Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 36. szám
283 tative lévén felsorolandók, ezen álláspontból következetesen a javaslat 284. §-át is mint fölöslegest töröltetni véleményezzük; és legkevésbbé sem értünk egyet azzal, ha a javaslat elébb egy általános szabályt állít fel (281. §.), aztán a szabály alól egy általános kivételt tesz (283. §.), utána a szabályként felállított kivétel kivételeit egyenkint felsorolja és végre textative sorolja fel azon kivételeket, melyek a kivétel által nem érintetnek. A javaslatnak 281—285. §-ai tehát a 282. §. kivételével gyökeresen átdolgozandók lennének olyképen, hogy szabályként a■/. volna felállítandó, miszerint felfolyamodásnak csakis a törvényben világosan megengedett esetekben van helye. E végett nem lenne épen szükséges az egyes eseteket egy §-ban felsorolni, hanem elegendő lenne, ha a törvény a maga helyén kimondaná, hogy a határozat felfolyamodással megtámadható, mint ezt többek között a német birodalmi perrend is teszi. A javaslat 286. §-a a feleknek a pertárnok és rendes perekben bizonyítási eljárás felvételével megbízott birósági tag eljárása és intézkedése által okozott sérelmek miatt előterjesztést ad. A javaslat ezen újításával, azon megjegyzés mellett, hogy a szakasz következő szavait: »mindenesetre azonban csak az e. b. Ítélet hozatala előtt«, mint zavarokra okot szolgáltató megszorítást, töröltetni véleményezzük, ismét egyetértünk, fentartandónak vélvén azonban, a mit különben külön kifejezni nem szükséges, a felek jogosultságát, hogy ugyanezen sérelmet, mennyiben az előterjesztés által orvoslást nem nyernek, az átszármaztató hatályt gyakorló és törvény szerint nyújtott perorvoslat igénybevételénél is érvényesíthessék. A 292—300. §-ai az igazolást szabályozzák. A javaslat 292. és 293. §-aiban az igazolás eseteit szabatosabban látjuk meghatározva, mint jelenlegi perrendüuk 306. §-ában. Helyesebbnek találjuk különösen a javaslat »vétlen« mulasztás kifejezését, mint a jelen törvény el nem háríthatott akadályát. A javaslat ez által azon enyhébb visszahelyezési rendszert fogadja el, melyet az anyagi igazság érdekében az 1868: 54. t.-cz. szigorú szavai daczára eddigi gyakorlatunk is követett. Ez által a biró belátásának törvényileg tágabb tér van engedve arra nézve, hogy minő körülmények között tekintheti a a mulasztást conret esetben véletlennek. E részt a biró belátásának kell is hogy tágabb tér engedtessék, és ha a javaslat ez okból kíván csupán annyit, hogy a mulasztás vétlen volta hitelt érdemőleg mutattas- sék ki, akkor ezen bizonzitási tanukban különben ismeretlen kifejezéssel is egyetértünk. A 292. §-nak az 1874: 34. t.-cz. 71. §-ára hivatkozása azonban, mint nem oda való, elhagyandó. E mellett a jogbiztonság érdekében ki volna mondandó az is, hogy másodszori igazolásnak csakis akkor vau helye, ha elháríthatatlan akadály bizonyittatik, mert a másodszor mulasztó fél nem tarthat többé igényt a törvény azon elnézésére, melyet az első ízben mulasztottnak az anyagi igazság érdekében megadandónak vélünk. A 294. §. lényeges újítása abban áll, hogy az esetre, ha a félnek a mulasztás nem a mulasztás napján jutott tudomására, vagy az akadály nem a mulasztás napján szűnt meg, az igazolási kérelem a mulasztásnak tudomására jutásától vagy az akadály megszűntétől számított 15 nap, de legkésőbben a mulasztástól számított félév alatt adandó be. A 299. §. szerint azonban a 15 nap után beadott igazolási kérelemnek halasztó hatálya nincsen. A javaslat indokai maguk elismerik, hogy a fél éven belül érvényesített igazolás esete ugyanazonos eddigi perrendünk 315. §. a) pontjának perujitási esetével, és azt azért vonta az igazolás körébe, mert itt megfelelőbb helyen levőnek találta. Nem értünk egyet a javaslattal. Mi az eddigi rendszert e tekintetben sokkal egyszerűbbnek találjuk. Tudjuk az eddigi rendszer mellett, hogy az igazolást minden esetben 15 nap alatt kell érvényesíteni, és ha ennyi idő alatt nem érvényesíttetett, már csak perújítással élhetni. Felfüggesztő hatálya a 15 napon túl beadott igazolásnak a javaslat szerint nincs. Az egész tehát csupán rendszer kérdése; a kettő közötti különbség csak abban fog nyilvánulni, hogy a javaslat szerinti fél éven belüli igazolás nehezebb lesz, mint az 1868: 54. t.