Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 35. szám
274 okbóli felfüggesztése törvényben nem gyökerezik és mint czél nélküli, kérelmezve sem lett. Mindezekből az látszik, bogy a törvény alkalmaztatására teljes bizonyossággal számítani nem lehet. A prts 297. §. 1. pontjára alapított semmiségi panasz akadályozza ugyan törvény szerint a per folytatását, de a ki nem a törvényt, hanem a risikót tartja szem előtt, inkább, habár törvény ellenére, folytassa a pert; ha a semmiségi panasz elintézése előtt alaposan nem lehetne, nem tesz semmit: a pert csak folytatni kell, hogy miként, az — mellékes kérdés. Dr. H. L, budapesti ügyvéd. A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában.*) Hatodik czim. A perorvoslatokról. Kiváló fontosságot vélünk a javaslat perorvoslati részének tulajdoníthatni, mert a törvénykezési rendtartásnak két Barkalatos elve, egyrészt a jogos igény, hogy mindenki minél rövidebb idő alatt megtalálja igazságát, másrészt pedig, hogy a felek a biró emberi tévedései elleD minél inkább biztosíttassanak, és ennek biztosításául minél több garantiát nyerjenek, sehol sem egyeztethető oly nehezen össze, mint épen a perorvoslatok, azok terjedelme, és egész rendszere kérdésénél. Czélellenes perorvoslati rendszer könnyen oda vezethet, hogy az, a mi az igazság egyik főfontosságu garantiájaként nyujtatik, épen az anyagi igazság érvényesítése időbeli megakadályozásának eszközéül használtatik fel. A törvényhozónak tehát oda kell törekednie, hogy összhangba hozza az anyagi igazság biztosítékait a per gyorsasága követelményeivel, mi tagadhatatlanul a legnehezebb feladatok egyike. Ennek természetes következménye a perorvoslati rendszer kimagasló fontossága, mit azon további körülmény is emel, hogy a perorvoslati rendszer az eljárás egészére, valamint az eljárás tükrét képező bírósági szervezetre a legdöntőbb befolyást gyakorolja. Elénk tanujele ennek többek között azon mozgalom, mely a német bírod, per- rendtartás alkotását megelőzte. Az egymást több mint egy évtizeden át sűrűén követett javaslatok főkülönbözősége a perorvoslatok rendszerében és részleteiben nyilvánult legélénkebben. A gazdag irodalom pedig, melyet az időnkint közzétett javaslatok a szellemileg termékeny németeknél előidézett, majdnem kiválólag a perorvoslatok körül csoportosult. A perorvoslatok kérdése minden uj törvényalkotási kísérletnél nálunk is előtérbe nyomul úgy magánál a törvényhozónál, mint a hazai jogfejlődés iránt érdekkel viseltető közönségnél. Mindenütt hangosan követeltetett a perorvoslatok reformja, majd a per gyorsasága, majd pedig a bírói tévedés ellen szükséges biztosíték érdekében. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a perorvoslatok főfontosságu voltát szintén elismeri, és azokra kiváló figyelmet fordít. Perrendtartásunk perorvoslati részét gyökeresebb reform tárgyává óhajtja tenni, sem mint az 1868: LIV. t.-cz. egyéb részeit. Az anyagi igazság követelményének az igazolási ok, a törvény szigorú szavai daczára, eddigi gyakorlatunk által is követett enyhébb felfogása, valamint a semmiségi kereset és felfolyamodás mint kisegítő perorvoslatok behozatala, a per gyorsága érdekének pedig a külön semmiségi panasz eltörlése által akar megfelelni. Az ügyekezetet, peres eljárásunk perorvoslati részét gyökeres revisió tárgyává tenni, örömmel üdvözöljük, mert az, mi nálunk mai napság perorvoslatnak neveztetik, a röviden már érintett ellentétes érdekeket kiegyeztetni nem képes. Mielőtt a javaslat ezen részének egyes § aira, és azok intézkedéseire megjegyzéseinket előtérjesztenők, szabadjon előzőleg néhány általános megjegyzést tennünk, és pedig mindenekelőtt egyet a javaslat terminológiájára vonatkozólag. Nem helyeselhetjük, ha gyakorlati törvényben ugyanazon