Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 21. szám - a magyar büntetö-törvénykönyv magyarázatához

— 167 — Legérdekesebb volt a vita hevében Tiszától kicsalt ki- i jelentése, hogy ő sohasem pártolhat oly közigazgatási biráskodást, melyet rendes bíróságok a közigazgatási hatóságok kizárásával gyakorolnának. Tehát e rendezés és reform is csak a »fenálló gyakorlat* törvényes szentesítése leend! A döntő momentum most is, mint máskor, a költségszempont, a pénzügyi tekintet volt. A törvényszékeket sza- 1 poritani kellene, mi pénzbe kerül, ha a kisebb btin- j ügyekben a rendes testületi bíráskodás biztositéka megadatnék. Erről Tisza kijelentése szerint a végleges bűnvádi eljárásnál sem lehet szó. Mivelt, gazdag államok ebben elérhetlen minták. Kisebb bűnügyekben, azaz bűnügyekben, a melyekben a cbikane, önkény és elnyomás közvetlenül, veszélytelenül és szakadatlanul működik, kisebb bűnügyekben, azaz kisebb emberek, s halandó emberek* mondaná Falstaff, bűnügyeiben be kell érnünk minden jogbiztositék nélküli eljárással, ha mindjárt ezekben lenne legtöbb szükség valamennyi jogbiztositékra. Hogy mi lesz ez olcsó eljárás mellett a jogból, mely megfosztatott bírójától, az nem mutatkozik sehol passiv budgetszámnak. És ez a fő a »létező viszonyokkal számoló, gyakorlati* igazságügyi politikában. De valóban kár a codificatio müveért, melynek egységes, biztos, helyes alkalmazása kizáratott. Bevezetik, mintha maga bűnös volna, a legfőbb jogtételnek sértésével, a tizféle olcsó közegek által kizárt »egyenlő mérték« sértésével. Nem lesz ezentúl sem measure for measure. Nem lesz európai criminális iustitiánk. Mert a büntető-törvénykönyvek ezen életbeléptetési törvénye nem a büntető-törvényeket lépteti életbe, hanem a létező gyakorlat fentartását proclamálja, mely természeténél fogva kizárja a jogbizonyosság és jogbiztonság minden garantiáját, kizárja a tudományt és a jogot. Justus. Adalékok a magyar biintetö-törvénykönyv magyarázatához. XXII. Isten-e Krisztus? A lipcsei birodalmi törvényszék e kérdésre következőkép válaszolt : »Az elsőfokú biró ténybeli megállapítása szerint, melyet a másodbiróság is alapul vett, vádlott Stork Deodor, szobafestő Frondenbergben, ugyanott a Seutbe-féle korcsmahelyiségben, Richter és Seutbe nevü tanuk jelenlétében, oda nyilatkozott, hogy Krisztus természetesuton, sőt mi több, erkölcstelen viszonyból született; a j ám b o r J ó z s e f f e 1 p e d i g elhitették vala, hogy a gyermeket a szent-lélek nemzette. Az alattas bíróságok e nyilatkozatban Isten lealázását látván, és a nyilatkozat nyilvánosságára, valamint a közbotrány fogalmára vonatkozó hosszasb fejtegetések kapcsán, ténybelileg megállapítottnak tekintvén, hogy vádlott nyilvánosan Isten ellen intézett gyalázó kifejezések által közbotrányt okozott, őt a (német bír.) btk. 166. §-a alapján elitélték. A másodfokú bíróság Ítélete ellen közbevetett semmiségi panasz érdeinbeni támadásában az istenkáromlás és a nyilvánosság jogfogalmainak helytelenül történt alkalmazását vitatja. Hangsúlyozza, hogy a vád tárgyát képező nyilatkozat Istent épenséggel nem emliti, sőt még nem is érinti; hogy ama állítás, miszerint Krisztus természetes uton született, a keresztyén egyház egyik hitelvének puszta tagadásánál egyébnek nem tekinthető. Ha indokolhatná is e nyilatkozat, mint megsértése a keresztyén egyháznak, a büntetőtörvény alkalmazását, az istenkáromlás fogalma alá az semmikép sem vonható. Még Krisztus vagy a szent-léleknek gyalázása sem foglaltatik abban, miután sem az egyiknek, sem a másiknak nem tulajdoníttatik valamely cselekvőség, hanem csak szenvedőleges szereplés. Az ezenfelül emiitett és illetett személyekhez pedig az Isten fogalmának semmi köze. Tekintve továbbá a btk. keletkezési történetét, az istenkáromlást sújtó büntetési sanctió oly korlátolással vétetett fel abba, hogy az Isten fogalma, átalános jelentményében, a mint azt az állam minden vallásfelekezete közösen vallj a, jöhet és vehető tekintetbe; már pedig ily értelemben a szóban forgó nyilatkozat az Isten és az istenség felől mit sem tartalmaz, a miért is azt az istenkáromlás fogalma alá csak helytelen jogi felfogás vonhatja. Ezzel szemben az államügyészség fősúlyt fektet arra, hogy az istenség fogalminak bárminemű lealacsonyitása, istenkáromlás; Krisztusnak gyalazá=a pedig és ennélfogva kétségtelenül a megállapított nyilatkozat is, mely Krisztust erkölcstelen nemi viszonyból számlázottnak mondja, az istenség ily