-cz. 315. §. a) pontjának perujitási esete ma. Ez utóbbi alapján ugyanis úgy a törvény értelme, mint e részbeni birósági gyakorlatunk szerint a perújítás feltétlenül megadatik. A javaslat szerinti fél éves igazolásnál esetleg még azt is hitelt érdemlőleg kell kimutatni, hogy a mulasztás a félnek nem a mulasztás napján jutott tudomására, vagy az akadály nem a mulasztás napján és mikor szűnt meg. Mi azonban az igazolás és perújítás eseteit nem óhajtjuk megnehezíteni. Ha ekként a javaslat szóban forgó újításától eltekint és e részt az eddigi rendszerhez tér vissza, mit kívánatosnak tartunk, akkor a 299. §. első bekezdése elesik. Ezen visszatérést az eddigi rendszerhez annál is inkább ajánljuk, mert a javaslat per újítása többnemü eddigi rendszerünkben ismeretlen korlátozásoknak van alávetve, és igy az igazolás elmulasztásán alapuló perújítás nem lévén, a mulasztás következményének elhárítását szerfelett megnehezítve látjuk, mit pedig az anyagi igazság érdekében kívánatosnak nem tartunk. A 294. §. második bekezdését oda óhajtjuk módosíttatni, hogy hivatalból csakis az elkésetten beadott kérelem legyen visszautasit- ható. Indokaik ugyanazok, melyeket már a felebbezésnél kifejtettünk. A 298. §-nál annak óhajtunk világos kifejezést adatni, hogy az igazolási kérelem a törvény nyújtotta biztosítási intézkedéseket nem érinti. A 295. §-al, különösen pedig annak a költségmegtéritést szabályozó méltányos rendelkezésével egyetértünk. Czélszerünek tartjuk továbbá a 296. és 297. §-okat is, utóbbit természetesen csakis a javaslat álláspontjából. Nincs megjegyzésünk a 298. §. második bekezdésére sem, miután czélszerünek tartjuk azon rendelkezést, mely szerint a felebbezés és igazolás versenye esetében elébb az igazolás kérdése döntendő el, mivel az igazolás nagyobb terjedelmű orvoslási módot nyújtván, a vele versenyző felebbezést, tehát a felső biró tevékenységét adott esetben egészen feleslegessé teheti. A 300. §-ban a »panasz« kifejezése tévedésből talált felvételt, mert nem panasz, hanem »kérelem« előjegyzéséről van szó. Egyebekben ezen §. tekintetében ismét utalunk a 279. §-nál kifejtettekre, megjegyezvén, hogy az ügyvéd néha csak akkor győződik meg az igazolási kérelem merő alaptalanságáról, midőn az ügy tárgyalása már javában folyik. Különben a gyakorlat tanúsítja, hogy az igazolás csak felette ritkán vétetik a per-huza-vona czélok elérésére igénybe. Az időt nyerni akaró félnek erre még a javaslat szerint is annyi kényelmes alkalma van, hogy az igazolásra bizonyára legutoljára fog gondolni. Felesleges tehát ezen a méltányos elnézésen alapuló perorvoslat igénybevételét pénzbir- : Sággal való fenyegetés által nehezíteni. A javaslatnak a perújítást tárgyazó 301 —310. §-aira csak nagyon kevés mondani valónk van. Jelenlegi állapotunkkal szemben a javaslat perujitási része is többé-kevébbé gyökeres újításokat vesz czélba. A 301. §. 1. pontja tényleg szabatossabban határozza meg azt, mit jelen perrendünk 315. §-ának b) pontja tartalmaz. A javaslat 301. §-ának 2. pontja két irányban tér el eddigi törvényünktől. Először mennyiben a perújítás érvé- I nyesitését az Ítélet jogerőre emelkedésétől számitandó 10 évre szorítja ; (ugyanennyi időre van a 3. pont perujitási esete is szorítva), és másod- j szór mennyiben a propter noviter reperta kérelmezett perújítás eseté- 1 ben hitelt éi’demlő kimutatását kívánja meg annak, hogy a perújítást ! kérő fél az ujonan feltalált bizonyítékot az alapperben nem használhatta. Egyik megszoritással sem értünk egyet, különösen nem a másodikkal, mert kötött