Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 3. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 1. [r.]

Kilei\czedik évfolyam. 3. szám.. Budapest, 1879. január 16. Külön mellékletek: a ..Döntvényeit gyűjteménye", az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazság ügyi törvények anyaggyüjtemenynyel". A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendók. Szerkesztőség: Nagy korona-utcza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR THEMIS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOG Á S ZGY 0 L É S TARTAMA ALATT NAPONKINT. Előfizetési árak (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentes szétküldéssel) a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye", az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi förvények anyaggyüjteménynyel" czimü mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint télévre 5 iorint, negyedévre 2 forint 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen, vidékrö legczélszerübben postaata lvánv atján küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeutn" részvénytársaság. TARTALOM: A jogtudományi oktatási reform kérdéséhez. Dr. Del l'A d a m i Rezső ügyvédtől. — A részvények megszerzésének és zálogbavételének tilalma. (Dr. B. I.) — Alaptalanul vagy csalárd módon kinyert biztosítás elleni jogvédelemről. (S. S.) — Az ügyvédi kamarákból. (Az egri ügyvédi kamara felterjesztése a bagatell-törvóny módosítása tárgyában. A kecskeméti ügyvédi kamara közgyűlése). — Különfélék. (Egy fötörvényszéki elnök. Pro domo.) — Legközelebbi csödbejelentési határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny-bői. (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet : A » Döntvények gyűjteményéinek egy ive. A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez.*) y i. A miniszteri enquete egybehivása óta e kérdés a közfigyelmet magára vonta. Nem csak szaklapokban, hanem a politikai sajtóban is különböző' szűkebb érdekkörök képviselői foglalkoztak vele. Az ösztönzés felülről, a reformáló akarat nyilvánulása felrázott a megszokott bajok iránti közönyből és gyorsan sokszoros viszhangra talált. Elénk öntudatra ébredt az anyagi és politikai bajok által eltompított érzet, hogy e bajok gyökerei lenyúlnak a szellemi és erkölcsi tőkeszegénység szomorú mélyébe, és hogy a viszonyok reformját meg kell hogy előzze az emberek re-formálása. És ha egyéb eredménye sem volna az enquéte egybehivásának, megbecsülhetlen haszna már ez is, hogy a mindennapi politika sivár pusztájában kóborló közvéleményt egy mivelődési eszme, egy szellemi probléma oázisán megpihentette. A mi a kérdést magát és tárgyalása módszerét illeti, ugy erre nézve lehetőleg nem akarunk külföldi tapasztalatok tanulságára hivatkozni. E kérdésben a párhuzam nagyon roszul esnék és a prince canicbe-féle chauvinistikus prókátorok a hazafiúi érdem olcsó babérait aratnák, ha e téren >eltérő viszonyainkra* utalván, talán azon inditványnyal felelnének, hogy nálunk az egyetemi reformnál sürgősebb valami jogtudományi elemi- és közép-tanodákat s talán még jogtudományi vándortanítókat szervezni. Kár is volna azon áramlattal küzdeni, mely e kérdést még csak nemzeti kérdés keretébe sem engedi terjedni, hanem minden áron >1 o c ali sál n i« kivánja, ha lehetne, talán egy mathematikai pontig localisálni, melynek nincs semmi kiterjedése. A localizálás logikusai szerencsésen ki is találták már az első enquéte-ülésen, hogy némely kérdés nem eléggé szük és e concretismus szellemében az általános rendszeres reformtárgyalásra vonatkozó egyedül észszerű és gyakorlati indítványt more patrio czáfolatlanul leszavazták. Szerencsétlen omen. Szerintünk meg kellene ragadni az