Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 43. szám - Vélemény és indítvány

érdekek megóvásának más, jobb eszköze, mint a köteles rósz intézménye nem léteznék ; mintha a köteles rész csupán a család irányában és erre és általában csak üdvösen hatna: akkor be lehet bizonyítani azt, hogy a köteles rész eltörlése csak forradalmi őrültség vagy korlátoltság kívánalma lehet. Ezen okoskodás azonban alapjában és minden izében hamis. Teljesen bizonyítja ezt számos történelmi tény. így p. o. azon nagy mozgalom, melyet Le Play Francziaországban a köteles rész intézménye ellen megindított, mely mozgalom, bár ellene a franczia tudományos akadémián kezdve a l"ghatalmasabb tényezők küzdöttek, országos mérveket öltött, nemcsak irodalmat, hanem szervezett, roppant testületeket is létrehozott, ezen mozgalom épen a család megerősítésének, a család erkölcsi és anyagi regeneratiójának szükségéből indul ki. Le Play és követői, kiket, 1872. évi vitánk után Ítélve, erkölcsi hit nélküli, vad forradalmároknak kellene tartanunk, épen ellenkezően a vallásos és politikai reactio emberei, kik a patriarkális család, patriarkális kormány és a tíz parancsolat alap;án állnak és a shaladás, felvilágosodás, polgárosodás« stb. jelszavak alatt értett irányelveket, a XVIII. század politikai hagyományát, mint hamisakat, erkölcsteleneket, az emberi nem boldogságának legnagyobb akadályait, kárhoztatják. így p. o. a legszabadabb, de egyszersmind legaristokratikusabb országban, Angliában, a legnagyobb anyagi jólét, legbensőbb családi élet és erkölcsi szellem honában, a fenálló korlátlan végrendelkezési szabadságnak bajnokai, élükön Mac Cuiloch, a gazdasági érdeken ki\ül épen a nemzeti aristokratikus szellem megóvásának szükségéből indulnak ki. Viszont a legradikálisabb demokratikus, forradalmi törvényhozás, mely valaha létezett, az 1791 —1793. évi Convention nationale, épen a család érdekében törölte el a köteles rész fennállott intézményeit, az ősi szokásjogban gyökerezett réserve coutumiére-t s a római joggal bevett legitimát, mint a család oltalmára elégteleneket. Látni ebb >1, hogy az 1872-iki szerepcsere mögött bizonyos qui pro quo rejlik. Egyáltalán helytelen volt, a politikai szabadságból kiindulni, melynek annyiféle a felfogása, midőn a sociális intézményekre való alkalmazásáról van szó. A demokratikus északamerikai egyesült államok fentartották az aristokratikus Angliából hozott korlátlan végrendelkezési szabadságot, bár ez ott nem maradt a törvényes örökösödés elsőszülöttségi rendjének puszta megerősítése mint Angliában, hol a szokás, a hagyomány, a közvéleménynek nevezett osztályelőitélet erösebb, mint bárhol a világon. A demokratikus, forradalmi Franciaország ellenben a gyermekek egyenlő kényszerörökösödését az igazságosság nevében mindenkor a végrendelkezés teljes szabadsága fölé helyezte. Egjá'talán téves, az állam, a politikai irány befolyásától, az abstrakt törvény szabályozásától teljesen függőnek képzelni oly egyetemes, elementáris társadalmi erőt és alkotmányt, minő a család. Megczáfolja e képzeletet a történet számos ténye, közöttük Anglia s az Unió idézett példái. Fenállhat valahol a köteles rész intézménye és mégis respektálják az arra nézve sérelmes végrendeleteket; lehet korlátlan végrendelkezési szabadság, és nem élnek vele; lehet törvényes örökösödési rend és mégis törvénytelen, eltérő, régi szokásba vett szabályokat követ a tényleges háromlások nagyobb része. Tudunk erre példát magunkról 1853. és 1861. óta. A jelzett sarkalatos tévedés mellett, melyet az 1872-iki abolitionális indítvány keltett, egy lélektani impressio szereplését emiitettük, mely a kérdés elhomályositására. hatott. Ezen impressiót