Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 9. szám - Rendelet és meghatalmazási hátirat

— 59 — keit szolgálják; szakiskola keretén kivül esnek, akadémiá­inkon előadásukról tudományos szellemben szó sem lehet. A gyakorlati szakképezés is csak nyer e magasabb ki­képezés által, sőt tudományos jelleget csak ettó'l nyerhet. Pedig e gyakorlati szakképezésnek is tudományosnak kell lennie, ugy a módszer, mint az összefüggés, a tudomány ha­tárainak, forrásainak ismertetése tekintetében. Jeleztük, hogy nálunk e részben fogalomzavar ural­kodik, hogy a gyakorlati mint az elméletinek ellentéte te­kintetik. E részben a fogalmak correcturája szükséges. Nálunk a gyakorlati szakiskolától közvetlenül az ügy­védi s birói mesterség oktatását várják, és nem tudják, hogy a jogmüvészet épugy tételez fel tudományos alapot, mint az orvosmüvészet, melyet szakiskolán, hol a természettudo­mány nem taníttatnék, elsajátítani nem lehetne. A mit mi elméleti szempontból practicumnak nevezünk, az a gyakor­lati müvély szempontjából még mindég theoretikus p. o. gé­pészre nézve az alkalmazott mennyiségtan, az eró'mütan, hol a gépelemek, a különböző irányú erők hatíisát, de még nem a gépe technikus előállítását tanulja. A jogszabálymagyarázat, a jogalkalmazás kisérleteinél, | jogesetek elemzésénél, a jogász eljárása olyan, mint az elemző vegyészé ; vezetve jogismerete által az esetet jogi és nem jogi elemeire bontja szét, az előbbiek között az uralkodó, túlnyomó elemet kikeresi s ennek megfelelő szabály szerint határozza meg az eset jogi természetét. De szabályconstruc­tiót, mint a vegyész praeparatumok technikus előállítását, ez elemzés által még nem tanul. Az elemző jogász az ismert szabályok és ismert eset combinatiójából az utóbbinak ismeretlen jogi értelmét, jogi egyenértékét keresi ki, mint amathematikus valamely egyen­let megoldásánál az ismeretlen mathematikai egyenértékét keresi. Minden tudományos kutatás részben ezen elemi logi­kus alakra vezethető vissza. De ezen foglalkozás lélektanilag mindég egyoldalú és egy időben analytikus és synthetikus, elemző és constructiv nem is lehet. Az organikus életben ez ellentétek ki vannak egyenlítve, egybeesnek, de az elemző észre nézve fenállanak. Az egyoldalú merev gyakorlati szakképezés és általános tudományos kiképezés teljes egyesítése, coordinátiója lehe­tetlen. A dominantenak az utóbbinak kell lennie, mely a szakképezésnek is eleget tesz, mint ezt az enquéten Dr. Hoff­mann Pál ur igen helyesen kifejté. A mi akadémiai * gyakorlati* szakképezésünk mellett azonban még a szaktani elmélet sem taníttatik tudományo­san. Ily szakszellemet importálni egyetemeinkbe is azért, hogy az »iskolázás« hasson a kiskorú többségre, csak annyit j tenne, mint a collectiv nevelés természetes hibáit mestersége- I sen fokozni. Ha a rendszert azon többséghez alkalmazzuk, ! mely Kerkapoly ur szerint előadásra sem jár és csak vizs­gára tanul, akkor aligha fogjuk szakférfiakban a Domattól Hélieig nyúló láncz hasonmását fejleszteni. Az »iskolázás« kizár tudományos előadást és vizsgát; a szakiskola nálunk az igények leszállítását jelenti. így azután a helyett, hogy visszavettetnék kellő helyére p. o. falusi jegyzőségre vagy arany fenekű kézmivességre, évenkint százával válik telje­sen képtelen jogász azért, mert őt szülői annak praedesti­nálták s az államrendszer meghajol e szülői praedestina­tió előtt. A concret viszonyaink, tanáraink s tanulóink iránti ha­tásos concessio csak a köteles tárgyak és vizsgák keves­bitése lehet. De nem lehet oly intézetek fentartása, hol a tu­dományos kiképezés lehetetlen, hol a »hivatott« sem nyerhet ösztönzést. Ha százával sereglenének akadémiáinkba, azok fentar­tása faute de mieux értelemmel birna. De hol egy tanár 6 tárgyat (s ha az állami reform megkívánná, ezentúl akár 12 tárgyat is) előad 6 fiúnak, ott szellemi rapport, kölcsönös tudományos ösztönzés ki van zárva. A felekezeti iskolát a municipális administratióval egy szögre kell akasztani. A vegyes rendszer egyenlőtlen eredményeivel igazságügyi törvényhozásunkat is veszélyezteti; tehetségek, melyek tudomá­nyos ösztönzés esetén nem maradtak volna azon avitikus naturalista szellem részesei, melyben az akadémiai nevelés nyersesége őket hagyta, a »j ó z a n« többség i m p o s a n s v e­z-éreivé válhatnak és a legjobb akarat mellett igazságügyi fejlődésünket a legszerencsétle­nebb irányba terelhetik, mint ezt aTisz a-a e r a »gy ako rlati« iuristái tették. Az 187G.