Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 5. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 3. [r.]

Kilei^czedik évfolyam. 5. szárú. Budapest, 1879. január 30. KiilBn mellékletek: a ..Döntvények gyjjleménye , az „Igazságügyi rendeletek iára" és az „Igazság ügyi törvények anyaggyüjteménynyel •. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendök. Szerkesztőség: Nagy korona-utcza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz MAGYAR THEMI A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Előfizetési árak (helyben házhoz hordással, vagv vidékre bénnen te.s szétküldéssel) a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye", a/. „Igazságügyi rendeletek tára" é» az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel" imii mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint félévre 5 forint, negyedévre 2 forint 50 kr. z előfizetési pénzek b é r m e n t ( leKC/.élszerübben postauta 1' küldendők. vidékrí MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. T .4 R T A JJ O M i A jogtudományi oktatási reformkérdéséhez. Dr. Du ll'A darai Itczsö ügyvédtől. — Kemény idők a bíróságokra, (km.) — A váltótörvény 75. §-ához. (Dr. 8. M.) — Különfélék. (Bagatell-praxis. A nagyváradi jogakadémiáról). — Legközelebbi csódbejelentési határidők. — Kivonat a j>Budapesti Közlöny-böl. (Csődök. — Csődmegszünteté^ek. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet : A » Döntvények gyűjteményéinek 1878. évi tárta ommutatóját. Bíinti'tőjoiri Szemle; A kihágásokról szóló büntető-törvénykönyv javaslata. Dr. Barna Ignáoztól.— A legújabb angol büntetőjogi monographiák. (e.) A jogtudományi oktatás reformkérdéséliez. III. Kifejtettük azon nézetünket, hogy egyetemi jogi oktatásunknak jelenlegi úgynevezett rendszere, melyet gyakorlati hatása szerint az ency clopaedikus tudatlanság rendszerének nevezhetni, valamint az ennek alapját és mintáját ké4 pezö német, rendszer észszerű terven nem alapszik, hanem történelmi fejlemény, különböző korok, viszonyok és felfogások productuma, mely ezen eredeténél fogva egységes paedagogikus czélt nem ural és véletlenségi jellegéhez képest számos fogyatkozást, ellenmondást és inconvenientiát tüntet fel. E nézetünket illustrálja a Thun-féle aerának utóhatása. Ma is a köteles tantárgyak és vizsgatárgyak sorában találjuk az osztrák magánjogot, az osztrák birodalom statistikáját és az úgynevezett egyetemes európai jogtörténetnek 90J/0-át képező' német birodalmi történetet és jogtörténetet. Miiegyen ma ennek ratiója? Az osztrák jognak recipiált részei a magyar jogban ugy is eló'adatnnk; a többire nézve valamint a statistikára nézve a > testvérországhoz« való szoros viszonyra hivatkozni nem lehet inconsequentia nélkül, mert e szem- ' pontból a magyar jogászra nézve époly fontos lenne az osztrák büntetőjog és közigazgatási jog ismerete és még fontosabb az osztrák perrendtartás tanulmányozása, melyre a gyakorló jogász naponta szorul, mely tárgyak pedig, valamint az ezen gyakorlati szempontból ép oly fontos német birodalmi jog egyetemünkön egyáltalán nem adatnak elő. Világos tehát, hogy a ratio csak történelmi, véletlen, hagyományos. E tanszékek fentartattak, mert léteztek, ámbár a tárgyak megszűntek gyakorlatiak lenni, ámbár az osztrák polgári törvénykönyv megszűnt élő jogunk forrása lenni. Hogv elméleti szempontból az osztrák jognak mint valami mintajognak oktatása képtelenség volna, azt bizonyítanunk sem kell. Ezerszer tanulságosabb lenne a XIX. századbeli codificatiók alapját, a Code Napoléont azon mély bölcseleti kritikus szellemben tradálni, melyben azt p. o. Emilé Acollas epochalis müve tárgyalja. Ily természettudományi módszert alkalmazó, a jogot mivelődéstörténeti alkotás és tényezőként méltató, jogászi elmééi és bölcseleti