Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 26. szám - Azok az ügyvédek. 1. [r.]

— 209 — S az ügyvédgyülés a telekkönyvi beadványok elfogadásához ügyvédi ellenjegyzést (még a közjegyzőket is kizárva) követeljen ? Ha ily követeléseket formulázunk, nem számíthatunk erkölcsi súlyra. Az ügyvédség jogosan követelheti, hogy ügyvédi eljárásai illően dijaztassanak; követelheti azt is, követelheti a közönség érdekében, hogy a zugirászok versenye ellen ezek szigorú megfenyitése által oltalmaztassék; de nem követelheti azt, nem szabad követelnie, hogy oly eljárásokra monopólium adassék neki, melyekre rendszerint ügyvédi tudomány nem szükséges. Már pedig, hogy a telekkönyvi beadványok rendszerint ily természetűek, azt alig fogja valaki kétségbevonni. Meggyőződésünk szerint nem teszen helyesen az ügyvédség, ha ellentétbe helyezkedik azon iránynyal, mely az ügyvédkedés terét a szükségesekre szorítja, és ha azon bajok ellen, melyeket nem a tér megszorítása, hanem az ügyvédek tulszaporodása okoz, teendőinek kiterjesztése által keres orvoslást. Az ügyvédség baja;nak főforrása, társadalmi helyzete, erkölcsi súlya sülyedésének föokozöja az ügyvédek számának tulsága. Budapesten 700, Magyarországban 4000 ügyvéd nem találhat ügyvédi foglalkozást, nem találhat illő ügyvédi keresetet. Nem ott a baj, hogy vannak keresettebb s kevésbbé keresett ügyvédek: hanem ott, hogy az összes ügyvédek állásukhoz méltó keresetének összege egyenlő felosztás esetében sem volna elégséges az összes ügyvédek illő fentartására. Ezen tény elkerülhetlenül megszünteti a képzettség, a tudomány versenyét; megszünteti az ügyvédi állás bizalmi voltának érzetét; ez kenyér- és ügyhajhászásra, állásunkhoz nem illő foglalkozásokra, demoralisatióra vezet. De ezen bajon — ismételjük — nem az ügyek, nem a foglalkozás szaporításával, hanem az ügyvédek kevesbitésével kell segíteni. Ez érdeke az ügyvédi kar összeségének; ez érdeke különösen a társadalomnak, mely anyagi érdekeit megnyugvással csak anyagilag is rendezett ügyvédekre bizhatja; ez érdeke az államnak is, melynek az ügyvédi proletariátus legveszélyesebb ellene. Mikép Sf gitsünk e bajunkon, az a főkérdés, melyet nyíltan kell "tárgyalnunk. Erről legközelebb. fw ) „A közraktári zálogjegy későbbi átruházásainak bejegyzése" czim alatt e lapok 25. számában megjelent czikk azon egyetlen egy, de minden esetre tekintetbe veendő értékkel bir, hogy a keresk. törvény 442. §-ának helytelen értelmezése ellen küzd; mi annál is fontosabb, minthogy a megtámadott értelmezés egy a tanári széken ülő szakférfi tankönyvében szerepel és igy a téves magyarázat elterjesztésének veszélye nagyon is imminens. Más szavakkal kifejezve: az idézett czikk nem abban találja czélját, hogy a 442. §. világos tartalmának értelmezését adja, hanem hogy egy helytelen iirWpretátiót megtámadjon. És ezen szempontból tekintve a dolgot, legyen szabad a megtámadáshoz néhány sorral hozzájárulnom. Törvényértelmezés körül első sorban a grammatikai interpretatió lévén követendő, melynek alkalmazása azonban szintén csak a logika szabályai szerint kell hogy foganatba vétessék, világos: hogy a 442. §-nak utolsó mondatában, csupán csak az ugyanezen §-ban (a zárpassus első mondatában) már értelmezett, tárgyára s terjedelmére nézve határozottan körülirt, és semmi egyéb »bejegyzés« nem érthető. A »későbbi átruházások bejegyzéséről« a 442. §. nem is szólván, valóban megfoghatatlan azon erőszakolás, mely ezen §. utolsó mondatának tartalmára gyakoroltatik, a midőn a körülirt és minden kétséget kizáró »bejegyzésinek egészen más tárgy subsumáltatni megkiséreltetik épen azon szakférfi részéről, a ki nemcsak hogy a törvénymagyarázat szabályait mint a tudomány embere helyesen alkalmazni tartozik, hanem — mint a k. t.