Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 32. szám - A pálya kezdetén. 1. [r.]

_ 246 — E semmiségi panasz következő elintézést nyert: »Ő Felsége a király nevében a magy. kir. Curia mint semmitőszék T. K. felperesnek M. A. alperes ellen 419 frt 40 kr. és jár. kielégítése iránt folytatott végrehajtási ügyét a sziráki kir. járásbíróságnak 1879. évi april 22-én 1374. sz. a. hozott, a megtartott árverési és folytatóbigos foglalást jóvá nem hagyó végzése ellen T. K. részéről 1879. évi május 19-én 2325. sz. a. beadott semmiségi panasz folytán 1879. évi június hó 19-én tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén, következő határozatot hozott: A semmiségi panasz elvettetik. Mert a bírói foglalás alá vett s zálogjogi bekeblezéssel biztosított követelésekről az adóslevelek, a felterjesztett iratok tanúsítása szerint sem a végrehajtási eljáráskor, sem utóbb az árverésig a prts 382., 303. és 391. §>;-ok rendeletéhez képest beszerezve s a bírósági végrehajtó által átvéve nem lettek, az árverésen tehát vevőnek az eladott tárgy át sem adathatván, az első biróság nem követett el szabálytalanságot az által, hogy a hibás árverési eljárást jóvá nem hagyta. Kelt Budapesten a m. kir. Curia mint semmitőszéknek 1879. évi június hó 19-ikén tartott nyilvános üléséből* Legyen szabad ezen semmitőszéki határozat felett rövid kritikát koczkáztatni. A nagyméltóságú semmitőszék határozatában a következők vannak kimondva: 1. Azon indokok, melyekből az eljáró járásbíróság indult ki, nem alaposak, de ennek daczára a járásbíróság érdemleges intézkedése mégis helyes és törvényszerű. 2. A semmitoszék tekintetbe vehet oly körülményt is, mely miatt senki sem panaszkodott. ^ 3. Cselekvő követelések csak akkor árverezhet ők, ha az adós-levelek az árveréshez elhozattak. 4. Miután pedig ahhoz, hogy elhozattathassanak, okvetetlen szükséges, miszerint az okmányok előbb attól, a kinél vannak, elvétessenek, a semmitoszék határozata azt is involválja magában, hogy a cselekvő követelésekre vezetett kielégítési végrehajtásnak egyik nélkülözhetetlen kelléke még az is, miszerint az adóssági okmányok felkerestessenek, és onnét, a hol vannak, tehát vagy az adóstól, vagy egy harmadik személytől, vagy az őrzeményes biróságtól el- és illetőleg átvétessenek. Minthogy végre lehetséges, hogy az adós vagy a harmadik birtokos az okmányokat eltagadja, a semmitoszék határozata in ultima analysi azt tartalmazza, hogy cselekvő követelések csak akkor árverezhetők el, ha azok elárvereztetésébe alperes, vagy a harmadik, aki az okmányokat őrzi, beleegyezik, s az elárverezendő követelésekre vonatkozó adósleveleket a végrehajtónak önkényt be- és átszolgáltatatja. Az 1. és 2. pont alatti tételeket, mint külön térre tartozókat itten fejtegetés tárgyaivá tenni nem óhajtván, ezúttal csak a 3. pontban tartalmazott enunciatióhoz kivánunk hozzászólani. E tekintetben a nm. semmitőszéknek fenti határozata TÁRCZA. A pálya kezdetén. — Egy felette tanulságos chronika. — Vi. .... Tehát ügyvéd is volnék! Alig győztem bevárni ez epochalis eseményt, mely nálam a nyilvántartó kedves közönség mindenbe beleavatkozó véleménye szerint amugyis már elkésetten köszöntött be, bár én magam csak a bosnyákok kedélyes czéllővészeti gyakorlatai közepette győződtem meg arról, hogy mégis csak nem chimüra az ügyvédi czim. Istenem, gondoltam, a midőn velem vis-á-vis azt a sok veszedelmes lövöldözést láttam és hallottam, — ha most igy valamely ólomba öntött sors eltalálna ütni lába alól s az újságok e végtelen szomorú eseményt közölnék azon zármondattal, hogy: »az illető egy igen tehetséges és reményteljes ügyvédjelölt volt« — brrr! kérem, ne vegyék rosz néven, ha ilyen körülmények között jónak láttam egyelőre még meg nem halni. Mert Isten a megmondhatója, nem birtam volna túlélni azt a szégyent, hogy még a saját magam perét sem vihettem volna a legfőbb biró ítélőszéke előtt; hogy e főbenjáró pert is más által kellett volna »signáltatnom«, tehát »winkliznem« még amott is, — a mi aztán igy maradt volna mindörökké, mert a túlvilágon nem ismerik még az ügyvédi vizsgát, a mint nem ismernek semmiféle más vizsgálatot sem, delegáltatván e czélra a tortúrákban oly leleményes emberi társadalom. De ha a túlvilágon sem ajánlható a jelölti ranggal való dicsekealig helyeselhető, minthogy az ellenkezni