Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 3. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 1. [r.]

— 14 — kell buknia, mint a jog elődjének az erkölcsfentartó intézmények között, a vallásnak szervezetei, a dogmáik tekintetében türelmetlen egyházak megbuktak. Az állam érdeke ez annál inkább, minél távolabb áll még mivelődési igényeinek összhangjától intézményeivel. És nem-e ez hazánk állapota, hol csaknem minden vár még alkotó kézre? Csaknem az egész jogépület még felállítandó. Az anyag és a tervek készek — a tudományban. De az építő kezek hiányzanak. Hiányzik az értelmi eró' és mi ezzel egyaránt fontos, hiányzik az erkölcsi erő. E nélkül nincs valódi államférfiú, mint valódi tudós és művész nincs. E nélkül az agg Michel Angelo nem fog a Pétertemplom építéséhez, a fiatal Buckle, a munka egy vértnnuja, nem hal meg müve eszméjével ajkain; e nélkül államférfiú nem él nemzete jövőjének. Es mit látunk nálunk most? Az erkölcsi corruptió cynismusa terjedt el a kormányzó osztályban és kormányzó szövetkezetekben, a társadalom »felvilágosodott« rétegeiben. Meggyőződés helyét a phrázis, e hitetlen ima, pótolja; a bizalom kihalt s a legjobbak elkeseredve skeptikusok lettek fajunk, hazánk, emberségünk jövője iránt. Vannak jelek. A legmagasabb hivatalok legfőbb jogczime a becsületesség azon faja lett, melyet pénztári szolgákban keresünk. Ha nem végzetes tény e romlás, ugy megmentésünk is paedagogikus probléma. Ha valami, ugy a tudomány és művészet eszményeiben való hit, önzetlen odaadás egy magas, személytelen czél szolgálatában pótolhatja a vallásos hitet a modern társadalom történetet alkotó részében. Csak a magas, személyes czélok fölé emelő, munkában élvezetet nyújtó miveltség lehet erkölcsi erők és jellemek alapja. A legfőbb társadalmi és politikai érdekek találkoznak ebben. A modern állam a miveltek aristokratiája. Kétségtelen, hogy a magas szellemi s erkölcsi miveltség elsajátítása az egyéni önképezés dolga. De a nevelés ezt vezeti, irányozza. Az állam állítson fel intézetet, mely e magas szellemi munkára ösztönözni hivatott, bár ösztönzése az átlagos középszerűségen nem változtat sokat. A kiváló tehetségek irányzása, a középszerűek némi megnyerése, bizonyos passiv, receptiv erő s érzék ébresztése eléggé fontos feladat s eredmény. Nevelni kell irókat és közönséget, nevelni irodalmat. Nevelni kell érdeklődést a jogmivelődési kérdések iránt; a múltnak fejlődési törvényeit, a létesítendő eszményt, megvalósítása eszközeit gondolkodás tárgyává kell tenni. Minden ifjúság fogékony a valóban nagy iránt; csak nyújtsák neki azt valahol. Kérdésünk tehát nem alaptalan: Kenyérszakiskola és hivatalnok-képezde vagy jogászi gondolkodás, tudományos szellem neveidéje? A kérdés régi, hordereje nagy. Az előadás módszere és tárgya, a vizsgák rendszere, az egész szervezet attól függ. Ha az egyetemet történelmi eredete, jellege és hagyományai sőt jelen amphibikus szervezete ellenére amerikai realismus szellemében csupán vagy túlnyomóan kenyérkereseti professionalis iskolának tekintjük, mivel a jogászság nagyobb része mást nem keres benne, mint a gyakorlati élet küzdelmeiben majdan biztosítandó önálló anyagi lét és jólét feltételét, vagy mert az állam és társadalom túlnyomó érdekeit evvel kielégitve látjuk, akkor ezen alacsonyabb színvonalnak és gyakorlati tendentiának szükségkép befolyást kell engednünk az oktatás anyagára és módszerére. Az utóbbira nézve kielégíthet a kötelezett általános >nagy« collegiumok rendszere, hol »egész« tudományág, persze csak elemeinek vázlatában, inkább jelszavak, sejtelmek, eredmények mulandó emlékbe vétele, mint a tudományos gondolkodás szellemi processusa közvetittetik. A kimerítő, teljes és alapos közlés lehetetlen levén, a tanár dióhéjban kézikönyv-kivonatot trádál, melyet otthon talán még jobban tanulhatni — a vizsgára; pedig eredményeket csak vizsgára tr.nulnak. Controversiákra nem maradván idő, a tanár nézetei mint tudomány dogmái közöltetnek, mi a hallgatók positiv szellemű kiképezésének nagy előnyére válik. E mechanika mellett a vizsgálati minimum a tanuló szorgalmának maximuma. E