Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 11. szám - Észrevételek a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra. 1. [r.]

— 77 — jognak előzetesen saját javára való bekeblezését ki nem e-zközölvén, a végrehajtási zálogjog, illetőleg a végrehajtott követelés iránt már azelőtt szerzett zálogjog mindaddig, mig az eredeti jogosított hitelező nevén áll, ennek írásbeli rendelkezései alapján törölhető és elidegeníthető ; már pedig az a telekkönyvi intézmény alapelveivel ellenkeznék, és belőle megoldhatlan elsőbbségi igények, jogösszeütközési bonyodalmak keletkeznének, ha az átruházási okmány tanúsítása szerint a már másnak tényleg átengedett, de telekkönyi bekeblezés hiányában emez által jogszerüleg még meg nem szerzett nyilványkönyvi jogra a megszűnt tulajdonossal szemben is uj jogok és jogigények szereztetnének. A jelzett olykor ki sem bonyolítható zavar elkeriiltetik az által, ha az engedményes utalva van arra, hogy az árverési kérelem benyújtása előtt a megszerzett követelésre vonatkozó végrehajtási znjogjogot önjavára kebeleztesse be, mert ezen telekkönyvi bejegyzés által ugy követelésének létezését, mint annak a végrehajtási uton leendő kielégítéséhez való jogosultságát minden más igénylőkkel szemben elvitathatlanul bizonyítani képes lesz. Vethetné ellen valaki, hogy hiszen az árverési kérelemben együttesen kérheti az engedményes mind a végrehajtási zálogjog bekeblezését. mind annak megtörténte után azonnal az árverés elrendelését, de ezen két rendbeli kérés összeegyeztethetlen halmozottságot vonna maga után, különben is az előbbinek kieszközlése kérvényi útra tartozik, az árverés pedig amattól teljesen elütő tulajdonságú végrehajtási i-zakot (stádium) képez. Azonban minden jogos kívánalomnak eleget teend az uj szerző, ha az adóslevél és az engedményi okirat bemutatása mellett a végrehajtási zálogjog bekebelezését önjavára már kérelmezvén, annak ellátását be nem várja, hanem közvetlenül arra következőleg egy ujabb beadványban az engedményezést tárgyazó eredeti okiratokra való szabályos hivatkozás mellett, akár pedig a nélkül is, mivel az engedményezés már a nyilvánkönyvből kiderülő körülménynyé vált az annak kitüntetése iránti korábbi kérelmezés által, az árverés elrendeléseért is folyamodik ; ez esetben oknélkül való idővesztésnek sem leend kitéve. Nem hivatkozom nézetem támogatása végett curiai döntvényekre, mert jóllehet ily értelmű felsőbirósági végzést volt alkalmam olvasni, de másrészről oly döntvénynek sem vagyunk Injával, melyben az mondatott ki, hogy »az engedményes az engedményező jogaiba lépvén, az átengedett jelzálogi követelésre mindaddig, mig a zálogjog a telekkönyvből ki nem törültetett, jogait érvényesítheti abban az esetben is, ha az engedmény telekkönyvileg be nem jegyeztetett«. A felsőbb bíróságoknál is az egyes hasonló esetekben ellentétes nézetek érvényesülvén, ezen egymással ellenkező határozatok egyikét sem tekinthetjük a másik fölött oly tuLulylyal bírónak, hogy az azokban foglalt kijelentést avagy döntést mint a judicatura által tisztázott jogelvet érvül felhozhatnák. Ugyanezen érvekből, anélkül, hogy azok hoszasb fejtegetését szükségesnek látnók, hason nézetet vallunk az esetben is, midőn az árverési vevő az árverés megtörténte után jogát egy harmadikra átruházván, ez utóbbi kiván a sorrendi tárgyaláson megjelenni, valamint midőn a csak egyszerű jelzálogjoggal biztosított követelés tulajdonosa a végrehajtás folyamatba tétele előtt ruházván át jogát az engedményesre, ez kívánja a végrehajtást megindítani; mindkét esetben helyén valónak, szükségesnek tartjuk, hogy az árverési vevőnek, illetve a jelzálogos hitelezőnek jogutódai előzetesen az átruházás megtörténtét a telekkönyvi hatósághoz a nyilvánkönyvben való kitüntetés végett jelentsék be, s csak annak megtörténte után tegyék meg a jelzett törvénykezési lépéseket. Dr. Soos Kálmán, kir aliigyész. Észrevételek a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra. Á L A napokban terjesztetett be a képviselőházhoz a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslat s tárgyalás végett az igazságügyi bizottságnak kiadatott. Bármilyen csekélynek látszassék is a tarifa kérdése, szoros kapcsolatban áll az magával a közjegyzői intézmény fenállhatásával. A tarifát ugy kell összeállítani, hogy a közönség nagyon meg ne érezze és mindamellett kellő biztosítékot nyújtson a közjegyző megélhetésére nézve. Egy rosz tarifa, legyen az akár tulmagas, akár túlságosan alacsony, mindig