Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - Párisi levelek. 4. [r.]

— 135 — egyébnek alig lehetne tekinteni. De isaert ugy az előadói tervezet és a javaslat, mint az ezek alapján megindult vitatkozás a kényszeregyez­ség ^kifejezésével él, és mert meg vagyunk győződve, hogy a képviselő­ház igazságügyi bizottsága opponál minden kivülröl jövő befolyásolás­nak, mi is kénytelennek érezzük magunkat ezúttal még a kényszer­egyezség kifejezésével élni. E kitérés után menjünk át azon fontos kérdésre, hogy alkotandó csődtörvényeinkbe fölveendő-e a kényszeregyezség intézménye, és ha igen, minő szabályozás mellett? A. mi a kérdés első részét illeti, ha rövid két évet nem számítunk, akkor mondhatjuk, hogy 36 év óta fenállott akár jó, akár rosz, de mind­egyik bizonyos rendszeren alapuló két csődtörvényünk közül egyik sem ismerte ezen intézményt, és ha ma kérdezzük, vajon a 36 évi tapasz­talat után azon eredményre jöttünk-e, hogy kétségtelen csődmiseriáink­nak a kényszeregyezség hiánya képezi-e fő vagy egyik különös okát, akkor bizony a kérdés igenlésével legalább is rendkivüli túlzás hibá­jába esnénk, mert sem a gyakorlati élet, sem az irodalom terén nem tapasztalhattuk, hogy a kérdés ily irányban fejtegetve lett volna. De elismerjük, hogy azon érv, miszerint valami még nincs és nem is kívántatik, nem érv az ellen, hogy ez a »valami« életre való nem lehet, de ezen érv mégis elegendő arra, hogy a kényszeregyezségért nagyon lelkesülni ne tudjunk, különösen akkor nem, mikor el kell ismernünk, hogy ezen intézmény a szoros jog fogalmával nemcsak nem indokol­ható, hanem azzal teljesen ellenkezik. Hiába, a mi jogi fogalmaink még azon gondolatmenetet követik, hogy bárkinek joga meg nem szüntethető, mert egy vagy millió más, ki hason joggal bir, annak teljes tartalma szerinti hatalmával élni nem aka^, és igy előttünk nincs jogi érv, mely indokolhatná azt, hogy ha egy vagyonbukott 10 hitelezője közül 9 a maga 100 — 100 írtjáért önkényt 10—10 írttal akar megelégedni, a tizedik is az ő 10 fit követeléseért 1 írttal legyen kénytelen megelégedni akkor, a mikor ugy az adós, mint hitetezőtársai és a biróság elismerik, hogy a 10 írt követelés tel­jes jogi alappal bir. A javaslat szerzője a szokásos vény mintájára megkisérti ugyan TÁRCZA. Párisi levelek. X IV. Páris, apr. 19. Biére Mária bünpere tartja egy hét óta a legnagyobb izga­tottságban Párist. A salonokban, a boulevardokon, kávéházakban a napi társalgás legfontosabb tárgya; egy időre minden politikai kérdés, még a jezsuiták kiűzetése és Napóleon Jerome antiklerikalis levele is háttérbe szoiult; a napi lapok egész mohósággal használják fel e pikáns tárgyat, a vezérczikkek csaknem kivétel nélkül erről szólnak. S a jogászok? Az ügyvédi és jegyzői irodákban, az »Avocat«, »Avoué«, »Stagiaire« és »Magistrat« mind e cause celébre-t vitatják. Valóban e pernek oly érdekes vonásai vannak, melyek kirivó színekben világit­ják meg Páris erkölcsi és társadalmi életét s másrészt a franczia igazságszolgáltatást. A társadalmi kérdés nem tartozik ide; de jogi oldala is számos rendkívül érdekes vonást mutat fel, méltó, hogy a >M. Themis« tisztelt olvasói megismerkedjenek vele. Bátor leszek az ügyet igen röviden resumálni. Biere Mária, 32 éves, volt