Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 35. szám
275 désben levő rendelkezése a gyakorlatban oda fog vezetni, hogy biró i és felek in bianco fogják a felebbviteli záradékot aláírni a nélkül, hogy I maga a határozat irásilag fixirozva lenne. Nézetünk szerint ilyen állapotot előidézni nem szükséges. Ha tehát a javaslat a felebbvitel bejelentése tényének fixirozása által, itt-ott — ámbár birői karunk becsületére csak szerfelett ritkán — előfordult visszaéléseket óhajt megakadályozni, akkor ezen czél ép oly sikerrel érhető el, ha a felebbviteli záradék magára a jegyzőkönyvre vezettetik, és ott iratik alá. A 256. §-ra megjegyzésünk nincs. Egyetértünk a 257. §. első bekezdésének rendelkezésével is, de nem ugyanezen §. második bekezdésével, mely szerint az elsőbiró- ság által akkor is hivatalból visszautasítandó a felebbviteli beadvány, ha a felebbvitel törvényileg ki van zárva. A nélkül, hogy ezúttal a felebbvitel tekintetében a javaslat által alkalmazásba vétetni kívánt korlátozásokra bővebben kiterjeszkedni akarnánk, már e helyütt szükségesnek látszik utalni arra, hogy a javaslat több esetben a további fe- lebbvitelt kizárja. Ámde különösen a felebbezés eseteinél nem mindig kétségtelenül áll a kérdés, hogy olyan esetről van-e szó in concreto, melyben a további felebbvitel törvényileg ki van zárva. Tegyünk egy alighanem legsza- porábau előfordulható gyakorlati esetet maga a javaslat alapján. Úgynevezett teljes bizonyító erővel biró (jl. 125. §.) adóslevél alapján kész- pénzbeli kölcsön iránt indított járulékok nélkül 500 frtot meg nem haladó sommás perekben a javaslat 277. §-a szerint két egybehangzó Ítélet ellen további felebbezésnek helye nincs. Mennyi gyakorlati kétség merülhet fel ezen legegyszerűbb esetben is! Kétséges lehet, vagy legalább nem mindig nyilvánvaló, hogy például tartalmilag sajátkezüleg irt és aláirt kötelezőről van-e szó; vita tárgya lehet, hogy az egész kereseti összeg készpénzbeli kölcsönre irányul-e vagy sem, stb. Mindezen kételyek következetesen kétségessé teszik azt is, hogy van-e a két egybehangzó ítélet ellen további felebbezésnek helye, és mi nem lennénk hajlandók ezen kérdésnek eldöntését tisztán az első biró discretiójára bizni. Nem lehetvén czélunk elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, nem hivatkozunk arra, hogy hirneves processualisták a fenforgó kérdés tekintetében azon véleményen vannak, hogy nem az alsó biró, kinek perbeli tevékenysége a bejelentett felebbvitel folytán fel van függesztve, hanem a felebbvitel folytán határozathozatalra hivatott felső biró hatásköréhez tartozik az a felett való határozathozatal, hogy törvényileg egyáltalán helye van-e a felebbvitelnek vagy sem. Nem szándékunk a javaslat rendelkezéseit az elmélet mértékével mérni, sőt készségesen elismerjük, hogy ezen elméleti álláspont helyesen mellőztetik ott, hol arról van szó, hogy bizonyos naptár szerint meghatározott időn belől lett-e a felebbvitel érvényesítve vagy azon túl. Ennek elbírálása bátran bizható az első bíróra, mert a határidő be vagy be nem tartása nyilvánvaló valami, melyre nézve tévedések csak ritkán fognak előfordulhatni. Másként áll a kérdés, midőn nem csak arról van szó, hogy eltelett-e a 8 vagy 15 nap, hanem arról is, hogy ilyen vagy olyan kereset, ilyen vagy amolyan okmány alapján forog-e fen. Ekkor már veszedelmesnek látszik előttünk az első biró nem mindig megbízható belátására bizni, hogy mivé qualificálja perünket, és hogy következve azt törvényileg, esetleg tévesen, további felebbezéssel meg nem támad- hatónak jelentse ki. Az első biró a javaslat mellett a kérdés másik oldaláról is tévedhet. Mint nézete szerint felebbezhetőt felterjeszti az ügyet, ámbár a felső biró annak érdemleges e'intézésbe — miután azt törvény szerint felebbezhetlennek látja — nem