Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 18. szám - Törvényjavaslat a műemlékek fentartásáról. (Bejezés)

— 145 — debendi hiánya, a laesio enorruis, a non numerata pecunia kifogásaival; a jogczim nélkül is érvényes követeléseknél is, meg kell védeni az adóst s ennek jóhiszemű hitelezőit az uzsorás ellen. A cessio bonorum jogkedvezményének behozatala, a csődügyletnek egyedül a roszhiszemü adósokra való szorítása s a polgári perekben alkalmas kifogásoknak a vételárfelosztásoknál való megengedése által véli szerző e czélt elérhetni. Ezeken felül mondja ki a törvény, hogy az előre levont kamatok a tőkéből levont összegnek tekintendők; továbbá hogy a megállapitott kamat megfizetendő ugyan, de azon összeg, melyet az adós évenkint 12°/0-on felül fizetett, azon naptól fogva a tőke törlesztésére fordítottnak tekintendő, a melyeu ezen 12°/0-on felüli többlet által az egész adósság visszafizettetett. Első pillanatra észrevehető amaz ellenmondás, mely a szerző kiinduláspontja s e gyógyító szerek között létezik. A felek szabadságában áll a kamatláb magassága iránt megállapodni; veszélyes és siker nélkülinek mondatott minden megszorító intézkedés. Most szerző azt javasolja, hogy az adós fizesse meg a megállapitott kamatokat; azonban a 12°/o-on felül fizetett kamatok szolgáljanak a tőke törlesztésére. Keni azt mondja-e itt a tudós szerző, hogy az adós csak 12°/0-ot köteles fizetni, nem azt mondja-e ki, hogy a 12° 0-on felüli kikötés érvénytelen? De nemcsak itt jő szerző ellenmondásba önmagával. Szerinte a jogczim nélküli kötelezettség érvénytelen; ha a jog ily kötelezettséget érvényesnek ismer el, nagy veszélyeknek nyitja meg kapuját: ugy gondolom, hogy e praemissákból a jogczim nélküli kötelezettségek érvénytelenségére kell concludálnunk. Ámde szerző ettől visszariad s e helyett oly eljárást ajánl, mely pl. a váltó forgalmi képességét tönkre tenné. A váltóperben a causa debendi hiánya, az exceptio non numeratae pecuniae fel ne hozathassék; a hitelező a res judicata alapján exequálhat, licitálhat, — a pénz azonban tétessék birói kezekbe s most már mind az adós, mind jóhiszemű hitelezői élhetnek ama kifogásokkal. Nem kívánok ez eszme czélszerütlenségéről szólani, ez ugy is szembeszökő. A jogász előtt tán ennél is fontosb az, hogy szerző szereinek applicálása után a res judicata = lesz a res non judicataval s a hitelező azon kiváló szerencsében részesülhet, hogy ugyanazon követeléseért kétszer vigyen pert. Nem-e bizonyos, hogy ily eljárás eredményezni fogná azt, hogy a kamatláb még magasbra száll ? Meggyőződésem az, hogy szerző itt téves uton halad s tévednie kellett, mert össze nem férő ellentéteket akart kiegyenlíteni. Stein műve utolsó részében foglalkozik az uzsora bűntettével. Sehol nem tűnik fel annyira szerző genialitása mint itt. Látszik, hogy a büntető-jogtudomány alapelvei felől merőben más nézetre jutott, mint a most uralgó tan. Nem vélek csalódni, ha mondom, hogy művének e része lesz a maradandó becsű. Én azonban csak néhány tollvonással akarok most e részről megemlékezni. Uzsorásnak mondotta Stein azt, kinek tervszerű működése az, hogy valakit fizetésképtelenné, majd causa debendi nélküli kötelezettségek átvállalására birjon. Hogyan illesztendő ez uj bűntett a büntető jog systemájába? Stein e kérdésre így felel: A vagyon nemcsak a pénz s különféle javaknak összege; az egyén létének biztositéka, munkaerejének fokozója: a ki munkája, szorgalma, takarékossága által vagyont gyűjtött, az előtt szent lesz másnak vagyona is. A vagyonszerzés lehetősége a legbiztosb szer a socialis kérdésből fakadó veszélyek ellen. A ki a vagyonszerzést veszélyezteti: a társadalom léte ellen mér csapást. S vajon nem ezt teszi-e az uzsorás ? S ha a közületet veszélyeztető többi tettekre büntetést szabnak, nem kell-e ugyanezt tennünk az uzsora ellen is ? Nem folytatom tovább. E munka számos problémát ölel fel, s bár véleményem szerint a javasolt megoldásokhoz sok szó fér: minden sora magán viseli egy mély eszű tudós alapos gondolkozásának ismertető jelét s igy bizonyára tényező lesz az uzsora-kérdés megoldásának crisisében. Dr. B- E. Felkérettünk a következő sorok közlésére: Tisztelt szerkesztőség! Az ingóságok végrehajtási árverése körül divatozó két visszásságra s ezek könüyü eltávolításának módjára vagyok bátor a fővárosi t. sajtó figyelmét fordítani. Naponta gyakran, csaknem állandóan előforduló dolog, hogy árveréseknél az isméit zsibárus-bandák a más, különben is gyéren megjelenő vevőket: tolakodó, bosszantó magaviseletük által az árveréstől távoltartják. Ez által jelentékenyen károsul a végrehajtató is s a végrehajtást szenvedett is, minthogy a legsilányabb potom-áron kelnek el a lefoglalt tárgyak, a nevezett kompániák í'észére. Tudvalevő, hogy ezek a végrehajtóra, a becsüsre s kikiáltóra is magukra előnyös módon hatni törekszenek. A lefoglalt