Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 2. szám - A közkereseti társaságnak tagjai elleni kártéritési igényről

— 11 — gatmány alapján váltó-igény egyáltalában nem támasztható. Merőben más az elfogadó helyzete s ezen eltérést tartja szem előtt a törvény, midőn más tényálladékhoz fűzi az elfogaló kötelességeinek megszűnését. A megtörtént elfogadást — igy szól a vt: 21. §. 4-ik bekezdése — visszavonni nem lehet; az elfogadvány — s ez közte s a forgatmány közt az egyik lényeges különbség, — soha sem elökészitü cselekmény, melynek eltávolitása, megsemmisítése a váltóforgalom érdekében állana. Ellenkezőleg; ha a forgatmány kitörésével megszűnik a forgató kötelezettsége, épen maradnak az előzök, a kibocsátó, az elfogadó nyilatkozatai; a váltó tovább folytatja életét; mig ha az elfogadó aláirásának kitörléséhez ugyanazon jogi hatást kapcsolná a törvény, akkor ezzel egyidejűleg megszűnnék a váltó élete, megszűnnék a kezes, az összes forgató s kibocsátó kötelezettsége is. Nem egy kötelezettség megszűnéséről van tehát itt szó, itt az összes kötelezettségek megsemmisülése forog kérdésben. A dolog természete okadatolja tehát azou intézkedést, hogy mig a forgatók, az egyes kötelezettségek megszüntetésére elég az aláírások egyszerű kitörlése, ott, hol az egész váltó életére méretik a halálcsapás, ily intézkedésénél megállani nem lehetett. A mi az elfogadó kötelezettségét teljessé teszi: az a váltóra vezetett Írásbeli nyilatkozat s a váltó kiadása, a minden váltói kötelezettséget megsemniisitő ténynek egy contrarium actumból kell állani: Írásbeli, a váltóra vezetett nyugtatványnak s a váltó kiadásának. De nemcsak a felhoztuk bizonyítékok teszik kétségtelenné azt, hogy az elfogadó aláirásának kitörlése nem szünteti meg az elfogadó kötelezettségét; még egyéb bizonyítékok is állanak rendelkezésünkre. Ha a váltó elvesz, megsemmisiitetik, a forgató s kibocsátó megszabadulnak kötelezettségük alól. Megszabadulnak ép ugy, mint mikor aláírásukat kitörölték, mert a scriptura nem létezik sem akkor, ha a hátirat kitöröltetett, sem akkor ha a váltó elveszett. A hatásnak is egyenlőnek kell lenni. Ámde az elfogadó obiigója megmarad, ha a váltó megsemmisíttetett is. Jóllehet, hogy a scriptura nincs meg : az elfogadó kötelezve marad. Kötelezve marad, mert az elfogadót nem az aláirás kitörlése vagy a váltó elveszése menti fel, hanem e jogi hatás előidézéséhez egy formai actus kívántatik, a váltóra vezetett nyugtatvány kiadása. Megerősíti e felfogást a vt: 21-ik §. 4-ik bekezdése. E tvszakasz szerint az elfogadó nem vonhatja többé vissza a váltóra vezetett elfogadói nyilatkozatát; ha ki is törli ezt: kötelezettsége épen marad. Kétségtelennek tartom tehát, hogy a magyar vtörvény szerint nem az elfogadó aláirásának kitörlése, hanem a nyugtatványozott váltó kiadása menti fel az elfogadót kötelezettsége alól, s hogy hazai jogunk is azt statuálta, a mit a porosz Landrecht 997. és 998. §§-ban világosan kimondott: »Auch wenn der Bezogene sein Accept ausgestricben hat, bleibt er dennoch aus der Acceptation verpflichtet.« A közkereseti társaságnak tagjai elleni kártérítési igényéről. A kereskedelmi törvény 72. §-a értelmében a közkereseti társaság mindegyik tagja a társaság ügyeiben oly szorgalmat és gondosságot köteles kifejteni, minővel saját ügyeiben eljárni szokott. Felvetjük azon kérdést, vajon a társasági tag felelős-e a társaságnak azon esetben, ha a társaság nevében oly ügyletet kötött, mely által a társaságnak előnyt szerzett, de a mely ügylet előnyös eredményét vétkessége által apasztotta, vagyis, ha az előnyösnek mutatkozó ügylet körül nem a köteles szorgalommal járt el és ezen vétkessége folytán ez nem vált a társaság részére oly nyereségessé, mint htt volna, ha az ügyködő társtag kellő szorgalmat és gondosságot fordított volna rá. Az idézett szakasz 2. bekezdése az első bekezdés folytatásaként intézkedik a vétkes gondatlansággal eljáró társasági tag kártérítési kötelezettségéről szemben a társasággal. Ezen bekezdés szerint minden társasági tag felelős a társaságnak azon károkért, melyeket vétkessége által okozott s e károk ellenében nem számithatja fel azon előnyöket, melyeket szorgalma által a társaságnak más esetekben szerzett. Ezen bekezdés tartalmából következtetve a felvetett esetben a társtagot kártérítési kötelezettség nem terhelné, mert amabban csak »azon káró k«-ról van szó, a melyeket vétkessége által okozott és ezen károk ellenében azon előnyöket nem számíthatja fel, melyeket szorgalma által »más esetekben« szerzett a társaságnak. Ez tehát nem vonatkozhatik az ugyanazon egy ügyletnél egy tekintetben tanúsított vétkes gondatlanság folytán elmaradt haszon és más tekintetben ugyanazon ügylet körül szorgalom folytán szerzett előny együttes megítélésére nézve. Miután csak a