bocsátkozik. Ha ezen esetben a felső biró és nem az alsó volt hivatva az ügy felebbezhetösége tekintetében határozni, úgy a másik esetben is csak a felső, és nem az alsó biró ítélheti meg, hogy felebbezhető-e e per vagy sem. A javaslat nem helyeselt rendelkezése arra sem alkalmas, hogy a felső birót munkahalmaztól megkímélje, mert a visszautasító végzés ellen a felfolyamodás kizárva nem lévén, de nem is lehetvén, sem idő, sem pedig fáradság tekintetében előnyt nem nyújt. Sőt ellenkezőleg, szaporítani fogja e javaslat a perorvoslatokat mindazon esetekben, melyekben a felfolyamodás folytán az ügy felebbezhetőnek fog elismertetni. A pernyertes felet különben sem éri hátrány, ha a felebbezhetőség megítélése nem az első bíróra bizatik, mert két egybenhangzó Ítéletről lévén szó, kielégítését a további felebbezés nem akadályozza. Ugyanazért a §. ezen második bekezdését törlendőnek véleményezzük. A 258. és 259. §-okra észrevételünk nincs. 260. §. rendelkezésével is egyetértünk, mert általa meg van az alkalom adva, a felebbvitt ügy lehető gyors elintézése elől minden kel letlen akadályt eltávolítani. Mai eljárásunk mellett ugyanis nem ritkák az esetek, hogy a felső biró, különösen a semmiségi panaszok eseteiben, felvilágosítás végett, és azért küldi vissza az iratokat, mert afelebbvivő olyan az eljárásra vonatkozó panaszpontokat érvényesít, melyek iránt maguk az ügyiratok kellő tájékozást nem nyújtanak. A? iratok le- küldése és néha hónapok múltával való visszaterjesztése az ügy végelintézését érzékenyen hátráltatja. A javaslat 260. §-a ezen bajon mindenesetre elismerésére méltó törekvéssel igyekszik segíteni, habár kétséges, hogy a gyakorlatban ez által az épen ecsetelt bajok hatályosan orvosoltatni fognak. De ez nem lesz a törvényhozó, hanem a törvényt- kezelő hibája. A 261. §. a perorvoslati tan egyik legbonyodalmasabb részét, a perorvoslatokról eleve való lemondást tárgyazza. A perorvoslatokról való előleges lemondás tana a legkülönbözőbb controversiák kiapadhatatlan forrása. Az e controversiákra való kitérés sem lehet itt helyén. A javaslat értelmeként csak az eleve való lemondás (értve ez alatt szerződésszerű lemondást ante sententiam latam) nem bir hatálylyal. Következve hatálylyal bir a biróság előtt post sententiam latam for- maszerüleg kijelentett azon szándék, hogy a kijelentő fél felebbviteli jogosultságát igénybe nem veszi, arról lemond. Ha a javaslat is igy értelmezi a 261. §-t, akkor e részt is tökéletesen egyetértünk ugyan, de épen ez előadott okból az »eleve« kifejezés helyett a kifejtettek értelmének megfelelő szabatossabb fogalmazást ajánlunk. A javaslat 262 —280. §-ai a felebbviteli legfontosabb perorvoslatról a felebbezé8ről intézkednek. Osztjuk a javaslat abbeli uj intézkedését, hogy sommás eljárásban a felebbezés nem mindjárt a kihirdetéskor, hanem 8 napi határidőn belül jelenthető be. Helyesnek tartjuk ezen rendelkezést ugyanazon okokból, melyek a javaslat indokaiban felhozvák. A felebbviteli indokok alkalmából szabadjon egy, nézetünk szerint, fontos körülményt kiemelni. A felebbviteli indokokat tartalmazó beadvány jellegénél fogva tagadhatatlanul perbeszédnek tekintendő, mely a határozattal meg nem elégedő félnek engedtetik. Igaz, hogy uj ténykörülmények a felebbviteli beadványban többé nem érvényesíthetők; de szabad tere van abban a per jogkérdése minden irányban való fejtegetésének. A felebbvivő felebbviteli beadványában egészen uj, eddigelé nem érvényesített jogi fejtegetéseket vehet igénybe, melyek a per jogkérdéseit egészen más oldalról világítva meg, a felső biró meggyőződésére befolyást gyakorolhatnak. Az ellenfélnek ezen fejtegetésekre többé szava nincs, és mi ebben a perbeli egyenlőség elvét érzékenyen sértve latjuk. Czélszerünek hiszszük tehát, ha az ellenfélnek megengedtetnék rövid záros