Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 48. szám

Külön mellékletek: a „Döntvények gyűjteménye“ MAGYAR .

az „Igazságügyi rendeletek tára*4 és az „Igazság* ciiaiv

ügyi törvények anyaggyüjteménynyel“.-------— >---------------------------------------------------------------------------------v a helvben házhoz hordással, vagv vidékre bérmen--------- F ■ 1 W W ■ ^ /W H ^ tes szétküldéssel)

A^iÄm|«i^’i»!:?lihA^ÖSek r| | H I J 1/1 I ^ ^ a „Magyar Themis“, a „Döntvények gyűjteménye11

9j » m K I® es az „Igazságügyi rendeletek tara“ czimu melI I / H lékletekkel együttesen: egész évre 10 forint,

Szerkesztőség: Nagy korona-utcza 14. sz. ■ ■ ■ I 1 J V I ■ k ^ ,élévre 5 ,orin,• ne9yedévre 2 forint 50 kr.

— — - _JKL_ _JL_. rV y Az előfizetési pénzek bérmentesen, vidékrő

... ........................... , , Ä lepczélszerübben postauta lvánv utján

Kiadó-hivatal: IV. baratok-tere 3. sz. küldendők.

A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA.

MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT

Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum“ részvénytársaság. * III.

TARTALOM: A bírói kinevezések és előléptetések kérdése a hetedik magyar jogászgyülésen. (Justus.) — A részvénytársaság megalakítása. Dr. Nagy Dezsőtől.

— A keresked. törvény 491. §-ának magyarázatához. (S. S.) — A VII. magyar jogászgyülés tárgyalásaiból. Dr. Szegbeő Ignáoz beszéde a

III. szakosztályban a felebbezés kérdéséről. (Befejezés.) — Különfélék. — Degközelebbi csödbejelentósi határidők. — Kivonat a »Budapesti Közlöny «-bői (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások).

Kileiiczedik évfolyam. fs. szám. Budapest, 1879. november 6.

A bírói kinevezések és előléptetések kérdése

a hetedik magyar jogászgyülésen.

E kérdésben, melynek tárgyalása a legérdekesebb volt, a többség elfogadta Dr. Günther indítványát, melynek sarkpontja a bíróságok jelölésjoga.

Nem akarjuk e nagy problémát számtalan vonatkozásaiban vizsgálni, melyeket Csemegi beszédében jelezett. Csak a jo- gászgyülési tárgyalás némely sajnos jelenségét kívánjuk felderíteni, mit ott tenni illő nem lett volna.

Az első sajnos jelenség az volt, bogy az egész kérdés, túlnyomóan közjogi jellegének mellőzésével, mint hivatalnoki, bírói jogkérdés tárgyaltatott.

Azt hozták fel a kormány »önkénye« ellen és a fő- biróságok kötelező propositionalis »joga« (alias önkinevezése) mellett, hogy »tényleg« ezt gyakorolta az ország veszedelme nélkül már a hétszemélyes tábla, melynek hármas jelölésétől ő Felsége »tényleg« nem tért el soha. Hogy a hétszemélyes tábla mily középkori szervezettel, functióval és szellemmel ékeskedett, azt nem hozták szóba; hogy az ország »veszedelmének« akkor azt tartották, mit most alkotmányos szabadságának nevezünk, azt nem hozták szóba; de végre, mi döntő, hogy a hétszemélyes tábla mindig azokat proponálta, kiket az országbíró akart és az országbíró mindig azokat akarta, kiket az udvari kan- czellár Bécsben kijelölt, azt sem hozták szóba. Pedig ez magyarázza mega tényleges folytonos egyetértést, ez magyarázza meg a »veszedelem« elmaradását: tényleg akkor Magyarországon az a bsolutistikus kormány, a kanczellár, tehát az akkori (igazságügyi stb.) minisztérium, joga vagy ha tetszik önkénye alapján gyakorolta a bi- rói és egyéb kinevezéseket és előléptetéseket, a mennyiben utóbbiakról akkor egyáltalán szó lehetett.

