Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 38. szám
298 Jogirodalom. Revue de droit international et de legislation comparée. X. kötet. 1878. A nemzetközi jog tudománya az utolsó időben tetemes haladást tanúsít. Bármennyire ingatag alapokon állanak is az oly jogszabályok, melyeknek alkalmazása az államhatalom rendes kényszereszközei által nincs biztosítva, s bármennyire bénitólag hat annak tudata, hogy a leghumanistikusabb törekvések is hajótörést szenvednek az annyira egymásra utalt nemzetek önzésén és vak szenvedélyességén: a tudományos vizsgálatok és gyakorlati agitátiók a nemzetközi jog terén mégis mindinkább terjednek, jelentőségük mindinkább emelkedik, sőt bátran azt lehet mondani, hogy alig van a jogtudománynak ága, mely újabb időben nagyobb előszeretettel ápoltatnék s nagyobb vívmányokat felmutathatna, mint a nemzetközi jog. Kapcsolatban a nemzetközi jog ezen tetemes haladásával, egy uj tudomány-ág is kezd mindinkább kifejlődni: az összehasonlító jogtudomány. Még pólyában fekvő gyermek, de ép oly hatalmas szerepre van hivatva, mint az összehasonlító nyelvészet, az összehasonlító mythologia, az összehasonlító statistica stb. Feladata a különböző nemzetek jogállapotát megismertetni, a tételes jogfejlődés közös alapjait, közös elveit, közös érintkezési pontjait kideríteni, a tételes jogok sajátszerűségeit párhuzamba állítani. E feladatát teljesítve, az összehasonlító jogtudomány úgy a nemzetközi jog mint a jogtörténet és jogbölcselet, nemkülönben a gyakorlati törvényalkotás nélkülözhetlen bá- sisát képezi, melynek jelentősége különösen magánjogi tekintetben azon arányban nő, a mely arányban a római anyajog elvei a jelenkor változatosabb és gazdagabb jelenségeivel szemben elégteleneknek bizonyulnak, a modern jogeszmék által tulhaladtatnak. A nemzetközi jog és összehasonlító jogtudomány különösen az azok elméleti és gyakorlati ápolására legújabban keletkezett egyesületek és folyóiratok által nyertek nagyobb lendületet, melyek mindinkább a müveit világ legkiválóbb szellemi erőinek központjaivá válnak. Különösen három ily egyesület ernyedetlen tevékenységéről kell elismerőleg megemlékeznünk. Az egyik a Párizsban székelő »Société de 1 é- gislation comparée«, melynek kiterjedt működéséről fényes tanúságot tesznek az általa kiadott évkönyv: » A nnuaire de 1 é- gislation comparée,« és folyóirat: »Bulletin de la so- ciété de législation comparée.« Egy másik egyesület, mely kiválóan gyakorlati czélokat tart szem előtt, a nemzetközi jog reformját és codificatioját czélzó egyesület: »Association pour la réforme et la codification du droit international«, mely csak nemrég tartá Londonban évi nagygyűlését, s melynek legújabb fő törekvése egy egységes váltójog, valamint a bemutatóra szóló papírokra vonatkozó jogszabályok egyöntetűségének létesítése. A harmadik egyesület az »Institut de droit international,« melynek székhelye Genf s melynek orgánuma a »R evue de droit international et de législation comparée.« E kitűnő folyóirat, melynek megalapítója a hírneves belga jogtudós és államférfi G. Ro 1 in-Jaquemyns, kinek belügyminiszterré történt kinevezte- tése után a szerkesztést a brüsseli egyetem jeles tanára A. R i v i e r vette át, évenkinti hat füzetében a nemzetközi jog és összehasonlító jogtudomány legkiválóbb termékeit foglalja magában s nemrég már tizedik évfolyamát fejezte be. Érdemesnek tartjuk ezen előttünk fekvő kötetről közelebbről megemlékezni. A kötet élén egy a legszabadabb pártatlansággal és beható kritikával irt nemzetközjogi krónika: »Chronique du droit international« áll, mely G. Ro 1 in-Jaquemyns tollából eredt. Ehhez csatlakozik a hires Bluntschl i-nak jeles értekezése a zsákmányjogról. Következik egy nemzetközi vasúti üzletszabályzat javaslatának beható tárgyalása Bulmerincq-től (Wiesbaden), ugyanettől egy terjedelmes, történetileg és jogilag egyaránt kitűnő monographia a tengeri elkobzás jogáról: »le droit des prises maritimes«, mely után a genfi Br ocher a büntető-jog főelveit franczia munkákban ritka rendszerességgel tárgyalja. A1 b e r t Rolin és Wm. B e ach-L awr e n ce dolgozatai az összehasonlító jogtudomány némely érdekesebb részei körül forognak; James Lorimer (Edinburgh) a nemzetközi jog systematicájának alapelveit adja, mig Stoerk Felix (Becs) a tengeri közjog újabb haladásait Németországban — Progrés récents du droit maritime public en Allemagne — alapos tanulmány tárgyává teszi. Következik egy jelentés az Institut de droit internationalnak múlt évben Párizsban tartott évi gyűléséről, melyhez ismét értekezések Brocher, Gessner, Nys és Holtzendorff-tól csatlakoznak, utóbbi a prágai béke Y. czikkének eltörléséről szólván. Folytatólag Westlake érdekes anyagot szolgáltat az angol törvénykezés casuistikájából, mig G o