határidő alatt »ellenindokokat« adni. Ez által a per elbírálása nem szenvedne túlságos hátráltatást, mert az ellenindokot kötelezőnek nem óhajtván tenni, ha az ellenfél ebbeli jogosultságával élni nem akar, akár az indokok kézbesítésének napján bejelentheti rövid kérvényben, hogy ellenindokokat adni nem óhajt, és a felterjesztés minden fenakadás nélkül eszközölhető. Ha pedig az ellenfél szükségesnek látja ellenindokainak előterjesztését, akkor az ő beleegyezésével és érdekében szenvedi a felterjesztés azon nehány napi hátráltatást, mely az ellenindokok beterjesztésére szükséges. Ezen ajánlott újítással kapcsolatosan ki kell terjeszkednünk a javaslat 272. §-ára, melyre egyúttal az összefüggés érdekében e helyütt mondjuk el nézetünket. A 272. §. szerint a másodbiróság az elsőbiró- sági Ítéletet (helyesebben lenne : a felsőbíróság az alsó bírósági ítéletet), ha az ellen csak az egyik fél élt felebbezéssel, a felebbező hátrányára meg nem változtathatja. A. javaslat fő-, egyes részeiben eredményes igyekezete: alaptalan felebbezések megakadályozása, és a felebbviteli eljárás gyorsítása az anyagi igazság veszélyeztetése nélkül. A 272. §. rendelkezése erre nem alkalmas eszköz, mert egyenesen felesleges felebbezésekre nyújt alkalmat. A mai állapot e részt ugyanaz, melyet a javaslat 272. §-a fentart. Felebbezni csak önállóan lehet. És mit tanít a tapasztalat ? Azt, hogy gyakran felebbezünk azért, mert nem tudjuk, nem fog-e ellenfelünk is felebbezni. Akár hányszor megtörténik, hogy megnyugodnánk az ítéletben, ha tudnók, hogy ellenfélünk is igy cselekszik. De mert ezt nem tudjuk, felebbezünk csupán azért, mert ha már az ítélet az ellenfél valószínű felebbezése folytán jogerőre nem emelkedik, és a végbefejezés elodáztatik, legalább el ne zárassunk a mód és lehetőség elől, hogy az ítélet ránk sérelmes pontjai is megváltoztassanak. Akárhányszor megtörténik, hogy ellenfelünk is hasonló helyzetben van, mint mi. O sem felebbezne, hacsak bizton tudná, hogy mi nem felebbezünk, de mert ezt nem tudja, felebbez ő is, ugyanazon gondolat által vezéreltetve, mely az én felebbezósemet eredményezte. Az eredmény az, hogy két felebbezés van ott, hol alkalmas intézmény. mellett felebbezés épen nem lenne. A javaslat elismerésre méltó intentióinak megvalósítására tehát afelebbezési csatlakozás intézményének elfogadásában igen hathatós eszközt látnánk, mert csakis ezen intézmény mellett tartjuk lehetőnek, hogy az úgynevezett óvatosságból benyújtott felebbezések napvilágot ne lássanak. Magát az intézményt Írásbeli eljárás mellett ép oly könnyen keresztülvihetőnek látjuk, mint szóbeli eljárásnál, még pedig kapcsolatosan az ellenindokok jogosultságával. A felebbező ellenfélnek megadnék a jogosultságot, hogy az ellenfél felebbezésének kézbesítésétől számítandó záros határidő alatt a felebbezéshez csatlakozhassák, és csatlakozásában egyúttal ellenindokait is előterjesztethesse. Azt hiszszük, hogy ezen reform által igazságszolgáltatásunknak jó szolgálat tétetnék. Természetes, hogy a csalatkozás és ellenindokok benyújtására kiszabott határidő elmulasztása miatt az igazolás ki lenne zárandó. A javaslat 265., 266. §-aira megjegyezésünk nincs, ámbár kívánatosnak tartanók, ha a pertárs felebbezésének hatálya szabatosabb meghatározást nyerne. Különfélék. — A magyar jogászgyülés 1879-iki évkönyve megjelent. Tartalma a következő: Vélemények és indítványok az állandó bizottság által kitűzött kérdések felett. A magánjogból. Első kérdés: Kiket és mily mértékben illessen köteles rész, és mely esetekben engedtessék meg a köteles részből való kitagadás ? Vélemény és indítvány: Dr. B o z ó k y Alajos jogtanártól. Enyiczkey Gábor ügyvédtől. Második kérdés: Mely elvek szerint szabályoztassék a követelések beszámítása ? Vélemény és indítvány: Dr. Biermann Mihály jogtanárólt
