Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 36. szám

282

concurrál a javaslat által nyújtott megsemmisítési, helyesebben sem- miségi keresettel (Nichtigkeits Klage). A javaslat megsemmisítési keresete lényegileg a 279. és 280. §-okban talál szabályozást és illetve felvételt. Ezen keresetet eddigi perrendünk nem ismeri. Mi annak, mint a jogbiztonság érdekében szükséges kisegítő perorvoslatnak, behozatalát még nagyobb terjedelemben tartjuk czélszerünek, sem minta javaslatteszi. Magának a semmiségi kereset intézményének behozatala kérdésében tehát a javaslattal egyetértünk. De nem értünk egyet a javaslattal akkor, midőn a semmiségi keresetet behozza a nélkül, hogy annak közelebbi szabályozásáról gondoskodott volna. Maga az intézmény nálunk uj lévén, az idézett 2. §. nem lesz képes azon kételyeket eloszlatni, melyek minden uj intézménynek elmaradhatatlan követői. Nem helyeseljük továbbá, hogy a javaslat a semmiségi kereset tekintetében csak mellékesen és olyan helyeken intézkedik, a hová ez épen nem tartozik. A 249. §. semmiségi keresete ugyanis (érvénytelen hirlapi idézés) a birói határozatokról szóló czimben, a 280. §. semmiségi keresete pedig (törvényes képviselő mellőzése, harmadik személy meghatalmazás nélküli eljárása) a perorvoslatokról szóló czim felebbezési fejezetébe van fölvéve és hiányos módon szabályozva. Egyik sem tartozik azon helyre, melyen felvételt talált. A javaslat jellemzett és általunk helyesnek hitt álláspontjából a semmiségi kereset, ámbár ennek segitségével ép úgy kereset alakjában nyujtatik bizonyos perbeli sérelmek ellen orvoslás, mint a perújítás eseteiben perorvosi a^. Az igazolást és perújítást perorvoslatnak elismerő javaslat tehát következetlen, midőn ugyanilyennek a semmiségi keresetet el nem ismeri.

Czélszerünek tartanók továbbá, ha annak alapján is adatnék semmiségi kereset, mert a határozat meghozatalánál érdekelt biró vett részt, mei’t a fél esetleg csak akkor juthat a biró érdekelt voltának tudomására, midőn az ez által szenvedett sérelmet egyéb perrendbeli segédeszközökkel többé el nem háríthatja.

Yisszatérve magára a 269. §. g), i) és k) pontjai semmiségi okainak a semmiségi keresettel való versenyére, az e pontok alapján az eljárás megsemmisítésére nyújtott felebbezés a gyakorlatban csak a legritkább esetben fog érvényesíttetni, mert annak érvényesítésére a 8, in letve a 15 napos határidőhöz lévén kötve, az érvénytelenül hirlapilag idézett törvényes képviselő, vagy az, kinek nevében valaki meghatalmazás nélkül járt el, csak a legritkább esetben lesz azon helyzetben, hogy felebbezését az arra kiszabott rövid határidő alatt érvényesíthesse. A leggyakoribb eset az lesz, hogy magáról a semmis, ámbár alakilag érvényes Ítéletről akkor fog tudomást szerezni, midőn ellene már a végrehajtás kisértetik meg, tehát midőn perjogilag rés judicatával áll szemben. Hatályos orvoslást e szerint csakis semmiségi kereset utján fog nyerni. Ugyanezekért a g), i) és k) pontoknak kiváló gyakorlati fontosságot nem tulajdonítunk.

Az n) pont szerint semmiségi okul szolgál, ha az Ítélet rendelkező része (tenor sententae) annyira érthetetlen, hogy alaposan felül nem vizsgálható. Hogy érthetetlen-e az ítélet vagy nem, relativ. Az individuum értelmi képzettségétől és tehetségétől függ. »A« nagyon is érthetőnek, »B« pedig merőben érthetetlennek tartja ugyanazon ítéletet, és utóbbi esetleg az n) pont alapján felebbezni fog az általa érthetetlennek hitt ítélet ellen, holott taláu ezt nem tenné, ha kételyei más utón oszlattatnának el. Ha tehát a javaslat felesleges perorvoslatokat kerülni akar, akkor egyik alkalmas eszköz erre az, ha megengedi az ítélet értelmezését épugy és lényegileg ugyanazon szabályok szerint, a mint és a mely szabályok mellett a határozat kijavítását és pótlását megengedte (jl. 236. és 237. §-ai). Ez által bizonyosan számtalan az n) pontra alapított felebbezésnek fogja elejét venni, mert akkor a kételyben levő fél első sorban mindenesetre az olcsóbb és kényelmesebb utat fogja igénybe venni, hogy többé-kevésbbé alapos kételyeit eloszlassa.

