Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 36. szám
279 tulajdonítsunk az elővélelineknek mint bizonyítási módoknak, és hol volna azok helye a bizonyítási tanban? Minthogy minden perrend a bizonyitékok alkalmazásának bizonyos sorát tartja és azok között az ügydöntő esküvel való bizonyítást utolsó helyre teszi, az eddigi felfogás szerint kétségtelen, hogy az elővélelmekkel való bizonyítási mód, a gyakorlati alkalmazásiján, csak az eskü után, tehát legutolsó sorban foglalhat helyet. Első tekintetre ez helyesnek és czélravezetőnek látszik nemcsak elméletileg, hanem azért is, mivel a siker avagy a gyakorlati alkalmazás is mellette szól a létező állapotoknak. Azonban, ha tekintetbe veszszük azon számtalan és le- irhatlan visszaéléseket, melyek az esküvel, legyen az fő avagy póteskü, legyen az csak akár meghitelés a tanuknál vagy szakértőknél, úgy hazánkban, mint széles e világon mindenütt, főleg napjainkban űzetik,1) nem csodálkozhatunk azon, ha a gyakorlati jogász az eskü általi bizonyításnak nem szószólója, annál kevésbbé, mert a hamis eskü tényálla- dékát megtalálni, de főleg bebizonyítani, rendkívül nehéz. De ha azt akarjuk, hogy valami megszüntettessék, akkor egyúttal a meglevő eltörlése alkalmával, annak helyébe mást kell ajánlanunk, mely azt pótolja és annál jobb legyen. Igaz ugyan, hogy napjainkig az eskü számtalan neme kiküszöböltetett, a nélkül, hogy annak pótszere akadt volna, és ha igy részben megszűnt, nincs ugyan ok reá, miért ne töröltethetnék el egészen; mégis czélravezetőbbnek tarthatjuk törekvéseinket, midőn annak megszüntetésével foglalkozva, egyúttal arról is gondolkozunk, hogy mivel lehetne a hagyott hézagot betölteni. Véleményem szerint ilyen pótszer volna az eskü* 2 3 *) helyébe : az elővélelem. Nem szükséges az elővél elmek értelmezése körül folyó vitára kitérnem; mert habár a helyes definitiótól sok függ, mégis annyit e téren elismerhetünk, hogy lényegileg majd mindegyikében meg van jelelve az elővélelmek misége.5) Elég azt felhoznom, hogy a bizonyítási tan szempontjából az elővélelem azon mód, mely által két vagy több egymással okszerű kapcsolatban álló tény közül az egyik, és pedig a bebizonyítható tény valósága derítendő ki, és azután e bizonyos tényből mint előzmény- és alaptényből egy másik tényre mint következményre történik okszerű következtetés.'1) Ebből kiindulva már most, a gyakorlati alkalmazás szempontjából fődolog az elővélelmek osztályozása és egymástól való faji megkülönböztetése. Azok közé tartozom, kik az elővélelmek hármas felosztását pártolják.5) Vannak sokan, kik főleg elméleti szempontból a kettős felosztást kedvelik. Lehet, hogy ezeknek, mint theoretikusoknak igazuk van a maguk szempontjából, mert hiszen ilynemű felosztásoknak mindig csak relativ értékük van. Lehet, hogy a kettős felosztás mellett könnyebben boldogulhatni, az egyes tételeket nagyobb világosságba helyezhetni; gyakorlati alkalmazását tekintve azonban a dolognak, úgy hiszem, a legszokottabb és leghelyesebb a hármas felosztás, mert ez a legczélszerübb.) Megkülönböztetünk e szerint: 1. természetes (emberi), 2. jogi és 3. törvényes elővél elmeket. Törvényes elővélelmek azok, melyeket a törvény positiv szabályok által kifejezetten azokká kijelöl; tehát épen annyi és az, a mi a törvény által elővélelemnek decretálta- tik. Történik pedig ez a jogrend oltalma czéljából és zavarok elkerülése végett, minél fogva van ugyan belső észsze- rüsége is, mindamellett a külső szükségesség jellegét hordja ') A fő- és pótesküt egy szóba foglalva ügydöntő eskünek nevezem. 2) Az esküt egész jelenlegi valójában feltüntetve találjak : Dr. Králik Lajos ügyvéd következő czimü monográphiájában : Az eskü a polgári perben. 3) Az elővélelem fogalmát adják : Zlinszky »A bizonyítás elmélete« ezimü munkájának 143. lapján, továbbá Herezeg i. m. 409 1., Endemann »Deutsches Civilprocessrecht« Seite 707., Nagy Árpád »Jogtud. Közlöny« 1877. 39. szám, Frank Ign. Közigazság törvénye ez. m. 158 —159. lapon, Szlemenies Elem. jur. hung. jud. eiv. 118. 