alkalom hajszálait és lehetőleg általános, gyökeres orvoslást keresni, mert rajtunk csak ez segíthet. E gyökeres sőt partiális orvoslás is szükségessé teszi a társadalmi tünemények s paedagogikus eszmék lánczolatán végig magas és általános eszmékig hatolni, ha biztosak akarunk lenni a választandó ut helyességében. Egy isolált ponton azonban e kérdés nem fordul meg és a legszebb vásári reklám daczára még csak hinni sem fognak oly bűvös szernek gyógyerejében, mely egy ponton, p. o. tanrendben vagy vizsgarendben, akarja azt megoldani. Legyen azért szabad a hivatott ügyvédi, tanári, stb. érdekhangok mellett egyszerű jogd i 1 e 11 á n s azaz jogászként, ki az igazat szereti, néhány eszmét megpendíteni és némely bajt és visszaélést szelló'ztetni, mikről eddig hallgat*) Ezen czikk az utóbbi enquéte-ülés előtt íratván, arra még nem reflectál. Szeri;. tak, az elsőkről talán azért, mert »practicusaink* azok öszszefüggését a kérdéssel ugy sem ismernék el, az utóbbiakról azért, mert emberi emlékezetet meghaladó kornak és viruló egészségnek örvendeznek. Az eddigi felszólalások túlnyomóan az állam azon érdekéből indulnak ki, melyet jó igazságszolgáltatási közegek, birák és ügyvédek, szakszerű kiképezése és bizonyos nivelláló politikai kimivelése képez. Ez legyen az elérni óhajtott czél, s az egyhangúlag elitélt jelen rendszerrel szemben döntő kriterion s irányadó útmutatás a javitásra. E szempontból az orvoslás eszközei között kiváló súlyt az úgynevezett tanszabadság oly szabályozására helyeznek, mely a tételes jogi szakok és különösen az alapul szolgáló anyajogok beható mivelését s alapos elsajátítását biztosítsa. Nézetünk szerint a czél tekintetében felvetett szempontok nem kimeritőek, sőt egyoldalúak és nem is döntők; következésképen a czél felfogásától feltételezett eszközök javaslata sem kielégítő. Ha formulázni kellene az első sorban megoldandó kérdést, melytől a többiek függnek, mi azon egyoldalú feltevéssel szemben kérdeznők: A jogegyetemi oktatás főczélja a birói és ügyvédi szakképezés, egyáltalán határozott gyakorlati hivatásra nevelés-e vagy ettől elvontan, magasabb értelemben, tisztán a tudománynak mint önczélnak mivelése és miveltetésének közvetítése ? A teljes coordinálás ugyanis lehetetlen. Az ügyvéd és biró a tételes jogot mint fix és absolut anyagot kezeli bizonyos technikus alkalmazási szabályok szerint; a kutató kétely, az összehasonlító bírálat hivatása szempontjából nem bírnak létjogosultsággal. Hivatása dogmákat ismerni, művészete dogmákat alkalmazni, kötelessége e dogmák tekintélyét elismerni. A jogmüvész logikus műtétének praemissáiban a terminus maior egy axióma. Scriptum est. A formális államakarat, a törvény megszabta. Ebben sok tudomány van, legalább kellene benne lennie; de ez nem az egész tudomány, legkevésbbé ma, midőn a jognak évszázadokra terjedő consolidatiójáról a társadalmi viszonyok fejlődésével, a tudomány haladásával szemben többé szó nem lehet. Ez legjobb esetben a fél tudomány, a tételes jogelemzés (jogalkalmazás, jogigazgatás) tudománya. A tudomány másik fele a jogalkotás, jogfejlesztés, törvényhozás tudománya. Az állam érdeke nem pusztán az, hogy birák s ügyvédek képeztessenek, kik jogát ismerik, kik azt elemezni s alkalmazni tanulták a jogintézmények alkatrészeinek boncztanában, a joglogika magyarázati szabályaiban. Az állam érdeke nem pusztán a létező fentartása, hanem fejlesztés, haladás is. Az állam érdeke, hogy törvényhozók és jogtudósok is képeztessenek; érdeke, hogy e képzettség érzéke minél inkább elterjedt legyen, mert különben mivelt és önzetlen államférfiúi, kormányzói, képviselői stb. nem lesznek. Az állam ha türelmetlen jogdogmái tekintetében, épen ugy meg