Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - A csődtörvény-javaslat. 4. [r.]

— 134 — Feuerbach meg van czáfolva. A Takács eset alkalmas, hogy magára vonja az egész polgárosodott világ figyelmét. Győrött e héten uj érvvel gazdagodtak a halálbüntetés ellenei. Hatalmasban szóló érvvel, mint minő eddig kigondolva lett bárki által. Alig van tudományos szak, melynek retortá­ján nemment volna keresztül már e büntetési eszköz kérdése. Alig van törvényhozás, mely még nem foglalkozott volna vele. Európa nemzeteinek képviselő testületei mind vitáztak és határoztak telette. Az irodalomban a védvek éa ellenérvek óriási tárháza épült fel, melyben a kérdés vallási, jogi, álla­mászati, társadalmi, mivelődési, jogpolitikai, emberismei és még igen sok mindenféle árnyalatai számára külön-külön szakosztályok vannak teljesen felszerelve érvekkel pro és contra. És ha végig jutunk e világirodalmi tömkegelen, ha végig nézzük a gondolatvilág fejedelmeinek sorát, egy Voltaire-t, Lucas, Guizot, Lamartine, Victor Hugó, egy Bec­caria, Carmignani, Carrara, Mancini, egy Oscár (svéd király), egy Roscoe, Livingstone, Bentham, Tallack, egy Sonnenfels, Fichte, Glaser, egy Eötvös, Szemere stb. és olvassuk, mitirtak és szónokoltak a halálbüntetés ellen, mindazon számnélküli érvhalmazok között nem akadunk oly hatalmas érvre, mint minővel meglepett Dr. Sikor ügyetlenségének véletlenéből a niult hét esete. Érintetlenül hagyjuk azon kérdéseket, melyek Takács életbfnmaradottságának eshetőségéhez fűződve, mint igen egyszerűek nem annyira a szakemberekben, mint inkább csak a jogfogalmak iránt zavart laicusokban keltettek oly rendkivüli érdeklődést és legfeljebb arra szolgáltak, az esetnél functionált ügyészségnek a büntetőjog alapfogalmai körüli valóban ijesztő tájétkozotlanságát feltárni. Mellőzni akarjuk az ez irányban történt dolgokat, még azt is, hogy az ügyész, a ki ellenezte Takács életbevisszahivását (sic!), utólag, talán, a mint egyik szellemdus ügyvéd-collegánk megjegyezte, tekin­tettel arra, hogy alperes felakasztott kifogásokkal élhetett volna a hivatalos halotti jegyzőkönyvre való hivatkozással, — folytatólagos kielégitési végrehajtás iránti kérvényt inté­zett sürgönyileg az igazságügyminiszterhez. Csak abból, a mi megtörtént, akarjuk levonni a követ­keztetést. Az életre visszahozható, kinek szervezetében az élet legcsekélyebb szikrája van. A bonczolással elfoglalt kezek alatt mily könnyen alhatik el észrevétlenül ily zsenge életjel; mily gyakran alhatik el az élet szikrája külsőleg nyilvánuló tünet nélkül. S akkor mi történt ? A halálitélet foganatosítva nem lett. A halálra itélt mint élő ember vétetett le az akasztófáról. A halál oka az elevenen eltemetés, az orvosi műtétei, a bonczolgatás. S nem szabad elfelejteni, miszerint halálitélet végrehajtásánál nem igen szokott közreműködni egyetemi tanár, világhirü szaktekintély. Vidéki Sikorok intézik el az élet-halál kérdését. Ott a halál megállapításának oly módja volna feltétlenül szükséges, melyet a kevésbé intelli­gens, az átlagos szakképzettségű orvos is csalhatatlanul uralni képes. Pedig a tudomány legfinomabb megkülönböz­tetéseinek megbízhatósága is vita tárgyát képezik mindenütt, mint kitűnt, e tekintetben is. És ennélfogva, bármiképen hangozzék is paradoxonnak, komoly tárgyilagossággal kény­telenek vagyunk felállítani azon tételt, miszerint halál­büntetésre ítélni nem szabad, mert halálbün­tetést az eredmény bizonyosságával végre­hajtani nem lehet. Nincs lehetőség arra, hogy megállapittas­sék a halál beállta a nélkül, hogy a megálla­pítás tévedésének lehetőségétől ne kelljen f éln ünk. A tudomány halad; tehát nincs abban nyugpont, nincs tana,mely csalhatatlan. A tudomány bukva halad; mai igéit el­temeti a holnap; a holnap igazait czáfolja a holnapután. Mely perczben sziint meg valóban az élet az itélet foganatosítása után? Megszünt-e az itélet foganatosítása által ? Hol van a ha­tár? Hol van a bizonyosság? Láttuk, sehol nincs. Komoly tudó­sok megtámadják ma a halál megállapításának általánosan uralkodó tanát mint tévest. A gyakorlat melléjük áll. És a holnap megczáfolandja az ő tanukat. S minden tévedés vér­fagyasztó eredményt szül. Ha elismertetik, hogy hat ilmas érv a halálbüntetés ellen a birói itélet