fogalom megjelölésére különböző kifejezések felváltva használtatnak. A javaslat czime »perorvoslatok«-ról szól, de mindjárt a czim első §-a a feleknek felebbviteli »jogorvoslatot ad. Igaz, hogy gyakorlatunkban mindkét kifejezés egyaránt el van terjedve; perorvoslat és jogorvoslat úgy gyakorlatban, mint elméletben, ugyanazon fogalmat megjelölő kifejezésnek szokott tekintetni. Úgy vagyunk azonban meggyőződve, hogy a törvénynek nyelvészetileg egyáltalán lehető legszabatosabban kell szerkesztve lenni, különösen pedig kettős terminológiák kerülen- dők. A javaslat egyik vagy másik kifejezését tarthatja helyesebbnek, de mindkettőt változatosan használni hiba. Nézetünk szerint a perorvoslat kifejezése az, mely azt, mit vele mondani akarunk, helyesebben jelöli meg, mert nem általánosságban a jogok, hanem a peres eljárásban, a perben szenvedett sérelmek orvoslásáról van szó. Az 1868: LIY. t.-cz., mi a perorvoslatok terminológiáját illeti, szabatosabb, nemcsak azért, mert az általunk helyesnek hitt kifejezést fogadja el, hanem és különösen, mert magának a kifejezésnek használatában mindvégig következetes. A második általános megjegyzés a javaslat által perorvoslatoknak elismert orvoslati módok terjedelmére vonatkozik. A javaslat a perorvoslatok megjelölése alá vonja az u. n. átszármaztató (devolutiv), hatályt nem gyakorló orvoslati módokat is (igazolás, perujitás). Ez által a javaslat nem fogadja el az újabb német elmélet és gyakorlat álláspontját, mely a perorvoslat egyik főismérvének az átszármaztató *) *) Az előbbi közleményeket 1. a 26., 27., 31., 32., 33. és 34. számokban. Szerte. hatályt tekintvén, annak fogalma alól kiküszöböli mindazon orvoslati módokat, melyek e hatályt nem gyakorolják. Ezen utóbbi álláspontot fogadta el a következetesség és rendszer tekintetében méltó mintaképet szolgáltató német birod. perrend is. Hosszas elméleti, tehát hivatásunkon kívül fekvő fejtegetésekhez vezetne, ha a perorvoslat fogalmának és terjedelmének bonczolásába akarnánk bocsátkozni, és ha azt akarnók vizsgálat tárgyává tenni, hogy csakugyan a devolutiv hatályban culminál-e a perorvoslat fogalma. Mellőzzük e kérdés kifejtését, megjegyezyén, hogy nézetünk szerint a javaslat helyesen cselekedett, midőn a perorvoslatok fogalmát a német elmélet és gyakorlat daczára, tágabb értelmében vette, és annak keretébe a devolutiv hatályt nem gyakorló orvoslati módokat is belévonta. De másrészt nem helyeselhetjük, hogy a javaslat ezen álláspontot a szintén perorvoslatnak tekintendő semmiségi kereset tekintetében következetesen keresztül nem vitte, mert a javaslat általunk helyeselt álláspontjából a semmiségi kereset perorvoslat ép úgy, mint a szintén kereset alakjában érvényesített perujitás, és ugyanazért a perorvoslatok keretébe lett volna beékelendő. Végre egyik legcardinálisabb jellemvonása a javaslat perorvoslati részének a külön semmitőszék eltörlése. Ezzel a javaslat az összes jogászközönség helyeslésével fog találkozni. A külön semmitőszék bírósági szervezetünk keretében jogosultsággal nem bir. Ezt bizonyítani akkor, midőn a gyakorlatban naponta érezzük ezen természetellenesen ugró bírósági fok nyomasztó hatását, midőn az általa előidézett viszás- ságok, per-huza-vonó ezélzatokat elősegitő természete és mégis oly csekély befolyása az igazság kipuhatolására és érvényesítésére kötetekre terjedhető kifakadásokra provocál, felesleges. Áttérünk a javaslat egyes rendelkezéseire. Homályosnak tartjuk a javaslat 254. §-ának szerkezetét, és úgy találjuk, hogy a »rendszerint« kifejezés értelemzavarra okot szolgáltatóig van használva. Nem egészen kétségkivüli ugyanis ezen pont szerkezetéből, hogy a »rendszerint« kifejezése csupán a felebbviteli beadvány példányainak számára, avagy arra is