Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 40. szám - Az 1876. XV. t.-cz. 54.§-a 5. pontja értelmében indítandó igényperre nézve mely bíróság illetékes ha az igényelt tárgyak becsértéke 50 frtot meg nem halad?

— 313 — lagiüntessék ki magukat mint alapítók; e czélból renle i a magyar kt. a 150. §-ban: »az alapítók a társaság tervezetét minden aláírási ívbe felvenni, sazt polgári állásuk s lakhelyük kitüntetése mellett aláírni tartoznak*. Most már, ha az alapítók személyisége ily élesen van megjelölve, az a kérdés, hogy mi az ő felelősségük tárgya, mikre terjed az ki ? A nagy közönségből azok, kik valamely részvénytársaság alakításához járulni kívánnak, ezt csak bizonyos oly körülmények ismerése után teszik, melyek a jövendőbeli részvénytársaságra vonatkoznak. Bármeunyire bizalomra és hitelre érdemes legyen is az alapító személyisége, de ha az egyszerűen egy ismeretlen tárgyú és alaptőkéjű részvénytársaság alakítására hívja fel a közönséget, rendes körülmények közt felhívásának senki sem fog engedni, niig csak az alakítandó társaságra vonatkozó leglényegesebb pontokat, momentumokat elő nem terjesztik. És épen ezen lényeges momentumok lesznek azok, melyeken az illető alapító hitele realisalódik; hitele csakis ezekkel kapcsolatban lehet, a mennyiben a közönség elhiszi neki, hogy az ott előterjesztett adatok valók. Dr. Nagy Dezső. Az 1876. XV. t.-cz. 54.§-a 5. pontja értelmében indítandó igényperre néz>< e mely bíróság illetékes, ha az igényelt tárgyak becsértéke 50 irtot meg nem halad}. (x). Valahányszor a kisebb peres polg. ügyekről szó van, kényszerítve vagyunk az ezekről szóló törvény hiányait és hézagait kiemelni. Az 1877: XXI. tcz. jelesen világosan csak olyan igények iránt (71. §). intézkedik, melyek az ezen törvényczikk szerint vezetett végrehajtás folytán indíttatnak, és minthogy a sommás vagy rendes eljárásban foganatosított végrehajtások folytán indítandó tulajdoni igényperek az 1868 : 54. tcz. szerint kizárólag vagy a járásbíróság elé mint sommás peres, vagy pedig (ingó és ingatlanra vezetett végrehajtás esetében) az illető teiekk. hatóság elé tartoznak, még csak azon igényperekre nézve támadhat kétség, melyek a közigazgatás körébe eső vagyis az 1876 : 15. tcz. intézkedései folytán vezetett végrehajtás alkalmával lefoglalt ingókra támasztatnak. Ezen tcz. 54. §-a 5. pontja értelmében ilyen perekre nézve az »illető biróság« illetékes, de melyik az? Eziránt bíróságainknál különféle gyakorlat uralkodik, mert míg némely járásbíróság ilyen kereseteket hivatalból elutasít, ha ezek hozzá mint bagatell-birósághoz intéztettek, addig több törvényszék ellenkező nézetben van és több községi biró is ilyen 20 frton aluli igényeket letárgyal. Az előbbiek elutasító ítéletüket azzal indokolják, hogy a bagatell-biráskodás alá csak azon igények sorolhatók, melyek az 1877 : XXI. tcz. értelmében vezetett végrehajtások folytán a 71. §. értelmében indíttatnak, és mert ezen tcz. ll.