Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 43. szám - Vélemény és indítvány

— 338 — A kötelemnek alávetett vagyon: értékfog^lom, s a kötelem tartalmát képező összértéknek, egyenlőnek kell lenni az adós vagyonának összértékével. Ez adja meg a jogi egyensúlyt az adós rendelkezési képességére, vagyona tekintetében. Ez egyensúlyt megzavarhatja az adós és a hitelező. Az adós az által, hogy egy hitelezőt kielégít, vagy egy jogi cselekvényt foganatosít, mely a vagyonban egy oly értékcsökkenést idéz elő, hogy az által a fenálló kötelmek értékösszegén alóli lesz; a hitelező pedig az által, hogy az adóstól ez értékösszeget elfogadja. Hogy az adós ilynemű cselekvése a hitelezők jogainak sértését magában foglalja; s mint jogtalan, a jogi cselekmény következményeivel nem birhat, bizonyítást nem szükségei. Ebből azon szabvány folyik, hogy az adós, fizetésképtelensége vagy vagyonelégtelensége esetében cselekvési képességében korlátoztatik. A vagyont jogszerüleg nem kevesbítheti. Ezzel az Actio Pauliana egyik eleme, mely az adós cselekményén alapul, meg volna állapítva. Térjünk ezek után át a másik elemre; az elfogadó hitelezőre. A kötelmi jogot uraló eddigi felfogás azon elvben sarkalt, 1-ör hogy az egymástól függetlenül keletkező kötelmek közt nincs jogi öszszeköttetés, 2-or, hogy a kötelemben rejlő jog érvényesítését a hitelező a netán fennálló többi kötelmek megsértésével is követelheti. Ad 1) Az egymástól függetlenül keletkező kötelmek közt összeköttetés áll elő, a nekik közösen alávetett vagyon tekintetében, a melyből minden hitelezőt egy a kötelemnek megfelelő értékrész megillet, de nem absorbeálhatja sohasem egy másik kötelmet megillető értékrészt ; vagyis az egyes kötelmek függetlenként jelenkeznek egymástól addig, mig azok teljesítése a vagyonban függetlenül es/közölhető; a mint ezen lehetőség megszűnik, a kötelmek összege mint egység, az alávetett vagyonnal mint értékegység áll szemközt. i Ad 2) A kötelem itt előterjesztett fogalma felment bennünket annak igazolása alól, hogy miért nem követelheti a hitelező a teljesítést fizetésképtelenség vagy vagyonelégtelenség esetében, de ezen soká megtámadni nem mert joga a hitelezőnek más szinben fog feltűnni, ha figyelembe veszszük azt,hogy a jogfejlődés feladata a magánjogi érdekek solidaritását az egyéni érdek fölé helyezni, s ezen elvet a kötelmi jogban is érvényesíteni s főfeladatául azt tekinteni, hogy az egyenértékű jogok coliisiója kerültessék. Soká tart, mig az egyéni egoismus a kötelmi jog keretén belül el akarja ismerni azt, hogy mig más jogát csorbitja, saját jogán is csorbát ejt. Ezzel meg van adva az Actio Pauliana második eleme, mely a hitelező személyében rejlik. Felfog tűnni talán, hogy az Actio Pauliana kérdését nem a forgalmat uraló s a kötelmi jogban magát érvényesítő jóhiszeműségre fektettem ; mert én a dolus álláspontját ez intézmény megállapításánál elegendőnek nem vélem és azt a kötelem fogalmában rejlőnek tartom, s a támadási kereseteket mint a kötelmi jog zárkövét fogom fel. Ha a jelzett intézmény azon szabványon alapul, mely az adósnak azt mondja = vagyonod felett nem rendelkezhetel, ha fizetésképtelen vagy, s az ilynemű cselekvények jogi hatályát el nem ösmeri, azon kérdés merül fel, vajon az elfogadó harmadik ellen e szabvány a maga teljességében alkalmazható-e, vagy sem. Az abstract jogi okoskodás a kérdés igenlő megoldására vezetne, mint ez a Code de Commerce 442 — 446. szakaszaiban történt, mely felfogás a régibb angol jogban is érvényre jutott. Jogi tételek érvényesülhetése azonban a forgalom igényei által módosítást szenved, s a forgalom biztonsága a hitelezőtől a fizetésképtelenség tudatát kívánja. Vajon e tudat mikép nyerje igazolását, annak megoldása az intézményt szigoríthatja, vagy enyhítheti. Figyelemmel kell lennünk végre a bevezetésben érintett gazdasági mozzanatokra is, melyek a támadási kereset behozatalát oly hangosan követelik. A forgalom, mely a hitelen alapúi, s lényegében u. n. személyes hitel — a bekövetkezendő*teljesités bizonyságán saikal. Minden, a mi ezt előmozdítja, a forgalmat élénkíti s a hitelt olcsósitja. Minél szigorúbbak az adós- és hiteltörvények, annál jobbak a jóhiszemű adós részére, mint Roscher mondja, és ha egyesek igényei ez által kielégítést nem is nyernének, a gazdaságra mindig csak a forgalom mint egész lehet mérvadó. Védelem a roszhiszemü adósok