a horror novi-nek nevezhetjük. Nagyon természetes, hogy legisták előtt, kik a tekintély súlyát érezni szokták, kik a római jog, a reactionarius német jogtörténeti és hegelianus iskolák tanain neveltettek fel, különczuek, korlátoltnak tetszhetik egy tanaikkal és tekintélyeikkel annyira ellenkező inditvány, melynek indokolása oly — szerencsétlen volt. Megszokott intézménynyel bizonyos eszmék, ezekkel érzelmek párosulnak, összenőnek, megcsontosodnak. Bizonyos idegenkedés, viszszatetszés, sőt erkölcsi iszony támad idővel azokkal m g nem férő, ellenkező, összefüggésüket felbontó eszmék és intézmények ellen. Ezen eszme- és érzelem-társuláson alapszik a nevelés, traditio, folytonosság. De a fejlődés, haladás másik eleme, a változás, és ennek szellemi szülője, a kétely és bírálat, szükségessé teszik, hogy azon eszme- és érzelemtársulás korlátjain felül helyezkedni képesek legyünk. Ha kérdést nem látunk az újban, ha nem kétkedünk a réginek helyességén, akkor nem Ítélhetünk elfogalatlanul fölöttük. Népszerű érzelem sugallata nem érv. Egy intézmény nem önczél, nem ünok, tehát léte nem érv. Itt pedig csak érveket szabad keresnünk. Itt nem arról van szó, hogy benső, u. n. sziv törvénye, azaz a nevelés, szokás stb. egyéni eredménye mit javai; itt arról van szó, hogy mórlegeljük azt, ha vajon a magyar nemzet jogéletének, társadalmi viszonyai fejlődésének jelen stádiumában a köteles rész intézményétől több előny vagy több hátrány várható-e ? Mert az obiectiv igazság hívének azon tudaton kell kezdenie vizsgálatát, hogy, mint minden politikai vagy társadalmi alkotásnak, ugy ezen intézménynek is, mely eredete óta par excellence compromissum, divergens érdekek egyességének jellegét viselte magán, szükségkép fény- és árnyoldalakkal kell bírnia, mi nélkül fentartását vagy eltörlését vitatni, értelemmel nem birua. A mig a köteles rész intézményének e hatását a magyar jogéletben, a hazai társadalmi viszonyokra, a mennyire az valószínűséggel egyáltilán meghatározható, nem ismerjük; a mig e végből eredetét, lényegét, társadalmi functióját meg nem vizsgáltuk, addig annak fentartása és szabályozása iránti vélekedésünk szükségkép önkényü, érzelmi, elöitéleti, találgató, de semmi esetre sem kimerítő érveken érlelt — ítélet lesz. Minerva készen ugrik Zeus fejéből; de a tudomány komoly férfiaihoz nem illő dolog mythoszt űzni. A tavali német jogászgyülésen a köteles rész eltörlése és szabadelvű reformja iránt tett indítványok ellenében elegendő volt, ez eszméknek és törekvéseknek franczia eredetet és socialistikus jelleget insinuálni, hogy megbukjanak a német nép jogérzületére hivatkozó porosz conservativismus előtt. Pedig a köteles rész épen Németországban római jogi eredetű és, mint az állam kényszerrendelkezése az egyén vagyonával, par excellence socialistikus természetű. Ily tévutakra ne kövessük a németeket. Praemissák, verifikált praemissák nélkül nincs megnyugtatói biztos conclusio. Már pedig a köteles rész előkérdéseire nézve a törvényhozások intézkedései, a tudósok elméletei szétágaznak s igy oly alap nincs a priori adva, melyből a köteles rész szabályait pusztán alaki következtetés utján levezethetnők. Az alapot magát előbb meg kell teremtenünk. Ez alaptól függ a részletek meghatározása. Ha valaki a köteles részben szükségörökösödést lát, ha azt a családi vagyonközösségre vezeti vissza, ha egyedül a tartási kötelezettségből indul ki, ha korlátozza a hagyatékra, ha kiterjeszti ajándékozott vagyonra: mindennek más-más kihatása lesz az egész intézmény szervezésére és igy a részesítendő személyek körének, a portio nagyságának meghatározására is. Mindezen kérdések pedig válhatlanul összefüggnek a törvényes örökösödés