Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 43. szám - Vélemény és indítvány

— 334 deritésében nyilvánul. Segni il tuo corso e lascia dir le genti, mint a nagy florenczi mondá. E szellem képviseletében fekszik az intézmény közvetlen jelentősége. Ezért üdvözöljük a betedik magyar jogászgyülést! Dr. DelVAdatni Eezső. Vélemény és indítvány *) a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött azon kérdés felett: » Kiket és mily mértékben illessen köteles rész és mily esetekben engedtessék meg a köteles részből való kitagadásV« A kérdés feltételezi, bogy a köteles rész intézménye jelen szervezetében, mely kétségkívül baladást és compromissumot képez régi örökjogunkkal szemben, habár csak átmeneti megállapodásként, fentartassék. Azonban e feltevés mellett sem kerülhetjük el az egész intézmény eredetének, czéljának, jelen szervezetének vizsgálatát a végből, hogy fentartása esetén körének tágítása vagy megszorítása mellett állást foglalhassunk. Terünk e helyütt nem engedi álláspontunk teljes kifejtését, melyet sajtó alatt levő terjedelmes tanulmányunk nyújtani fog. A hetedik magyar jogászgyülésen e rendkívül fontos kérdés felett kifejlendő eszmecsere érdekében fekvőnek tartjuk mindazonáltal, némelyet azon döntő érvek sorából előadni, melyek a köteles rész fentartása ellen szólnak és így fentartása esetében is lehető korlátozását indikálják. A köteles rész intézménye egészen kivételes állást loglal el a modern magánjog rendszerében. E rendszer alapes7méje : a felek autonómiája, MZ akaratképes egyének szabad rendelkezése, a tulajdon, forgalom, szerződés szabadsága. Ezért a végrendelkezés, mint a tulajdon corollariuma, mindenütt elismerve lett; ezért a forgalom mesterséges akadályai, állami szabályozása a gazdasági (ipar- és kereskedelmi) jog terén eltávolítva, az egyén szabadságát el nem ismerő, rendi közjog megváltoztatva lett. Az erkölcsi és gazdasági fejlődés az egyéni autonómiát végre a család- és örökjogban is érvényesiti, melyeknek összhangban kell lenniök a magánjog rendszerével, a korszellemmel. Az egykori politikai család, állam az államban, megszűnt; nincs többé szoros nemzetségi kapocs, nincs solidaritás jogokban és kötelezettségekben a természetes család szoros körén kivül, mely férjből, nőből s gyermekekből áll. És még ebben is meglazult a férj s apa hatalma; mint önálló egyén érvényesült a nő, a felnőtt gyermek. A közvetítő a közjogi és társadalmi jogi téren az állam lett: annak képviselői, hivatalnokai, közegei; a községnek adózunk, a község tartja el a tartásra szorultakat. A jogállamban csak az egyén, az oltalmazott polgár, és az állam, az oltalmazott erkölcsi rend, állnak egymással szemben. A modern magánjog és jogállam e szellemével, a felek autonom ájával, a forgalom szabadságával homlokegyenest ellenkezik a köteles rész intézménye, a mennyiben a természetes család — házastársak, szülők és gyermekek, — természetes tartási kötelezettségén tul megy. Ez intézményben az állam parancsol a feleknek, disponál a vagyonnal, melyet életben elkölteni vagy megsemmisíteni szabad, csupán más, mint az állam által kijelölt személyekre ingyen átruházni nem lehet. Ez intézmény a középkor, az ókor, a hűbéri Európa, a lykurgi Sparta szellemének szülöttje: a magántulajdon politikai korlátozása. A politikai korlátozások mindig az erkölcsi rend ürügye alatt történnek, de tettleg e rendet felbontják. A családok fentartására irányult középkori aristokratikus jog mellett, mely a vagyonátruházást teljesen prohibéálta, épen a nemes családok mentek tönkre mindenütt, nálunk is. A köteles rész intézménye mellett azon esetekben, hol alkalmazandó (és csak azokról lehet szó, hol az örökhagyó a törvény ellen rendelkeznék), a családi erkölcsiség és fegyelem, tisztelet, hála, engedelmesség és mi több! a szerzési ösztön, a gazdasági törekvés és önállóság, leginkább veszélyeztetnek, leggyakrabban tönkre mennek. Ez ártalmas erkölcsi és gazdasági hatása miatt ostromolják még a gyermekek köteles részét is a legkülömbözőbb pártállásu államférfiak, nemzetgazdászok és jogászok Franczia-, Olasz- és Németországban, hol ez intézmény évszázadokig fenállott. Ezért nem fogadható el a priori annak fentartása nálunk, mint a régi joggal való transactióé, mely régi jogban a korlátozás különben az ősi családi vagyonközösség által indokolva és a szerzemények feletti rendelkezés teljesen szabad volt. A kitagadás esetszerü bírálata, mint a praetori querela inofficiositatisnál, a jelen rendszernél helyesebb volna, ha a bíró törvényhozói működésének helyességét biztosítani lehetne. A törvényes öröklésből kiindulni nem lehet, mert az végrendelet hiányában, az örökhagyó vélelmezett akarata alapján és csak hagyatéki javakra nézve *) Szerző az állandó bizottság által eredetileg véleményadásra kéretvén fel, az évkönyvből kikésett véleményének kivonatát közöljük. E kérdés előadója néhány nap előtt akadályoztatását jelentvén, az állandó bizottság az előadásra is szerzőt kérte fel, ki azt szívességből elvállalta ; saját véleményének jelen közlését mindazonáltal a vita előkészítése és az előadás időtartamának megröviditése érdekében