Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 48. szám
362 ismét a szellemtelen alattvalókat fogják kitűnőknek elismerni s collegákul proponálni : valóságos átkos circulus vitiosus, oly létra teremtője, mely épen nem — Jakab-létra. A hiba hibát szül és megörökíti önmagát. Az első szervezéskor, az első tömeges kinevezéseknél elkerülhet- len hibák helyrehozliatlanokká válnak. Az elsőbiróságok óriási személyzetet igényelnek: ebbe silánynak is kell jutnia, mert nincs elég kitűnőség. Ezért kell a kiválasztást megengedni az előléptetésnél. Eta e rendszer enyhítve lesz, ha a tour vagy a birói propositio nem kötelező, akkor minden a réginél marad, és a mi változik, csak in peius változik. Kérdés lehet, valószínűen ki választja ki a legérdemesebb egyéneket, a miniszter vagy a felső biró ? ki ismeri őket inkább és ki akarja inkább érvényesítésüket? Úgy állították oda a dolgot, mintha a miniszter eo ipso bornirt, a felső biró merő szellem, a miniszter mindig részrehajló, a felső biró merő igazságosság lenne. E nevetséges feltevés, e képtelen kiindulási alap bizonyítja a komoly érvek hiányát. Tévedés, nepotismus igy is, amúgy is érvényesül egyaránt, sőt a biráknál inkább, mert egyoí- dalubbak, — csak bírákat becsülnek, — mert több érdekelt kevesebb (semmi) felelősséggel proponál. A miniszter oly tisztességtelen, oly botrányos dolgot soha sem mivelhet, mint a biró tehetné; és ha a miniszter miveli, őt megbuktatni, elejteni lehet, a biró ellenben — elmozdithatlan. A biró fegyelmi felelőssége is csaknem illusoriusabbnak bizonyult nálunk eddig, mint a miniszter politikai felelőssége. A fegyelmi bíráskodás enyhesége azt igazolta, hogy bíróságaink elmozdithatlanságán túl menni nem lehet, legkevésbbé az önkiegészitésre, mely nem a függetlenség corollariuma, hanem tulhajtása. Azt mondották, a biró szokva van igazságot szolgáltatni. Mintha birói íunctio volna a kinevezés. hol a peres pro és contra egy törvény mérlegén vizsgálható ! A bírót nem szabad felruházni oly kormányzati functioval, mint a kinevezés, melynél vagy felelőssé azaz függetlenségre képtelenné, vagy önkényhez szoktatottá azaz függetlenségre érdemetlenné tenni kell. Ha önkény a személyválasztás, a birónál is önkény marad. A mit Günther az imperium, társadalom s állam érdekei kiegyeztetéséről mondott, az abakadabra, por a tömeg szemébe, parlamentáris taktikában sem tűnt, szándékos értelmetlenség. Népbirák és hivatalnokbirák önkiegészitése oly rokonok, mint nap és éj. Günther ur egész véleménye egyáltalán alig tartalmaz érvet s arra mutat, hogy ő a kérdésnek sem alkotmányjogi, sem közigazgatási politikai oldalát és horderejét még csak nem is sejtette. Jelen igazságügyi állapotaink és szervezetünk oly felfogása, mintha a miniszter a birákat politikai érdekből cor- rumpálná, őket csupán pártszempontból előléptetné és kinevezné, mintha minden aljegyző pártérdemei lennének döntők, mintha minden biró pártérdemszerzésre törekednék, hogy előléptettessék, merő agyrém, ferdités, valótlanság. Ha pedig oly őrültek és oly rosszak volnának népképviselőink többségéből vett kormányzóink és oly nyomorultak, oly corruptibilisek biráink, hogy a magasabb fizetés reményéből esküszegők, becstelenek lennének, akkor hiába lesz jelölés, hiába lesz summus justitiarius, hiába lesz minden. Ha e feltevés áll, akkor ne beszéljenek az igazhoz szokott bíróról, ne beszéljenek társadalmi erkölcsről: akkor veszve vagyunk és nem érdemiünk mást, mint azt, hogy veszve legyünk. Mi azonban ez agyrémeket nem osztjuk; mi oly politikai túlkapást sem látunk nálunk, mint a nyugoti miveit államokban, Angliát sem véve ki. Minálunk legkevésbbé várható több képesség s jó akarat, illetve kevesebb nepotismus a felső bíróságtól, mely csak birákat jelölve meg, elzárt kastot alkotna, holott az államérdek követeli, hogy más jogászkörök kitűnőségei is kineveztethessenek egyenesen a legfőbb bírósághoz, melynek nemcsak ellenőrző s perdöntő, hanem jogalkotó hivatása is van. Jelölési joggal ezért legfölebb vegyes bizottság volna felruházható, minőt Cesarini túrákból, ügyvédekből, jogtanárokból szerveztetni ajánlott. De nálunk ez sem