bizonyítási elméletünk mellett nehéz, gyakran épen lehetetlen lesz annak hitelt érdemlő kimutatása, hogy az uj bizonyíték az alapperben nem használtathatott. Sőt a gyakorlatban előfordulnak tényleg olyan esetek is, hogy egy kezeink között levő bizonyitékot az alapperben szándékosan és azért nem használtunk, mert úgy voltunk meggyőződve, hogy az olyan körülményre vonatkozik, mely magára a perre befolyással nem bir. Csak későn, midőn pervesztesekké lettünk, szerzünk tudomást a biró ellenkező nézetéről, vagyis arról, hogy a biró épen ezen általunk lényegtelennek hitt körülményre súlyt fektetett. Ilyenkor a bizonyítéknak az alapperben való nem használhatásáról, tehát a javaslat szerint perújításról szó sem lehet. Helytelennek találjuk, ha ez alapon a szintén praetori természetű perújítás útja elzáratik, mely ellen pedig az 1. pont sem nyújt segítséget, mert esetleg maga a fél lehet az, ki e bizonvitékra súlyt nem fektet. A 302. §. rendelkezése ellen kifogásunk nincs? 303. §. b) pontját czélszerültlennek és* időt rabló perelgetésekre okot szolgáltatónak hiszszük. Hogy minek alapján döntetett légyen el a per, az egyáltalán és különöseen nálunk a bírói határozatok megszokott sovány indokolása mellett nem mindig világos. Azonkívül ez con- crét jogvita, nem mindig egy körülmény, hanem néha és leggyakoribb esetekben a tények lánczolata alapján nyert elbírálást. E szerint a gyakorlatban nehéz, sokszor egyenesen lehetetlen lesz meghatározni, hogy ez vagy amaz kifejezetten beismert ténykörülmény idézte-e elő a biró azon meggyőződését, melynek Ítéletében kifejezést adott. Ha tehát ez alapon a perújítás megtagadtatik, első sorban a felett fog a meddő vita folyni, hogy ezen beismert ténykörülmény alapján döntetett-e el a per vagy nem. Ehhez csoportosulnak még a viták, hogy volt e a megbízottnak ezen tény beismerésére külön meghatalmazása vagy nem, — minek bizonyítása a lehetetlenségek országába fog tartozni, mert ha a biróság czime előtt egy ténykörülményt kifejezetten beismerünk, a biró nincs jogosítva kérdezni és nem is kérdezi, hogy van-e erre ügyfelünktől külön meghatalmazásunk. \ A 304. §-t mint nézetünk szerint üdvös újítást egész tartalma szerint helyesnek tartjuk. A javaslat 305. §-a ellenében azonban az 1868: 54. t.-cz. 318. §-át helyesebbnek hiszszük. Egyébként midőn már egyszer megújított perről van szó, akkor elismerjük magunk is azon követelmény jogosultságát, hogy az ujitó fél kimutatta, miként ujonan feltalált bizonyítékát sem az alap- sem pedig az újított perben nem használhatta. A másodszor újított perben nem gyakorolhatni többé méltányos elnézést, melyet az első újításnál a jogbiztonság veszélyeztetése nélkül gyako- rolhatónak vélünk. A javaslat 306 — 308. §-ai az 1868 : 54. t.-cz. 319—321. §-ainak változatlan átvétele. Nincs észrevételünk. Helyes újítást ügyekszik a javaslat 309. §-ában behozni. Vonatkozik e §. a büntetendő cselekményre alapított perujitási esetre akkor» ha a bűnvádi kereset bármely okból elenyészett. Eddig hasonló esetekkel szemben remedium nem létezett. A javaslat megadja a reme* diumot az által, hogy az újított per ez esetben a bűnvádi eljárás nélkül is meginditható. Helytelen és könnyen félremagyarázható azonban a javaslat további szövegezése, mely szerint a perben az újított per bírája ítél abünösség kérdése felett is, de csak annyiban, a mennyiben a cselekménynek az ujitott perre befolyása van. Ezt szerencsétlen fogalmazásnak tartjuk. A polgári biró a bűnösség kérdése fölött ez esetben sem fog ítélni, és ha a javaslat azt akarja, hogy ítéljen ezen kérdés felett, akkor ezzel nem értünk egyet. A polgári biró csakis a polgári igények felett fog ítéletet hozni, és Ítélni fog ez esetben azon tények valódisága felett, melyek valótlansága egyebekben, ha ugyanis a bűnvádi kereset el nem enyészett volna, csakis büntető eljárás folytán lenne megállapítható. Ezt tehát szabatosabban ajánljuk szövegezni.
