Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 9. szám - A kényszeregyesség az Apáthy-féle tervezetben - Schmidt Katalin férjgyilkosnö bűnesete

- 61 — ányos, a kereset tlsö elintézésénél kell-e a kereseti állitások igazolására szolgáló bizonyítékok bírálatába bocsátkozni ? Hátha alperes beismeri a vételt? Megengedjük, hogy kissé erős színekkel festettünk; de a felsorolt esetek mind az életből vannak merítve, s a kinek bizonyíték kell, szolgálhatunk vele. Ajánljunk-e gyógyszert is ezen törvénykezési kór ellen? Egy kis ügybuzgalom, egy kis érdeklődés az iránt, hogy a perben keresett anyagi igazság mihamarabb érvényre jusson; ez az egész. Mig az nem lész meg, addig mindig lesznek schieberek. Sztehlo Kornél. A kényszeregyesség az Apáthy-féle tervezetben. Y (Befejezés.) A tervezet 234. §-a azon esetekről intézkedik, melyekben a csődbíróság által a kényszeregyesség jóváhagyása megtagadandó. Az idézett §. 2. pontja szerint e jóváhagyás megtagadandó, ha alaposan gyanítható, hogy a közadós az egyesség létesítése végett egyes hitelezőinek titokban kedvezőbb feltételeket biztositott vagy csalást követett el. Hogy megfelel-e az egyesség az összhitelezők érdekének és ellenkezik-e a közhitel érdekeivel, e felett ítélni a csődbíróságot illetékesnek nem tartjuk. A hitelezők saját érdekeiknek urai és az ez érdekek fenforgása feletti határozat a becsületes többség kezeiből ki nem vehető. Másrészt készségesen megengedjük, hogy a csődbíróságnak nemcsak annak vizsgálására adandó jog, hogy fenforognak-e a kényszeregyesség feltételei, és megtartattak-e az eljárásra előirt alakiságok, hanem hogy a csődbíróság hivatva van arra is, hogy a többség és kisebbség közt fenforgó vita felett érdemileg határozzon. A kisebbségre a kényszeregyesség által kényszer szándékoltatik gyakoroltatni arra nézve, hogy jogokról lemondjon csupán azért, mert e lemondást a többség saját érdekében levőnek találja. Ha a kisebbség e kényszer ellen küzd, és arra nézve, hogy a kényszernek engedni nem köteles, az erkölcsiségre és kereskedelmi becsületre alapitolt indokokat érvényesít, a kisebbség e kifogásával mindenesetre meghallgatandó, és észszerűen nem szorítható arra, hogy e kényszernek csupán annak föltétele alatt engedjen, hogy a törvényes alakiságok megtartattak. Többség alatt becsületes többség tételeztetik fel. A kisebbségnek tehát feltétlen joga van, a többség törvényszerű voltát, és ennek révén abbeli kötelezettségét, hogy a kényszernek engedjen, megtámadni. Ezen szempontból a tervezet 234. §. 2. pontjának érdemleges intézkedése ellen kifogásunk nincs. Aggályunk van azonban a tervezet »h a alaposan gyanitható« kifejezése ellen, mert attól tartunk, hogy ezen fenálló perrendünkben ismeretlen kifejezés a törvény gyakorlati alkalmazásánál könnyen félreértésekhez vezethetne. Az ügy érdekében fekvőnek találnók, ha a tervezet kifejezése szerencsésebb kifejezéssel helyettesittetnék, és kellő helyen némi tájékozó intézkedések vétetnének fel arról, hogy a szóban lévő bizonyítás alatt legalább legfőbb vonásokban mi értendő. Végre nélkülözzük a tervezetben azon minimum meghatározását, a mely alatt a kényszeregyesség megengedhető nem lenne. Nyíltan adunk abbeli meggyőződésünknek kifejezést, hogy a kényszeregyesség csak legalább 40°/0-os hányad mellett volna megendendő. Az indokok, melyek által e részt vezéreltetünk, a következők: A kényszeregyesség intézményét a hitelezők kiváló érdekei nézpontjából vettük szemügyre, és ezen érdek kedvéért minden oly korlátozást mellőzhetőn >k hittünk és hiszünk, mely mint a kisebbség védelmére és a közerkölcsiség