eljárása ellen, ez az mi hangosan követeltetik, és ha a materialis csőd fogalma valahol élénk elismerésre talált, úgy bizonyos az, hogy a forgalom körében, mely a fizetésképtelenség tényében, az adós minden további rendelkezését roszhiszemünek és a hitelezőket megkárosítónak találja. Ha a támadási keresetek meghonosítására egyetlen jogi indok vagy érv sem állna rendelkezésünkre, még akkor is a hitel s forgalom igényei kell, hogy döntők legyenek, s a világ összes népei gazd. történetében tényként tűnik fel előttünk, hogy az adós-törvények azon szigora, s a kötelmek teljesítésének azon biztosítása, mely a fejlődés első korszakában mérvadó, a jelenlegi hitelgazdaságban lassankint ismét érvényre jut. Egy a jövőben bekövetkezendő teljesítés biztosítása, szigorította a csődre vonatkozó büntetési szabványokat, de a hitel nem a jogsértés megtorlását, mint inkább a jogsértés megakadályozását s magánjogi következményeinek megsemmisítését követeli. Az A. P. ezek szerint nem egy idegen elem, mely a kötelmi jog elveivel össze nem egyeztethető, hanem ellenkezőleg a kötelem fogalmából folyik. S alapjában nem a csődjognak speciális, hanem tisztán magánjogi intézmény, s ezen itt vitatott természetéből folyólag érvényesülése a csőd alaki feltételeihez kötve nem lehet. Ezzel a kérdés elvi megoldása igenlő alakban kell, hogy történjék, miután igazolva van úgy a jogszerűség, mint a szükségszerűség. A felvetett kérdésben rejlő praemissa, hogy az A. P. csődesetében helyt fog, arra indít engem, hogy azok ellenében, kik azt a csődön kivül ösmeretes jogi s a forgalom állítólagos veszélyeztetett biztonságából merített érveikkel ellenzik, utaljak a csőd törvényjavaslatára, mely legközelebb törvénnyé fog válni — s a kérdés eldöntésénél kell, hogy figyelembe vétessék. A cs. tvénytervezet 89. §-ában a csődnyitásnak helyt nem ád, ha az adósnak csak néhány személyes hitelezője van, vagy ha a vagyon az eljárási költségek fedezésére nem elegendő. Az első feltétel a közönséges csőd, a második ugy a közönséges mint a kereskedelmi csődben felmerülhet. A javaslat ezen intézkedése folytán a nem kereskedő csődök száma csökkenni fog s a hitelezők azon kielégítési alaptól, melyet az A. P. által megszerezhetnek, ez esetben elesnének, sőt még a kereskedelmi csődben is a csalárd átruházás, mely a valódi ügylet alakjában jelenik meg, vagyonhiány folyeán egyáltalán megtámadható nem volna. A tvjlat a midőn a csődnek a 89. §. értelmében helyt nem ad, avagy a 166. §. értelmében a csődöt, a mennyiben a 89. §. feltételei a Csődper folyamata alatt merülnek fel, hivatalból beszünteti; lehetetlenítené az A. P. érvényesítését még csőd esetében is, a mennyiben azon támadási perek, melyek a tömeggondnok avagy egyes hitelező által indíttattak befejezhetők nem lennének. A csődtörvény idézett két §-a feltételezi azt, hogy a törvényhozó hacsak önmagával elvi ellentmondásba nem akart jönni, a hitelezőnek jogot fog adni, hogy azon jogügyletek a melyek csődben megtámadhatók, a mennyiben csődnek nem lehet, helye csődön kivül is megtámadhatók legyenek. A törvényhozás tehát a midőn a csődtörvényjvslt, itt idézett két §-át törvényerejére fogja emelni, elvileg megoldotta ama kérdést is, váljon az A. P. csődön kivül helyt foghat-e. Az előadottakból világosan kitűnik, hogy a kérdésben rejlő s többször érintett praemissa, a kérdésnek más mint igenleges megoldását, határozottan ki is zárja. A kérdés felismerésére szükséges lesz figyelemmel lenni arra, mikép oldatott ez meg a különböző államok törvényhozásában, és e tekintetben egy rövid áttekintést akarok adni. A római jogban. Dig. 42. 8. quae in fraudem creditorum facta sunt, ut restituantur. Cod. 7. 75. de revocandis his quae in fraudem creditorum alienata sunt. A római jogban az actio Pauliana csődön kivül is helyt fogott. Az ellenkező nézetet vitatják: Huschke. Z. J. Civ. u. Pr. K f. XIV. Fitting Archiv f. civ. Pr. XLIX. Huschke szerint az A. P. egyedüli czélja az adós vagyonából roszhiszemülcg elvont tárgyakat a csőd számára megszerezni. Fitting azt vitatja, hogy az A. P. csak csőd, vagymissioin bona esetében foghatott helyt. Ez ellenében Windscheid Pandekten II. k. 463. §. 1. Meischeider, das Anfechtungsrecht der Gláubiger 95. 1. és Schőnemann »Die Paulianiscbe Klage« 9. §. Az ellenérvek abban összepontosulnak, hogy 1) a missio in bona, csak végrehajtási eljárás és a conditio in