Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 33. szám - A kisajátítási jog fejlődéséről - A pálya kezdetén. 2. [r.]

— 254 — posan iskolázott, dogmatice fegyelmezett szakközönség, a gyakorlatban megedzett kritikának ellenőrzése. Mindez csak ott lehetséges, a hol van rendszeres törvénykönyv. Ily törvénykönyv uralma fejleszti a szakközönség érettségét. Életnek eresztve : gyümölcs is, vető mag is. Bizonyságát lát­juk ennek a jognak azon vidékein, melyek már rendszeres törvénykönyv által szabályozvák. A gyakorlat érezteti a hiá­nyokat; kivilágosodnak a hézagok; behatnak a részletekbe: — nő a szakértelem. A codex szüli a codificatorokat. A birói, az ügyvédi, az ügyészi karban igen kicsiny lesz azok száma, kik, kezüket szívökre téve, azt állithatnák önma­gukról, hogy akkor, midőn a codex-javaslat tárgyalás alá ké­szíttetett, hogy akkor azt egészében, rendszerében és részle­teiben behatóan olykép tanulmányozták volt volna, mint azt egy rendszeres törvénykönyv szakszerű megbirálhatása igényli. Egy vagy másfél ember készitette. És igy lenne ez ismét revisió esetében is. így lesz mind­addig, mig a codex agyakorlat terén mindennapi alkalmazás­ban mindennapi botlás és küzködés árán megtanultatni nem fog; mindaddig, mig el nem érünk azon pontig, hogy a co­difikatió a nemzet jogképzett osztályainak közreműködése és ellenőrzése mellett fog létesülhetni. Az uttörés nagy munkáján tul volnánk. Életbe kell léptetni a codexet, hogy a kielégitő codifikatió munkálata megindulhasson. Életbe kell léptetni, mert részletes javítás, revisió, novella utján első codex jobb nem igen leend, nem igen lehet. — — Ugyanazon helyről, melyen a tettre alkalmas percz­ben komolyan követeltetett, hogy a codex javittassék rész­leteiben, ugyanazon helyről felszólalunk ma annak hangsú­lyozására, hogy a codex életbeléptetése a jogélet követelmé­nye, hogy az egy nagy politikai és törvényhozási actus, mely­nek mielőbbi beálltát minden hazafinak óhajtania kell. Bár sok hiánya van a codexnek, nem szabad szem elől téveszteni, miszerint graviora quaedam snnt remedia periculis, és hogy a mint ezen első codex telt a múlttal s annak elte­metendő emlékeivel: ép oly terhes szebb jövővel, melynek szükséges előfutárja. Dr. Schick Sándor. A kisajátítási jog fejlődéséről, j külünüs tekintettel hazánkra. I. A kisajátítás fogalma s igazolása. A joghatóság az állam által megvalósitandó czél lévén, a tulajdonjognak mint a polgári lét alapjának állami védelme elutasithatlan követelmény, melylyel szemben a kisajátítás ennek tagadásaként jelentkezik. Fogalma meghatározásában T Á RC Z A. A pálya kezdetén. /\— Egy felette tanulságos chronika. — II. Minapi czikkemet azzal fejeztem be. hogy ugy éreztem magam, mintha csak közzétettem volna már itteni letelepedésemet, pedig de­hogy nyitottam még meg irodámat; még eddig afelett sem voltam tisztában, hogy hol üssem fel tanyámat, hazánk melyik ügyvédverte tájékán. Mert hogy a fővárosban nem férek meg, azt tudtam, az dogmává nőtte ki magát. Annyit deklamálták előttem jó barátaim a fővárosi ügyködés körül felállított elrettentési elméletet, annyira elsa­vanyusodott valamennyi jó barátom arcza a mióta megtudták, hogy concurrens lettem, annyira isoláltan érzém magam a mióta ismerőseim feje felett Damocles kardjaként himbálódtam — hogy meg kellett ten­nem nekik e szívességet: elmegyek! De hová ? — Két főpont gyötri rendesen a fiatal ügyvéd agyát; két körülménynyel kell mindenek előtt tisztában lennie: a helylyel és a tőkével. E kettő minden kezdő ügyvédre rámászik; ezek speciális ügyvédi alkotványos betegségek, melyeket el nem kerül senki, olyanok, mint a gyermeknél, ha első fogait kapja, de mely betegségek lefolyása persze az egyén veleszületett, tehát apáról vagy anyáról vagy akár né­nikétől rámaradt, vagy systematice táplált »szervezetéhez« simul. Van­nak például a kiket már öt esztendeje hogy várják Bücsiházán, a kik­nek öt esztendeje, hogy fűtik lakásukat, hogy visszatartják pereiket ré­szükre, a kik részére visszatartana a Bagyi bá még mást is, ha birná s a kik hát, ha hazajönnek, rögtön hektográffal signálnak. a törvényhozások és a jogtudósok közt jelentékeny nézetelté­résekre találunk. Rövidre vonva a következő főbb elméletek emelhetők ki. Az állam főtulajdonjoga (domínium eminens) a legrégibb s ma már túlhaladott álláspont, mely Róma első idejében támadva, s a quiritiai és bonitár jogi birtok közti különbségben nyomait sokáig fenhagyva,') az absolut fran­czia királyok uralma alatt is érvényesülve, végre mint tar­talmilag communisticus felfogás, a forradalmi irányú Baboeuf által vitattátott. E felfogáshoz ismét két más rokon irány