rendjével, a családi vagyonjoggal, az egész magánjogi rendszerrel. Hol ezen előkérdések nincsenek megoldva az adott tételes jogban; hol e jogszabályok egy ismeretlen X, minő az alkotandó magyar polgári törvénykönyv elvei, ott a köteles részre jogosultak és portioik meghatározása egy merő hypothesis, sőt hysteroaproteron. Ha nem ismerjük a törvénytelen és fogadott gyermek, a nő ál| lását a jogrendszerben, nem ismerjük a család jogi keretét és szervei zetét, a szülő és testvér állását az örökösödés rendjében, a felmenő és az j oldalrokonokra háromlás rendszerét, a házassági vagyonjog és hitvesj társi örökösödés szabályait, akkor a köteles rész szabályaira nézve vagy j csak sejtelmeket nyilváníthatunk, mi felesleges, vagy egyszersmind fel, tételesen egész jövő jogrendszerünket construálnunk kellene, mi egy | vélemény keretében kivihetetlen. Az adott alap, a jelen örökösödési rendszerűnek illetve rendszertelen örökjogunk tarthatatlansiga csak negatív kiindulási pontokat nyújthat. Ismervén a jogintézmények és jogelvek összhangjának szükségességét, egyetérteni fogunk a jelen rendszertelenség elitélésében, mint ezt a magyar jogászgyülés eddig minden alkalommal tanúsította. Egyetértünk az elvek azon elvtelen, legszerencsétlenebb compromissumának elitélésében, mely senkit sem elégített ki, sem a haladók, sem az ósdiak kívánalmait; mely az ellentétet nemcsak az intézmények és viszonyok között meghagyta, hanem intézmények és intézmények között is létesítette; mely az örökösödési jog terén az oldalrokonokra háromlásnak kétféle, egyaránt helytelen rendszerét állapította meg s általában a legellentétesebb jogintézményeket, közszerzeményt, hitvestársi örökösödést, özvegyi jogot és köteles részt a borzasztó consequentiák sejtelme nélkül halmozott egymásra és a jogintézmények összhangjának, a joglogikának, a rendszerességnek e sértése által joggyakorlatunkat a legnagyobb zavarba, bíróságainkat elkerülhetlen ellenmondásokba, jogbiztonságunkat egy sphynx örvényébe sodorta. De az 1861-iki országbírói értekezlet ez óriási hibáinak van egy mentsége: a rögtönintézkedés szükségessége, a kényszerhelyzet. Ezen mentségre mi nem hivatkozhatnánk. Szerves összefüggésükből kiszakított kérdéseket, melyek oly szorosan íügguek össze megoldatlan előkérdésekkel, mint a jelen kérdés, isoláltan tárg*alni oly eljárás volna, mind a mathematikusé, ki egy ismert pontból akarná egy ismeretlen fekvését meghatározni: a végtelen tér űrében tévelyegnénk. A. ur szerint legyen a köteles rész x., B. ur szerint y; evvel nem tájékozunk senkit, nem lendítünk semmin. Ha nemis lehetetlen, de helytelen, czélszerütlen a kellően még elő nem készített kérdés csaknem véletlennek nevezhető eldöntését forcirozni. Ha a köteles rész iránti igény jogi természetéről vitatkoznánk, vajon az örökösödési jog-e vagy kötelmi, követelés vagy támadási igény vagy mindkettő; ha vitatkoznánk tárgyáról, s érvényesítéséről, a vonatkozó kereset dologi voltáról stb.: mindenesetre nyerhetne valamit a sötétben tapogatódzó gyakorlatunk. Ellenben a köteles rész mennyiségéről és az arra jogosultakról, a kitagadás okairól értekezni a jelzett előkérdések meghatározása nélkül, a megvitatandó kérdések természetes sorrendjének felforgatása és ezért terméketlen spekulátió volna. Ily helytelen eljárást követ alkalmi törvényhozásunk, de mi ne essünk hasonló hibába. E szempontból kívánatosnak tartom, hogy a magyar jogászgyülés, a mennyiben most nem határozhat a köteles rész intézményének átalakítása vagy elejtése fölött, tűzze ki előkérdésül a törvénye* örökösödés alapelvei és rendje megállapításának és a köteles rész jogi természetének és átalakítása czélszeriW'gének kérdését. Ha eze': után