színésznő, a mult deczember havában a Rue Auber-ban M. Gentien-re háromszor lőtt revolveréből; két lövés talált és súlyos sebeket okozott; a tettes rögtön letartóztatván, a rend­őrségi irodában ugy nyilatkozott, hogy ha áldozata meg nem halt, mi­helyt teheti, újra meg fogja kisérleni őt meggyilkolni. Az ügy a mult héten került végtárgyalás alá a >cour d'assise« (esküdtszék) előtt. A vádlott a maga védelmére a következőket hozta fel. Elcsábítta­tott, megcsalatott M. Gentien, régi kedvese által; ez utóbbi őt, midőn ter­hes állapotban volt, magzatelhajtásra csábította, miiránt vádlott, mint maga is beismerő s tanuk által is kétségtelenül bebizonyittatott, lépé­seket is tett, habár erre vonatkozólag a kisérlet tényálladéka fen nem forgott. A gyermek megszületése után azt állítólagos atyja látni nem akarta, s iránta valóságos irtózatát fejezte ki, sőt kény­szeritette, hogy adja ki dajkálás végett (en nourrice). Utóbbi állítása vádlottnak nem bizonyittatott be, valamint az sem, hogy a gyermek e körülmény miatt halt meg. Vádlott és ügyvéde, a híres L a c h a u d, mindennek daczára ez utóbbi körülményre fektették az egész védelmet. S az esküdtszék ? az fel­mentette vádlottat, még pedig egyhangúlag. Tegyük hozzá még mindehhez, hogy M. Gentien 6000 franc évi járadékot ajánlott fel vádlott számára a merénylet elkövetése előtt és hogy a szakértők egyhangúlag oda nyilatkoztak, miszerint a tettes a bűntett elkövetése alkalmával ugyan exaltált, de mégis teljesen be­számitható állapotban volt. jogilag is a kényszeregyezséget indokolni és azt mondja, hogy a csőd­hitelezők bizonyos közösségben állanak, márpedig a közösség eszméjé­ben ben van az, hogy a rendezett állapot fentartása végett a többség az egész közösség közakaratának tekintendő, miért is jogi szempont­ból indokoltnak tekintendő az, hogy az állam kényszerítő hatalmával lépjen közbe azon czélból, hogy a közösség többségének akarata a külvilágban mint a közösség közakarata nyerjen valósulást. De néze­tünk szerint ezen indokolás nem állja meg helyét, mert ha van a csőd­hitelezők között bizonyos közösség, ez csak a csődtömeg értéke­sítése és felosztása tekintetében állhat fen, de már ott minden közösség megszűnik, hol azon kérdés merül fel, hogy a csődtömegnek a hitelezők többségének aka­rata szerinti értékesítése és felosztása után minő viszony legyen az egyes hitelező és a volt vagyon­bukott között, és igy nézetünk szerint a javaslatnak a közössé­gen alapuló indokolása mint jogi indokolás legfelebb csak Dr. Held Kálmán urnák az első m. jogászgyülésen tett indítványát indokol­hatja, hogy t. i. a csődhitelezők többsége, szerinte 2 3-da, a csődöt a kisebbség akarata ellenére beszüntetheti olyaténképen, hogy a bele nem egyező hitelezőknek követeléseik a csődtömeg arányában kifize­tendők, a ki nem fizetett részre fenmaradván joguk azt csődön kivül érvényesíthetni. Ennél több a csődtömeg közösségéből jogilag nem következtethető, és igy újra ki kell mondanunk, hogy a kényszer­egyezség jogilag nemcsak nem indokolható, de a szoros jog elveivel teljesen ellenkezik. De azért mi nem vagyunk a jus strictum elveivel olyannyira tulsaturálva, mint a római jog azon világhírű tanára, ki Shylock iránt is rokonszenvet érez, midőn kötvénye világos szavaira