Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 21. szám - A magyar magánjog mai érvényében. Az elmélet és gyakorlat igényeire aló egyenlő tekintettel. Irta Dr. Herczegh Mihál, egyetemi tanár. 5. [r.]

— 168 — pedig büntetendőnek már azért is, nehogy azon felfogás nyerjen tért, mintha az állam a nép vallásos érzületének fentartásával mit sem törődnék. Ez okból volt szükség az istenkáromlást külön büntetési sanctió alá helyezni és nem volt elég a vallási tisztelet tárgyainak gyalázását fenyíteni, mely alá az istenség hallgatólag subsum&lható lett volna. E fejtegetésből kiderül, hogy a törvényhozó az istenkáromlást azért vonta büntetés alá, mert megtámadva látja az által az állam erkölcsi rendjét, mint a melynek egyik nélkülözhetlen támasza épen a nép vallásos érzülete. A nép vallásos érzülete azonban csak ugy védhető, ha védetik hitvallása, vallásfelekezete. Miután pedig a német birodalom népessége túlnyomóan a keresztyén vallás híveiből áll, nem tehető fel, hogy a német törvényhozás az istenkáromlásra rendelt büntetés megállapításánál ignorálni tudta és akarta volna a keresztyén egyházfelekezetek eszméjét az istenségről. Azért sem tehető fel ez, mert különben a törvény világos czélja el nem érethetuék mindazokra nézve, kiknek vallásos meggyőződése a keresztyén egyház hitelveiben gyökerezik, tehát a német birodalom népességének túlnyomó részére nézve sem. Habár tehát az istenkáromlás Krisztus gyalázása által is elkövethető és e részben az alattas bíróságok nem vádolhatók a törvénv helytelen alkalmazásával, mindazáltal ítéletük megsemmisítendő volt. A 166. §. szerint az istenkáromlás csak gyalázó kifejezések által követhető el. De az istenség gyalázása és az istenség lealacsonyitása nem egyenértékű fogalmak. A lealacsonyitás nem egyéb, mint a tisztelet és kegyelet hiányának kifejezése. Tiszteletet és kegyeletet követelő lény vagy viszonyok tekintetében gyalázásról csak akkor lehet szó, mikor túlmenve a nemtisztelés kifejezésre juttatásán, megvetést nyilvánító kifejezések használtatnak. Miután az alattas bíróságok oly ténykörülményeket nem constatáltak, melyekből következtethető lenne, hogy vádlott Isten ellen ily értelemben vett gyalázó kifejezéseket használt, ítéletük, mint hézagos tényálladéki alapokon nyugvó, megsemmisítendő és az ügy ez iránybani további tárgyalás és eldöntés végett az előttes bírósághoz visszautasítandó volt.« A német birodalmi törvényszék e mintaszerűen indokolt, bár igénytelen nézetünk szerint helytelen elvi kijelentést tartalmazó Ítéletére legközelebb visszatérünk. Dr. Barna Igndcz. Jogirodalom. A magyar magánjog mai érvényében. Az elmélet és gyakorlat igényeire való egyenlő tekintettel. Irta Dr. Herczegh Mihál, egyetemi tanár. Eggenberger kiadása. Budapest 1880. Első kötet. A magyar magánjog általános része. 298 l. V. (Befejezés.) »Magyar jog épugy, mint a római, osztrák és többi európai jogok a természeti személyeket n ö m ü k r e nézve férfiakra és nőkre osztja fel. — A heréltek kivétel nélkül a férfinömhez soroltatnak. A férfiak minden jogaival bírnak, kivévén azokat, melyek a házasságra és gyermeknemzésre vonatkoznak.* (118. 1.) Ezen érdekes physiologiai bevezetés s a herélés jogvesztő hatályának felfedezése után a két nőm jogegyenlőségének alaptételét hirdeti szerző és felsorolja egyrészt a nőnöm kivételes joghátrányait mint p. o. hogy »mig alkalmas férfiak vannak, a családi levéltár gondozásukra nembizható«, másrészt »azon számos kedvezményeket, melyeket országos törvényeink a nőknek úgyszólván páratlan kegyelettel nyujtanak.« (119. 1.) »Ezen kedvezményekre nézve a nők hármas minőségben jönnek figyelembe, mint leányok, mint asszonyok és mint özvegyek.* (119. 