vizsga pedig szigorú nem lehet, midőn oly s z e r v e z e 11 e n teher nyomja a szeo-ény jelölt lelkét, minőt középszerű erejű emlékezőtehetség alig bír el. A vizsga is csupán a memóriáé, nem a i u d i c i u m é, m e 1 y n e k k é p e z é s éről szó sem volt. Mindazonáltal e módszer sem eléggé gyakorlati a bírói és ügyvédi kiképezés szempontjából, sőt az sem lehet, menynyiben gyakorlatunk tudós tanáraink nagyobb része előtt nem eléggé ismeretes. A seminariumok és practicumok sikertelensége is jobbára tanárainkon mult. Ezekben kellene a tanuló közvetlen képzésének saját erői gyakorlása által törvénymagyarázásban, jogesetek feldolgozásában, szóval az elmélet°alkalmazában tehát gyakorlati irányban eszközöltetnie, mire dogmatikus bár példákkal illustrált praelectiók legfigyelmesebb hallgatása sem elégséges. Ez lenne oly érzéki, szemléleti (anschaulich) oktatás, mely az elvont fogalmakkal való műtétekre képesitsen. Oly oktatás, minő egykor a legnagyobb római jogászokat, bírákat s ügyvédeket képezte, kik a jogtudós mellett clienseinek adott responsáit hallgatták ; oly oktatás, minőt az angol jogászok, e formailag valóban római képzettségű jogászok nyernek és minő nálunk teljesen fentartatik oly gyakorlatnak, mely kevésbbé oktatás mint gépies bérszolgálat. De ha főiskoláink jelen tanmódszere sem felel meg az egyoldalról kizárólag hangsúlyozott gyakorlati hivatásnak, ugy ezt még kevésbbé állithatni az oktatás anyagáról. Kellő őszinteség és következetesség mellett mindenekelőtt be kell ismernünk, hogy biróra s ügyvédre nézve azon elemi ismeretek, melyeket az államtudományokból kenyérstudiumának rovására a vizsgákig elsajátítani kénytelen és ha ezeket »lerázta«, örömmel elfelejt, teljesen feleslegesek, sőt hogy hajlamát is a jogtudománynyal rokonabb disciplinákra terelni hasznosabb volna. Különösen a mi gyarló középiskoláinkra és gyarló főiskolai jogbölcseleti oktatásunkra való tekintettel p. o. a logika és lélektan alapos mivelése, természetesen nem a nálunk szokott scholastikus alapokon, hanem az első p. o. Stuart Mill és Jevons, az utóbbi pedig Herbert Spencer, Alexander Bain, George H. Lewis stb. alapján, szóval a modern természettudományi fejleményekhez képest, mint psychophysiologia és pshvchopathologia a jogász gyakorlati képezésére is kiváló fontossággal birna. Mint az emberi tévedések, ugy p. o. az ügyképviselet s Ítéletek tévedései legtöbb esetben következtetési hibákon sarkalnak. Igen érdekes lenne döntvényeinkből kimutatni, hogy átlagaparalogismák mely fajai leggvakoriabbak. De eltekintve a jogalkalmazás logikai műtéteitől, a ténykérdés tekintetében is gondoljunk p. o. csak arra, mily fon.tos szerepet játszik az akarat magyarázata a szerződések és végrendeletek tanában, a beszámithatóság, dolus és culpa és az okkapcsolat a kártérítésnél és az egész büntető jogban. Ki a lélektan és logika alapfogalmait és azok alkalmazását ismeri, nemcsak átlátja az általános összefüggést a legfőbb jogi problémák és azok előzményeit képező magasabb rendű problémák között, hanem egyes jogesettel szemben in praxi is biztosabban, mert öntudatosan jár el, mig a puszta routine mestere az általa tapasztalt, tehát szűkebb körű esetekből öntudatlanul levont szabályokra, ugyszólva ösztönre szorul, mely szokásos eljárásra vezetvén az esetek uj árnyalatainak felismerését s megfontolását idővel megneheziti. Némileg igaza volt Jonathan Swiftnak, midőn szigorlatán azt felelte scholastikus vizsgálóinak, hogy helyes gondolkodást az anyatejjel és Aristoteles ismerete nélkül tanult ; de ép oly igaz, hogy nem csak középszerű elmék szorulnak a logikai technika általi ellenőriztetésére, hanem sok | tekintetben a lángelmék is. Nemcsak elhamarkodott inductiúkra és alaptalan hypothesisekre, hanem egyenesen helytelen következtetési formákra akadunk a tudományok történetében. így az egész régi észjogra nézve Kantot bezárólag, a kin pedig tul nem haladt egyetemi észjogi oktatásunk, döntő Herbart nagy érdemű kimutatása, hogy az aristotelesi következtetés arról, a minek lenni kell, arra mi van. s igy az észjog lételének e bizonyítása is alaptalan.