Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 10. szám - Egyházjogtan különös tekintettel a magyar protestans egyház jogi viszonyaira

- 69 sokat és hogy ezek melyik fél által okoztattak. De nem akarjuk e helyütt a fenti czikkből meríthető tanulmányokat tovább szőni, hanem ezen czikk által indítva ahhoz egy függeléket szándékozunk nyújtani, melyből kiderülend, hogy a panaszolt téves nézet adóbíróságainknál is uralkodik. Az eset következő: A. tulajdoni igénypert indit a bpesti VIII.—X. kerületi jbiróságnál B. mint eredeti és több más alperes mint felülfoglaltatók és végrehajtást szenvedett ellen. B. által eredetileg lefoglalt, C, D. stb. alperes által felülfoglalt végrehajtást szenvedett birtokában talált egyik ingó tárgyra nézve megjegyzendő, hogy felperes végrehajtást szenvedettel együtt nem lakik és vele rokoni öszszeköttetésben sem áll. Az első tárgyalás alkalmával kimutatva lön, hogy elkésetten adatott be az igény, mire felperes I. r. alperes mint eredeti foglaltató javára elállott a pertől, — mert az utolsó amúgy sem szolgáltathatott volna az igényelt tárgy elárvereltetésében, — de a pert egyik foglaltató ellenében, kivel szemben az igénykereset elkésetten nem volt beadva, folytatta, és ennek tagadása ellenében kereseti állításának bebizonyítására tanukra hivatkozott. A tanúkihallgatás eszközlése végett kitűzött határnapon a felek megjelenvén, felperes előadta: »miszerint a per tárgya időközben elárverelve lett, tehát a per tárgynélkülivé vált, miért is a tanuknak kihallgatására többé nem lévén szükség, ő a pertől eláll, vagyis a pert leteszi*. Ezen nyilatkozatra foglaltató alperes tudomásul vette, és kérte, hogy felperes a perletétel folytán a prts értelmében pervesztesnek mondassék ki és okozott felszámított költségének megfizetésében elmarasztaltassék. Az eljáró biróság azonban ezen nézetetnem osztotta, hanem perdöntő végzésében felperesnek per letételét tudomásul vévén a perköltségeket kölcsönösen megszüntette, indokul azt hozván fel, hogy a per tárgyának alperes részéről elismert elárverelése folytán a per tárgynélkülivé vált és hogy foglaltató alperes ki nem mutatta, miszerint felperes alaptalanul indította volna a pert. Ki nem csodálkoznék az elősorolt előzmények folytán ilyen eldöntés és ilyen indokolás fölött! Alperes tagadása ellenében felperes meg sem kísérletté tulajdonjogát és az azonosságot bebizonyítani. Eltekintve pedig ettől, felperes már akkor, a mikor az eredeti foglaltató javára a pertől elállott, előre látta vagy legalább előre láthatta, hogy míg a felülfoglaltatóval folytatott perét bevégzi, addig az igényelt tárgy is eladva lesz. Ki okozta tehát ezen további perköltségeket, csak nem más mint felperes, és ily esetben felperes nem volna elmarasztalandó alperesnek konokul okozott költségeibe ? Hiszen akkor alperes igen gyakran költséges zaklatásnak volna kitéve, a nélkül, hogy felperesre ezért kár háromolna, illetőleg hogy alperesnek időmulasztásért és készkiadásért valamit megtérítenie kellene. Különben felperes nem is volt kényszerítve a pert letenni, ha el is adatott a tárgy, mivel a vételár az igényelt tárgyat helyettesíti, ugy hogy ha alperes mégis letette, a pert. a törvény teljes szigora alá esik és köteles az alperesi költséget megfizetni. Még helytelenebb színben mutatkozik az idézett felfogás a törvény határozott rendelkezésének világában. A prtrs 70. §-a szerint felperes a pert bármikor