tárgyak potom-áru elkótyavetyélésének egy másik oka, hogy a venni szándékozó nagy közönség a mindennapi több rendbeli ingósági árverésekről hiányosan értesül; azoknak a hivatalos közlönybe való költséges iktatása, minthogy különben sem olvassa a közönség e lapot, állandóan elmarad. Egy mód van csak e baj orvoslására. A t. napilapok gyűjteményes rovatot nyitnak különösen feltűnő helyen, pl. a hirdetmények elején, e felírással: »Mai árverések*, melynek számára a kiadóhivatal rövid 2—3 soros hirdetményeket fogad el, pusztán a helyiség, óra s tárgyak rövid megnevezésével, kerületek szerint felosztva; soráért 5 krnyi állandó dij jár; de mindig csak a hivatalos árverési hirdetmény felmutatása mellett (visszaélések s a közönségnek bizonyos oldalról való félrevezetésének elkerülése végett). A felvétel a lap bezárta előtti 9 óráig történik, ugy hogy az árverés elhalasztása esetén elmaradhasson a hirdetés, s a közönség hiába ne fáradjon a helyszínére. A rovat szabatos rövidséggel (4—5 sornyi maximummal korlátolva a hirdetményeket) könnyen áttekinthető tetszetős alakban (az egyes hirdetményeket egymástól vonalakkal el nem választva) volna szerkesztendő. Ily módon bizonyára minden ügyvéd kihirdetné árveréseit, nyernének vele a felek s a nagy közönség ; az árverési bandák garázdálkodása a közönség hathatós versenye fohtán (szükség esetén rendőri segély igénybevétele mellett is) elnyomatik, s a panaszlott, felettébb magasabban kelvén el a tárgyak, adósságának sokkal nagyobb részletétől szabadul. Hasonló eljárás volna a vidék részére vidéki lapok által kezdeményezendő. Kérem indítványom becses méltatását s terjesztését. A bírósági s közigazgatási hatóságoknál nem ritkán előfordul azon eset, hogy a felek által beadott keresetek- s kérvényekhez mellékelt okiratok eredetijei a hivatalos kezelés közben elvesznek. Ez a napokban alólirottnak egy ügyében is megtörtént, s miután az illető beadványt, melyből egy eredeti hiányzott, a ptts 264. §. terhe alatt a kézbesitőtöl elfogadni kénytelen volt, tudakozása folytán az illető hatóságtól azon értesítést nyerte, hogy az ügydarabokért — melyek a kezelésnél rendesen 8 — 9 kézen mennek keresztül — senki sem vállal felelősséget. E haj elkerülése végett következő indítvány ajánlkozik figyelembe. Azon esetekben, melyekben eredeti okmány melléklése volna szükséges, pl. biztosítási kérvény elintézhetése, birói illetőség megállapithatása végett, sat.: csak hiteles másolat lenne melléklendő, s az eredeti a tárgyalásnál felmutatandó; aggályossági vagy egyéb kifogás esetére elnöki letétbe adandó. Ugyanez áll telekkönyvi beadványokra nézve, azon eljárás mellett, hogy az előadó az előadmányi tervet elkészítve viszi az ülésbe; a beadványozó (ügyvéd) a kifüggesztések alapján nyilvántartja ügye előadási napját, s az ülés napján egy várószobából az ülésbe hivatik, hol a felmutatandó eredeti a hiteles másolattal bíróilag egybehasonlittatván, az eredetire az elnök által a láttamozás röviden rájegyeztetik s a félnek visszaadatik. Ezután a darab elintéztetik. A bejegyzési záradék elmarad mint szükségtelen. Váltóügyekben az eredeti váltó elnöki letétbe adandó s ugyanígy veendő ki, bélyegtelen elismervény mellett. Vidékre küldéseknél folyamodó az illetékes bíróságánál vagy közigazgatási hatóságánál kapja ki az általa más hatósághoz küldött beadványának eredetijeit, melyeket beadáskor az elnöki letét felírással kell czimeznie az általa megkeresett hatósághoz. így elkerülhetők az elveszés esetei, s a felelőtlenség uralkodó visszássága is megszűnik. Teljes tisztelettel Budapesten, 1880. ápril hó 25-én. Dr. Karádi Bertalan, ügyvéd. Törvényjavaslat a műemlékek fentartásáról. (Befejezés.) 46. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízottja is egy szakértőt nevez. A tulajdonos vagy a tulajdonosok és a telekkönyvi érdekeltek, vagy ezek meghatalmozottjai, gondnokai szintén egy szakértőt választanak. Ha a tulajdonosok és a telekkönyvi érdekeltek a szakértő személyében nem egyeznek meg, részükre a kiküldött biró nevez szakértőt. Ha a kijelölt szakértők ellen egyik vagy másik félnek kifogása van, azt előadhatja. Ily kifogás felett a biró azonnal határoz s esetleg az elvetett szakértő pótlását a fentebbi szabályok szerint eszközli. 47. §. Ezután a biró felhívja a feleket, hogy a szakértők szükséges felvilágosítására nézve kívánalmaikat a biró és szakértő bizottság előtt szóval adják elő. A felek előadásainak lényeges része jegyzőkönyvbe igtattatván, a biró azonnal írásbeli utasítást ad a felek által választott, illetőleg a biró által kinevezett 3 szakértőből megalakult becslő bizottságnak s annak mindegyik tagját az utasításra figyelmeztetve, a törvénykezési rendtartásban előszabott minta szerint megesketi. 48. §. A becslő bizottság a szemlét és a tanácskozást elvégezvén, indokolt véleményét vagy irásba foglalja vagy jegyzőkönybe mondja.