megengedte. Szerk. áll be, holott a köteles rész, végrendelet ellenére is, az örökhagyó kifejezett akarata ellen és nem hagyatéki, elajándékozott javakból is adatik. A köteles rész a mai jogrendszerben, a mai családjogot és örökjogot, az egész magánjog elveit tekintve, anomália, melyet abból dedukálni, magánjogilag indokolni nem lehet. Ha valamely magándispositio nem ellenkezik joggal és erkölcscsel, akkor hatályos, érvényes. Ebből folyóan a végrendelkezésnek, ha más akaratnyilvánítás kellékeivel bir, tévedés, erőszak s más benső lélektani fogyatkozás nélkül, a törvényes külső alakiasságok mellett létrejött, érvényesnek kellene lennie. A köteles rész szempontjából ily végrendelkezés mégis sem érvényes, sem érvénytelen, hanem korlátozható. Ez károsultakat, jogsértést tételez fel. A törvényes jogot köteles részre azonban csak kétfélekép lehetne construálni, indokolni: 1-ör a vagyonközösségből; 2-or a tartási kötelezettségből. A családi vagyonközösség (fideicommissum tacitum) mindenütt, nálunk is fenállott. Az a maga korával összhangban és észszerűen szervezett rendszer volt. Következetesen tilalmát kiterjeszté élők közötti átruházásra, kényszerosztályt élők között ismert, de csak a családi vagyonra vonatkozott. Ez történelmi, tagadhatatlan tény. A gazdasági s erkölcsi haladás azonban e rendszertől az egyén, egyéni gazdaság, egyéni tulajdon függetlenségéhez vezetett. E fejlődési processust mesterséges reactio fel nem tarthatja, vissza nem terelheti az elhagyott, tarthatlanná vált alapra. A családi vagyonközösség fen nem áll, vissza nem állitható. Abból a köteles rész eredetét lehet magyarázni, de fentartását indokolni nem lehet. Az örökhagyó életében nem létező közösség, közvetlen vagyonjog, halálával nem támadhat. S a köteles rész mégis bizonyos személyeknek születésüknél fogva más vagyonában (bár korlátozott) közvetlen jogot ad, melynek alapján ajándékozások megtámadhatók, melyek a jogosult születése előtt történhittek. És e támadást harmadik személyek ellen is meg kell engedni. — a jogbiztonság legnagyobb veszélyeztetésével, — ha a jognak foganatot adni akarunk. Ezen mai. csonka és következetlen rendszer nem alapszik többé a vagyonközösségen. A tartási kötelem volt a legitima erkölcsi, természetes, észjogi alapja. Ki gyermekeket e nyomorult világba helyezett akaratuk nélkül, mint Kant mondá, az tartsa, nevelje, segítse őket. Ezt elismerte mindenki. De ebből még nem következik, hogy valaki p. o. fél vagyonát haszontalan unokára hagyja a helyet, hogy valamely nemes mivelodési vagy jótékonysági közczélnak szolgálatába bocsássa. Ebből még nem következik, hogy nagyapa, mert túlélte az unokát, ennek fél keresményének hovafordításáról végleg intézkedjék. A tartási kötelem valaki halála után nem terjedhet többre, mint j életében, nem terjedhet vagyonosztásra, nem foroghat fen csak kiskorú, szegény családtag irányában, a bíró által concret esetben megállapított, biztosított tőkejövedelem erejéig. A fix, szabad tulajdonná váló, egymást kizáró örökösöket illető köteles rész ellenben nemcsak egészen más természettel bir mai szervezetében, hanem meg sem valósítja a tartási kötelem szükséges eszméjét. Számos esetben nem részesít olyant, ki arra szorul, vagy nem részesiti elegendően ; más esetekben a gazdagok kényszergazdagitása. A köteles rész quotához és örökösi minőséghez van kötve: nem felel meg az esetszerü szükségnek. A köteles rész majd több, majd kevesebb, mint a tartási kötelem teljesítése, soha az. Egyedüli, észszerű, erkölcsi létczéljának tehát meg nem felel. Meg nem felel annak, mert a családi vagyonközöségi rendszer mintájára szerveztetett, a mely rendszer megszűnt; a köteles rész fentartása compromissum, anachronismus, egy jogi irrationale alkotása volt. A köteles rész, mint számos intézmény, különösen a családés örökjog terén, túlélte szülőokát, a patriarkális társadalmi viszonyokat ; túlélte, mert benne egy erkölcsi eszme is lappang, a tartási kötelemé. De midőn ennek meg nem felel, a joglogika kívánalma a tartási kötelem korszerű szervezése ésazantiquált communistikus köteles rész elejtése. Ha a mivelt állam még a szegényügyet is ugy szervezi, hogy a tartási kötelmet csak a legszorosabb család tagjaira róvja,különben magára vállalja mint közterhet, mert igazságtalannak tartja a származás véletlen közössége miatt azt egyesekre hárítani, akkor a vérközösség miatt még kevésbbé kényszeríthet vagyonosztásra. A joglogikával ellenkező, singularis jogintézmény természetesen mégis fentartható, ha fontos politikai, gazdasági s erkölcsi érdekek kívánják. A köteles rész azonban nemcsak azért ejtendő el, mert hasznos társadalmi functiója megszűnt kellő médium, solidaris családokra alapított gazdasági és politikai rendszer hiánya folytán, minek következtében üdvös létczéllal többé nem bir, hanem azért is, mert a jelen társadalomban károsan hat, több jót gátol, több roszat szül, mint megfordítva. Azt szokták a köteles rész védői főérvül felhozni, hogy a gyermek, mely még természetét is örökli szülőitől, miért ne örökölje vagyonát is ? és hogy igazságtalan volna, a gyermekek egyenlőtlen öröklését tűrni.