Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 14. szám - a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához

— 112 — ményn&k, a befejezésre tehát elégségesnek tekintetik, már maga az árubabocsátás, a megszerzésre való felhívás, ugy hogy az ennek folytán tényleg létrejövő vétel, a másik fél részéről a megszerzés általi orgazdaság tényálladékát igen is megállapítja, mert bevégzett sikkasztáshoz járul, így 0 p p e n h o ff az id. helyen. Nézetünk szerint azonban ez érvelés megdől a következőknél fogva. Elsőben is kétséget ébreszt az, hogy az elidegenítés általi sikkasztásra vonatkozólag e feltevés mellett megszerzés általi oi gazdaság egyáltalán helyt nem foghatna. Elidegenítés általi sikkasztásra nézve csakis az elidegenítésre való közreműködés általi orgazdaság követtethetnék el. Viszont megszerzés általi orgazdaság csak oly sikkasztáshoz járulhatna, melynél a sikkasztó az eltulajdonítást az által viszi véghez, hogy az idegen dolgot elhasználja, vagy a visszakövetelésre jogosított előtt eltagadja, vagy avval bármi más módon mint sajátjával rendelkezik. Nem látható oka, hogy miért legyen az orgazda, ki oly dolgot vesz meg, melyet a birlaló előbb a visszakövetelésre jogosított előtt eltagadott, és csak azután idegenítettél, és miért ne legyen orgazda az, ki oly dolgot vesz meg, melyet a birlaló, a nélkül hogy eltagadás megelőzte, elidegenített? Vagy miért legyen az orgazda, ki oly dolgot vesz meg, melyet a birlaló már részben elhasznált (a legcsekélyebb részbeni elhasználás is, az állag legjelentéktelenebb megtámadása bevégezvén a sikkasztást, pl. ha az elsikkasztani kívánt hordó bor felét már kiitta), és nem orgazda, ki oly dolgot vesz meg, melyet a birlaló még nem használt ? Miért legyen az orgazda, ki a dolog elidegenítésére közreműködik, tehát arra közreműködik, hogy más megvegye, és nem orgazda, a ki az elidegenítésére legbiztosabban közreműködik, a mennyiben maga megveszi ? Hogy valaki megszerzés általi orgazdaságban bűnösnek mondathassék, minden esetben és mindenekelőtt bizonyítandó lenne, hogy az orgazda tudta, miszerint az áruba bocsájtott dologra nézve az elhasználási, az eltagadási, vagy az egyébkénti rendelkezési cselekmény a birlaló részéről már megtörtént, vagyis nem volna elég azt bizonyítani, hogy tudta, miszerint az általa leendő megszerzés pillanatában egyúttal a sikkasztás is bevégeztetni fog, ha" nem bizonyítandó volna, hogy tudta, miszerint az általa leendő megszerzést akár csak egy pillanattal megelőzőleg a sikkasztás p. o. eltagadás által bevégeztetett. Vegyük, hogyavevőazt hitte, miszerintabirlaló adolgotavisszakövetelésre jogosított előtt már eltagadta, vagy részben elhasználta, vagy azzal bármily más módon rendelkezett, de ebbeli feltevése téves. Fogjuk-e ez esetben is őt sikkasztásban részesnek mondhatni, mikor azt hitte, hogy a sikkasztás már be van végezve, tehát nem akart és nem akarhatott sikkasztásban közreműködni, ha'.em megszerzés általi orgazdaságot elkövetni? Ha pedig ez esetben nem mondhatjuk sikkasztásbani részesnek, legfelebb orgazdasági kísérletről szólhatnánk, mert az orgazdaság a bevégzett sikkasztást obiective tételezvén fel, adott esetben pedig bevégzett sikkasztás obiective fen nem forgott, csak a vevő képzeletében, az orgazdaság bevégzettnek nem tekinthető, hanem a szóbau forgó nézet alapjáról, obiective csak megkezdettnek. Sőt miután adott esetben az orgazdaság véghezvitelének lehetősége obiective egyáltalán ki volt zárva, a birlaló a sikkasztást elidegenítés által akarván elkövetni — még kísérletről sem lehetne szó. A kérdéses vevőt csak akkor és az időtől fogva lehetne egyátalán büntetni, hahogy és midőn megtudva, hogy a sikkasztás, mikor a tárgyat megvette, még nem volt bevégezve, hogy tehát neki az orgazdaság nem sikerült, már most maga rovására követné el a sikkasztást az által, hogy a birlalatában lévő idegen dolgot tudva és akarva eltulajdonítja. Ily és még egyéb ezúttal nem érintendő complicatiókra vezetne tehát azon nézet, mely szerint az elidegenítés által sikkasztott dolog megvétele nem képezne megszerzés általi orgazdaságot. Igénytelen nézetünk szerint az orgazdaság ugyan feltételezi a bevégzett sikkasztást, de a megszerzés általi orgazdaságra nézve elégséges, az elidegenítés általi sikkasztásnak az orgazdaságot megállapító cselekménnyel való egyidejüleges s illetőleg ép ez által eszközölt perfectioja. Dr. Barna Ignácz. Jogirodalom. I. Keleti viszonyok. Jogbölcsészeti, társadalmi és történeti tanulmány. Irta Dr. Herich Károly, osztálytanácsos a kereskedelmi minisztériumban, a keresk. és váltójog egyetemi magántanára. Budapest, 1879. Lázas feszültséggel csügg nemzetünk évtizedek óta a keleti kérdésen ; minden mozzanatát feljegyzi, minden eseményt registrál. Ösztönszerűleg hatja át a nemzetet annak tudata, hogy a keleti kérdéssel döl el a mi sorsunk is, hogy ott nostra res agitur. A lefolyt események mutatják, hogy a kérdés megoldása