áll legköze­lebb. Az egyik Stahl és Maurenbrecheré, kik a kisajátítási jogot az állam területi fenségjogára alapítják, s ezért csakis ingatlanok tekintetében ismerik el; a másik pedig a ius eminens azon középkori iskolája, mely szerint valójában csak az állam mint ilyen, az egyedül jogosított, mely mint ilyen állitólagos felsőbb jogánál fogva a netán ezzel szemben álló magánjogot habozás nélkül megszüntetheti, feledvén, hogy ugy az összesség, mint az egyén fölött a törvény áll, mint az önkény ellentéte s a közakarat kifejezése. Eredményül azt kell elfogadnunk, hogy csupán ál­lamjogi elméletekből a kisajátítás fogalma nem állapit­ható meg. Ezzel szemben vannak, kik tisztán magánjogi czi­mekre akarják visszavezetni, és ugyan majd miat vételt, majd mint kényszerű eladást tüntetik föl. Mindkettő tarthatatlan, mert mindkettőnek közös jel­lege az, hogy szabadakaratu jogügyletet képez; már pedig a kisajátításnál a jogügyletek épen ezen akarati momentuma hiányzik, főleg azon okból, mert az egyik állitólagos szer­ződő fél az állam, mint a közjog személyesitője, mely nem akar szerződni azon értelemben, mint ezt polgárjogi ügyle­teknél feltennünk kell. Az állam azon dolgot, melyre szüksége van, elveszi, s e fényénél sem a netán ellentétes egyéni akaratot, sem a magánjogügylet kellékeit, mint péld. az ') A római kisajátítási jogról ugyan keveset tudunk, daczára, hogy a fejlett állami élet igényei ezt szintén nélkülözhetlenné tették, különösen a nagj'szerü víz­vezetékek s csatornák (cloacák) építésénél ; feltűnő azonban, hogy a tökély oly magas színvonalán álló római törvényhozás épen ez ügyben oly keveset nyújt; s az mindössze abban vonható össze, hogy a rómaiaknál a kisajátítási jog a felsőbb ma­gistratusok imperiumán és potestásán alapult. Nevezetesen, a köztársasági kor­szakban a magántulajdon jogérzete a nép öntudatában oly erősen élt, hogy erről alig lehetett szó, s csak lassankint foglal azon meggyőződés helyet, hogy a magán­tulajdon a közjó érdekeinek olykor helyt engedni kénytelen. S csakis a császári korszakban — a városi praefect hivatalának rendszeresítésével s jogkörének tágí­tásával nyert gyakorlati érvényt ennek felbatalmazása, midőn Róma szépítése kö­rül úgyszólván valóságos építési láz fejlődött ki, — a császárok akarata lett ez ügy­ben is irányadó, sőt a törvényt helyettesítő. (Quod principi piacúit, legis habét vi­gorem.) A városi praefect megbecsülteié s lerontatá azon épületeket, melyek szépi­tési terveinek útjában állottak, hogy az uj építésekre helyet nyerjen. (Publica fab­rica.) Az eljárás tehát tisztán administrativ uton mozgott. (Ide vonatkozik Ulpian az interdictum de cloacis-uál. XLIII. 23. D.) (L. Brinz »Expropriation«.) De biz kevesen vagyunk ilyenek. A túlnyomó többség veszélyes kríziseken megy keresztül, és sok gyenge szerkezetűn meg ki is fog e fogzás baja, főkép az első, a »hely-kór«. E malária oly érdekes, hogy a szakértő közönségnek nagy szol­gálatot vélek tenni, ha kórtüneteit ide lekarczolom, melyekről nagy megelégedéssel dicsekedhetem, hogy első vagyok a ki megfigyelte s a ki diagnosisát ismerteti. E kór nagyjában abban áll, hogy az ember az annyi fejtöréssel és belviz-tudománynyal szerzett diplomájával zsebében s egy csomó jó szándékkal és reménynyel szivében hónapokig keresget meg fürkészget és vizsgálgat és tudakozódik, s ha végére jutott, elől kezdi s folytatja — és nem képes egy helyecskét felfedezni, a hol aránylag legkevesebb a kilátás az éhenhalásra, — hogy az ember nehéz testtel valóságos ka­kukniódra kénytelen vándorolni, házalni, mig az annyi kinnal vissza­fojtott produktivitása részére valami nyomorúságos fészket fellelni sikerül. Mondom igen súlyos, terhes betegség s sokan abban mentek tönkre, hogy rosszul választottak. Alig voltam nyolcz napos ügyvéd, már minden tagjaimban éreztem e nyavalyát. Zúgás a főben, bizony­talanság a szemben, mely mindig messze távolba lát, mintha épenség­gel nem birna valamit észrevenni, a mi nincsen legalább busz kilomé­ternyire a fővárostól, czéltalan örökös futkosás az utczákon, kávéház­ban semmi egyéb olvasmány mint a vasúti kalauz, nagymérvű érdeklő­dés vidéki »nagysámok< és kedves hozzátartozóik becses mibenlétük iránt, vidéki lapok iránt megfoghatlan előszeretet főkép azok halotti rubrikáira vonatkozólag, különös tekintettel a tisztelt kartársakra; telejegyzése az uj naplónak a vidéki kamarák elmozdító Ítéleteivel s számtalan más efféle kóros jelenség, melyet mindenki észlelhetett, ha elég bátor ezt saját benső fóruma előtt beismerni, — mindezek kétség­telen jelei e betegségnek, melyet minden stádiumában átszenvedtem. S

Next

/
Thumbnails
Contents