Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 35. szám
271 32. és 34. §-aiban foglalt büntető határozmányok; az ipartörvényről szóló 1872. évi VIII. t.-czikk 86., 87. és 88. §-aiban megállapított egész 300 forintig felemelkedő, nem fizethetés esetében fogságbüntetéssel felcserélendő pénzbírság, ugyannak 89. §-ában megállapított 8 napig terjedhető fogságbüntetés; az 1874: XX., az 1876: XIII. és XIV. törvényczikkek rendőri tilalmainak és rendelkezéseinek megszegésére szabott pénz- vagy fogságbüntetések mindannyian nem igazságügyi törvényellenességeket sújtó büntetések, mert mint az indokok mondják, nem a kir. bíróságok előtti büntető eljárás, hanem közigazgatási utón kiszabadandó büntetések: mig ellenben p. o. az 1868: 40. t.-czikk 32. §-ában foglalt azon büntető határozmány, mely szerint az ujonczállitási lajstromba való beiktatás végett magát, jelenteni elmulasztott hadkötelezett 100 forintig terjedhető pénzbírsággal, va- gyontalanság esetében pedig 20 napig tartható fogsággal büntetendő, a tervezet szerint igazságügyi törvényellenesség jellegével biró cselekményt helyezne büntetés abi! Egyátalán hol kezdődik, hol végződik »a királyi bíróságok előtti büntetőeljárás« nálunk nem codificált fogalma? Több jelzendő-e az életbeléptetési törvényben e fogalommal, mint az, hogy a szorosb értelmű fegyelmi és a polgári eljárás ellentétele? Világos ezek szerint, hogy a tervezet e részbeni határvonalai és mérvadó szempontjai felette szükek és mint látni fogjuk a kimerítő, az átfoglaló rendezés érdekében tágitandók. Szélesebb fogalmával a justiz-ügyi törvényellenességeknek találkozunk p. o. a német birodalmi élet - beléptetési törvény 2. §-ában, a melynek salvificáló záradéka értelmében hatályban maradnak a birodalmi btk. mellett a »Landesstrafrecht« következő tárgyú büntető határozmány ai: >. . . strafbare Verletzungen der P r e s s p o 1 i z e i-, Post, Steuer-, Zoll, Fischerei-, Jagd-, Forst- und Feldpolizeigesetze . . . Missbrauch des Vereins und Vcrsammlungsrechts . . . Holz-(Forst)-Dieb- sthal«. Az osztrák életbeléptetési törvényjavaslat III. czikke igazságügyieknek, a tulajdonképeni bűnvádi ügyek fogalma alá esőknek csak a speciális törvényekben büntetéssel sújtott a*on cselekményeket tekinti »deren Aburtheilung den ordentlichen Gerichten zu ge wiesen ist«. A kisajátítási jog fejlődéséről, különös tekintettel hazánkra. II. a) Történeti áttekintés. Ép úgy úgy mint a római kisajátítási jog fejlődésénél, mind egyéb európai népek, mind hazánk történetében észrevehető a jelenség, hogy a kisajátítás jogfejlődése bizonyos emelkedettebb államéleti igényeket, fejlettebb közviszonyokat tesz fel, melyek leginkább az ipari íejlődéssel járnak együtt. A középkor rendi fogalmainak megfelelőleg elégséges volna, ha a törvényhozás a nemesi birtok sérthetetlenségét és szabadságát törvényekkel bástyázta körül. így találjuk hazánkban is a tulajdon szabadságát biztositó törvényes intézkedések egész lánczolatát. Ezek közül legjelemzetesebben domborodik ki a Hármaskönyv I. 9. §. 4-e: »Quod nobiles« etc., melyhez Werbőczy azonnal hozzáteszi: »ordinaria auto- ritatec, s ebben implicite a koronázott király azon jogának látszik helyt adni, mely szerint a rendes (rendkívüli) hatalmánál fogva a tulajdont megszorító intézkedésekre is fel van jogosítva.') Az e tekintetbeni törvényes intézkedések a következőkben foglalhatók össze: Legrégibb nyoma törvénytárunkban a modern értelemben vett kisajátításnak az egyesekre törvényileg rótt azon kötelesség, mely szerint az ország útját — akármerre kívántatik, a törvényhatóság bárkinek földjén is keresztül kárpótlás nélkül készíttetheti vagy tágittathatja.2) (1548.) Ezzel kapcsolatos továbbá O Felségének azon joga, mely szerint ha valahol 30-adot állitni kiván, az arra szükséges helyet a földesur — egész ára mellett— zálogképen a királyi kamarának odaengedni köteles. (1723.) ') L. Dr. Wenzel. !) L. Frank. Nem különben ugyanezen álláspontot foglalják el a bányászati czélokból szükséges kisajátítást szabályzó törvények. Határozottabb fordulatot jeleznek már az 1832—36-iki országgyűlésnek egészen az újkori állam szükségletei által igazolt nemzetgazdászati törekvéseik, melyek az 1836: XXV. t.