Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 47. szám - Pár szó az ingatlanárverés jogerőre emelkedése időpontjáról

— 356 — nának. — De ha az 581. §-t már épen elemezni akarjuk : akkor lehetne abból még egészen más osztályozást vagy a decisiótól eltérő más következtetést is kivonni. Hogy csak egyet említsek, a kérdéses esetben megkülönböztetés a részben is forgott szőnyegen, vajon a panaszlott végzés megtagadó természetü-e ? a mi, mellesleg mondva, fölötte meddő kérdés volt, mert ha csak tiz krajczár iránt forgott is fen megtagadás, azt formális pcruton kellett volna orvosolni — ha már egyszer a betűszerinti fölebbezési jogorvoslat mit sem ért. Az mondatik ott továbbá, hogy hivatalos eljárás esetében érdemi kérdés eldöntése elő nem fordul. Már ezt a publicum valóban nem köszöni meg, mivel a szerint az elsőbb ó tehet a hagyatékkal érdemileg, ami tetszik, az odafent nem tekintetik érdembeli iutézkedésnek ; s ekkép ellene sem fölebbezésnek, sem semmiségi panasznak helye nem volna. Amit pedig a decisio az elsőbiró tisztéül egyesség esetében felsorol, az csak elfogadás vagy perre utasítás volna ? panaszt tehát fölterjeszteni nem is volna szabad? még semmiségi panasz utján sem? Hanem azon veszteség, mit a törvény betűjének fenebbi birói értelmezése a kérdéses esetben okozott, sokáismétlődnialigfog,akülönsemmiségi panasz és fölebbezés majdnem széditörendszere, a formák szélsőségig feszítésére fejlődött semmitőszéki intézménynyel együtt,talán nemsokára megszünend, legfölebb azon baj fog elöállani, hogy a mégis tapasztaltabb semmitőszéki birák helyett szűkebb látkörü másod íoku birák, helylyel-közel nagyon is fiatal pótbirák fognak ítélni erősebb hagyatéki kérdésekben, melyek aztán a fenti decisiónál még kevésbbé érthető logica áldoza. taivá lesznek, — kivált miután minden uj törvényre ugy is egy halmaz replika fölebbezés, szak- s hírlapi czikk támad, mely az egy értelemre jutást máskép is megnehezíti. Még a mostani csekélyebb számú §§. mellett sem voltam képes megértetni illetékes helyeken például, hogy a hagyatékokat csak activ részükben venni hivatalos gond alá, passiv részükben pedig a nélkül hagyni: sérelmes ; sőt a jelenlegi perrend szerint nem is igazságos. Néztem e részben az uj javaslatot is, mely nem mindenről szól ugyan, hiszen a hagyaték időközi kezelését is kihagyja, de czimei mégis elég számosak s hangzatosak; azonban 42-ik §-ában azt olvassuk, hogy az örökös az örökhagyó hitelezőit és a hagyományosokat bírósági beavatkozás nélkül tartozik kielégíteni, s ha nem akarja, akkor az összes vagyont gondnoki kezelés alá adni tartozik. Ezzel pedig a jelen helyzetnél jobb teremtve nem lesz; hitelezők kielégítésére pénz nincs; a hitel is drága; a gondnoki kezelés pedig — medicina morbo peior. Aztán a 43. §. végén foglalt sanctio szerint az örökös a hitelezőt követelése felvételére nem is kényszeritheti, — legalább ezt jelenti az, hogy az összehívás által a hitelezők jogai nem érintetnek; mert e szerint például azon részvénytökét, mely magas árfolyam mellett vétetett föl, alacsony árfolyam idején a hitelezőre visszatukmálni nem lehetne. De a kielégítési kényszer a 86. §-sal sem egyeztethető össze, mely szerint az örökösök a tartozásokat az öröklési hányadtól eltérő részekben is megoszthatják, (mely elv pedig a javaslat egyik fénypontját képezi,) mert a mit ki kell elégitni, az osztály tárgya többé nem lehet. A törvényszerű osztály természetét nem ismerhetjük ki a fenti §-okból; valamint nem ismerhettük ki az eddigi perrend szabályaiból. Bizonyos esetben éveken át »törvényszerü osztályra« lettünk utasítva, de se a kiküldött közjegyző, se a felek ki nem találták, mit ért a bíró alatta, — maga pedig a világért meg '} nem mondta volna; mikor azután évek múlva megsokalta veszteségeinket és kínlódásunkat, akkor fedezte fel különös gratiaképen: hogy az adósságok végett szerezzünk elegendő pénzt, és azután egyetlen egy embert bízzunk meg elosztásával ! Enyhítve lesz az ily baj azzal is, ha perenkivüli ügyekben eltöröltetik azon szabály, hogy a biró a maga nézeteit a felekkel nem közölheti. Mely titkolódzás most pláne oly szélsőségig megy, hogy a biró saját helyettesét, az általa kiküldött közjegyzőt se informálja, hanem amit ez utóbbi tesz, azt ő egy tollvonással cassálja. Hátha még a hagyatéki referens uj, és a helyismeret-hiányt az ügyek nehezítésére használja, — amint megtörtént, hogy 28 év óta helyben működő ügyvédtől az uj biró azt kérdezte, miként tudhatja ő, nem akar-e az ügyvéd ur valakit megcsalni? De bocsánat, ily bajok orvoslására talán csak századok múlva kerül a sor. Ma az initiativák focusán — a jogászgyüléseken — egészen más érdekek ventiláltatnak, mint a véreknek »világos« öiökösödés