alig tartoztatható fel többé; a berlini szerződés legnagyobb bámulói is bevallani kénytelenek, hogy művökkel csak könnyen elsodorható gátat állítottak a rohanó ár elé. Mi volna tehát természeteseb, minthogy nemzetünk minden fia vetélkedve iparkodik megismerkedni ama népekkel, melyek Európa keletén laknak s melyeknek folytonos forrongása örökösen veszélyezteti világrészünk nyugalmát. Ámde senki sem mondhatja, hogy e kötelességünknek megfeleltünk. Csak a politikai sajtó hangos szavai után indulunk; a rokon- s ellenindulat lidérczfénye vezetőnk. A keleti népek ethnografiáját, történetét, életét ritka tudományos munka hozta hozzánk közel. Irodalműnk kincsei közé tartozik Kállay müve, a szerbek történetéről; de e külföldön is joggal becsült munkálattal hány magyar munka tehető egy sorba ? De ha irodalmunk minden ága szegény a keleti népek ismertetését illetőleg, teljesen hiányával voltunk oly műnek, mely a keleti jogviszonyokkal megismertetett volna. S e körülmény a legszomoritóbb. A kelettel világrészünk leghatalmasb közlekedési ága a Duna köt össze; Romániába vasút vezet; Szerbiával most folytatják a kereskedelmi szerződés s vasúti kapocs ügyében a Pénelopé munkáját. Kivitelünk legbiztosb, legtermészetesb pi kelet. A statisticai adatok igazolják, hogy kereskedelmünk, összeköttetésünk a kelettel évről évre élénkül. A keletnek két tartományát a monarhia hatalmi sphaerájába vontuk, — s jóllehet, hogy a magánjogi vitás kérdések naponkint szaporodnak, jóllehet, hogy solid kereskedőországgal, melynek jogát nem ismeri, összeköttetést nem initiál, — irodalmunk a keleti jogviszonyok tanulmányozásával, megismertetésével nem foglalkozott. Jól ismerem ennek okát. Erőink kis számában keresendő az. De nemcsak itt a hiány. A par excellence jogász-nemzet maiglan nem kísérletté meg a jogi erők összpontosítását, pedig— kell-e zavaros jogi vissonyainkra utalnom — régi igazság az, hogy concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur. Dr. Herich Károly, a szorgalmas iró érdeme, hogy a rég érzett szükséget kielégítendő tanulmányt irt a keleti jogviszonyokról. Ki sem vonhatja kétségbe e mü actuális voltát, ki sem kételkedik azon, hogy szeizőnek egy igen nehéz kezdet nehézségeivel kellett megküzdeni, mert a keleti népek jogviszonyai a jog összes fejlődési skáláját feltüntetik. Az albánoktól kezdve, kik a vérboszu törvénye alatt állanak s kik a bűnöst elevenen megégetik; a törökökön át, hol a Korán a vallás s a jog megmásithatlan könyve, — a szerbekhez, románokhoz s görögökhöz vezet szerző, kik modern törvénykönyv, modern jogi elvek vezérlete alatt élik középkorhoe hasonló napjaikat. Szerzőnek oly népek jogviszonyait is kellvén rajzolnia, kik »bár Olaszországgal szemközt laknak, de előttünk Amerika belsejénél kevésbbé ismeretesek*, nem adhatott egyenletes, mindenben kikerekített müvet. Szerzőt nem annyira a jogbölcselet, nem a történet indította a munka megírására : hazánk jelenlegi szükséglete adta kezébe a tollat. S igy természetes, hogy Szerbia, Románia mostani jogélete, az itt érvényben levő törvények ismertetése foglalja el a 238 lapja terjedő munka egyik felét (119.— 238.1.). E részben kapjuk a szerb kereskedelmi törvényt (119—132 1.), a szerb váltótörvényt (132—149 1.), Dusán István törvénytárának ismertetését (149—154), végül a szerb alkotmány, a skuptsina, a bírósági szervezet rajzát. Megismerkedünk Románia külső jogtörténetével, a román törvénynyel, a védő jegyekkel stb. A munka első felében szól szerző a consularis bíróság keletkezéséről s szervezetéről, — röviden megemlékezik Törökország theokratikus állam- s jogalkatáról; áttér Egyptomra, hol tudvalevőleg 1876. febr. 1. óta nemzetközi bíróság működik, melynek szabályzatát (Reglement d'organisation judiciaire pour les procés mixtes en Egypte) szerző részletekben ismerteti. Megkapjuk továbbá a két újonnan alkotott souzerán állam, Bolgárország s Kelet-Rumelia keletkezési rajzát; Montenegró, Görögország és Albánia jogviszonyainak nem ép kecsegtető képét. Tény az, hogy a kelet népei még mindig a középkor napjait élik, fejlődésükben, gondolkozásukban, jogviszonyaikban. Meggyőződésem, hogy majd ha felvirad az összehasonlító jogtudomány napja, majd ha a természettudományi módszer mint mindenütt, ugy a mi tudományunkban is kötelező szabályul lesz elfogadva: a keleti népek jogi életének vizsgálata nem egy problémára fog világító fényt deríteni. Mint a jog primitív korában, a keleten még ma is a szokásjog az uralkodó; a bíróság pl. Törökországban nélkülözi a függetlenség s elmozdithatlanság garantiáit; a birói bölcs belátás bódító hatása alatt él kelet népe. Sok helyütt az ügyvéd szolgálattétele, összes működése ingyenes; Törökországban — mond Schweiger-Dürnstein — »in der Türkéi Advocat zu sein, wird als Schande angesehen und ist der am meisten verachtete Stand.* Bármily hézagosak adataink, nem állhatunk ellen a csábító ingernek, a kelet állapotaival szembeállítani