Már pedig mi (azaz egyelőre a magyar nép óriási többsége) nem akarunk kanczellárt felelős minisztérium helyett, mert ha a politikai felelősség nagy biztosíték nem volna is, biztosíték az uralkodó párt keletkezése a népakaratból. Mi nem akarunk Garay úrral visszamenni az ősi biró-király, summusjustitiarius, szerepléséhez, mert a. király nem kormányoz csak felelős kormány által, hol alkotmány van, mert a bírák, kinevezése nem uralkodás, hanem kormányzás ténye, és mert mi alkotmányunkat fen akarjuk tartani, és tudtunkkal — eddigi szelleme után Ítélve — ezt akarja a magyar jogászgyülés is. Az említett érvelés pedig mit sem bizonyit, mert akkor is, midőn a hétszemélyes tábla candídálni szokott, az akkori igazság- ügyér nevezte ki »tényleg« s »önkényleg« a birákat; epélda s a jogfolytonosság tehát épen a mellett szól, hogy most is

— csakhogy a »felelős« miniszter — függetlenül járhasson el a kinevezés és előléptetés tekintetében.

Voltak, mint Bróde, kik, mint előttük senki, a számtalan iró közül, kik e kérdéssel foglalkoztak, a politika i vonatkozást mellékesnek és az egész kérdést tisztán adminisztr ativ természetűnek vélték.Ezen »osztrák-német« bureaukratikusfelfogásmel- lett azonban egészen közömbös, melyik hatóság nevez ki és léptet elő, és csupán az bir fontossággal, kit lehet kinevezni vagy kit kell előléptetni, illetve kit nem lehet, nem szabad kinevezni, előléptetni. Megállapítandó a qualifikatio, minő az életkor, szolgálati idő, talán még előléptetési vizsga letétele, melynek alapján kinevezni, előléptetni szabad. Érdem, igaz- siigosság, szóval az egyén érdekeinek és jogainak szempontja itt háttérbe szorul a hivatalrend előtt, mert mindig lesz százszor több qualifikált egyén, mint előléptethető. Ezért képtelenség az egyén szerzett jogá- r ó 1 beszélni; ha az egyén joggal bírna, p. o. anciennitás szerint előlépni, illetve hasonérdemü által meg nem előztetni, akkor az állam e jogot, az igazságosságot már akkor sértené meg, midőn kevesebb felső, mint alsó birósági állomást szervez, és akkor az elő nem léptetettnek is legalább fizetését s rangját felemelni kellene, ha helyén mégis marad, sőt tál án azért, hogy kényelmetlen helyéről joga szerint még elő nem léptethető, külön bonifikatioval kárpótolni, mely utóbbi esetben a verseny az »elő nem léptetés« jogszerzése felé fordulna. A bureaukratikus hierarchia »zopfos« szervezete, a rendszer a génié helyett, mint Bróde mondá, a sorban előléptetés azonban az államszolgálat érdeke szempontjából is a legszerencsétlenebb. E rendszer ugyanis a versenyt és törekvést zérusra redukálja: az emberi természettel ellenkezik minden különös erőkifejtés, melynek nem felelhet meg semmi siker, melyre nem ösztönöz semmi jutalom kilátása; az emberi természettel ellenkezik, a vágyat: mások felülmulása által kitűnni, — mi a legtöbb tehetség és nagyság forrása, — ott táplálni, hol mindenkivel egyenlőnek kell lenni, és mások irigységéért s haragjáért, a nagyobb fáradságért semmi sem kárpótolhat. E rendszer az egyéni képzettség és buzgóság, pontosság, lelkiismeretesség, szóval az egyéni érdemnek és az állami érdeknek méltatását a priori kizárja. Azon véletlen dönt, ki szolgál tovább, ki él tovább, és rendszerint — kiváló embereket kivéve, kik csak a szabad kinevezés rendszere mellett érvényesülhetnek, — ez a kényelmes, azaz tunya, nem ideges, hanem nyugodt, azaz kevés szellemű egyén lesz. Ez tehát oly küzdelem az előléptetésért, hol Darwin elvei szerint a méltatlannak legtöbb chan- ceai vannak: a roszak kiválása, fejlődés az ősz generalis-biró typusa felé. Azonfelül e rendszer, — mi még fokozza helytelenségét,— miután az első kinevezéseknél (birósági jegyzők stb.) nem alkalmaztatható, mert itt a kinevezendő egyének még nem szolgáltak s bírák előtt még ismeretlenek, azok nagyobb része pedig, mint általán az embereké, kevés érdemű egyén, miután mégis épen ezekből véteti a felső bírák nagyobb számát, kik, mint minden korlátolt ember,