1.) Többnemü figyelem csakugyan nem követelhető. Ily kedvezményül a mai érvényű jog szerint emliti a hajadoni jogot és leánynegyedet és a nő kedvezményei között szerepel a hozomány egyrészt, közszerzemény és hitvestársi öröklés másrészt, (119.1.) Szerző nem tudja tehát, vagy ha tudja, tudomása ellenére tanit valótlant, hogy a hajadoni jog és leánynegyed a mai érvényű jogban nem létez, hogy a hozomány nem a nő kedvezménye, hanem a családnak rendelt oly vagyona, melyet a férj kezel, és hogy a közszerzemény és hitvestársi öröklés mindkét nőmre egyenlően szóló és ható családi vagyon- és örökjogi intézmény, hogy tehát ugyanennyi joggal a nő kedvezményéül fel lehetne sorolni a cselekvő váltóképességet, a tulajdont, az öröklési és végrendelkezési képessséget stb. Ugyanazon dolog szerzőnél egyrészt a jogegyenlőség alaptanában, másrészt ebből kivett kedvezményben foglaltatik. És szerző, ki egy rémes magyar családi és örökjogi mesekönyvet is elkövetett, ki Laboulaye és Gide munkáit idézi e fejezet élén, meri állítani, ismételni a jogi legendát a magyar törvények páratlan nökegyeléséről, meri kedvezményül tekinteni azt, mi csak a nőnek a családi birtokból kizárásának nyomorult compensatiója, mostoha végkielégítés volt, mint leánynegyed, hajadoni s özvegyi jog. Csodákat tanit szerző a becstelenségről, mely »jogi, törvényi, gyalázatosság* vagy »tényi, megvetettség, hirhedtség.* Az első bírói ítéleten alapszik, melynek »kellékei : hogy az rendes és ne választott bíróságtól származzék — és hogy a panaszlott cselekvényt — az elmarasztalt fél önmaga követte légyen el.« (134., 135. lk.) Szerző tehát oly büntető eljárást is tud, melynek bírósága választatik és melyben panaszlott helyett perben nem álló személy Ítéltetik el. A tényi becstelenség »alapja: a nép közvéleménye* (135. 1.) Ily becstelenek többek között »gyepmesterek, csavargók, munkakerülők, szószegők s kik egy időben többeknek jegyeseivé lettek.* (135. 1.) Mind a jogi, mind a tényi becstelenség egyik polgári jog következménye az legyen, hogy a becstelennek tartott személy »testület éstársulattagjai közéföl nem vétethetik* (136. 1.). Alkalmazva e tant, ki p. o. mai érvényű jogot hirdet és ily absurdumot tanit, az szószegö s ennélfogva nem lehet testület p. o. egyetem tagja. Adná az ég ! Jogi személy keletkezéséhez kell 1) alzat, 2) nem személyes czélj 3) jogszabály. Nem kell állami jóváhagyás, mert különben sok intézet stb. nem tudna boldogulni, fenállónak elismertetni. (162— 164. lk.) Fontos ok, szép érvelés! A testületek közé tartoznak a »megyék, városok, járások, p a r o c h i á k, az egyházi és világi testületek (sic), társulatok, egyletek, kisfaludi társaság, ügyvédi és közjegyzői kamarák, gazdasági és iparegyletek, részvénytársaságok, szövetkezetek, a közbirtokosság stb. (165. 1.) Kár, hogy a színtársulatok, posták, ezredek, felkelők, elemi iskolák stb. kihagyattak. A testület közös érdekű czéllal és oly vagyonnal bir, melynek alkatrészeire az egyes tagok igénynyel nem birnak. (164. 165. lk.) Megköszönik efféle testületek tagjai! Megszűnésükkor előleges határozat nem létében a vagyon mint uratlan a fiskusra száll. (174. 1.) Szegény járások, parochiák és részvénytársaságok, mily veszély fenyeget titeket a mai érvéDyü jogban ! A kereskedelmi társaságok jogi személyiségét ma már nevesebb jogász alig vonja kétségbe. (165. 1.) Ez is kényelmes megoldása nagy problémának. Mint nevesebb jogász ezen helyes vélemény mellett idéztetik Anschütz és Völderndorff, Endemann, Hahn, Apáthy,- Nagy Ferencz, Hoffmann Fái. A legellentétesebb nézetek egy akolban és Saul a próféták között. Miből világos: 1-ör, hogy a szerző sem ezen, sem egyéb idézettjeit, kereskedelmi jogászokat, jogi személyekről irt monographiákat nem olvashatott vagy nem érthetett; 2-or, hogy szerzőnek a jogi személy fogalmáról nincs fogalma, mi nélkül nem vehette volna át az alaptételt a római jogbóh Windscheidböl, csakhogy eredetiség kedveért az alzatot belekeverve, míg folyományaiban a liberális jövő jog zenéjét hirdeti. Vagy szerző finom egyenlő tekintetüsége legyen ez, alaptanban elméletre, azzal ellenkező folyományokban gyakorlatra? Ez geniális fordulat volna, melynek eredetiségét a küzdő Istenek sem tagadhatnák. De szerző erről nem nyilatkozik. Csak negatíve kiegészítve definitióját, tanítja, hogy nem jogi személy »a szolgabíró, országgyűlési képviselő, telkek* stb. (167. 1.), ismét kihagyván egyetemi tanárt, irót, kapust, gombát stb. Hasonló hajmeresztő dolgokat tanít szerző a nemzetközi magánjogról, melynek óriási ujabb irodalmáról még csak sejtelme sincs, melynek világhírű íróit, mint Story, Sheldon Amos, Dudley Field, Foelix, Brocher, stb. névről sem ismeri. Az idegen jogképessége szerző szerint nem állampolgársága, hanem lakhelye szerint ítélendő meg, mert feltehető, hogy akinek bizonyos helyen lakhelye van, ennek joga szerint kiván élni. A lakhely könyebben felismerhető, — az állami kötelék inkább a köz- mint a magánjogban bir fontossággal.* (36.1.)