más esetben szerzett előnyöket nem számíthatja fel, — az ugyanazon esetben szerzett előn)t felszámíthatná. Ámde ily következtetés nézetünk szerint téves volna. Az érintett 2. bekezdés nem tekinthető aunak, a minek első pillantásra látszik, t. i. az első bekezdé-ben foglalt rendelkezés negatív körülsánczolásának, mivel a két bekezdés tartalmának tárgyi terjedelme felette különböző. Az első bekezdés általános szabályt foglal migában, mely a közkereseti társaság bármely tagja által ellátott minden ügyletre vonatkozik kivétel nélkül. A 2. bekezdés, mely ezen szabályt nemleges additamentummal hatályosbitja, speciális esetről intézkedik; az intézkedés az első bekezdésben felölelt ügyletek egész körése terjed ugyan ki, de különös természetű, egyedi eset. Másrészt a kereskedelmi törvény II. rész 2. fejezete, mely a kereskedelmi ügyleteket tárgyazó, az általános magánjogi elvektől eltérő azon általános határozatokat foglalja magában, melyek a kereskedelmi élet igényeiből származtatják eredetüket, többek között azt is rendeli, misz-rint az, ki kártérítést igényelhet, a valóságos kár és az elmaradt nyereség megtérítését követelheti. A vétkesség által okozott kár tehát nem meríti ki a kártérítési igényt és így már ebből is látszik, miszerint a fennidézett §. 2. bekezdése épen nem tekinthető az első bekezdésben foglalt szabály negatív értelembeni folytatólagos kiépítésének. Abból tehát, hogy ezen bekezdésben csakis azon előnyökről, melyeket az illető társtag más esetben szerzett a társaságnak, van szó mint oly előnyökről, melyeket a vétkessége által okozott károk ellenében felszámításba nem hozhat, még épen nem következtelhető helyeséggel a contrario az, hogy tehát ennélfogva az ugyanazon esetben szerzett előny az ugyanazon egy ügyletnél okozott kár ellenében igenis felszámítható. A 271. §. szerint az, ki valamely ügylet folytán, mely reá nézve kereskedelmi ügyletnek tekintendő, egy másik irányában gondosságra van kötelezve, a rendes kereskedő gondosságával köteles eljárni. Midőn a 72. §. azt rendeli, miszerint a társaság ügyeiben eljáró társtag oly szorgalom és gondosság kifejtésére van kötelezve, minővel saját ügyeiben eljárni szokott, épen nem akarta e §. ezen különös esetre nézve a kereskedőkre általában megállapított gondossági mérvet csökkenteni s épen nem értelmezhető ez oda, hogy a gondosság mérve tetszésére a társtagnak volna bizva oly értelemben, hogy hivatkozhatnék például arra, miszerint a maga ügyeiben sem szokott nagyobb gondossággal eljárni, vagyis röviden nem subjective veendő e meghatározás, hanem objective, azaz a törvény szavai nem olvasandók betű szerint, hanem oda magyarázandók: oly szorgalmat és gondosságot, minővel (nem az illető társtag egyénileg, hanem általában minden rendes kereskedő) saját ügyeiben eljárni szokott. Miután pedig a kereskedelmi forgalom jellegét a speculatio képezi, az, ki más iránt rendes kereskedő gondosságára van kötelezve, nemcsak károkért, hanem a gondatlanság által elszalajtott nyereségért is tartozik felelni. Miután pedig a társasági tag a társaság irányában az első bekezdés értelmében annak kifejtett magyarázata szerint ily gondosságra kötelezve van, ennélfogva világos, miszerint annak a társaság mindennemű ügyeiben való eljárására alkalmazandó a 272. §. és igy a kártérítési igényre nézve nem állapíthat meg különbséget, azon előny és hátrány egy vagy több ügylet körül okoztattak. A ki pedig elmaradt haszonért felel, annál inkább tartozik felelni az okozott kárért; ennél fogva nézetünk szerint a közkereseti társaság tagja tartozik a társaságnak kártérítéssel azon ügylet után is, mely által a társaságnak előnyt szerzett, ha kellő gondosság és szorgalom kifejtése mellett nagyobbelőnyt szerezhetett volna azon ügylet által a társaságnak, és pedig felel a vétkessége által ilykép okozott kár- és illetve elmaradt haszonért egyaránt. Sarlay Ede. Jogirodalom Vermischte Schriftenjuristischen Inhaltes. Von Rudolf Ihering. Lcipzig, 1879. 415 l. Hat kisebb terjedelmű alkalmi dolgozat fekszik előttünk. Első helyen Ihering tudori értekezése áll, melyben szép latinsággal megmagyarázza Paulus legfélre értettebb helyét, az örökség elfogadásának tanából. A kérdésnek uj oldalát tárja fel, s uj szempontokból mutatja be. Általánosabb kérdést tárgyal »Das Schuldmoment im römischen Privatrecht« czim alatt. A bűnösség*) megállapításáról értekezve, tág tért talál Ihering a büntetőjog és magánjog választó vonalairól érdekes dolgokat beszélni. A büntetésnek története a büntetés kihalásának története. A jogélet kezdetén, mint a magyar corpus iuris is tanúsítja, túlnyomó jelentőséggel bir a büntetés, büntető elem hatotta át szent István, szent László és Kálmán törvényeit. A jogélet fejlődésével szűkül a bünte*) Dig. XXIX. II. 88. Paulus libro I. Quaestionum.