§-a ezeket egy szóval sem érinti, az utóbbiak pedig abból indulnak ki. hogy az 1868 : 54. tcz. értelmében indítandó igények, mivel tzekre nézve ezen tcz. világosan az illetékes bíróságot megnevezi, a bagatell-biráskodás alá nem tartozhatnak, azonban az 1876 : 15. tcz. értelmében indítandó igények igenis a bagetell-biró elé viendők már azért is, mert ezen tcz. világosan meg nem nevezi a más bíróságot, ez alul az 1877: XXI. tcz. kivételt sem tesz, sőt ennek 11. §-a 2. pontja szerint ingóságok iránti keresetek, ha tárgyának értéke 50 frtot meg nem halad, a kisebb polg. peres 'ügyek közé tartoznak és igy az ezek iránti igények is. Az utóbbi nézethez mi is csatlakozunk, mert nem ellenkezik se a bagatell-ügyekben követendő gyorsasággal, sem az azokra előirt bizonyítási móddal, hogy a tulajdon a bagatell-biró által megállapittathassak, vagyis ha nem is állapítja meg a tulajdonjogot, ennek bebizonyítására beszerzett bizonyítékok alapján és a bagatell-törvény 71. §-a értelmében legalább arra szoríthatja Ítéletét, hogy az igényelt tárgyakat a birói zár alól feloldja, a mivel birói kötelességének eleget tett volna. Nem ellenkezik avval a hivatkozott törvény 11. §-a 2. pontja sem. Ingóságok iránti keresetek alatt jelesen csakis ingóságokra emelt jogigények értendők, ugy mint: ingóságok természetbeni vissza-átadása, erre való tulajdonjog elismerése stb. minden igény, mely a magánjogi viszonyból bizonyos ingósokra támadhat, amennyiben ezekre nézve más törvény által más bíróság nem volna kikötve. Minthogy igy az 1876: XV. 54. §. 5. pontban nevezett »illetékes biróság« a későbbi 1877 : XXI. tcz. 11. §-a nyomán már nem kizárólag a járásbíróság lehet és nem is kizárólag a sommás eljárás alá tartozik, e szerint azt kell vennünk, hogy 50 frton aluli értékű tárgyakra emelendő igények a bagatell-biró elé tartoznak. Mindennek daczára elvárnók a törvényes magyarázatát ezen 11. §-nak. Aláirt váltóürlap megsemmisítése kérhető-e A ki aláírását váltóra vezeti, arról feltételezendő, hogy váltójogi kötelezettséget akart vállalni, ha ennek ellenkezője az okiratból ki nem tűnik. A ki kitöltetlen valtóblanquettát ir alá, arról feltételezendő, hogy annak, a kinek ily aláirt váltói űrlapot átad, jogot akart engedni, miszerint az űrlapnak kitöltésével az iratból váltót csinálhasson. Ez utóbbit megilleti tehát a kitöltés joga. Ezen jognak csakis azon nemlegesen vont korláta van, hogy annak nem szabad szerződésellenesen történnie. A forgalom igényli a törvény ezen intézkedését és igazolja annak szükségességét. Tudatik, miszerint a forgalomban szerfelett gyakori azon eset, hogy a váltókötelezettséget vállalni szándékozó fél egyszerűen aláir egy űrlapot, melyet a váltóbirtokos csak utólag alkot kitöltés utján váltóvá. Az üzleti világban például a saját rendeletre szóló idegen váltók napirenden levén, az ily váltói üzletek igen gyakran olyképen történnek, hogy az adós reá vezeti az elfogadási aláírást, midőn a kibocsátó azon még nem szerepel. Sőt épen nem tartozik a ritkaságokhoz, hogy a kelet, a lejárat, de még a váltóösszeg sincs kitüntetve a kiállítás illetvealáirás idejekor. Aki ily aláirt űrlap birtokosa, az nem váltóhitelező, de csak tetszésétől függ váltóhitelezővé lenni. Mindaddig, míg ki nem töltötte az űrlapot, váltója nincs ; de reá vezethetvén a lényeges kellékeket, minden pillanatban teheti váltóvá. Ezen a forgalmi életben oly általános időköz, melyben a váltóhitelezői minőség csak képzeleti, csak potentialis, felette fontossá válik gyakorlati szempontból az elvesztés esetében. Az a kérdés, vajon oly hitelező, ki ily hézagoson kitöltött váltóürlap jogszerű birtokosa, ha a kitöltés előtt azt elveszti, kérheti-e annak megsemmisítését a váltói uton ? Es miután a váltó megsemmisítése után annak bíróilag elismert tulajdonosa az elfogadótól a váltó kifizetését váltójogi uton követelni jogosítva van, a feltett esetben azouban csakis a kitöltés után érvényesíthetné ezen jogát, van-e jogosítva az ily űrlap (volt) tulajdonosa, hogy a birói megsemmisitési okirat adatainak pótlása utján hozza helyre és illetve érvényesítse azon jogát, melylyel birt az elvesztés előtt, avagy követelheti-e végre, hogy ezen kitöltés utólag hivatalból a megsemmisítésre illetékes váltóbiróság által eszközöltessék? A forgatók és az idegen váltó kibocsátója ellenében a teljes váltójogi sollennitás feltétlenül szükséges levén, és igy elvesztés esetében az ezen váltókötelezettek elleni váltójogi igény teljesen elenyészvén, nyilvánvaló, miszerint azon esetben, ha a feltett kérdésre nemleg kellene válaszolni, tekintve a kereskedői és illetve az egész váltói forgalom viszonyait, tekintve azon körülményt, hogy a váltói űrlap csak a legritkább esetekben lesz olykép kiállítva, hogy a váltótörvény 3. s illetve 110. §§-ainak mindenben megfeleljen, és épen ezen oknál fogva van megengedve a váltóbirtokosnak, miszerint a szerződésellenesség gátján belül élhessen a kitöltés jogával: igy a váltótörvénynek az elvesztés esetére alkotott XIII. fejezete és illetve annak a váltói alakszerűség merevségét kivételesen enyhítő intézkedései a legtöbb esetben teljesen illusoriussá válnának. Mindamellett azt tartjuk, — (és itt a törvénynek szövegét tartjuk szem előtt, mert a váltóügyekben követendő eljárást szabályzó igazságügyminiszteri rendelet 5. §-ának 7-ik pontja épen oly világosággal szól, hogy egyedül az tekintve, a kérdés fel sem volna tehető,) — hogy a feltett kérdést a törvény alapján is nemleges értelemben kell eldönteni. Eltekintve ugyanis attól, hogy a váltótörvény 77. §-a mindig az elveszett váltóról szól, ezen kifejezés pedig a kitöltetlen váltóürlapra nem illik, kötelességévé teszi az idézett §. a kérvényezőnek, hogy a váltó másolatát bemutassa vagy legalább a nnak lényeges tartalmát megjelölje. »Annak lényeges tartalma* nem vonatkoztatható a váltó másolatára, hanem a váltóra mi abból is kitűnik, hogy a törvény hozzáteszi, miszerint a megsemmisitési eljárás megindítása attól teendő függővé, hogy a bíróság a beterjesztett adatokat elégségeseknek találja, a mi hangsúlyozását tartalmazza annak, miszerint csakis minden lényeges kellékekkel ellátott váltó kellően kiállított másolata képezheti alapját a váltói megsemmisítés eljárásának. Ugyanezt találjuk ismételve az idézett §. 3. bekezdésében, a hol az elveszett váltó birtokosához intézendő felszólításban az igény bejelentésére kitűzendő 45 napi határidő kiszámítását olykép meghatározza, hogy ez, ha a váltó még le nem járt, a lejáratot követő első naptól, lejárt váltónál a váltói megsemmisitési eljárás megindítása iránt kibocsátott hirdetvénynek a hivatalos hirlapban első megjelenését követő naptól számítandó, a hol tehát mindig feltételezi a törvény azt, miszerint a lejárat, mint a váltó lényeges kelléke, hasározottan kitüntetve legyen. De nézetünk szerint ily elveszett űrlapnak még közönséges polgári uton való megsemmisittetése sem kérhető. A prdts 41. és 529. §§-ai ugyanis elveszett okiratról szólnak. Már pedig tisztán civil1 jogi szempontból egy ily űrlap, habár aláírva is van, miután a