o s a kopenhágai egyetemről vonzó előadásban a skandináv jogegységi törekvéseket ecseteli. A kötet értékes közleményeket tartalmaz még T. E. Holland- t ó 1 (Oxford), L a u d a-t ó 1, E x p e r s o n-t ó 1, B r u s a-t ó 1 stb. A munka oroszlánrésze azonban mindenesetre magának a szerkesztőnek, A. Rivier-nek tulajdonítható, a ki a könyvészeti rész átalakítása és a nemzetközi jogra vonatkozó mozzanatok ügyes csoportosítása által a »Notices diverses«-ben a folyóiratot tényleg azon magaslatra emelte, melyen ma áll, s kinek buzgóságának köszönhető, hogy a folyóirat a nemzetközi jog és összehasoulitó jogtudomány egyik főtényezőjévé és központjává vált. E körülmény elégséges, hogy a folyóiratot a magyar jogászközönség legmelegebb figyelmébe ajánljuk. Dr. Nagy Ferencz, bpesti egyetemi magántanár. A végrehajtási zálogjog kezdetéről ingatlanoknál. A gyakorlat nem ritkán tollat szőrit az ügyvéd kezébe, — nem azon czélra, hogy valamely helytelen törvénymagyarázat ellen kikeljen, hogy valamely homályosan szövegezett vagy hézagot hagyó szakasznak a biróság által történt felületes értelmezése ellen felszólaljon, hanem egyszerűen, hogy a szakközönségnek panaszolja baját. Igen sújtó azon joghátrány, mely a világosan rendelkező törvénynek akármi néven nevezendő okból való egyszerű mellőzéséből háromlik a peres félre, s ez indít gyakran arra, hogy megbeszélés tárgyává tétessék, a mi különben a törvényben minden kételyt kizáró módon van szabályozva. Menti azon körülmény, hogy a szaklap nemcsak küzdtér az eszmecserére, hanem hivatva van ellenőrzésre is, az igaszságszolgálta- tás egyes ílagrans, vagy flagransnak vélt eseteinek nyilvánosságra hozatala által. Ebben találják mentségüket az alább elmondottak, melyek concret eset okozmányai. Telekkönyvezett ingatlanoknál végrehajtató fél a végrehajtást rendelő végzés nyilvánkönyvi bekebelezése, avagy a lefoglalandó ingatlan összeírása és megbecslése által nyeri-e a zálogjogot, és illetve zálogjogának elsőbbsége az előbbi vagy az utóbbi tény megtörténtének idejétől számitandó-e ? Eltekintve attól, hogy a zálogjog elsőbbségének kérdése rendszerint fontos, említek egy esetet, melyben a kérdés különösen válik practicussá. Például az illető ingatlan haszonbérbe van adva. Végrehajtató lefoglaltatja a termést is. Ha már most haszonbérlő javára a haszonbéri szerződés a végrehajtást rendelő végzésnek végrehajtató fél javára történt bekebelezése után, de a foglalás, illetve az ingatlan összeírásának és megbecslésének ténye előtt lett nyilvánkönyvileg bekebelezve: van-e a haszonbérlőnek igénye a lefoglalt termésre, avagy kizárja-e ezen igényt a végrehajtatónak a végrehajtási végzés bekebelezése által nyert zálogjognak elsőbbsége? Ingatlanoknál a foglalás nem áll az összeírásban és becslésben. A végrehajtási végzés bekeblezése képezi a foglalás tényét. Általános szabályt statuál ugyan a 361. §., mely szerint a foglalás azon időtől fogva ad zálogjogot az összeirt tárgyakra nézve minden későbbi foglaltató ellen, melyben az összeírás teljesittetett. Ámde ezen szabály csakis az ingókra vezetendő végrehajtásra vonatkozik. Először is azért, mert itt a foglalás joghatályáról történik intézkedés és igy első sorban fontos annak meghatározása, mi értendő foglalás alatt. Erre pedig világosan megfelelnek a 359. §. ezen szavai: »Telekkönyvezett javakra vagy jogokra nézve a végrehajtási végzés bekeblezése által történik.« A bekebelezés joghatálya pedig nem tétethetik függővé nyil- vánkönyvön kívüli körülményektől. S azért kifejezetten is teszi hozzá az idézett 361. §.: »A végrehajtási végzés telekkönyvi bekeblezésének joghatályát a telekkönyvi törvény határozza meg.« Már pedig e tekintetben alig szükséges utalni a tlkkvi törvény világos rendelkezésére, a telekkvi intézmény sarkalatos elvére és számtalanszor e tárgyban kelt döntvények elvi enuntiatioira, miszerint a bekebelezés által nyert elsőbbség ideje az illető beadványnak a telekkönyvi iktató hivatalba ér- keztétől számítandó. A 311. §. utóbbi szavaiból világos is, miszerint annak első része kizárólag ingókra vezetett végrehajtásról szól, miután »minden későbbi foglaltató elleni zálogjog«-ról beszél, a mi ingatlanra nyert zálogjognál a telekkönyvi rendszerbe egyenesen ütköző szűkítését tartalmazná a zálogjog hatályának, melynek pedig a telekkvi törvény szerinti terjedelmét világosan fentartja ugyanezen szakasz vég- mondata. Ismételve van ezen rendelkezés a pts 421. §-ában, hol az mondatik, miszerint a fő vagyonra bekebelezett végrehajtási zálogjog hatályos, annak a 423. §-ban elősorolt összes tartozékára nézve is, habár ez később Íratott össze. Tehát expresse ki van mondva, miszerint az összeírás ténye a zálogjog megszerzéséhez nem szükséges ingatlanoknál, s hogy az erre nézve egyedül releváló