-cz. l.§. és XXVI. t.-cz.-ben »az ország kereskedésének előmenetelét eszközlő vízcsatornák, vasutak és ezekhez szükséges hidaknak előállítását czélzó vállalatok javára« a kisajátítást is engedélyezvén (1836: XXV. 3. §.), már ezekben a közjó fentebb hangsúlyozott elvét határozottabban kifejezve látjuk. Ezt követték csakhamar hasonczélu vállalatok tekintetében az 1840: XXXVIII. t.-cz. (5., 6. §§.) és XL. t.-czikkek. S a mi szintén kiváló figyelmet érdemel: az 1840: X. t.-cz. (9. §.) a fentebbiekben körülirt kisajátítási jog a folyóknak átmetszések stb. általi szabályozása tekintetéből elvben megengedtetik. Két körülményt kell itt a jogfejlődés szempontjából ki- válólag figyelmünkre méltatnunk. Az egyik, hogy még ekkor sem Svájcznak, sem Fran- cziaországnak vagy Poroszországnak kisajátítási törvénye meghozva nem volt. Mint tudjuk a svájczi törvény kelte sokkal későbbi, afranczia törvény (1841) keletkezése pedig egy időbe, sőt némileg utóbbra (1836., 1840.) tehető hazánk törvényhozási intézkedésénél; a jogtörténész tehát ez oly fontos állami s magánérdekii jogintézmény tekintetében hazánknak csak dicsőségéül róvhatja fel, hogy Európa par excellence culturállamai ezen társadalmi horderővel biró kérdés terén hazánkat nem hagyták maguk mögött. A másik, mi a jogászra nem kevesebb érdekkel bir, azon körülmény, hogy ez első rendszeres kisajátitási törvényben (1836: XXV. t.-cz. 3. §.) a kisajátitási eljárást, bár nem részletezve, de a még ma is uralkodó nézpontok szerint kifejtve találjuk. Ugyanis az administrativ rész: a terv megállapítása a főkormányszéknek, tehát igen helyesen a felsőbb politikai hatóságnak, a kárpótlás pedig a kijelölt bíróságoknak van fentartva. Oly tény, mely ha nem is rendkivüli előrehaladás, de mondhatjuk, hogy a kor színvonalára való emelkedés. Ezen jogtörténeti előzményeket találta hazánkban az absolut kormány, mely az akkoriban nálunk is folyamatban levő (osztrák államvasuti) vasutépitkezésekre is tekintettel, szükségesnek látta e téren is a hazai jognak az osztrákkal való felcserélését. Ezek voltak a jogtörténeti fejlemények 1868-ig, a mikor is az alkotmányát visszanyert nemzet — talán erői túlbecslése mellett is — és még mindig az 1836: XXV. t.-cz., rapid teremtési ösztöne, s még az erre is felüligérő 1848: XXX. t.-cz. hatása alatt meghozta az 1867: XIII. t.-cz.-et a vasutak és csatornák építése végett létesítendő 60 millió ezüst frtnyi kölcsönről, az 1868: XLIX. t.-cz.-et ennek hovafordi- tásáról, majd az 1868: VIII., XII., XIII. stb. t.-cz.-eket, melyekben a finánciáinkra később oly súlyosan nehezedő állam- garantia több hazafias hévvel mint államraisonnal megszavaztatott, s hosszú sorozata azon törvényeknek, melyek egészben vasúti törvényhozásunk alapjait képezik, de mindeddig rendszeres feldolgozásban nem részesültek. b) A kisajátitási törvényhozás jelen állása hazánkban. Fentismertetett törvények voltak előzői azon rendszeres egésznek, melyet ma e téren bírunk. Kettős szükség nyomása alatt állott törvényhozásunk ezek hozatalakor. Szükségesnek látszott egyrészt részletesen s rendszeresen kifejteni a már-már elévülő s nem kevés jogi bizonytalanságot szülő régibb törvényeket, illetőleg ezek helyébe, különösen az óriási dimensiókat öltő vasútépítés korszakára való tekintettel, rendszeres egészet adni; de másrészt ettől nem tenni függővé azon fő- és országos jelentőségű vonalak engedélyezését, melyek kiépítése elodázhatlan szükségnek látszott emelkedő kereskedelmünk igényeivel szemben. így történt, hogy először — elég sajátságosán —megalkottatott az 1868: I. t.-cz. a vasutak és csatornák központi te*
