Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 4. szám - Az elfogadás hiánya miatti biztosítási viszkeresetről váltómásolatnál

— 23 — Megczáfolja egy másik sülyedéséből felemelkedett nemzet és egyik prophetája, Mancini, a nemzetközi jog, a nemzeti eszme, az idealismus rajongó evangélistája, kinek lángoló szavait Paviában az ifjúság tettvágytól remegve hallgatta, ugyanazon ifjúság, mely a jóslatot megvalósitá, hazáját felszabaditá. E nemes idealismus megvan minden ifjúságban. A lelkesedést a szellemi munka szolgájává tenni, rokonszenvet kelteni a legmagasabb emberi javak iránt s ápolni a honszeretetet, az igazság érzékét nevelni, ezek a nemzeti főiskolák elsőrendű czélja és hivatása. És erre annyi szükségünk van ma, mint a poroszoknak s olaszoknak volt 70 illetve 30 év előtt. Ennek előfeltétele sem a gymnasium tökélye, sem az asszonyok miveltsége, mint az enquéten nyilvánították, hanem csak a mestei'ek idealismusa, szelleme és jelleme, miveltsége és tudománya. Ennek előfeltétele oly akadémiák eltörlése, melyek tanárai az általuk tiz éven át előadott tárgyból maguk megbuknak a tudori szigorlaton. Ennek előfeltétele a reform concentrálása tanerők és taneszközök javitására, szerzésére. Az igazság nem kurva, mely magát pillanatokra eladja, mond Schopenhauer; életet követel. A politikában rokkant vagy gseftekbe merült jellem, kinél az oktatás mellékes és túlnyomóan keresetkérdés, nem lehet az ifjúság tudományos Mentora s erkölcsi mintája. A reform sarkpontja az incompatibilitás és dijkérdés. Csak Mózes mutatja Kánaánt. Ki egyszer nagy szellemmel, ki az igazságot birta, érintkezett, megőrzi nemesítő emlékét egész életén át. A kis szellemben is szikra marad, a nagyban lánggá lesz. Nevetséges lenne tanáraink részéről évenkint százával lángelmü tanítványt kívánni s nem tartani érdemesnek, a legjobbaknak a legjobbat nyújtani, mert kevesen vannak. Socratesnek egy tanítványa volt Plató, Faradaynak egy Tyndall, Johannes Müllernek egy Helmholtz. A haladás a középszerűség nyomasztó iskolaporából a szellemi munka komoly élvezete felé vezet. Az egyetem ne legyen a középszerűség iskolája. Arra, hogy a középszerűség valamit tanulni kénytelen legyen, a vizsgakötelezettség s a gyakorlati pályáknak qualifikátiótól való feltételezése elegendő. Az egyetem legyen a haladás, legyen a haladók intézménye. Dr. DelVAdami Rezső. Az elfogadás hiánya miatti biztosítási [viszkeresetról váltómásolatnál. (A váltótörv. 76. §-ához.) Az eredeti váltó gondviselője köteles azt annak kiadni, ki jogosultságát az átvételre a másolaton levő eredeti hátirattal vagy más j módon igazolja. A kiadás megtagadása esetében a másolat birtokosa azon forgatók ellen, kiknek eredeti hátiratai a másolaton vannak, csak a vlttörv. 73. §-ában érintett óvás felvétele után élhet biztosítási viszkeresettel (76. §.), vagyis ha igazolja: 1. hogy az elfogadás végett elküldött példány neki a gondviselő által ki nem adatott; 2. hogy az elfogadás a másolatra nem teljesittetett. A 73.§. 2. pontja ugyan igy szól: »hogy az elfogadás a másodlatra nem telj esittetett«. Azonban, miután a hivatkozó §. a másolatról szól, s a plures literae cambiales in idem debitum s a plures literae cambii között lényeges különbség van, (bár törvényeinkben a hasonló fogalmak néha összezavartatnak, mint p. o. a keresk. törvény 416. §-ában a rakjegyeknél) világos, miszerint a másodlatokról szóló 73. §. hivatkozott pontja nem betű szerint, hanem csak a kellő értelmezés mellett olvasható ; épugy mint p. o. a pprtsnak a váltóeljárást szabályozó rendeletben nem módosított intézkedései is mindig csak a váltóügyek természetének megfelelő értelmezés mellett alkalmazhatók helyesen a váltoeljárásban. >Másolat« olvasandó »másodlat« helyett már azért is, mert sehol sem mondja a vlttörvény, hogy a váltómásolat birtokosa az elfogadás hiánya miatti viszkereset érvényesítése végett váltómásodlatot volna köteles kiállíttatni magának és mert különben is ily kötelességjfeltevése mellett a biztosításhoz! igény illusoriussá válnék legtöbb esetben a másodlat beszerzésének hosszadalmas procedúrája folytán, minden esetben pedig, ha a kiállításra kötelezettek a kiállítást megtagadnák. Kétségtelennek vehetjük tehát, hogy vonatkozással a 76. §-raa73. §. 2. pontjában »másolat« értendő »másodlat« helyett. Érdekessé lesz igy a 76. §. idézett rendelkezése szemben a 21. §-al, mely, ellentétben előbbi váltójogunkkal, határozottan megkívánja, hogy: »az elfogadást magára a váltóra kell ráirni.