Yégre a 269. §. o) pontjára az a megjegyzésünk, hogy csupán a per eldöntésére lényeges befolyást gyakorolt eljárási szabályok mellőzése lenne semmiséggel sauctionalandó. Ily értelemben ajánljuk a kérdéses pont átdolgozását annál is inkább, mert a javaslat kifejezése: »e miatt a peres ügy alapos eldöntése lehetetlenné vált«, e pont alkalmazását ugyszólva lehetetlenné teszi.

A 270. és 271. §-ok ellen észrevételünk nincs.

A 272. és 273. §-okra már illő helyen tettünk megjegyzéseket.

A 274. §. a tényleges állapoton nem fog sokat segíteni és esetleg evidentiális zavarokat fog a biróságnál előidézni. A felebbezési határidő betartásának következetessége és egyöntetűsége érdekében azonban ezen §. ellen sem teszünk kifogást.

A 275. §. önmagában és függetlenül nem vehető szemügyre. Kapcsolatos szemügyre kell venni a javaslat 80. §-át és a 285. §. 1. pontját. Ezek összefüggő tekintetbe vételével a javaslatban az illetékesség kérdésében használható perorvoslatokat következőkép látjuk szabályozva :

1. Rendes eljárásban a birói illetékesség kérdésében hozott végzés (akár adatik hely a kifogásnak, akár nem,) felfolyamodás utján támadható meg.

2. Sommás eljárásban:

a) ha a kifogásnak hely adatott, a végzés ellen felperes felfolya- modással élhet;

b) ha a kifogás elvettetik, alperes az ellen csakis az ítélet elleni felebbezésben kereshet orvoslást, és ez esetben a másodbiróság az illetékesség kérdésében és ügy érdemében együttesen határozván, Ítéletének azon része ellen, mely az illetékesség kérdését tárgyazza, további felebbezés csak a 40. §. eseteiben (midőn a rendes birói illetékességtől eltérésnek helye nincs,) engedtetik meg. A javaslat ebbeli rendelkezéseivel érdemileg egyetértünk, ámbár azokban az annyira kivánato egyöntetűséget a perorvoslatok igénybevétele tekintetében nélkülözzük. Egyetérünk ezen rendelkezésekkel az egyöntetűség hiánya miatt is azért, mert általuk gyakorlatilag az eljárást megrövidítve látjuk. Kifogásunk e helyütt csak az, hogy a javaslatból az idézett rendelkezéseket három elszórt §-ból kell combinálni. Kívánatosnak tartjuk tehát ezen rendelkezésekre vonatkozólag az összefüggő szövegezést.

A 276. §. a perek bizonyos csoportjánál ismét korlátozz! két egybehangzó Ítélet ellen a felebbezést. E helyütt csupán annyit jegy- zünk meg, hogy épen nem látunk, de a javaslat sem hoz fel okot arra nézve, hogy miért nem ad két egybehangzó Ítélet ellen további felebbezést a semmiségi kereset eseteiben. A semmiségi kereset, mint perorvoslat, természetére nézve legközelebb áll a perújításhoz és azzal sok tekintetben egy és ugyanazon elbírálás alá esik. Ezek tekintetében a két egybehangzó ítélet elleni további felebbezést ép oly kevéssé óhajtjuk korlátoltatni, mint az újított perben.

A 277. §-ra már elmondottuk nézetünket.

A 278. §. rendelkezésével egyetértünk.

De kifogásunk van a 279. §. ellen, nem az irányban, mintha a legfőbb itélőszék tevékenységét két egybehangzó ítélet ellen alap nélkül igénybe vevő felet büntetlenül kivánnók hagyni, hanem azért, mert a birságért első sorban az ellenjegyző ügyvéd tétetik felelőssé. Jogos és méltányos, hogy az, ki alap nélkül provocálja a legfőbb itélőszék tevékenységét és ugyanezt egyéb teendőitől elvonja, megfelelően büntettes- sék. A nélkül, hogy e processuális büntetések tanára kiterjeszkedni akarnánk, mai viszonyaink között abban sem látnánk különös veszedelmet, ha a két egybehangzó Ítélet elleni felebbezés bizonyos arány- lagos cautio letételétől tétetnék függővé, avagy az esetleges pénzbün- tetetés behajthatatlanság esetére szabadságbüntetésre lenne átváltoztatható. De összeegyeztethetetlennek tartjuk mai állapotunkkal azt. hogy e felelősség első sorban az ügyvédet terhelje. Tény, hogy az ügyvéd a per első bírája és hogy az ügyvéd saját nézetével az ügyfélre bizonyos befolyást képes gyakorolni. De ép úgy tény az is, hogy ügyvédi rendtartásunk mellett az ügyvéd a javaslat 279. §-a alapján könnyen olyan helyzetbe hozatik, hogy vagy hivatása szent kötelességét kell megsértenie, vagy pedig tetemes áldozatot koczkáztatnia. Közli a féllel az elsőbirósági ítéletet helybenhagyó második Ítéletet s egyúttal ajánlja neki a két egybehangzó ítéletben való megnyugvást, a további feíebbe- zést merőben alaptalannak találván. A fél azonban az ügyvéd jóakaró tanácsa daczára felebbezni akar és utasítja őt a két egybehangzó ítélet elleni további felebbezés benyújtására. Nincs kedve 500 frtot koczkáz- tatni és a felebbezést ellenjegyezni. Lemond a képviseletről. Ha a fél nem menti őt fel nyomban a képviselettől, tartozik érdekeit az ügyvédi rendtartás alapján 30 napon belül fentartani. A felebbezést azonban már 8 és illetve 15 nap alatt be kell nyújtania.