tévedésének lehetősége, melyről bizton mondhatjuk, hogy ezer eset között alig forog fen egyikben, mennél erősebben szól a halálbüntetés ellen ez ijesztő tévedés, melynek lehetősége fen forog minden halálitélet foganatosításánál. Még az sem hozható fel ezen érv ellenében, miszerint az nem szól a halálbüntetés ellen általában, hanem egyedül a kötél általi felakasztás módja ellen. Nem hozható fel alapos ellenérvként azért, mivel nincs más mód a halálbüntetés végrehajtására. A pallos a jogtörténelem lomtárába dobatott. El van ismerve e kivégzési eszköznek, mely rendkivüli ügyes­séget tételez fel és legtöbbször idegrázó esetekre adott alkal­mat és arra vezetett, hogy pl. nálunk a 3-szori sikertelen bárdütés teljes expiatióval vétetett egyértékünek, feltét­lenül elitélendő barbársága. Ma csak két kivégzési mód tartotta fen magát a müveit világban: a nyaktiló s az akasztófa. De az előbbi daczára annak, hogy egy évszázad óta ismerik és hogy bizton működő gép, nem birt uralomra jönni, sőt ellenkezőleg mindinkább háttérbe szorul, mert el van ismerve ennek is barbársága. Igaz, hogy mihelyt egyszer a halálbüntetés íentartásával a barbarismus terére lépünk, nehéz megállani és a határvonalat húzni, meddig terjedjen a concessió, melyet a barbarismusnak engedjünk, meddig nem. De hivatkozunk azon történetileg coostatált tényre, mely egyedül is alkalmas azon ellenszenv és küzdelem igazolására, mely a nyaktilót végkép száműzni igyekszik a justitia fegyvertárából. A franczia forradalom idejében tömeges kivégzések folyván, a guillotin alá kosarak helyez­tettek, melyekbe a kivégzettek fejei hullottak. S ezen kosarak teljesen szétharapva lettek. A levá­gott fejek harapták szét. És más jelenség is észlel­tetett. A felakasztottnak arcza kéj vonásokat mutat; a nyak­tilóval levágott fejek órákig tartó kinos vonaglásokat mutat­nak az izmokban és szétszaggatva maradnak fájdalmak voná­saitól. Ezek folytán ma a halálbüntetés egyedül elfogad­ható eszközeként a kötél általi felakasztás van elismerve és csaknem kizárólagos uralomban. Szemben azon tévedések lehetőségével, melyek a halál­büntetés végrehajtásának ezen módjánál is, akár az orvos hibája, akár az orvosi tudomány hiányai folytán minden esetben fenmarad és kételyekre szőrit, vajon valóban a bün­tetés foganatositása avagy nem-e utólagos műtétek folytán halt-e el az elitélt, tiltakoznia kell a kornak, a kor köz­műveltségének a kötél általi igazságszolgáltatás rémtettei ellen is. S igy a mult heti sajnos esetből uj és hatalmas érv vonható le a halálbüntetés ellen. A csődtörvény-javaslat. ív. Nézetünk szerint a »kényszeregyezség« nem helyes kifejezés és nem egyéb mint szolgai fordítása a német »Zwangsvergleich«r-nak. csakhogy a német az » Akkord* szóban a fogalmat szokás utján ki­fejező második elnevezéssel is bir, de minthogy nálunk még nincs szoká­son alapuló kifejezés, nem szeretnők a kényszeregyezség műszavát meg­honosítani, mert ez azon hibában szenved, mit a logikában contradictio in adjecto-nak nevezünk, a mennyiben az, a mi kényszer, egyezség nem lehet, és az a mi egyezség, a kényszert szükségkép kizárja. Az nem ellenvetés, hogy ezen egyezség a többség által a jobbat engedni nem remélő kényszerhelyzetből önakarattal, és a kisebbség által a tör­vényt alkalmazó biró parancsszava folytán önakarat ellenére köttetik meg, mert mindkét szempont épen ellenkezője annak, mit törvényesen és jogilag kényszernek nevezünk. Hogy mily kifejezés lenne a kény­szeregyezsóg helyett használandó, azt megkapjuk, ha meggondoljuk, hogy annak lényege oly birói határozat, melyben kimondatik, hogy a csődhitelezők kisebbsége köteles a csőd hitelezők többségének a csőd megszüntetésére vonatkozó akaratát elfogadni, a miből következik, hogy helyesebb lenne a »birói csődegyezség* vagy »birói csődmegszüntetési egyezség« kifejezését adoptálni, mely utóbbi kifejezésben benne van nem­csak a csőd és annak megszüntetése, hanem >birói« melléknevében a minden érdekelt felet kötelező azaz kényszerítő hatás. Hiszen ha a kényszeregyezség helyes kifejezés, akkor minden a biró által szentesi­tett egyezséget, sőt minden birói Ítéletet kényszeregyezségnek kel­lene nevezni, a mit az oknak az okozattali sajnos összetévesztésénél

Next

/
Thumbnails
Contents