« Ennélfogva ki van zárva törvényileg lehetősége is annak, hogy az elfogadás a másolatra joghatályosan teljesíttessék! Nem akarunk ezúttal azon kérdés megvizsgálásával foglalkozni, vajon áll-e az oly feltétlenül, mit a communis opinio tart, hogy t. i. az óvás ott, hol kívántatik, nem csak instrumentum necessarium, hanem kereseti jogalap (Klagsfuudament) is. E felfogás visszássága s a kérdés nagy hordereje az elfogadó csődbejutása esetében lép különösen előtérbe. Annyit azonban petitio principii nélkül véljük állithatni, miszerint oly esetben, mikor nemcsak emberi belátáshoz mért biztossággal előre látható, hogy az illető cselekvény (elfogadás, fizetés stb.) nem fog teljesíttetni, hanem mikor annak teljesítése jogilag lehetetlen, hogy ily esetben obligatio ad diligentiam, hogy ily esetben óvás szüksége fen nem forog. Az óvás lényegében nem vehető másnak, mint egy tény bizonyítékának, mely tény ha lehetetlen, annak bizonyítása nem lehet szükséges. Már pedig a másolatra az elfogadás joghatályosan nem teljesíttethetvén, igy józanul nem tétethetik a másolat birtokosának különbeni jogvesztés terhe mellett kötslességévé oly tényre vonatkozó bizonyíték beszerzése, mely tény lehetőségét maga a törvény feltétlenül kizárja. Nem lehet tehát, hogy a másolat birtokosa a kibocsátó s másolaton előforduló forgatók elleni biztosítási viszkereset fentartása végett köteles legyen óvást felvenni arra, hogy nem történt, mi secundum legem nem is történhetett. Antinómiával állunk szemben. Az egyik §. intézkedése kizárja a másikét. Bármily tisztelettel viseltetünk a törvény szövegének méltósága iránt, nem magyarázhatjuk magunknak a 76. §. ezen rendelkezését máskép, mint, hogy annál a törvényhozónak emlékezetéből kicsúszott volt e 21. §. intézkedése. És ezt nem menti azon körülmény, hogy a ném. vltv. ugyanezen vitiumban szenved. Hogy állításunkat a könnyelműség látszata ne érje. bátorkodunk néhány példát felhozni, melyek igazolandják, miszerint törvényhozónk emlékező tehetsége csakugyan gyenge volt néha a §-ok construálásánál. A 22. §. szerint az intézvényezett az elfogadást a váltóban kitett összeg egyrészére szoríthatja; minden más megszorítás az elfogadás teljes megtagadásának tekintetik. A szomszédos 25. §. pedig következőleg szól: »ha az elfogadás általában nem, vagy megszór ittassal avagy nem az egész összegre történt* stb. A 28. §. 2. pontja értelmében az elfogadás hiánya miatt nyert biztosíték visszaadandó: ha az előző ellen, ki a biztosítást adta, a váltó lejáratától számítva egy év alatt fizetési viszkereset nem indíttatik. Hisz a föld egyik sarkától a másikig a kereskedelmi közforgalom majdnem egész világpiaczára nézve szóló váltóknál elenyésznek a váltóbirtokosnak az előzők elleni viszkereseti igényei: j már 3, illetve 6 hónap alatt. Miért egy évi határidő, mikor 3 hónap múlva már elévült minden igény, már nincs semmi biztosítandó ? Vagy uj jogi categoria legyen-e ez biztosíték biztosítandó követelés nélkül ? Avagy tán csak nem állt Island s a Faröi szigetek zord vidéke oly magas kegyében a törvényhozónak, hogy arra való tekintettel alkotta volna az általános szabály alakjában szerkesztett 28. §. 2. pontját ? — Elfelejtette továbbá a törvényhozó, hogy a forgatónak a kibocsátó s a többi előzők elleni viszkeresete eldöntésének időszámítására kétféle kezdőpontot vett fel, é. p. a fizetés napját, ha a forgató előbb fizetett, mintsem ellene a kereset indíttatott, a kereset kézbesítése napját minden más esetben. A 28. §-ban pedig csakis a váltólejáratról szól mint a biztosíték visszaadását kötelező egy évi időmúlás kezdőpontjáról. — A 87. §. szerint a váltókeresettel megtámadott forgató viszkereseti jogainak az elévülés elleni biztosítása végett perbejelentéssel élhet az előző ellen. Miután ily perbejelentés folytán a perbejelentő elleni birói határozat jogerőre emelkedésének időpontjáig praescriptió dormit, igen fontos azon kérdés, vajon perbejelentés esetében is visszaadandó-e a biztosítók, mert a fizetési viszkereset a 28. §-ban rendelt határidőben meg nem indíttatott, avagy felfüggeszti-e a perbejelentés a fizet, viszkereset meg nem indításának ezen hatását is ? Erről is megfelejtkezett intézkedni a törvényhozó. Csak példakép, nem taxatíve hoztuk fel a feledékenység ezen eseteit, hogy fenebbi állitásunk alakilag is mitigálva tűnjék fel. Illuc ubi abii, redeo. A 76. §. s a 21. §. közt tehát nyílt antinómia van. Igaz ugyan, miszerint szöveghomály vagy általában szövegnehézségnél nem dönt *