1. ‘) Sokban megegyezik ezHerczegh Mihálynak a »magyar polgári tvke- zési rendtartás« czimü müvében' 409. lapon kifejtett eléggé rövid és Zlinszky által helytelenül roszalt defmitiójával. ») Nagy Árpád idézett czikkében elismeri ugyanazon három fajt, melyet itt kifejtünk, de azért még sem követi. ‘jHerczeg f. i. könyvében 409. és 410. lapon, habár formailag a kettős felosztást használja is, lényegileg azonban mégis a hármas felosztás nyilvánul nála a természetes, a törvényes czáfolható és törvényes czáfolhatlan elővélelmek megkülönböztetése által. Nem sokban térek el én sem ettől. magán, úgy annyira, hogy a biró belátásának és meggyőződésének helyet nem enged, merev formalitás a bizonyítás terén, melynek ha alakilag elég tétetik, meg van önmagától az anyagi igazság. Ha már most példákat tekintünk, azt látjuk, hogy igen sok intézmény erre az elővélelemre vihető vissza. Nemcsak az elbirtoklás és elévülés alapul azon, hanem a tulajdont és birtokot is lehet többek között ez elővélelem segélyével védelmezni. A bizonyítás szempontjából a törvényes vélelmek leginkább bizonyos a törvényben megállapított alakisághoz vannak kötve. Tekintsük csak a holttá nyilvánítást úgy, miként az a mi perrendtartásunkban szabályozva van. Ha az ott felállított formaságoknak elég tétetik, kénytelen a biró elfogadni azt, hogy Ítélete valóságon alapul. De nemcsak kényszerűség van ebben, hanem majdnem mindig a bizonyosság is; mert a törvény a lehető legszigorúbban követeli, hogy a legnehezebb és a legszélsőbb körülmények bizonyittassanak be ; de nem kivánja, hogy ellenkező oldalról azok ellen kifogás tétessék, tehát a bizonyitás egyoldalú. Midőn tehát igy mintegy az egyik oldalról a bizonyitékok maximumát kell előteremteni, nemcsak észszerű, hanem igazságos is, hogy azt, mit igy bizonyitás által valószínűvé teszünk, valónak elfogadhassuk. Ugyanazért történik, hogy a törvényes elővélelmeket sokan czáfolhatlanoknak is nevezik (praesumtio juris et de jure). Vannak ugyan sokan, kik e kifejezés ellen kifogást tesznek, mert vannak a czáfolhatlanná nyilvánított törvényes elővélelmek közt is olyanok, melyeket meg lehet czáfolni; de czélszerüségből még sem engedi és nem is engedheti a törvény azokat megczáfolni, azon egyszerű okból, mert véges elménknél fogva sok dolog nyitjára jutnunk lehetetlen, sőt talán az erkölcsi világrend szempontjából jobb is gyakran ha nem jutunk. Itt tehát a szélsóségeknek, az emberi elme kicsapongásainak határt vet a törvény, és helyesen, mert megjelöli a határt, hogy meddig és ne tovább. *) Itt nagy jelentősége van e mondásnak: forma dat esse rei. Vegyük csak azt, ha valamely férj a prts kivánta szabályok értelmében holttá nyilváníttatván, a nő uj házasságra lép és egy idő múlva, midőn második férjétől nemzett gyermekeket is szült, betoppan hozzá első és holtnak vélt férje. Mi történik most már e második házasságból származottt gyermekekkel? A tény megczáfolta az elővélelmet; lehet-e mégis semmissé tenni a megtörténtet ? Nem, mert vagy igazságtalanság lenne legalább is az ártatlan gyermekeket törvénytelenné tenni; sőt elismerendő még a házasság törvényessége is.2) Ezek után azt véljük állithatni, hogy a törvényes elő- vélelmeknek ép oly jelentőségük van, mint a többi bizonyítási eszközöknek és módoknak. A szövetkezeti tagok elleni keresetek elévüléséről. (nn.) A szövetkezet kilépett vagy kizárt tagjai ellen a társaságot terhelő igények alapján támasztható keresetek elévülése még le nem járt, de felmondási időhöz kötött követeléseknél mely időtől számítandó ? Ezen kérdést veti fel S. S. ur a »Magyar Themis« 34. számában, és megfejti azt olyképen, hogy az idevágó törvényt, a keresk. törv. 254. §. utolsó bekezdését, nevetségesnek, a törvényhozó feledekenysége folytán hozottnak mondja, minek folytán is szerinte a mondott természetű követeléseknél az elévülési idő nem is, mint a törvény azt mondja, a kilépés vagy kizáratás közzétételének idejétől, hanem az egyes tagok kilépésének vagy kizáratásának a szövetkezetnél vezetett jegyzékbe való bevezetésétől számítandó. A kérdés nem uj, a megfejtés sem az; kereskedelmi törvényünk commentatorai valamennyien foglalkoztak már vele, és S. S. ur csak az eddigi commentatorok nyomán halad, midőn a törvényhozót inconse- quentiával s feledékenységgel vádolja. (L. Schnierer keresk. törv. 207. 1., Dr. Neuman keresk. törv. m. 664 1. és Dr. Apáthy keresk. jog 500 l.f ki utóbbi különösen a törvénytől eltérő S. S. ur által itt pártolt véleményt minden indokolás nélkül tantételként állítja oda.) ’) Élesen kikel Virchov Rudolf a természettudományok terén lábra kapott szélsőség ellen »A tudomány szabadsága« ez. beszédében. *) Legalább Kőnek egyházjoga 540. lapján kifejtett vélt vagy jóhiszemű házasságnak elvei a felhozott esetre is alkalmazhatók. *
