Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 36. szám
278 léptével az ezzel ellenkező törvények, szabályok és gyakorlat hatályon kívül helyeztetnek. A záradéknak ismét csak annyiban lehetne némi jelentőséget tulajdonítani, a mennyiben a kihágásokról rendelkező büntető-törvénykönyv zárhatározataiban megfelelő clausula nem foglaltatik, feltéve ugyanis, hogy abbeli nézetünk, miszerint már a kihágásokról szóló btk. 1. §-a (valamint a bűntettekről és vétségekről szóló btk. 1. §-ának első bekezdése) dero- gatorius hatályú, helyesnek nem találtathatnék. Ámbátor a tervezet szóban forgó záradéka azon törvények stb. megszüntetéséről szól, melyek az uj magyar büntető-törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képezik, mig a bűntettekről és vétségekről szóló btk. 485. §-a szószerint az ellenkező törvényeket stb. helyezi hatályon kívül, mind- azáltal azt tartjuk, a mit a bűntettekről és vétségekről szóló btk. indokai (II. rész 469. lpn.) kijelentenek, ugyanis azt, miszerint a 485. §-ban foglalt és szószerint csak az ellenkező törvényeket stb. említő átalános abrogatorius záradék: »mindazon törvényeket, szabályokat és a bírói gyakorlat mindazon megállapításait, melyek a jelen törvény- javaslatban tárgyazott rendelkezésekre vonatkoznak, egy általános szabálylyal hatályon kívül helyezi «, vagyis azonzár adék, mely szerint az uj btkvek intézkedéseinek tárgyát képező korábbi törvények stb. hatályuktól megfosztatnak, nem egyéb, mint a »lexposterior derogat priori« szabályának másként! formulázása. Ellenkező törvénynek stb. tekintjük nem csupán a közvetlenül ellenkezőt, hanem a közvetve ellenkezőt is, vagyis nem csupán azon korábbi büntető határozmányt, mely az uj büntető-törvénykönyvek valamely kifejezett szószerinti intézkedésével positive és directe összeütközik, hanem azt is, mely azoknak valamely hallgatólagos, úgyszólván sorok közötti intézkedésétől eltér. A büntető-törvénykönyv egyes intézkedései, elszigetelten tekintve, csak mozzanatszerüek, vagyis csak azon részt, pontot fedik, mely- lyel ép közvetlenül foglalkoznak. De összefüggésükben tekintve, szerves, tagolatos egészet, a mint mondják, büntetőjogi matériát képeznek. A büntetőjogi materia szempontjából a részletes intézkedések többé nem elszigetelt, rapsodicus határozmányok, hanem összefüggő, kimerítő szabályozást involválnak. Vagyis a törvényhozó a felvett büntetőjogi tárgyat, matériát kimerítően, azaz intézkedéseinek fogalmi egységén, szervesen elhatárolt körén belül, minden más tételes alap tekintetbevételét kizáróan akarta szabályozni. A szervesen összefüggő intézkedések körén belül nemcsak akkor rendelkezik a törvényhozó, ha beszél, hanem akkor is, ha hallgat, hallgatással mellőz, valamit »per negativam« kizár. A hallgatás nem törvényhézag, hanem több: közvetett intézkedés. E szerint pedig az ily közvetett negativ intézkedésektől eltérő törvények, stb. a kizárólagosan szabályozni akart büntetőjogi matériába beavatkozó egyéb büntető határozmányok szintén az »ellenkező«, ugyanis a törvényhozó exclusiv, a tárgy kimerítésére irányzott akaratával ellenkező törvények fogalma alá esnek. Röviden: a bűntettekről és vétségekről szóló btk. 485. §-a, noha kifejezetten csak az ellenkező törvényeket stb. említi, mégis átalában véve az annak tárgyi körébe eső korábbi határozmányokat szünteti meg, és ennélfogva, valamint a »lex« posterior derogat priori átalános elvénél fogva a tervezet 2. §-ában foglalt záradék nélkülözhetővé lesz. Az uj büntető-törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képező eddigi büntető határozmányoknak kifejezetten történő abrogatióját magának a tervezetnek 3. §-a is kikerül- hetőnek tünteti fel. Tekintve ugyanis azt, hogy a tervezet 3. §-a szerint hatályon kívül helyeztetnek mindazon törvények stb., melyek az uj büntető-törvénykönyvek intézkedé- déseinek tárgyát nem képező valamely cselekményre büntetést határoznak, feleslegesnek mutatkozik az uj büntetőtörvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képező törvények stb. külön hatályon kívül helyezése azért, mert a törvények előbbi köre a törvények utóbbi körével szemben a minust képviselvén, magától értetődik vagy értethetik, hogy ha a minus, azaz a büntető-törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát nem képező törvények is hatályon kívül helyeztet- ! nek, hogy akkor annál inkább hatályon kívül helyezettnek tekintendő a plus, azaz: a büntető-törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képező