esetébení érdekei. Dr. Vida Lajos. Pár szó az ingatlanárverés jogerőre emelkedése időpontjáról. Az ingatlanvégrehajtás egyik legfontosabb mozzanata kétségen kivül az árverés jogerőre emelkedése. Ezen időpont az, melyben a végrehajtató a követelése fedezésére annyi nehézséggel realizálható ingatlanvagyon értékéhez végre mint készpénzhez közelebb léphet, melyben a végrehajtást szenvedett elárverezett ingatlanának tulajdonát elveszti s midőn a legtöbbet igérő árverelő a részére leütött ingatlant az árverési feltételek teljesetése mellett tulajdonába veheti. Ily fontos következmények fűződvén az árverés jogerőre emelkedéséhezi a jogkereső közönségre nézve nem csekély érdekű dolog biztosan tudni azt, hogy egy árverés mely időpontban emelkedik jogerőre, | miért is minden végrehajtási eljárás elengedhetlen feladata e tekintetben miöden kétséget kizáró biztossággal intézkedni. Polgári perrendtartásunk nézetem szerint e tárgyban, ha nem telje| s' n szabatosan is, de eléggé érthetőleg rendelkezik, a mennyiben a 442. §. j illetőleg 297. §. 21. pontja s a 298. §. a) pontja alapján kifejlett gyakorlat szerint az ingatlanárverés jogerőre emelkedik, ha ellene az árverés* cselekmény napjától számított 3, illetőleg 8 nap alatt semmiségi panasz nem emeltetett vagy a most említett határidőben benyújtott semmiségi panasz elvettetett. Ennek daczára azonban egyes bíróságok eljárásából azon sajnos tapasztalás meríthető, hogy némely bíróságok gyakorlata az árverés jogerőre emelkedésének constatirozása tekintetében is bizonyos ingadozásban szenved s ez által az igazságszolgáltatás menetére igen zavarólag s kártékonyán hat. Ezen ingadozás abban áll, hogy némely búóság akkor, midőn hozzá az árverési jegyzőkönyv beérkezik, az árverés netalán jogerőre lett emelkedésének legkisebb kutatása s a netaláni jogerejüség esetén a sorrendi tárgyalás rögtöni kitűzése nélkül az árverést egyszerűen helybenhagyja, erről az érdekelteket értesiti s a sorrendi tárgyalás kitűzését ezen végzés jogerőre emelkedésétől teszi függővé, mely eljárásból aztán természetszerűleg következik, hogy az ekként intézkedő biróság az előtte megtartott árverés ellen a semmiségi panaszt a helybenhagyó végzés kézbesítésétől számítandó törvényes határidő alatt is elfogadja s az által az árverés jogerőre emelkedését megakasztottnak ismeri. Egy tekintetre belátható, hogy a most jelzett eljárás, mely az árverésjogerőre emelkedését egy végzés meghozatala s kézbesítése megtörténtének szabályszerű igazolásától teszi függővé s ekként azt még semmisi ségi panasz be nem nyújtása esetén is gyakran hónapokig terjedő időre elodázza, a végrehajtás a nélkül is mód nélkül hosszú menetét I a végrehajtató s vevő nagy káráta minden ok nélkül lassítja. Azonnal | kitűnik azonban az is, hogy egy ilyen eljárás perrendtartásunkkal I homlokegyenest ellenkezik. Perrendtartásunk külön árverést helyben[ hagyó s külön sorrendi tárgyalást tűző végzést nem ismer s 441.— j 443. §-ainak, azokat a 298. §. a) pontjával összevetve, más értelmezés nem adható, mintáz, hogy az eljáró telekkönyvi hatóság a hozzá beterjesztett árverési jegyzőkönyvet nem veszi tudomásul addig, mig arról meg nem győződött, hogy az árverés ellen a pprdtrts. 298. §. a) pontja által az árverés mint birói cselekmény napjától engedett 3, illetőleg 8 napi határidő alatt semmiségi panasz be nem adatott; viszont azonban, ha ezen meggyőződést szerezte, egyenesen az a teendője, hogy a semmiségi panaszszal meg nem támadott, tehát jogerőre emelkedett árverést tudomásul véve, a tudomásul vevő végzésben egyszersmind sorrendi tárgyalást is tűz. Ugy tudom, hogy hazánk bíróságainak nagy többsége perrendtartásunkat a most feltüntetett módon alkalmazza. Ismerek semmitőszéki határozatot is*), mely az árverés ellen az ezt helybenhagyó végzés kébesitésétől számított határidő alatt beadott semmiségi panaszt mint elkésettet visszautasította. Ha azért egy-egy bii óságunk az általános gyakorlattal ellenkező eljárást követ, ennek okát nem lehet másban találnom, mint azon körülményben, hogy azon kiadmányi minták közt, a melyeket a bíróságok az igazságügyminiszterium utján kapnak, a 216. és 217. raktári számú végzésminták oly tartalmúak s egyenesen arra vannak rendelve, hogy a telekkönyvi hatóság a 216. rakt. számú végzésminta szerint hozott végzésben az árverést pusztán csak helybenhagyja, s a 217. rakt. számú végzést, mely a sorrendi tárgyalást kitűzi, csak akkor hozza meg, midőn a 216. rakt. számú végzés jogerőre emelkedett; némely bíróságok tehát a hibás kiadmányi minták után indulva a végzésformák betűinek a törvény szellemét feláldozzák. *) L. a Dárday-Gallu-féle Döntvénytár II. évfolyamában 151. szám alatt foglalt döntvényt.