magára a közjegyzői intézményre hat bénitólag. A középutat e tekintetben eltalálni felette nehéz, mert az ország lakosainak vagyoni és műveltségi viszonyai nagyon különböznek egymástól. A főváros bankáraitól kezdve egész a szegény felvidéki parasztokig az ország összes lakosainak ügyleteit ugyanazon egy díjszabás keretébe befoglalni alig lehetséges. Kívánatosnak tartom ennélfogva, hogy a közjegyzők, kik majdnem 4 évi úttörő gyakorlatuk folytán a tarifa-kérdés titkaiba legjobban be vannak avatva s igy legilletékesebbek a tárgyhoz — a gyakorlat szempontjából — hozzászólni, mondják el véleményöket a beterjesztett javaslat felett. Készemről bátor vagyok e javaslatra következő észrevételeket tenni: Mindenekelőtt a törvényjavaslat 1. §-át s ezzel együtt az egész törvényjavaslat felosztását nem tartom correctnek, mert a munkadíj, írási dij, távozási díj és útiköltség a közjegyzőnek e minőségben (vagyis szoros értelemben vett közjegyzői) munkálataiért járó dijainak alosztályait képezik, minélfogva ezen felosztás csak azon részben foglalhat helyet, mely a szorosan vett közjegyzői ügyletek dijait szabályozza. Igaz, hogy az osztrák 1871. évi díjszabás 1. §-a is ezen felosztást követi ; azonban ott az helyén van, mivel ezen tarifa csupán a közjegyzői ügyködés dijairól intézkedik s a birói megbízások dijaira nézve az 1855. évi díjszabás hiányos rendelkezései állanak fen mai nap is. Az osztrák 1871. évi tarifából lett átvéve ezen felosztás az 1874-iki rendelet utján kiadott magyar díjszabályzatba, de itt már nem lett helyesen alkalmazva, mivel e szerint a birói megbízási dijak is csak olyan alosztályt képeznek, mint a munka- és írási dij, mi nemcsak módszertani szempontból esik kifogás alá, de a gyakorlatban is hátrányosnak bizonyult, mert a közjegyzők némelyike ezen felosztásra támaszkodva, azt hitte, hogy a birói megbízotti minőségben megszabott napi dijak mellett még külön munka-, irási, sőt távozási dij is számitható a hagyatékoknál és árveréseknél. Ez pedig nem volt helyén. S ugyanazért a »qui bene distinguit, bene docet« elvnél fogva a törvényjavaslat 1. §-át ilyképen gondolnám módositandónak: >I. Közjegyzői illetmények általában. 1. §. A közjegyző illetményeit képezik az 1874. XXXV. törvényczikk 198. §-a értelmében: a) azon dijak, melyek a kir. közjegyzőnek e minőségben teljesített munkálataiért, b) azon díjátalány, mely a kir. közjegyzőnek mint birói vagy gyámhatósági megbízottnak a hagyatékok tárgyalásáért. c) azon dijak, melyek a kir. közjegyzőnek mint birói meghatalmazottnak egyéb ügyekben, d) azon dijak, melyek a kir. közjegyzőnek az 1874. XXXV. törvényezikk 55. §-a alapján teljesített munkálataiért járnak.« Ezután következnék az első vagyis miután a bevezetés I. alatt jelöltetett, a II. rész ; A közjegyzőnek e minőségben teljesített munkálataiért járó dijai.* Ide egy uj szakasz lenne beszúrandó, mely igy szólna: »2. §. E dijak következők: munkadíj, irási díj, távozási dij s útiköltség.^ S utána jönne a munkadijakról szóló szakasz. A munkadíjakat*) illetőleg igazat kell adnunk a miniszteri indokolás azon állításának, miszerint az 1874-ben megállapított díjtételek három évi tapasztalás által elfogadhatóknak bizonyultak, miért is azok nagy része az 1874. évi miniszteri díjszabásból változatlanul vétetett át a törvényjavaslatba. Ha a közjegyzők némelyike elhagyta állomását, mert meg nem élhetett, annak nem a tarifa volt az oka, hanem az, hogy a törvény kevés teendővel látta el őt; s másrészt — a hagyatéki ügyeket kivéve — a közönség részéről panaszok a közjegyzői ügyletekre vonatkozó díjszabás ellen fel nem merültek, sőt inkább ahhoz volt szokva a közönség, hogy ezen ügyekért a közjegyzőség behozatala előtt általánosan bevett szokás szerint többet fizetett. Mindamellett szükségesnek tartom, hogy a javaslat egyes díjtételei módosíttassanak. Nevezetesen nem látom be okát annak, hogy miért tétetik különbség a törlési engedélyt tartalmazó nyugták és egyéb bekebelezési s törlési engedélyek között, a mennyiben amazok az 5. §. szerint fokozatos, emezek pedig a 10. §. a) pontja szerint 1 frt szabott dij alá esnek. Igy például egy 100,000 frtnyi követelés törlését engedélyező nyugtáért 14 forint munkadij jár, mig egy 100,000 frtnyi követelés bekebelezéséről szóló s a főügylettől elkülönitve kiállított nyilatkozatért *) A törvényjavaslat 3. §-ába egy sajtóhiba csúszott be, a mennyiben 50 kr. dijpótlék 5000 fton felül nem minden 100, hanem csak minden 1000 forint után jár. Czikkiró.