váltójogoknak, melyek a régibb német váltójogon nyugszanak, vagy a fentebb érintett konkordátumot iogadták el. Hasonlóképen érvényre emelték azt az ujabb svájczi, olasz és skandináv javaslatok, mig a franczia és angol jog területén, úgyszintén a revideált belga Code-ban a váltózáradék kelléke nem követeltetik. Belső érvek e kellék szükségessége mellett nem is harczolnak. Csak czélszerüségi szempontok hozhatók fel védelméül: hogy tapasztalatlan személyeknek intő jel gyanánt szolgál s hogy tapasztaltaknak is garantiát nyújt, miszerint az elvállalt kötelezettségek fejében a váltóbeli jogokat is nyerik. E czélszerüségi szempontoknak kétségkívül van alapja, főleg ha azon váltókellékek elejtetnek, melyek a franczia jog területén követeltetnek H melyek a váltó megkülönböztetésére szolgálnak, mim : a helykülönbség, értékzáradék és rendeleti minőség. Jobb eszköz nem található arra, hogy a váltó más hasonló értékpapíroktól megkülönböztethessék, mint ha a váltó a szövegben váltónak neveztetik. 3. >As érték elismerése a váltó vagy hátirat kellékét nem képezi.« E tétel ellentétben áll a franczia rendszerrel, valamint az orosz váltójoggal. Ellenben összhangzásban áll a német, osztrák, magyar, angol, északameiikai, dán, finn, svéd, 7 svájczi katonbeli, valamint az argtmtini és araguay-i váltójoggal. Az összes svájczi és olasz javaslatok, úgyszintén a rev. belga Code hasonlóan elfogadták azt. Az értékzáradék kellékének védelmére történeti, elméleti és gyakorlati érvek szoktak felhozatni. Történeti szempontból B i e n e r azt hozta fel, hogy az értékzáradék oly régi, mint maga a váltó. Ez azonban nem ok, hogy egy materialis jelentőséggel ma már nem biró kelléket fentartsunk, főleg ha a váltó megkülönböztetésére az alkalmasabb váltózáradékot követeljük. Hasonlóképen nem döntök azon elméleti érvek, melyek az értékzáradék szükségessége mellett felhozatnak. Mert ha a franczia elmélet álláspontjára is helyezkedünk, mely szerint a váltó csak eszköz a váltószerződés realisálására s a váltószerződés nem más, mint egy »emtio venditio pecuniae absentis pro praesenti* ; ha ezen szempontból a váltóösszeg fizetését az érték lefizetésétől függővé teszszük, az értéket tebát a szerződés causajának tekintjük: ugy ebből még nem következik, hogy ezen causa mint formális kellék magában a váltóban kifejezést is kell hogy nyerjen. Hisz a franczia magánjog is hódol azon elvnek: >La convention n'est pas moins valable, quoique la cause n'en sóit pas exprimée« (C. civil 1132. cz.). Minek tehát a váltójogra nézve eltérőt követelni? Gyakorlati szempontból az értékzáradék mellett mindenekelőtt felhozatik, hogy megakadályozza a csalást. Tény, hogy azl673-ki Ordonnance s utána a Code de Commerce épen ezen megfontolásból kiindulva vette fel a speciálisértékzáradék kellékét, anélkül azonban, hogy azt aczélt elérte volna, melyet szem előtt tartott. Mert ha a törvényszerkesztők azt hitték, hogy a speciális értékzáradék mellett lehetetlenné van téve, miszerint egy frandulosus vagyonbukott bukásának előestéjén váltót szerezzen oly kibácsátótól, a kinek érték fejében csak adóslevelet adott, s hogy a megszerzett váltót előretolt személyre forgassa, a ki a váltóösszeget a kibocsátótól behajija, — ugy erre már Fréméry és Demangeat megjegyezték, hogy ily csalás az érintett intézkedés daczára lehetséges, mert nem kell egyebet tenni, mint a váltóban a törvény által megengedeU >valeur en compte«-féle értékzáradékot kitenni. Az iránt is a franczia irók egyetértésben vannak, hogy a törvény követelménye egyszerűen hamisértékelismervények által kielégithető, mert csak a causa nélküli, nem pedig a hamis causával biró váltó hatálytalan harmadik személyek kezében. A helyett tehát, hogy az értékzáradék kelléke a csalást megakadályozná, épen előmozditja a színlelést, a mely mai napság tényleg nagyon is gyakran előfordul. Felhozatik továbbá, hogy az értékzáradék a kibocsátó beszámítási kifogásairól való lemondását, a viszkereseti igény liquiditását és a váltókövetelés behajthatóságáért való fi-ltétlen szavatosságot foglalja magában, mi által számos perre szolgáltató ok már csirájában elfojtatik. Tényleg a kibocsátó elleni viszkereset a rendelvényes kártér tési ül. visszakövetelési jogából fejlődött ki; de már a vásári váltó idejében maga e szó »cambium< ugyanazon hatást idézte elő. Mai napság pedig az érték felvétele semmi esetre nem képezi a visszkereset okát; hiszen még Francziaországban is felelős a fizetést nem kapott kibocsátó jóhiszemű harmadik személyek irányában. A valutn-záradék tehát a váltójogi igény szempontjából tökéletesen irreleváns, legfeljebb magánjogi igény esetében minta fizetés biróságon kívüli beismerése bir jelentőséggel. Ez áll ne vezetésen a gazdagodásikeresetnél és ha a váltó alaki hibák miatt nem bir váltóerővel vagy az aláíró váltóképtelen. Mindazonáltal ez utóbbi körülmény nem igazolja az értékzáradék szükségességét, mert ha a rendelvényes az értek tényleges leszámolásáról bizonyítékot akar, azt más uton is szerezheti meg; követelhet nyugtát, e nyugtát magába a váltóba is vétetheti fel, — de ezen bizonyítékot a váltóban ennek semmiségének terhe alatt követelni, nagyon messze megy. Még kevésbbé fogadható el érv gyanánt azon állítás, hogy az értékzáradék fokozza a váltó iránti bizalmat, mert megbírálni engedi, vajon a váltó solid alapokon nyugszik-e? A kik ezt állitják, elfelejtik, hogy a szokott záradékok részben i-okkal általánosabbak, részben nem nyújtják a valóság garantiáját. A váltó iránti bizalom alapja egyedül az aláírók fizetésképessége; hogy minő ügyletekből származik a váltó: az tekintetbe nem jön. Ha végül arra történik utalás, hogy a kereskedelmi szukás az értékzáradékot tényleg még ott is fentartotta, hol az a törvényhozás által elejtetett, ugy ennek magyarázata eltekintve attól, hogy megszokott formák gyakran minden ok nélkül is fentartatnak, igen közelfekvőleg abban fekszik, hogy a váltó nemzetközi papír, hogy a kereskedők az értékzáradékot azért alkalmazzak, nehogy más országokban formahiány miatt kifogás emeltessék. Az értékzáradék mellett felhozott érvek tehát ki nem elégitők. Annál alaposabbak az éitékzáradék ellen felhozott érvek. Mindenekelőtt utalandó arra, hogy a legtöbb váltójog az elfogadó kötelezettségét a fedezeti viszonytól függetlenné tette, azon régi példabeszédet emelvén érvényre: »chi accetta paghi.c Ámde csak logikai következetesség, a magánjogi viszonytól való tüggetlenitést, ha az egyszer az elfogadóra nézve kimondatik, a kibocsátóra is alkalmazni. Ha az elfogadó fizetni tartozik, akár kapott fedezetet akár nem, pusztán azon ténynél fogva, hogy a váltót aláirta: ugy jogos, hogy a kibocsátó is fizessen, akár kapott értéket, akár nem. Ha pedig ez áll — és harmadik jóhiszemű személyekkel szemben ezt a franczia jog is elismeri, — ha