korszerű még; nálunk a nem kötelező propositio is gá- i tolná az alkotmányos szellem fejlődését a miniszteri felelősség természetes csökkentése által. A második sajnos jelenség a tárgyalás alapját képező egyetlen Günther-féle véleménynek — charlatanismusa volt. Meg nem nevezett források nyomán csodás dolgokat mesél. Uj eredeti angol munkákat említ, de nem idéz, midőn a nem említett Annuaire de la société de législation compa- rée után az angol igazságügyről a kérdésre nem tartozó épületes történethalmazt elbeszél. Nem akarunk a hibák részletezésébe e helyütt bocsátkozni. Csak azt constatáljuk, hogy Günther a lord kancellár kinevezési jogára, mint mintára, hivatkozott, a mi jelen miniszteri kinevezési rendszerünk ellen, holott alord chancellor nem egyéb mint az angol igazságügyminiszter, a cabinet felelős tagja. Azt mondá a teljes ülésben Günther, hogy ez ellenvetés nem áll 1876. óta, mert azóta a lord kancellár a legfőbb itélőszék birája, elnöke, minek hiteléül mindjárt két sort angolul felolvasott. Ha azt mondhatta volna, hogy 1876 óta nem miniszter, értelme lett volna. így azonban, fel nem tétethetvén az, hogy tudós gyűlésben tudatosan valótlant mond, vagy elhitetni akar, csak azt igazolta, hogy soha angol munkát nemcsak birói szervezetről, hanem bármely jogi tárgyról nem olvasott, mert különben tudnia kellett volna, hogy a lord kancellár, mióta e hivatal létezik, tehát évszázadok óta, mindig az ország első birája, és eltekintve a lordok házának bíráskodásától, 1876 előtt is az 1873-ki Supreme Court of Judicature Act (36.—37. Viet. c. 66.) alapján egyesitett, illetve alkotott főtörvényszék elnöke és a XIII. század óta 1873-ig a court of chancery elnöke, az equity law alkotó tényezője volt. Az egész angol jogfejlődés s jogtörténet diszeleme a világhírű lord kanczellárok praetori működése. Érvül állítani, mint Günther tévé, hogy 1876. óta a lord kancellár tényleg biró is, annyit tesz, mint ez egész angol jogfejlődést és jogtörténetet nem ismerni. Angliában különben egyrészt a miniszteri felelősség a kinevezésekért nem áll papíron, másrészt a parliamentnek joga vau bírák elmozdit- tatását kérni (fentartva 12. —13. Will. III. c. 2. s 1. Geo. III. c. 23.), bírák felett felügyelni, ellenük vizgálatot indítani, őket megfenyíteni, mint mindenki tudja, ki a parliament történetét ismeri. E jog gyakorlásának újabb esetei közül ismeretesek Campbell lord kancellár (Hans. Deb. 173. k. 824. 1.), egy irlandi biró (Mirror of Pari. 1833. 2935.—2937. Ik. s Hans. Deb. 177. köt. 196. 1.), egy alkancellár (Hans. Deb. 172. k. 871. 1.), egy middlesexi törvényszéki segédbiró (u. o. 175. k. 1061. 1.), s a bombayi bagatellbiróság egy tagjának (1866. 1. fentieket is A. Todd: Az angol parliamenti kormányrendszer 1.457. 1. c.) esetei, hol az illető vétke majd csupán bizonyos kifejezések használata a baron belül, majd tulszigoru Ítélés stb. volt. Megköszönnék Angliában Günther ur propositióját és megköszönnék a magyar birák az angol rendszer alkalmazását, hol előléptetésről komolyan szólni sem lehet. Ennyit az angol mintáról. A portugalli relates s hasonló hiteles adatok próba-követil csak még azt akarjuk vizsgálat tárgyává tenni ez alkalommal, mit Günther a con- tinens mintaszervezetéről, a franczia bíróságok can- didationalis jogáról mondott, mely szerinte azok tekintélyének s önérzetének alapja, melyet az an XI. fructidor 18. s an XII. fructidor 16. igazságügyi rendeletekkel először, az 1817. febr. 26, 1830. octob. 29, 1848. auguszt. 16, 1853. febr. 22, 1872. s 1877. keltekkel részletesen szabályoztatott. Nagy pathoszszal mondja Günther: »a franczia bíróságok régi hagyományokon nyugvó kiegészitési rendszere hiúsította meg a gloire legragyogóbb korszakában is a kormány-törekvését« — »a császár (I. Napoléon) a bíróságok hagyományos candidationalis jogához kötve volt« — »a bíróságoknak önérzetesen gyakorolt — napjainkban is gyakorlott — candidationalis joga« — »Villarguesmeg van elégedve az eredményekkel« stb. (A magy. jogász- gyűlés évkönyve 1879. évre I. 236. 237. 239. 240. lk.) És mindez tiszta humbug! Az idézett rendeletek soha sem léteztek, vagy a melyek