leteheti, ba abban végitélet még nem hozatott, a perletétel ez esetben a per elvesztésével egyenlő , perletétel esetében tartozik felperes a per bírója által meghatározandó költséget alperesnek megtéríteni. Felperes tehát már ezen alapon is alperesnek méltatlanul okozott költségekmegfizetésébe elmarasztalandó volt,mivel azon általa előadott habár alperes részéről nem tagadott körülmény, hogy a per tárgya időközben tárgy nélkülivé vált a perköltségek kölcsönös megszüntetésére okot nem szolgáltathat. A perköltségek azon fél által viselendők, a ki azokra okot adott és természetüknél fogva nem birálandók meg a per tárgya, hanem felperesnek a per tárgyához való joga szerint, miért is igenis gondolható ezen tárgyra való jogának bebizonyítása felperes részéről daczára annak, hogy a per tárgynélkülivé vált. Tulajdonjogát és a tárgy azonosságát azonban felperes be nem bizonyította, minél fogva maga felperes constatálta, hogy ö a pert alaptalanul indította, illetve folytatta foglaltató alperes ellenében illetőleg be nem igazolta azt sem, a mit a törvény szerint kellett volna igazolnia, hogy alperes roszhiszemü foglaltató volt. Perrendünkben sehol sem található, hogy különben is minden bizonyítási tannal ellentétben foglaltató alperes köteles volna felperes igényének alaptalanságát kimutatni, de igenis szól felperes ellenirányú kötelezettségéről; az onusprobandi őt terheli mint követelőt. Igaz, hogy a perköltségek kölcsönös megszüntetése a biró belátásától függ, de a per körülményeihez képest, mely körülmények megfontolására is azonban csak ott bizatik a biró bölcs belátására, a hol a törvény világos intézkedést nem tartalmaz. Ez esetre vonatkozólag ezután a prts 70. §. határozottan intézkedik, mi alul még a prts 469. §-a sem alapit kivételt. E szerint az igényperbeni költségek kölcsönösen megszüntetendők ugyan, de a szakasz szövege világosan mutatja, hogy ezen kölcsönös megszüntetés nem az igénylő felperes, hanem afoglaltató alperes javára szolgál, mert rendszerint a pervesztes alperes a perköltségekbe elmarasztalandó, miért is igényperekben tehát a vesztes alperest rendszerint a költségekbe kellene elmarasztalni. Minthogy azonban a foglaltató jogosan vélelmezheti, hogy az adósa birtokában talált tárgy adósának tulajdonát képezi, azért ő jóhiszemű foglaltatónak tekintendő mindaddig, míg felperes részéről az ellenkező be nem bizonyittatik, — és mindaddig mint jóhiszemű foglaltató felperes ellenében a perköltségekbe el nem marasztalható. Ezen intézkedéssel tehát a törvény nem tesz a prts 70. és 251. §-ain alul kivételt az igénylő javára, sőt a 469. §. értelme és intentiója szerint igénylő alperes köteles volna a foglaltatónak költségeit az esetben is megfizetni, ha foglaltatónak roszhiszemüségeit nem tudná bebizonyitani, mert ezen §. szerint a jóhiszeműségnek vélelme a foglaltató mellett harczolni, ugy hogy felperes ugyancsak jogával él, ha igényét érvényesiti. Azonban ehhez nem a foglaltató adott okot, sőt ellenkezőleg felperes foglaltató alperesnek okozott fölösleges költséget az által, hogy tulajdonát képező tárgyát végrehajtás szenvedett birtokában hagyta. így a hitelező tévedésbe ejtetett. Ehhez hasonló nézetre találunk a bécsi cs. k. keresked. törvényszék 1877. évi 166140. sz. a. hozott és indokainál fogva a cs. k. legfőbb törvényszék 1879. évi (!) 