Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 14. szám - a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához

— 111 — szenvednek s esetleg vásárra rohamosan vitetnek, a semmi vagy a veszteség daczára nyújtott csekély osztalékadás hatása közt igen kevés s mondhatni figyelmet sem érdemlő különbség lesz. Különben pedig az intézet vezetésének számítása e tekintetben egy más és pedig talán még fontosabb oldalról tekintve határozottan hibásnak mutatkozik. Egy takarékpénztár virágzásának alapja nemcsak a részvényesek bizalmában s ennek alapján az intézetbe fektetett alaptőkében, hanem főleg azon bizalomban van, a melylyel a részvényeseknek és az inté/et vezetésének hitelreméltósága iránt a kölcsönvevők, de különösen a betevők nagy közönsége viseltetik. Már most ha a betevők nagy közönsége oly eljárásról értesül, pedig eltitkolásról szó sem lehet, hogy a hitelére méltatott intézet vezetése egy feltétlenül veszteséges üzleti év után is kamatot (osztalékot) ad a részvényeseknek s kamatot ad a tartalékalapból, azon tártalékalapból, a melyet az intézet az előző évek tiszta nyereségének egy részéből alapszabályszerüleg azon világos czélból takaritgatott meg, hogy az legalább bizonyos határig évről-évre gyarapittatván, az alaptöke csekélységével semmi arányban nem álló nagyságú s évről-évre tömegesen szaporodott betétösszeg gyümölcsöztetésével járható veszteségek fedezésére szolgáljon, ily eljárás láttán ha a részvényesek bizalma meg nem rendül, annál inkább s annál nagyobb mérvben megrendül a betevők bizalma s méltán is rendül meg különösen azért, mert amellett, hogy a biztonságukra szolgáló tartalékalap czélellenes felhasználását látják, még az intézet vezetésének solidsága iránt is méltán bizalmatlankodókká lesznek, mert a veszteség s esetleg a hibás gazdálkodás palástolását tapasztalják a helyett, hogy az intézet vezetése részéről a baj férfias nyilt beismerése, de egyszersmind gyökeres orvoslása iránti intézkedés által tanúsított őszinte igyekezetben megnyugvást s a jövőre biztosítást találhatnának. De ha a kérdéses közgyűlési határozat a czélszerüséggel sem indokolható, még kevésbé állja az ki a jogosság szempontjából a bírálatot. Kereskedelmi törvényünk a tartalékalap tekintetében ugyan alig tartalmaz rendelkezést bizonyosan azért, mert a tartalékalap alakítását s kezelését, mint a mit a törvény a szorosan nem kiván, leginkább az egyes intézetek alapszabálybeli szabályozásának tartotta fen ; azonban épen a már idézett 165. §-ban az annak idézett rendelkezése után közvetlen következő azon intézkedés, hogy a részvényesek közt csak az osztathatik fel, a mi az évi mérleg szerint mint tiszta nyereség megmarad, határozottan a mellett szól, hogy egy részvénytársaság, mihelyt egyszer bizonyos évi mérlege vesztéséggel záródik le, osztalékot (kamatot) a részvényeseknek semmiféle vagyonából tehát tartalékalapjából sem adhat. E pont rendelkezése alól csak egyetlen kivételt enged a törvény ugyanezen 165. §. következő pontjában, hogy t. i. az alapszabályokban előre meghatározott előkészítési időre a részvényesek javára alaptőkéjök után kamat köthető ki. Midőn tehát, mint a tárgyalt esetben, a most felhozott kivételes eset fenforgásáról szó sincs, feltétlenül az áll, hogy évi osztalék csak az évi tiszta nyereségből adható. Már a törvény idézett rendelkezéséből is kétségtelen tehát, hogy veszteség esetén a részvényesek az alapszabály szerint kikötött időn tul kamatot (osztalékot) semmiféle vagyonból sem igényelhetnek, hogy abból, a mi a részvénytársaság kezében tőke — akár alaptőke, akár tartalék (alap) tőke legyen az — a részvényeseknek kamat (osztalék) nem adható. De e világos tételt még világosabbá teszi a kereskedelmi törvény 199. §-a 4. pontja mely a mérleg összeállítását szabályozva a társasági alaptőkével egy sorban a netaláni tartalékalapot is a tartozások közé sorozandónak ismeri vagyis annak tőketermészetét világosan elismeri s az által, hogy azt a mérlegbe már annak lezárása előtt mint tartozást felveendőnek rendeli, határozottan kizárja azt, hogy a részvénytársaság az évi mérleget a tartalékalap kihagyásával zárhatná le s a tartalékalappal a veszteség daczára mint nyereséggel (régi nyereséggel) léphetne fel és abból osztalékot adhatna, vagyis a törvény nem engedi, hogy a részvénytársaság egy évben, a melyet veszteséggel zárt le, arra hivatkozhassék, hogy az elmúlt években nyereséggel működött, hogy a mult évek nyereségének egy részét tartalékalapul megtakarította, hogy tehát jogában áll a mult évek megtakarított nyereségéből eredő tartalékalapból nemcsak a veszteséget fedezni, hanem még a részvényesek részére osztalékot is adni. Rendszerint azonban még biztosabban meghatározzák a tartalékalap természetét a rész vény társulati alapszabályok s ezek azon részvénytársaság alapszabályaival