oltalmára felállítani szokott biztosítékok concret esetben az egyezmény gyakorlati kivitelét akadályozhatná. Ezen nézpontból magánál a kényszeregyességnél és a kényszeregyességi eljárás folyamában a közadósokat ugyanazonositottuk. Számolnunk kellé azon meggondolással is, hogy a kényszernek, mely a kisebbségre az egyezmény által gyakoroltatik, bizonyos határai vannak. A többség határnélküli jogosultságának felfogása végelemzésben oda vezetne, hogy a kisebbség 99°/0 avagy épenséggel összkövetelése elengedésére is kényszerithető lenne, ha azt a többség jónak látja. Ily messze terjedő joga a többségnek nincs. A kisebbség csak anynyiban kényszerithető jogai feladására, mennyiben az a többség valódi é r d e k é b e n fekszik. A kényszeregyesség lényege épen abban fekszik, hogy külön érdekeknek (kisebbség) háttérbe kell vonulni, mihelyt összérdekekröl (többség) van szó. De nem minden hányad alkalmas a többség érdekeinek előmozdítására. Ha p. o. akár bíróságon kívül, akár pedig kényszeregyesség utján bíróság előtt egy 5—•lO'Vo-os egyességről van szó, észszerűen nem lehet utalni arra, hogy a többségnek olyan érdekei forognak kérdésben, melyek ellenében a kisebbség külön törekvései elnémitandók, és ugyanennek valódi vagy képzelt érdekei a többség roszul értelmezett érdekeinek áldozatul hozassanak. Tudjuk, hogy minden számmeghatározás többé-kevésbbé önkényen alapszik. Ha ezen tudat daczára, de másrészt azon meggyőződésben, hogy a kényszernek, mely a kisebbségre eyakoroltatik, már a kereskedelmi erkölcsiség érdekében is bizonyos határokkal kell birnia, minimumként 40°/0-ot ajánlunk, akkor ez azon meggondolás következménye, hogy a legalább Magyarország kereskedelmi viszonyaira nézve irányadó Budapesten az ugyneve7ett tisztességes egyesség 4!,°/0-nál kezdődik, és mert ezen hányad nálunk a legtöbb egyesség átlagos számát teszi. Ezen h'inyud alatt és esetleg törvényes minimum mellőzése esetére túlságosan csekély hányad mellett a kisebb.égre oly kényszer gyakoroltatnék, melyet a többség érdekeivel alig lehetne elfogadhatóan indokolni. A mindennapi élet bizonyítja, hogy a legtöbb hitelező minden úgynevezett tisztességes egyesség irányában az a mellett még mindig jelentékeny veszteség daczára engedékenynek mutatkozik, és hogy csak a legritkább, különös enyhítő körülmények által támogatott esetekben fogad el 40°|0-on alóli egyességet. A mindennapi élet ezen tapasztalatai ellenében elméleti indokok nyomatékkal nem bírhatnak. És minthogy ezek alapján feltehető az, hogy a többséghez tartozó hitelező voltaképen érdekét csakis 409/0 és ezen felüli hányadoknál látja, ezen hányadon alól pedig az egyesség létrejötte csak ritkán fog érdekben állani, nincs ok arra nézve, hogy valóságban nem létező érdekeknek a kisebbség jogai áldozatul hozassanak. Meg vagyunk ugyanis győződve arról, hogy törvényes minimum nélkül a legtöbb kényszeregyesség csak csekély hányaddal fogna keresztül vitetni, a mint is ezt a szomszéd Ausztriában e téren tett tapasztalatok ékesszólóan bizonyítják. Segítve lenne tehát az adóson, ki a csődben czéljaira kényelmes eszközt látna és találna, de nem a hitelezőn. Számoltunk azon ellenvetéssel is, mely nézetünk ellen tehető. Ellenvethetni ugyanis, hogy a hitelezők és illetve a többség mint saját elhatározásaiknak urai minimum nélkül sem kényszeríthetők az úgynevezett tisztességes hányad alatt egyességet kötni, és hogy a minimum már azért is felesleges, mert azon kivételes esetekben, midőn az úgynevezett tisztességes hányad alatt fogadnak el egyességet, erre bizonyosan a concret csődeset tényleges viszonyai