törvények. Argumentum a minőre. De a tervezet 2. §-ában foglalt általános abrogatorius záradék szerintünk nem csupán felesleges és mellőzhető, hanem, a mennyiben e részben a tervezet kivételeket nem tartalmaz, veszélyes félremagyarázásra is nem ép a limine visz- szautasitható támpontokat szolgáltatónak mutatkozik. A bűntettekről és vétségekről szóló btk. 2. §-a szerint ugyanis több különböző törvények stb. egymást követése esetében a legenyhébb intézkedést tartalmazó törvény stb. alkalmazandó. Ezzel egyrészről hatályon kívül helyeztetik az eddigi szigorúbb jog, másrészről pedig hatályában fentartatik — az uj törvényt megelőzőleg elkövetett cselekményekre nézve — az eddigi enyhébb jog. Az eddigi enyhébb jog ezen hatályban fentartása az uj codex exclusiv uralmával szemben nyilvánvalólag kivételes intézkedést képez. A tervezet 2. §-a az eddigi jogot azonban feltétlenül, kivétel nélkül megszünteti. Miután pedig az életbeléptetési törvény, mint lex posterior, derogál az életbeléptetendő törvénynek is, a mennyiben a tervezet 2. §-ában foglalt átalános, kivételt nem ismerő abrogatorius záradék úgy, a mint van, törvényerőre emelkednék, a btk. 2. §-a, illetve az eddigi enyhébb jognak abban történt hatályban tartása derogáltnak lenne magyarázható. Bár kézen feküdnék a törvényhozó ellenkező intentiója, a magyarázat nem nélkülözne minden alapot. A félremagyarázás lehetőségének is elejét veendő, az osztrák törvénytervezet, mert szintén felvette az életbeléptetési törvénybe a szóban forgó átalános abrogatorius záradékot oly büntető határozmányok tekintetében: » . . . . welche Gegenstände des gegenwärtigen Gezetzes und des durch dasselbe eingeführten neuen Strafgezetzes betreffen«, az eddigi enyhébb jog hatályban tartásáról nem a büntető-törvénykönyvben, hanem mint az átalános abrogatorius záradék alóli kivételről, magában az életbeléptetési törvényben intézkedik. Az elővételinekl) gyakorlati alkalmazása a polgári perjogban. I. (Dr. L. K.) Felette vitás azon kérdés, és régóta foglalkoztatja a jogtudósokat, vajon az elővélelmekről szóló tan az anyagi jo s, keretébe tartozik-e, avagy inkább az alaki jog kiegészítő részét képezi?2) Az a harcz azonban, mely a németjogi irodalomban egykor a bizonyíték, bizonyítási eszköz és a bizonyítási ok körül nagy hévvel folyt, befejezettnek tekinthető, és annyit nyugodtan állíthatni, hogy a bizonyítékok legczélszerübben mint bizonyítási eszközök és mint bizonyítási módok osztályozhatók.3) Az előbbiekhez tartozik e felosztás szerint az okirat, a tanuk és a szemlék általi bizonyítás; mig az utóbbiakhoz a köztudomást, a beismerést, az ügydöntő esküt és az elővé- lelmeket sorolhatjuk. Habár az elmélet a bizonyitékok tárgyában többé-ke- vésbbé meghatározott álláspontot foglalt el, nincs kétség mégis abban, hogy gyakorlati szempontból, főleg nálunk, igen nevezetes vita tárgyát képezheti az, minő jelentőséget J) A magyarban nem helyeselhető a praesumtió-féle elnevezés használata, habár a vélelem szó szintén, mint Nagy Árpád a »JogtudományiKözlöny« 1877. évi 39. számában megjegyzi, nem egészen szabatos. Mivel azonban a magyar irmodon ellen van idegen szavakkal élni, jónak látom az elövélelem kifejezést használni. Megjegyzem, hogy a szónak mindig csak azon értelme van, a mit véle szokásosan megjelölünk; elég különben hivatkoznom Frank Ignáczra, ki szintén e szót használja. ’Jünger: System des österr. Privatrechts. II. kötet 581. lap, a kánonjog felfogása felé hajol és a bizonyítási kötelezettség szempontjából az alaki joghoz tartozónak állitja. Mig Berger: Kritische Beiträge 69. lap és utána Zlinszky: A bizonyítás elmélete czimü könyvében 146. lap azt állitja, hogy a vélelemről szóló tan kiválólag az anyagi jognak képezi tárgyát. Annyi tagadhatatlan, hogy itt kell a törvényi elővélelmeket felállítani, de az elővélelmek alkalmazása az alaki jogban, főleg a bizonyítás terén fordul leginkább elő. ■') Ezen osztályozás szerint bizonyosnak vehetjük, hogy a köztudomás, a beismerés, az ügydöntő eskü és az elövélelem a bizonyítási módokhoz sorolandók, mivel ezekben inkább az ember szellemi működése nyilványul, holott az okiratok, a tanuk és a szemlék, mivel ezek a pliysikai világban formailag is megjelennek, inkább bizonyítási eszközöknek nevezhetők. Nem helyeselhető tehát a Z linszky által használt eljárás, mely szerint a bizonyítási mód eszköznek neveztetik. Igaz ugyan, hogy a mód az eszközt is magában foglalja, de tisztább megkülönböztetés szempontjából jobb a kettő közt distinguálni.