történő hivatko­zása daczára, a bíró meg nem engedi, hogy darabról darabra vághassa Antonius testéből a kötelezett font hust. Ugyanis akárhogy veszszük a dolgot, még a most emiitett nagyhírű romanista meggyőző érvelése szerint is kétségtelen, hogy a magánjogi elvek nem képeznek az embe­rek bizonytalan kezdetéig változatlanul visszavezethető, és bizonytalan elenyésztéig változatlanul fenmaradó elveket, hanem ezek csak a leg­Biére kisasszony az ismeretségkötés idejében 29 éves volt; az előtt 10 évvel lépett a színészi pályára, hol elég alkalma volt a párisi színházi coulissák titkaival megismerkedni. A legelső légyott alkalmá­val ő kereste fel M. Gentient ez utóbbinak lakásán, hol az éjet együtt töltötték Párisban minden a centralisatio bélyegét viseli magán. Itt a békebiróságokat kivéve valamennyi törvényszék ugyanazon egy helyi­ségben van elhelyezve a »Palais de Justice«-ben, e roppant terjedelmű pompás épületben, mely a város szivében, a »cité«-ben, a forgalom központjában van elhelyezve. Már maguk a pompás fedetlen lépcsők is mintegy hivogatólag tekintenek az elhaladóra; s ha az ember belép, a felséges »Salle des pas perdus«-ben (az elveszett lépé­sek terme) találja magát, mely két nagy hajóból áll, alakjára nézve nagyon hasonlít egy román stylben épült nagy templomhoz; világítá­sát felülről kapja, körüskörül padok kínálkoznak a fáradtak számára, jobbról balról mint mindmegannyi kápolnák, a tárgyalási termek (chambres) nyílnak. Az élet 12 órától 3-ig a lehető legmozgalmasabb; a tógás ügyvédek, bírák, ügyészek, huissier-ek, a laikus publicum — férfiak és nők egyaránt — egész raja zsong a nagyszerű teremben, mint valami roppant méhkasban. Ez a terem télen jó meleg, nyáron jó hűvös, s ha egyik >chambre« nem —a másik bizonyosan kinál valami érdekes, izgató látványt, s igy nem csuda, ha a párisi dolog-nélküli közönségnek oly kellemes időző helye. Hátha még oly érdekes dráma kínálkozik, mint csak az imént lefolyt. Adjuk itt át a szót Páris egyik legtekintélyesebb lapjának a »Temps«-nak. »A Palais de Justice-ben csaknem ugy megy mint a színházban. Minden pernek megvan a bukása vagy sikere, mely néha előre eskom­ptáltatik, néha hirtelen villan fel. Meglehet, hogy tiszteletlen e hason­lat. De megérdemli, hogy megemlítsük azon sajátságos indokot, mely lázas izgatottsággal a palota felé hajt mindenkit, kinek bármily parányi czime van kedvezményezett kártyára.*) Bachelier, a sessio elnöke, tehetetlennek érezte magát a kérvényezők roppant tömegét visszaszorítani, melynek hullámai már eddig is nyugtalanító magas­ságra emelkedtek. A hatóság, melynek a delicát feladat jutott a débattokat szabályozni, bizonyosan ismeri jogát és kötelességeit s élni fog az eszközökkel, melyek a rend fentartása czéljából kezei közé vannak adva. Delicát a feladat, de delicát a per tárgya is: a csábítás kérdése, melynek problémái három század óta foglalkoztatják a törvényhozót. Az esküdtek előtt egy vádlott fog ülni a vádlottak padján; a közönség szemeiben egy s z e r e 1 mi t ö r t é­net lesz az egész.< *) A Cour d'assise s minden egyéb tárgyalási terem ajtai kevesebb érdekkel biró perek alkalmával, midőn tolongástól nem lehet félni, feltétlenül nyitva vannak a közönség számára. *

Next

/
Thumbnails
Contents