lealacsonyitása. A semmiségi panasz a törvény helytelen alkalmazását látja továbbá abban is, hogy a nyilvánosság tényálladéki mozzanata fenforgottnak vétetett azért, mert a Richter nevü tanuvali beszélgetés, mely közben vádlott a kérdéses nyilatkozatot és pedig a vendéglős jelenlétében tette, nyilvános korcsma helyiségben folytattatott, a hova minden pillanatban bárki és bármennyi vendég beléphetett és közvetlen rá be is lépett; a másodbiróság pedig a gyalázást nyilvánosan történtnek tekintette még azért is, mert a nyilatkozat nemcsak hogy nyilvános helyen, hanem még oly hangosan is tétetett, hogy azt a vendéglős is, ki a beszélgetésben részt nem vett, meghallotta. — A törvény a nyilvánosság fogalmát nem határozza meg, és pedig a német bir. btk. javaslatának indokai szerint azért nem, mert e fogalom kiterjedésének köre nem mindig és mindenütt egy és ugyanaz, hanem a különböző büntetési sanctiók czéljához és egyéb feltételeihez képest változó. A hely nyilvánossága magában nem döntő arra nézve, hogy valamely nyilatkozat nyilvánosan történtnek legyen-e tekintendő; a nyilvánosság lényeges kritériuma abban áll, miszerint a kérdéses cselekmény oly uton módon vétessék foganatba, hogy azt bárki és akárhány személy észlelhesse, a miért is nem lehet szó nyilvánosságról, hogy ha valamely cselekmény vagy nyilatkozat csak bizonyos határozott számú személyek által való tudomásvételre volt számítva és esetlegességektől eltekintve, csakis ezek által vétethetett tudomásul. De egyúttal arra is rámutatnak a javaslat indokai, hogy a törvény ezzel a biró szabad belátására akarta bízni annak eldöntését, ha vajon a szóba jövő bűncselekmény minősége és elkövetésének körülményei szerint a nyilvánosság fenforgottnak vehető-e vagy sem. Ezeknél fogva a nyilvánosság kérdése lényegileg t é n y k é r d é snek lévén tekintendő, annak ujabbi vizsgálatába ezen biróság nem avatkozhatik. A mi az istenkáromlás jogfogalmának állítólag helytelenül történt alkalmazását illeti, a szóban forgó nyilatkozatban Isten nevének külön kiemelése ugyan nem foglaltatik, de foglaltatik abban annak állítása, hogy Krisztus erkölcstelen nemi viszonyból származott légyen. A btk. 166. §-ának alkalmazhatósága szempontjából az, hogy magának agyalázott személynek semminő positiv cselekmény sem tulajdoníttatott, nem bírhat sulylyal. Hogy vádlott közbotrányt okozott, a tanuk egyikének azon kijelentésére alapíttatott, mely szerint őt a kérdéses nyilatkozat vallásos érzületében mélyen sértette. Az istenkáromlás tényálladékának megállapíthatósága azonban a jelen esetben első sorban attól függ, ha vajon kiterjeszthető-e Isten fogalma Krisztus személyére i s. Hogy e subsumtio a keresztyén egyház felfogása szerint helyt foghat, sőt kell hogy helyt fogjon, az, tekintve a nicaeai és athanasi, valamint az augsburgi hitvallás sarkalatos tételeit, nem vonható kétségbe. A dolog tehát csak azon fordul meg, hogy ugy érti-e a btk. 166. §-a az Isten fogalmát, a mint az az állam által elismert egyes vallásfelekezetek híveinek meggyőződésében él, nevezetesen, amint azt a keresztyén egyház positiv hitágazatai megállapítják, mely értelemben kiterjed az Krisztus személyére is; avagy pedig, hogy nem lebegett-e a büntetőtörvényelőtt a legmagasabb lény eszméje, vagyis az Isten fogalma akként, a mint az az egyes hitfelekezetek dogmatikai felfogásától függetlenül, minden vallás és vallásosság közös létalapját képezi. Erre nézve tekintetbe veendők a szóban forgó szakasz szerkezete, keletkezési története és czélja. A 166. §. első részében megállapítja az istenkáromlás fogalmát, és közvetlen ezután, ugyanazon büntetési sanctio alatt, megemlékezik a keresztyén egyházak és az állam által elismert egyéb vallásfelekezetek gyalázásáról. Már maga azon körülmény, hogy az istenkáromlás és a vallásfelekezetek gyalázásáról ugyanazon szakasz keretében történik intézkedés; különösen pedig az, hogy a szakasz második fordulatában a keresztyén egyházak kifejezetten említtetnek, határozottan arra mutat, hogy a büntetőtörvény az istenkáromlásnál is a keresztyén egyházfelekezetek Istenét tartotta szem előtt. A büntetőtörvény keletkezési története is támogatja ez értelmezést. A javaslat indokai határozottan kiemelik, hogy az Isten nem képezheti ugyan emberi támadás és sértés tárgyát és ezért nem is szorult arra, hogy mint más földi lény emberi büntetések által védessék; de büntetendőnek tekintik az istenkáromlást, mint mások vallásos érzületének megsértését, és