—1878. évi igazságügyi törvényhozás egy gyászos lap mivelődésünk történetében; egyetlen egy a tu­dományos alkotást, a magyar büntető-törvénykönyvet, ac­ceptálta kénytelenségből, bár felismerve, hogy az nem »vér az ő véréből«, és hátráltatva, ha lehet, ad graecas calendas, foganatját. E törvényhozás lehetetlen lett volna a régi iskola emberei nélkül, kik ugy őseink egyoldalú, de aránylag ala­pos ismeretei s bölcsesége nélkül, mint az újkori szellem érintése nélkül a »receptiót fügefalevelekkel* — a sviháksá­got, eredeti rendszertelenséget s az elvek negatióján nyugvó chaoszt — meghonosították. S hol szólalt meg a jogászság bíráló, tudományos, hatalmas szava, midőn a nem-jogászok invasiója félbeszakította az 1867-ben megindult jogfejlődést? l Nem gyávaságból, hanem restségből és tudatlanságból hall­gattak akadémiáink hivatottjai. A fiatal birói és ügyvédi nemzedék küzdött, mig az egyetem sem tette meg eléggé kötelességét, részben mert ma még ott is vannak akadémiai szülöttek, részben mert taná­rait politikai működésük corrumpálta. Es midőn minden ponton még küzdve tért hóditanunk kell a jog, a tudomány, a haladás részére, meghagyjuk az ősi stagnatio fészkeit, melyek a jog és állam helyes fejlődésé­nek ellenségeket, a jogászi pályának szaktudatlan praktiku­sokat nevelnek ? Nálunk még az antediluvianus politikai Messias-hit ural­kodik ; nincs még valódi tekintélye a tudománynak, mely a természetes haladás feltétele; még virágzik az arcana és charlatanok kora, a fél mivel tek, álmiveltek uralma. E félmiveltség pepiniere-jei akadémiáink is; mindenki tudja ezt. Mindenki meg van győződve arról, hogy nevelési rend­szerünk e hervadt levelét ki lehet, ki kell tépni, mert feles­leges, mert ártalmas. Ha mégis haboznak, oka csak a kegyelet kímélete; ez a mi humanitásunk. A költővel lehet erre mondani: »BlütheedeistenGemü­thes ist die Rücksicht, doch zu Zeiten sind erfrischend wie Grewitter goldne Rücksichtlosigkeiten. < Részünkről a jogtudományi oktatás javításának egyik j alapfeltételét a »másutt nem boldogulhatók« ezen asylumai­I nak, a jogakadémiáknak eltörlésében látjuk; azok kielégítő j átalakítását megkísérelni, ismételjük, annyit tesz, mint Bos­niát civilizálni. Dr. DelVAdami Rezső. /Rendelet és meghatalmazási hátirat. \ >v_- ci (Dr. L. A.) E lapok f. évi 8. számában S. S. ur a vtk. 8. §4«£&í; szólva, azon kérdést fejtegeti, vajon a meghatalmazási forgatmány bir-e joghatálylyal akkor, midőn a kibocsátó a váltó átruházását e sza­vakkal: »nem rendeletre* — megtiltotta? A felvetett kérdést czikkiró ur controversnek tünteti fel és restrictiv törvénymagyarázat folytán »igen«-nel oldja meg. Czikkiró ur helyesen mondja, hogy a váltó forgatásának meg­szorítása, miként az a 8. §-ban előszabatott, a meghatalmazási hátiratra nem vonatkozik, vagyis bogy meghatalmazásból minden megszorítás mellett is forgatni lehet; hanem az eszközökkel nem érthetünk egyet, melyek által magát fejtegetései czéljához — úgyszólván — vezetteté. Meglátszik a közlemény tartalmán, hogy Írójának tolla oly sebesség­gel rohant tova, miszerint a gondolatnak nem volt ideje jegeezedni. Mindjárt a 8. §. idézésével mint bevezetéssel S. S. ur magával hozta az ellenmondást; — ott ugyanis átruházásról van szó, holott meghatalmazási hátiratnál az átruházás fogalmilag ki van zárva. Továbbá szerinte a vtk. 8. §. második bekezdésében hasz­nált kifejezés: »a forgatmánynak váltójogi hatálya nincs« —egyér­telmű lenne azzal, hogy a forgatmány hatálytalan ; mivel a mondatot igy folytatja: ». . . . azon következtetésre kényszerít, hogy a behajtás

Next

/
Thumbnails
Contents