Yagy eleget tesz tehát hivatása kötelezettségének, és akkor aránytalan nagy összeget kell kocztáztatni, vagy pedig nem tesz eleget kötelességének, és akkor készülhet egy védbeszédre fegyelmi bírósága előtt, hogy esetleg egy még nagyobb kártérítési összeg veszélye ellenében magát fedje. Meggyőződésünk, hogy vagy az ügyvédrendtartás azon anomáliáját, kell eltörölni, mely szerint az ügyvéd akarata ellenére van kényszerítve bizonyos időn egy ügyet képviselui, vagy pedig, ha ezen intézkedés továbbra is fentartandónak vétetik, akkor nem tehető az ügyvéd egy olyan birságért felelőssé, melyet esetleg csakis szigorú kötelesség érzete folyományaként tartozik viselni.

A 280. §-ra lényegileg már elmondottuk nézetünket. E helyütt csak annyit jegyzünk még meg, hogy nem találjuk czélszerünek azt, hogy a javaslat a semmiségi kereset beadására 10 évi határidőt szab. Külföldi törvények bátran szabhattak ilyen aránylag rövid időt, de nem mi, és különösen nem, ha a lakbejelentés hivatalos ellenőrzésének úgyszólván merő hiányát és a kézbesítések körül előforduló rendetlenségeket veszszük tekintetbe. Mi tehát a rendes elévülési időt ajánljuk.

A javaslat 281 — 291. §-ai a felfolyamodás perorvoslatáról intézkednek. A javaslat felfolyamodása lényegileg megfelel a német birodalmi perrend »sofortige Beschwerde«-jének és az 1876. évi osztr. javaslat recurs-jának. Szabály, hogy minden a biró Ítéletét megelőzött végzés által okozott sérelem az ítélet ellen használható felebbezés által orvoslandó. De a biró végzései esetleg olyan természetűek, melyek ellen nyomban kell, hogy orvoslás nyujtassék, ha az orvoslás hatályos akar lenni. Ilyen értelemben a felfolyamodás mint kisegítő perorvoslat jogosultságát minden törvényalkotás elismeri. Egyetértünk tehát a javaslattal akkor, midőn ezen kisegítő természetű perorvoslatnak szintén helyt ad. De nem értünk egyet azon iránynyal, melyben a perorvoslat a javaslatban szabályozást nyer, mert a javaslat felfolyamodása nem ezen kisegítő természeten sarkall.

A javaslat, mint már kiemeltük, azon helyesnek elismert beosztást követi, hogy a végrehajtási eljárást és az eljárásban használható perorvoslatokat magától a peres eljárástól és a peres eljárás folyamában használható perorvoslatoktól elválasztja és igy mindegyiket külön- kiilön szabályozza. Midőn tehát a peres eljárásban a 281—291. fokban szabályozott felfolyamodásról van szó, mi ez alatt csakis magában a peres eljárásban hozott végzések elleni perorvoslatot érthetjük. Hogy azon végzéseket, melyek az ítéletig hozattak és felfolyamodással megtámadhatók, külön textative kell felsorolni, ezt maga a javaslat 283. §-a beismeri, és voltaképen a fejezetnek a 283. §-nál kellene kezdődnie.

A kifejtettek folyamányaként a 281. §. első bekezdését tökéletesen feleslegesnek, sőt a felfolyamodás mint kisegítő perorvoslat természetét felforgatónak hiszszük. A mi álláspontunkból a per folyama alatt hozott azon végzések, melyek felfolyamodás utján megtámadhatók, tex-