lángelmüség által egyaránt tündöklő műre alapitott előadások hatása és haszna nemcsak gyakorlati, hanem elméleti is volna, még pedig ttgy az elemző jogtudomány mint a constructiv törvényhozási tudomány szempontjából. Ezerszer tanulságosabb lenne, mint az osztrákjog előadása a nálunk a tudományosság netovábbjaként dicsőitett Unger-féle szellemben, mely szellem demonstratiója abban culminál, hogy az osztrák jog silány a pandektatudományhoz képest és hogy Niebuhr, Savigny, Puchta, Rudorff, Mommsen stb. után, 50 évvel Gaius felfedezése után jobban értjük a római jogot mint Zeiller és kortársai érthették és mint az akkori észjog által befolyásolt osztrák polgári törvénykönyv azt formulázta. Pandektaszellem demonstrálására kétségkívül hálásabb boncztani substratum volna bármely ujabb német törvénykönyv. És annak van-e helyes értelme, hogy a római jogtörténeten kívül és a magyar jogtörténet belterjü mivelésének rovására, mely parlagon hever és ott fog heverni, míg maholnap magyar jog és magyar történet megszűnnek létezni, a germán jog történetét in extenso alaptudományként taníttatjuk? Nem is reflectálunk most e tanításnak nézetünk szerint nagyjában avult szellemére és módszerére, a gyakran tévesen felfogott adatok puszta egyvelegének tudományos értéktelenségére. Példátlan dolog az önmagában, hogy a magyar jogász köteles a leges barbarorum, frank capitularék, skandináv, angol, franczía, német középkori jogkönyvek és városi statumok neveivel és czimeiknek számával, soha nem látott és könyvtárainkban nem is látható mesés Gragas, jeruzsálemi assisek stb. külsőségeivel fejét megtölteni a helyett, hogy a magyar krónikákat és a codex diplomatikust olvasgatná és a magyar jogtörténetéhez legalább sejteni tanulna. Ugy hiszszük, hogy minket a chauvinismus gyanúja nem érhet; de bári mennyire legyünk is szószólói tudományos cosmopolitismus felvilágosodott irányának, lehetetlen nem kárhoztatnunk azon sajnos tüneményt, hogy tudományos munkásságunk oly kevéssé tereltetik természetes feladatának, köteles részének, a nemzeti jogtörténetnek territóriumára, mely jogászvilágunkban oly terra incognita mint valamely a csendes óceánban elsülyedt világrész. Es mennyi fogyatkozás van a rendszerünkbeli alaptudományok módszerében! Ki sem becsülheti többre a genetikus, történelmi módszert, a természettudományi és szellemtudományi kutatás egyik közös kulcsát, mint mi. Az elemző jogtudósnak ismernie kell a haladó miveltséggel szerzett és finomított jogi fogalmak és intézmények keletkezését és fejlődését, az elméletek és rendszerek, magyarázatok és feltevések, szóval tudományának történetét. De zopfos stylü egyetemes jogtörténetünkben erről szó sincs. Nem tanulja ott megismerni a jogeszmék irodalmi és gyakorlati fejlődését és fejlődésük történetét, mely ismeretet a jelenleg is még árnyalatszegény jogfogalmak ujabb combinálása, tudományos felfedezések által értékesithetue. Nem is jogintézmények, hanem nemzeti jogrendszerek fejlődését tanulván, tudományos szempontból sokszor ugy jár el, mint a természetbúvár eljárna, ki p. o. az európai lovat, az amerikai lovat, stb. tanulmányozná tekintet nélkül typikus hasonlatosságra vagy különbözésre. Nem tanulja megismerni még csak a hűbéri jog és kánonjog fejlődését és befolyását a modern jogra sem, nem az összefüggést a kereskedelmi, nemzetközi és magánjog fejlődése között, nem végre az összefüggést a jogfejlődés és általános mivelődés között. A jognak pedig nincs isolált története; a jognak története eltekintve a nyelv, vallás, szokás erkölcs, gazdaság, politika stb. tönténetétől, oly nonsens, mint az észjogi ember a természeti állapotban eltekintve társadalomtól. Egy társadalmi productum és factor történetét isoláltan époly kevéssé construálhatni, mint egy emberét