-enquéte tagja — ezen §. valódi tartalmáról legközvetlenebb értesítést és tájékozást nyert. Nem tudom, milyen befolyást gyakorolt a tanár ur a §. szövegének szerkesztésére; de annyit tudok, hogy minden kétely eloszlatása czéljából elég lett volna a 442. §. utolsó mondatát igy kezdeni: »Ec vagy »Ezen« a mostani: »A« helyett, mi által minden más gondolható »bejegyzés« lehetősége kizáratott volna ezen §. keretéből. A k. t.nek R á t h Mór kiadásában megjelent hiteles — ós talán hivatalos — német fordítása valóban azt mondja: *Diese Eintragung «, és igy némi útmutatást ad arra nézve, hogy milyen »bejegyzésu lehet a közraktári vállalattól követelni. Aquila. Jogirodalom. Wesen und Werth der üffentlkhen Meinung. Von Franz v. Tloltzendorff. München, 1880. A közvéleményt uraljuk valamennyien. A közvélemény fonta körül dicskoszorujával Leonidas és társainak tettét és verte vissza a perzsa invasiót; a közvélemény ellankad, Demosthenes lángszavainak nem sikerül azt felébreszteni, és Görögország macedóniai Fülöp igájába kerül. A közvélemény zúzza szét Tarquinius trónját; ez vívja ki a plebejusok jogait; ez indítja szünetnélküli harezokra a római népet; a nyüzsgő fórum egyik oka Róma nagyságának. Midőn hosszú dermedés után újra nyilatkozhatik a közvélemény: a keresztes hadjáratok szeszélyes kalandjába sodorja Európát. A renaissance korában gyökeret ver a humanismus, mindenüvé elhat a könyvnyomtatás mestersége és az a közvélemény, melynek hatalma oly nagy volt az ókorban, mely szunnyadott a középkoron át, megizmosul, naponkint nyer erőben, hatásban, folytonosságban. A hol legelőbb fejlődik ki a közvélemény: ott virul először a népjog, a szabadság. Angliát erős közvéleménye tette nagygyá, tette szabaddá. A lenézett, kigúnyolt, eltagadott közvélemény fékevesztetten tör ki Francziaországban és a párisi szomorú napok óta mennyi dicsőség, mennyi szégyen, hány nagy tett és minő foltok fűződnek e szóhoz : közvélemény. Ámde mi a közvélemény? Nemcsak a közmondás. Niebuhr, ki először lebbentette fel a fátyolt a rómaiak valódi történetéről, az Isten szavával mondotta egyenrangúnak. Egy másik nagy gondolkodó, Mill, »A szabadságról« irott müvében attól fél, hogy előbb-utóbb a közvélemény megfojtja az egyéni szabadságot. Hegel szerint nagyot csak az teremthet, ki a közvéleményt semmibe sem veszi, és Lassalle korunk e nagy szelleme és agitátora, itt is Hegelnek volt követője. Romagnosi azt állítja, hogy a közvéleménynek fogalmát meghatározni nem lehet, és egyik kiváló olasz iró, Ellero Pietro, ujabb, 1879-ben megjelent tanulmányainak eredményeként a Hegel-Lassalle-féle nézetet vonja le. Mig tehát senki sem tudja a közvélemény pontos fogalom-meghatározását adni: a jogban már is szentesítést nyert az. A büntetőtörvény rágalmazás miatt bünteti azt, ki valakit közmegvetésnek tesz ki. Szükséges tehát, hogy a közvélemény lényege, fogalma és értéke meghatározást nyerjenek. Holtzendorff e műve adat e czélhoz, de semmi esetre sem a nagyfontosságú kérdésnek megoldása. Holtzendorff szerint az ókori demokratiákban nagy volt a közvélemény hatalma. A közvélemény orgánuma a népgyűlés, szentesítése az ostrakismos, a censura morum volt. Görögországban a közvélemény hatalmas szószólóra akadt a vígjátékban, a tragoedia cho.rusában is. Ezen ókori államokban a közvélemény keletkezése természetes volt • az agorán vagy fórumon összegyűlt nép ismerte azon személyt, ki felett határozni, ismerte a tárgyat, melyről dönteni akart. A polgárok tanakodtak egymással és e kölcsönös megbeszélésből származott a közvélemény. Ma merőben másként alakul a közvélemény. A polgár nem ismeri a személyt, alig ismeri a tárgyat, melyről véleményt alakit; mindezt megteszi helyette a szakadatlanul működő sajtó, az óránkint megjelenő újság. A sajtónak hatalma rendkívül nagy, de, mert kérdés követ nyomon kérdést, hatása muló, pillanatig tartó. A sajtó sokat ölel fel, de e tulajdonságát a mélység, az alaposság sinli meg; az újságot mindenütt olvassák, de az újság pártnak szolgálatában áll, pártjának szemüvegén át néz s itél meg mindent, néma valódi: a pártja czéljaira szükséges, a pártjára hasznos közvéleményt akarja tehát megteremteni. A pártsajtó meghamisítja tehát a közvéleményt. Az anonymitás segiti őt e czél elérésében. íme ezek az eszközök fejlesztik a mai közvéleményt. Ezen közvélemény nem dönt el kérdéseket, nem parancsol és nincs végrehajtó hatalma, csak megtörtént tények felett mond ítéletei, és a jövőben megvalósítás elé néző szándékokról nyilatkozik. Ha az állami hatalom ura közügyekben tanácsot kér vagy tettének jóváhagyását várja: a közvéleményhez fordul. A közvélemény czélja mindig practikus, az érdekét felköltő esemény időben mindig közel kell hogy álljon hozzá. Felette nehéz azonban a közvéleményt, a valódi közvéleményt felismerni, mert a valódi közvélemény nem azonos a bár nagy számban nyilvánult egyéni véleményekkel és a valódi