egybehangzólag, a melynek közgyűlési határozatáról most szó van, a takarékpénztári szakban általában akként szólanak, hogy a tartalékalap (tartaléktőke) a társulat netaláni veszteségeinek pótlására szolgál, s midőn az alapszabályok osztalékot csak a tiszta jövedelemből engednek, azon czélra, hogy a tiszta jövedelem kitűnjék, a nyers jövedelemből előbb a többi levonandók közt a tartalékalap alapszabályszerü gyarapítására szolgáló száza, lék levonását is határozottan rendelik. Mi lesz tehát ezenutánanézés végeredménye? Az, hogy a tartalékalap más czélra, mint azt az alapszabályok rendelik, nevezetesen veszteség esetén osztalék adására fel nem használható, s hogy egy részvénytársulat oly határozata, mely szerint az évi veszteség esetén | is évi osztalékot ad, a legnagyobb mértékben helytelen és törvénytelen. I Azon tünet, hogy egy részvénytársaság közgyűlése ily határozatot tud hozni, csak azon könnyenvevőségről tanúskodik, a melylyel hazánkban még különben jónevü s multu intézet vezetése is a kereskedelmi törvény és saját alapszabályai magyarázása s alkalmazásában eljárni bizonyos álszemérmi tekintetek kedveért még mostan is kész. Ily eljárást azonban, mely főleg a betevő közönség érdekére nézve a felhozott esetben a legveszedelmesebb preecedenst állapítaná meg — mert I ily előzmény nyomán a takarékpénztárak tartalékalapja valódi czéljáI tói, a betétek tökéletesebb biztosításától eltérőleg a részvényesek kényeI kedve szerint minden perczben más czélra lenne fordítható, — lehetet[ len, hogy a közgyűlési határozatok felülvizsgálására illetékes bíróság jóváhagyólag tudomásul vegyen. A jelen esetre tekintve lehet különösen sajnálni, hogy a takarékpénztári betevők érdekeik képviseletére a közgyűlési határozatok hozatalánál jelenleg még semmi joggal sem birnak. De e sorok írója azon meggyőződésben néz a kérdéses közgyűlési határozat további sorsa elé, hogy minden érdekelt nyugton lehet a felöl, miszerint a törvényhozásnál elhanyagolt jogos érdekeket az illetékes hatóság a létező törvény kerete közt is meg fogja védeni. Ezt a bíróságok belátásától s erélyétől bizton, de joggal is lehet várni. Enyiczkei Gábor. Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. XIX. Orgazdaság-e vagy sikkasztásbani részesség ? Esetünk: A. valamely birlalatában lévő idegen ingó dolgot az által tulajdonit el, hogy azt a feltett tényállásról tudomással biró B.nek eladja. A cselekményének minősítése kérdést sem szenvedhet. De mit követ el B.? Nevezetesen : orgazdaságot-e? Legközelebb fekszik a következő okoskodás. Codexünk 370. §-a j szerint az, a ki olyan dolgot, melyről tudja, hogy ... sikkasztás... következtében jutott birtokosa kezéhez, vagyoni haszon végett megszerez (megvesz, ajándékba vesz stb.)— orgazdaságot követ el. Feltételeztetik ezzel, hogy az orgazdaság bevégzett sikkasztással jöjjön vonatkozásba, vagyis hogy az orgazdaságot megállapító cselek[ ményt, a megszerzést, elrejtést, elidegenítésre közreműködést, a sikkasztást megállapító eltulajdonitási cselekmény időben megelőzte légyen: A 355. §. szerint a sikasztás csak akkor tekintendő bevégzettnek, ha a birtokos vagy birlaló az eltulajdonítani szándékolt dolgot e 1idegenitette (eladta, ajándékba adta stb., és pedig csak, ha a traditio is már megtörtént) Miután esetünkben az elidegenítés eladás utján történik: az egyik részrőli elidegenités a másik részrőli ! megszerzéssel időben szükségkép összeesik. Következve nem előzvén ' meg bevégzett sikkasztás a megszerzést: a megszerzés nem minősíthető I orgazdaságnak, hanem miután B. a dolog megvétele által az elidegenités formájában elkövetni szándékolt sikkasztás véghezvitelére közreműködött, sikkasztásbani részesnek tekintendő, még pedig, miután a sikkasztás elkövetését nem csupán előmozdította vagy könnyítette, hanem közreműködése nélkül a sikkasztás a feltett módon egyáltalában el sem követtethetett volna, tettestársként lesz büntetendő. Ily értelemben nyilatkozik Oppenhoff (Comm.ad § 246,61. j. o.): »Macht sich Jemand einer Unterschlagung dadurch schuldig, dass er eine fremde in seiner Grewahrsame befindliche Sache rechtswidrig auf einen Dritten übertrágt, so kann die Betheiligung eines Dritten bei der fraglichen Handlung nicht H e h 1 e r e i sein, w e i 1 diese eine vorher vollendete Missthat voraussetzt, hier aber erstdurchdie Veráusserung die Unterschlagung verübt wird, jener Drittekann sonach nur insoweit strafbar sein, als seine Handlung sich als Theilnahme am Yergehen des Tháters darstellt.« Hasonlókép Mer kel (Holtz. Handb. III. kt. 708. lpn.) és a communis opinio. Enyhül e felfogás azonban az által, hogy a német btk. 246. §-a nem állapítván meg kifejezetten, mint a mi btk. 355. §-ának második bekezdése, a sikkasztás végrehajtási módozatait, a bevégzés formáit és időpontját eltulajdonitási cselek-