3922. sz. határozatával megerősített ítéletében, melylyel igénylő felperes, habár tulajdonjoga megállapittatot és az igény tárgya bírói zár alul feloldatott is, mégis alperesnek okozott perköltségbe elmarasztalva lett. Mert az itt kivonatilag előadott indokok szerint alperes az igényelt tárgyat az adósnak birtokában találván, azt ott mint adósának tulajdonát lefoglalta és nem tudhatta, hogy ez másnak tulajdonát képezi. ... A perköltségek azon kárt kép ezik, melyet felperes azért szenvedett, hogy tulajdonjogát a foglaltató ellen érvényesíteni czélozta. Felperesnek azon jogosultsága, mely szerint költségeinek megtérítését a foglaltatótöl követelhetné az ált. p. tk. 1295. §-a értelmében, attól függ, vajon ezen kárt — költségeket — a foglaltató hibája okozta, a mi felperes által bebizonyítandó volna, mivel alperes mellett az ált. p. tk. 1296. §. szerint a törvényes vélelem harczol. Jogirodalom. tEgyházjogtan, különös tekintettel a magyar p>>'otestans egyház jogi viszonyaira. Irta Kovács Albert. Elsö fűzet. Budapest, 1878. Kiadja a »Magyarországi protestansegylet«. 340. I. I. Jogászainkat s így jogirodalmunkat is annyira elfoglalják saját közvetlen bajai, jogszolgáltatásunk égető miseriái, hogy ami nem közvetlen ezekre vonatkozik, észre sem látszanak venni, sőt egyenesen ignorálják. Pedig ezeken kívül is akad még valami, a mi az igazi jogászt méltán érdekelheti. Ilyen az előttünk fekvő egyházjogtan Kovács Alberttől, a budapesti reformált theologiai intézet igazgatójától. Két szempontból érdekes a mü: először, mert jogot tárgyazó mü egy theologustól; másodszor, mert különös tekintettel a magyar protestáns egyházjogi viszonyaira van irva. Jogászaink a mü szerzőjének állását tudva, bizonyára némi kétkedéssel fogják a müvet kezökbe venni, hogy egy theologus mint irhát jogi könyvet, de másrészről a kíváncsiság sem lehet kisebb, hogy milyet irhát. Az egyházjognak a tudományok körében igen furcsa sors jutott; a jogászok és a theologusok is a maguk körébe tartozónak mondják; a josász azt hiszi, hogy ahhoz theologus nem érthet, és viszont ; innen van, hogy rendesen a két szék közt pad alatt marad, egyik részről sem mivelik teljes odaadással; vagy ha igen, akkor meg nagyon egyoldalú, mindegyik a maga szempontját tolván előtérbe; a helyes utat eltalálni szerfelett nehéz. Vegyük ehhez saját hazai közéletünket, hol a vallási közöny netovábbja uralkodik: épen nem kell csudálkoznuk, hogy évek és évek telnek el a nélkül, hogy jogi szaklapjaink hasábjain egyházjogra vonatkozólag csak pár sor is megjelennék. Pedig nem kell hinnünk, hogy a jogtudományok e szaka épen reánk nézve is valami közönyös volna; inkább mondhatnók, csak mi vagyunk — igen helytelenül — iránta közönyösek. Már maga a magyarországi katholikus particularis egyházjog oly nevezetes és érdekes eltéréseket mutat a közönségessel szemben, a mi a német tudós-jogásznak egész kincses bányáját nyitná meg a becses feldolgozandó anyagnak. A magyar protestáns egyház alkotmánya és jogi viszonyai pedig saját köz-, politikai és jogi életünkkel oly szoros összeköttetésben állnak, hogy az előbbit jól ismerve, ez utóbbi téren sok dolog egészen más színben tűnik fel előttünk. Aligha van azonban nehezebb valami, mint a magyar protestáns egyház jogi viszonyait tökéletesen ismerni; a német tudósok az indus jogrendszert aligha nem jobban ismerik, mint a mi jogászaink a protestáns egyházjogot. De mentsük magunkat. Maga szerző mondja, hogy a protestáns egyházjog ismeretét szerfelett nehezíti tételeinek