vonatkozik-e, hogy a felebbvitel csakis írásban adható be. Nem oszlatja el e kételyt a 255. §. sem, mely szerint sommás ügyekben, midőn a határozat kihirdettetik, jogában áll a feleknek a felebbviteli a kihirdetéskor szóval bejelenteni, mert a javaslat egyik, különben helyes újítása szerint ezen nyombani bejelentés Dem kötelező, és a felebbvitel záros határidő alatt a kihirdetés után is érvényesíthető. Ezzel szemben még mindig kétséges marad tehát, hogy sommás eljárásban, ha a felebbvitel Dem a kihirdetés alkalmával jelentetik be, a felek a perorvoslatot csakis irásilag érvényesithetik-e. Azon értelmezés szerint, melyet a 254. §. ezen pontjának tulajdoníthatni vélünk, a felebbvitel (akár egyik, akár pedig másik neméről legyen szó), a kihirdetéskor való bejelentés esetétől eltekintve, sommás eljárásban is parancsolólag csak Írásban volna érvényesíthető. Ezzel nem érthetünk egyet, mert sommás eljárásban a felek, a javaslat 68. §-ának eseteitől eltekintve, magukat képviseltetni kötelesek nem lévén, nem következetes, ha a felebbvitel érvényesítése végett, és illetve a felebbviteli beadvány elkészítésére való tekintettel, melyre a fél rendszerint önmaga nem képes, közvetve ügyvéd igénybevételére kénysze- rittetnek. A javaslat ezen rendelkezése nem következetes azért sem, mert sommás eljárásban maga a kereset szóval is előterjeszthető lévén, nincs ok e részt a felebhvitel tekintetében kivételt tenni, és legkevésbbé, ha fontolóra vétetik, hogy a javaslat szerint legalább a felebbezést indokolni nem szükséges (263. §.). Még homályosabb a 254. §. második pontja. A. beperli B-t, C-t és D-t. Pervesztes lesz; felebbezi az első Ítéletet. Van 3 ellenfele, kiknek mindegyike külön ügyvéd által képviseltetik. Ki kapja a felebbviteli beadvány másodpéldányát, és ki az elsd helyen nevezett? Ha csupán B. kap példányt, a többiek pedig csak felzetet, akkor ez intézkedés nézetünk szerint jogosultsággal nem bir. Ha pedig mindegyik külön ügyvéd által képviselt ellenfélnek példányt kell kapni, akkor ez érthetően megmondandó lenne. A 255. §. abbeli rendelkezését, mely szerint sommás eljárásban a határozat kihirdetésekor szóval bejelentett feíebbvitel a bírói határozatra reávezettetik, és a biró s felek által aláratik, a gyakorlatban, mai tényleges állapotunkat tekintve, kivihetetlennek tartjuk. Nem lehet ugyanis e §. rendelkezését másként érteni, mint úgy, hogy a felebbvitélnék a bírói határozatra való rávezetése nyomban aha*ározat kihirdetésekor lenne eszközlendő, mert a javaslat nem szándékolhatta a feleknek e czélból való újbóli beidéztetését, A szóban levő §. ezen rendelkezésének szükségképeni alapfeltétele tehát az, hogy sommás eljárásban a határozat a biró által nyomban írásba is foglaltatik. Mai sommás eljárásunknál azonban ezt lehetetlennek tartjuk. Budapesten (és a vidéken, különösen nagyobb forgalmi városokban sem állanak e részt sokkal jobban), a sommás biró egy-egy napra 10, néha ennél is több ügy tárgyalását kénytelen kitűzni. Csak fáradságot kell venni bármely biró tárgyaló termébe belépni, és könnyen meggyőződhetni, hogy emberileg még csak annyit sem követelhetünk mai tényleges viszonyaink között a sommás birótól, hogy egy contumatiából hozott Ítélet blanquctte-jét nyomban a kihirdetéskor kitöltse. Mégkevésbbé léphetünk ily igénynyel fel akkor, midőn egy csak némileg terjedelmesebb indokolással ellátott határozatról, avagy ha csupán maga a határozat rendelkező része foglalandó nyomban írásba, olyan határozatról van szó, mely például különböző szövegű eskük formájának, és azok le vagy le nem tételének következményeinek Írásba foglalását igényli. Mindaddig, mig sommás biráink száma nem szaporittatik, avagy a jelenlegi munkahalmazaton másképen nem lesz segítve, a javaslat kér