látszik nemcsak a perrendtartással, hanem, és különösen a végrehajtási eljárás és a követelések mint elárverezendő dolgok jogi természetével is. A végrehajtás kényszer-természetét vesztené, ha annak keresztülvitele az adósnak bizonyos személyes hozzájárulásától tétetnék függővé. Azután pedig nem az okmány, nem a papiros, hanem a követelés, vagyis a jogi kötelék, az obligatió képezi azon dolgot, mely árverés alá bocsájtandó; az okmány pedig csak bizonyítéka, még pedig sok mással helyettesíthető, tehát individualiter véve nem is nélkülözhetlen bizonyítéka a követelésnek. És minthogy kétségtelen, hogy a követelésnek vagyis az activ jogi köteléknek mint dolognak árverés utján lett uj tulajdonosa a legitimatiót ad causam megszerezte, jogaleend a követelésnek netalán szükséglendő bizonyítékához is, minél fogva azt később is bármikor megszerezhetvén, nem nélkülözhetetlen, hogy a követelés bizonyítéka az árverés előtt megszereztessék és az uj tulajdonosnak átadassék. Perrendtartásunk is ezen theoriából indul ki, mert azt, miszerint az árveréshez a papirokmányok megszereztessenek, sehol nem rendeli. A 391. §. pedig, melyre a nagyméltóságú semmitőszék határozata hivatkozik, kapcsolatban állván a 389. §-al, csak akkor jöhetne alkalmazásba, ha felperes a követelést magára ruháztatni s egyúttal az okmányt is megszerezni kivánja. Különben pedig a391.§. sem szól ímperative, s tekintettel az anyagi jogra, imperative nem is szólhat, minthogy az átruházás érvényességéhez — váltók átruházását kivéve — a követelés bizonyítékának együttes átadása az anyagi jog rendelkezéseihez képest nem szükséges, a jogczimet a biróság átruházási kijelentése, az átadást pedig az adós személynek értesittetése képezvén. Hogy pedig a nagyméltóságú semmitőszék fenti határozata gyakorlatilag épen nem, vagy csak igen nehezen volna foganatositható, azt fenébb mutattuk ki. Legalább a concret esetben, a midőn az eredeti okmányokat alperes tartja birtokában, a semmitőszék határozata annyit jelent, hogy a pernyertes fél az általa lefoglalt követelésekből árverés utján nem juthat kielégítéshez. Hogy pedig a nm. semmitőszék az adóssági okmányoknak talán nem alperesnél lévő eredeti példányait, hanem csak azoknak a telekkönyvi irattárban őrzött másolatait rendeli megszerzendőknek, ezt, eltekintve attól, hogy a határozatban ekként kimondva nincsen, már azért sem hihetni, mert ezen másolatoknak mindenkorra a telekkönyvi irattárban kell maradniok, s mert e másolatok másolatait dés, ugy annál inkább áll e thesis lenn a földön. Mert hiába, a »jelelt< társadalmi állásának czélszerüsége felett, halehet táü vitázni, de ez állás szépségéről és magasztosságáról épen nem, s nekem legalább soha sem lehetett ínyemre a provisorium, találkozzam vele bárhol is ez életben. Olyan valami csonka látszatot ad még a legérettebb eszű embernek is, hogy nem vehetik rosz néven, ha sikerült agyon nem lövetnem Boszniában. Visszajövet első dolgom volt beváltani az adott szót. Kellett is, mert az Isten okvetlen meghallotta fogadásomat, mely oly pillanatban tétetett, a mikor nyitva álltak az ég kapui, — azaz hogy kapui nem voltak nyitva, hanem más ezer nyílása volt, melyet mi lőttünk bele, hogy a sok halott mind belejuthasson egyszerre. Tanultam is hihetetlen sokat: pénzügyi szabályokat és tételeket, közigazgatási igen fontos rendeleteket és törvényeket, köztük például a marhalevelek konstruálásának életbevágó szabályzatait, remekül tudtam a belvizek törvényes definitióját, mely igazán fontos lehet, mert minden vizsgán kérdezik, — s több más efféle komoly jogi disciplinát; még a magyar magánjogra is maradt 48 órám, hogy átfuthassak rajta. ügyvéd lettem tehát e sok fontos vizsgatárgy daczára. Kezembe nyomták belépti jegyemet az élet nagy színházába ; összeeskettettek a joggal s méltányosságai, két nem legjobb hirben álló agg leánynyal, — mellesleg megjegyezve, rettenetes czivakodó és intoleráns két úrhölgy — s a miután mély meghatottsággal s oly nemes pathosz-szal elszavaltam volt a számba diktált esküt, mintha csak azzal valamely hivatalos fix fizetés is járna, a legmpgválogatottabb bókokkal kitettek a kapu elé az éjbe, a sötétbe, az utcza sara elé. »Most pedig menj s találd fel magad. Légy józan, igaz. hazafias és becsületes, igazságszerető és méltóságodra tartó — megesküdtél reá.