által indíttatnak. Ezen közelfekvő ellenvetés sem képes bennünket meggyőződésükben megingatni, mivel általános psychologiai indokok nagyon is valószínűvé teszik azt, hogy a hitelező a megnyílt csőd nyomása alatt és törvényes minimum hiányában könnyen indíttatva lehet csekélyebb hányadot, fogadni el ott, hol minimum mellett többet érhetne el. Végre erkölcsi indokok is a törvényes minimum mellett harczolnak. Eltekintve ugyanis egyes kivételes esetektől, az adós összes hitelezői egyforma kielégittetése czéljából akkor tartozik csődöt mondani, midőn tartozási és követelési állapota között áthidalhatlan űr még nincs. így kívánja a törvény és a tisztességes kereskedelmi forgalom. Minden tisztességes bukásnál tehát joggal feltehető, hogy az adós képes hitelezőinek az úgynevezett tisztességes hányadot ajánlani. Ha erre a csődvagyon tényleges állapota mellett képtelen, akkor alapos a feltevés, hogy törvényes kötelezettségei mellőzésével hitelezői rovására folytatta az üzletet, vagy pedig egyébként a becsületesség útjáról eltért. Bármiben feküdjék tehetetlenségének oka, annyit kétségtelennek tartunk, hogy az ilyen adós nem tarthat igényt arra, hogy részére kereskedelmi és társadalmi helyreállítására segédkéz nyujtassék. Elszórtan fordulnak ugyan olyan esetek is elő, melyekben az adós hirtelen jött szerencsétlenségek folytán kergettetett a csődbe, és ilyen események következtében tényleg nem képes a minimális hányadot ajánlani. Az ilyen kivételes esdtek a méltányló tekintetbe vételt mindenesetre megérdemlik. De ugy vagyunk meggyőződve, hogy hasonló esetek védelméül minden correctivumtól eltekinthetünk. Hasonló, habár ritkán előforduló esete >et legczélszerüebben az élet fog szabályozni. Végre a minimum meghatározása mellett szól azon körülmény is, hogy a közadós e mellett csak nehezen fogja magát arra elcsábíttatni, hogy többé-kevésbbé mesterséges többséget állítson össze. A minimum az ilyen Cíélzatok megvalósitására mindenesetre meg nem vetendő akadály. A t.'rvezet kényszeregyességénél kiválólag csupán a kereskedelmi tekintetben fontos mozzanatokra voltunk tekintettel. Egyes határozmányoknak jogi tekintetben való méltánylása nem állhatott,czélunkban. Szívesen átadjuk e részt a tollat hivatottabb kezeknek. Álláspontunkat a következőkben foglaljuk össze: A kényszeregyesség intézményét a hitelezők érdekeinek alapján óhajtjuk, és ez alapon kívánatosnak tartjuk, hogy: 1. az egyesség ne csak a közadóssal, hanem annak örököseivel, sőt harmadik személyekkel is megköthető legyen; 2. hogy a tervezet 217. §-a és 234. §-a 3. pontjának korlátozásai az általunk kifejtettek érdekében elhagyassanak; 3. hogy a közadósnak hamis bukás végett való jogerejü elitéltetése ne a kényszeregyesség hatálytalanítása jogkövetkezményével, hanem csupán az egyesség alapján nyújtott elengedés megszűntével szentesittessék; 4. hogy a közadás egyenként megnevezett legközelebbi rokonaitól a szavazati jog megvonassék; és végre 5. hogy a kényszeregyesség csakis 40°/0-os minimum mellett engedtessék meg. Schmidt Katalin férjgyilkosnö bűnesete. Schmidt sz. Nikolits Katalin ó-budai kertésznő bűnesete, ki 1878. november 4-én ollóval megölte férjét, az 1879. február 17. tartott végtárgyalás alkalmából, midőn ölés vétsége miatt 4 heti fogságra ítéltetett, újból foglalkoztatta a sajtó és a közönség figyelmét. Az eset eléggé ismeretes, hogy itt a végtárgyalás vázlatára szorítkozván, csupán a védbeszéd egyes részeit közöljük terjedelmesebben, melyek a magában meglepő ítéletre világot derítenek. A felolvasott orvosi bonczlelet szerint a sértés feltétlenül halá-